Naplóbölcsességeim – 67.

67.

Az emberiség élete

széles folyamként hömpölyög,

alig emlékszünk évekre,

milliós nagyságrend között.

Mikor még folyók, patakok,

sőt, erekből gyűlt nagy vizünk,

barlangok voltak a lakok,

s volt óriási a hitünk.

Földajándékokkal soká

kellett élni főzetlenül,

sok-sok csoport kellett hozzá,

hogy javuljon a helyzetünk.

Izmos okosság túlélést

biztosított a vadságban,

kivárva a gyümölcsérést,

prédát verem mellett vártan.

Meglegyen betevő falat,

mindennap ez a feladat,

néha maradék is akad,

az eredeti finomabb.

Mennyi milliárd születés,

jövőbe nemzedék vetés.

Zord éghajlaton menedék:

tapasztalat, tudásnyerés.

Főzés-sütés véletlen-e?

Ízlelőbimbónknak zene.

Mamuthúst a jégverembe,

kaphasson, ki csak azt enne.

És az eszközök csodásak,

pattintottak, majd csiszoltak,

megfelelve kihívásnak,

fából, kőből, fémből voltak.

Milyen sok szép teljesítmény,

összeadódottan megnőtt,

hatékonyság és sokaság

egyesítve adott erőt:

emberségünk napja elől

elhárított minden felhőt,

amint ma is ez a hozam,

egyirányú emberfolyam.