top of page

Mindennapi szemezgetésünk (21:42) 2021.10.26.





Ausztriában is sokan vannak, akik kitartanak az álláspontjuk mellett: nem akarnak kísérleti vakcinát! Hatalmas tömeg gyűlt össze Bécs utcáin. A rendőrség korrekten kezelte a helyzetet: biztosították a több órás vonulás útvonalát, és nem volt brutalitás.


A Biden-kormányzat Iránnal kapcsolatban felmerült árulása lerombolta az izraeli biztonsági intézmény stratégiai gondolkodásának középpontjában álló alapvető koncepcionális keretet. A múlt héten megjelent jelentés az Izrael és az Egyesült Államok által az iráni atomprogramról folytatott megbeszélésekről felért egy földrengéssel.


Egy év eleji közvélemény-kutatás szerint az egyházzal szemben nagyobb mértékben csökkent a bizalom, mint Lengyelország bármely más intézményével szemben – írja a 888.hu. Egy másik tanulmány pedig kimutatja, hogy a lengyelek csupán 35 százaléka vélekedik pozitívan az egyházról. A fiatalok körében ez az arány mindössze kilenc százalék.


Az idei év első kilenc hónapjában a GDP 3,77 százalékára, 44,29 milliárd lejre nőtt a költségvetési hiány. A múlt év azonos időszakában a GDP 6,37 százaléka, 67,27 milliárd lej volt a deficit – közölte kedden a pénzügyminisztérium.


Megalakult kedden Berlinben az új német szövetségi parlament (Bundestag), és ezzel elkezdődött Angela Merkel politikai pályafutásának utolsó szakasza. A törvényhozók koronavírussal kapcsolatos védettségi státuszát különböző színű karszalagokkal jelezték, a kellő dokumentációt felmutatni nem tudókat pedig a karzatra különítették el.


A Barna Group amerikai kutatóintézet legfrissebb felmérése szerint az amerikai Y generációs fiatalok egyre inkább szimpatizálnak a szocializmus ideológiájával a kapitalizmussal szemben, illetve preferálják a marxizmust a bibliai világkép helyett. Ezzel szemben a Z generáció rendkívül nyitott egy autentikus, valódi, ítélkezés nélküli hitre és a Jézus megismerésére.


Múlt héten Boris Johnson kijelentette, hogy a vakcina "nem véd meg a betegség elkapása ellen, és nem véd meg a betegség továbbadása ellen". AZ USA ELNÖKE MEG FENYEGETŐZIK


...ha állapotosok lesznek akkor végezzenek abortuszt, mert ha nem kirúgják őket.



































135 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page