Naplóbölcsességeim – 115.

115.

Milyen jó bebújni biztos tudás barlangjába,

s onnan nem is kell kitekinteni kételkedve –

hogy valódi-e a sikerünk, vagy mindhiába

próbálkoztunk –, ha ettől elmegy az ember kedve.

Inkább kockáztatjuk a visszamaradásunkat,

csak hogy mindig mindenben nekünk legyen igazunk,

sőt hirdetjük, hogy mi jelentjük csupán a márkát,

s mily szerencsés, hogy az emberiség krémje vagyunk.

Mintha képére Isten minket teremtet volna,

hogy parancsolatait betartassuk másokkal,

ám azokat őseink tapasztalata hozta,

bár „Isten adta” tudtunkra, sokkal más okkal.

Nem szabad kizárni tudásból az ember fiát,

terüljön szét a fénye az emberiség nyáján,

hadd virágozzon szépsége, mint réten a virág,

gyönyörködjön Isten Földünk békebiztos táján.

Mert mennyivel régebbi a főzéstudományunk,

mint a magunk gyilkolására gyártott fegyverek,

hogy legyen élelmünk és elég szaporaságunk,

egyre bonyolultabban használva természetet.

És egyre jobban megfejtve embermivoltunkat,

sokkal inkább ettől leszünk Isten hű társai,

kellő egységben feltárjuk világ-barlangunkat,

lehessen jövőnket élet vizébe mártani.