„Néha csak darabok maradnak az emberekből” – a déli front ukrán valósága

Vukics Ferenc írása

Még az amerikai balos sajtó is fejlődik. Azok a haditudósítók, akik mégis elérik, hogy a front közelébe kerüljenek, a látottak hatása alá kerülnek. Egy embernek a másik ember szenvedését és halálát látva el kell gondolkodnia az élet valódi értelméről, és ezért már nem képes a propaganda által megteremtett burokban élni. Ezek a haditudósítók egyre kevésbé akarnak valamiféle „kötelező narratíva” részeivé válni.

Az utóbbi időkben azt tapasztalom, hogy még a New York Times és a Washington Post is egyre korrektebb tájékoztatást ad a fronton zajló eseményekről. A propaganda helyét egyre inkább átveszik az emberi érzelmek és az eseményekről szóló hiteles tudósítások képei.

Részlet a New York Times In Ukraine’s South, Fierce Fighting and Deadly Costs c. cikkéből:

Az ukrán kormány általában nem hozza nyilvánosságra a veszteségek számát, de az elmúlt héten megkérdezett katonák és parancsnokok a harctéri veszteségeket "magasnak" és "állandónak" jellemezték. Nagy támadó műveletekről számoltak be, amelyek során az ukrán harckocsik és páncélozott járművek a nyílt síkságon próbáltak előretörni, hogy aztán az orosz tüzérség könyörtelenül szétlője őket. Aki épen maradt, azt az orosz aknák robbantották fel. Egy ukrán katona azt mondta, hogy egy nemrégiben végrehajtott támadás során "két óra alatt 50 embert vesztettek". Egy másik helyen "több száz" ukrán katonát öltek meg vagy sebesítettek meg, miközben megpróbáltak elfoglalni egyetlen falut, amely még mindig orosz kézben van.

A megszállt déli részen az oroszok félelmetes védelmet építettek ki: öntözőcsatornák mentén cikcakkban futó lövészárkok; megerősített bunkerek; páncélkupolák; fedett lövészárkok; még harckocsiárkok és harckocsi tüzelőállások is, amelyeket buldózerek vájtak ki a földből és betonlapokkal fedtek be. Ezek az építmények lehetővé teszik az oroszok számára, hogy olyan tüzelőállásokból lőjenek, amelyeket az ukránok csak nagyon nehezen tudnak eltalálni.

A nagy tét ellenére a két fél között kevés a szemtől-szemben zajló harc, mint a háború első napjaiban. A déli front mentén minden ukrán katona kezében ott a fegyver, de csak kevesen sütötték el.

Délen a halál távolról jön. Válogatás nélkül és totálisan. Amikor a tüzérségi lövedékek becsapódnak, a fiatal férfiak a földhöz préselik magukat, kezüket a fülükre szorítják, szájuk nyitva, hogy a robbanás hulláma ne okozzon akkora traumát.

"Ez egy másfajta háború" – mondta Iryna Vereshchagina, a front közelében dolgozó önkéntes orvos. "Mi most támadjuk az oroszokat, de ennek meg kell fizetni az árát."

Elmondta, hogy az általa kezelt több száz harctéri sérült között egyetlen lőtt sebet sem látott.

"Nagyon sok embert felrobbantanak" – mondta.

Lenézett a csizmájára.

"Néha" – mondta – "csak darabok maradnak az emberekből".

Ukrajna részben azért is ütközik kemény ellenállásba délen, mert rendkívül hatékony tájékoztató kampányt folytat az ellentámadásról. Az általa küldött jelzések annyira meggyőzőek voltak, hogy az oroszok sietve átcsoportosították a harckocsikat, a tüzérséget és több ezer katonát, köztük néhány jobban kiképzett egységüket is. Így a Harkiv környéki területeteket szabadon ellenőrzés alá lehetett vonni, ami két és fél héttel ezelőtt meg is történt. Ugyanakkor a déli területet már korábban is több tízezer jól felszerelt orosz katona védte. Támadásba lendülni pedig mindig veszélyesebb, mint megvédeni egy jól kiépített támpontot, különösen akkor, ha az ellenség tudja, hogy a másik fél közeledik.

Mindez elbizonytalanított néhány ukrán katonát, akik a frontvonal mentén harcolnak.

"A probléma az, hogy tüzérségi előkészítés nélkül nyomulunk előre, anélkül, hogy tűzzel le tudnánk fogni a tüzelőállásaikat" – mondta Ihor Kozub, egy önkéntes katonai egység parancsnoka a déli Mykolaiv város közelében.

Kozub elmondta, hogy az ukrán hadsereg "nagy veszteségeket" szenved, mert "nincs lőszerünk", és könyörgött, hogy az Egyesült Államok küldjön többet.

"Mindezek a hősies támadások nagyon sok véráldozattal járnak" – mondta. "Ez szörnyű".

Egy katonai szóvivő megvédte az ukrán stratégiát:

"Az ellenség tüzérségi fölénye nem dönti el a háború eredményét" – mondta Natalija Humeniuk, az ukrán déli parancsnokság kommunikációs osztályának vezetője. "A történelem ismer olyan egyedi csatákat, ahol a harc minősége volt a döntő. Nem a fegyverek száma".

A veszteségek számáról nem adott tájékoztatást, de Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég azt mondta, hogy Ukrajna naponta 50 katonát veszít. A déli területekért folytatott harc nagyban különbözik Ukrajna északkeleti villámoffenzívájától, ahol az orosz csapatok itt nyilvánvalóan nem voltak felkészülve az ellenség fogadására. Az ukránok csak néhány száz négyzetkilométert foglaltak vissza délen; északkeleten ennek tízszeresét foglalták vissza néhány nap alatt.

Az ukrán parancsnokok délen mindig is tudták, hogy ez egy mindent felőrlő csata lesz. A stratégia az volt, hogy az utak elvágásával és hidak lerombolásával elzárják az orosz utánpótlási vonalakat és lassan ellehetetlenítik az oroszok élelmiszer-, üzemanyag- és lőszerellátási képességét.

Egy ukrán egységnél szolgáló amerikai katona Mykolaivban azt mondta, hogy nem kis teljesítmény volt falvakat elfoglalni az oroszoktól, amikor az oroszok már hónapok óta tudták, hogy jönnek.

"Úgy tűnhet, hogy ez egy vánszorgás" – mondta, biztonsági okokból ragaszkodva névtelenségéhez. "De számunkra ez előrelépés."