Nagycsütörtök (Hosszú Zoltán verse)

Ama csütörtök éjjelen

nincs kétezer éve még

Júdás elárulja

a Szeretet Mesterét.

Az utolsó Vacsora

termében ül az Emberfia

Tekintete fiain, szeretvén

és János az igaz,

– Jézusnak ez mily vigasz –

a kebelén

Ő szánalommal, fájón

Júdásra néz:

Csak ha elhal a mag

hoz termést – gondolja

és a bemártott falatot

Júdásnak adja.

Sötéten, komoran,

a vacsora termét

az Áruló elhagyja

és örökre Mesterét.

Szájában a bemártott falat íze

Szívében a Mestere eladva

Az ár? Harminc ezüst...

Ennyit ér az Emberfia.

Aztán …aztán Júdás

 a szerencsétlen

belei kiomolva

egy fán függ, kötélen.

Igen! Jézus,

megteszi, mert van hatalma,

Így, ma éjjel, mivel Ő engedi

a Fényt a Sötét elnyeli.

De előtte nekünk adja

Önmagát,

Testét, Vérét

az Eucharisztiát.

Hogy ama Péntek után

feltámadjon Harmadnapra.

Győztesen, mindenek felett

Áldott Ő ki Áll Él Új a.