Naplóbölcsességeim – 109.

109.

Eszmei búvárharangot ereszt-e fölénk

kis vagy nagy közösségünk bizonyosság céllal:

ne féljünk, rejtett ellenség nem bújhat mögénk,

hogy hátba támadjon, mint virtuális vérhal?

Ez a harang nem kondulva kel védelmünkre,

hanem védernyő tartással, útmutatással,

hogy életünknek legyen sima a víztükre,

hullámzását csillapítsa ellenhatással.

Mert minden eszme emberfejekben születik,

a vitákat úgy bonyolítják, ha okosan,

hogy azt is engedik, ami nem tetszik nekik,

vagy legyőzik, vagy hozzászoknak, de van hozam.

Így építettek eszmevárat istenhitből,

és minden korszak a magáét hozzáadta,

de napjainkra ez a magatartás kidől,

minden régi meggyőződés legyen ad acta.

Ám mégiscsak visszakanyarodás javasolt,

még emberiség méretben is az az üdvös,

hogy minden új eszme éle legyen megharcolt,

s ne azzal indítson, hogy minden régit üldöz.

Minden új, szabad elme bekapcsolódhasson

a nagy folyamatba, mit tudásáram jelez,

átfogva a Földet, közképernyőként hasson,

legyen zászlónk, mi közös napszélben lengedez.