Öngyilkos vízgazdálkodás helyett kövessük a rég bevált vízművelést (Czobor Imre tanulmánya)
Civilizációnk működtetésének egyik „szűk keresztmetszete” az energia. Az energiahordozók hozzáférésében, felhasználási arányaiban hatalmas változások várhatók. Ez átgondolásra készteti működtetett rendszereinket.
„Joseph Tainter, a civilizációk összeomlását kutató antropológus szerint a társadalmak egy idő után azért omlanak össze, mert a problémáik megoldására egyre összetettebb rendszereket építenek ki (bürokrácia, technológia, globális hálózatok). Elérkezik azonban egy pont, ahol a rendszer fenntartásának költsége nagyobb lesz, mint a belőle származó haszon.” (M. A. T.)
A vízgazdálkodás és a mezőgazdaság területén a gazdasági mutatók, elrendelt kényszerintézkedések már jelzik, hogy elértük a Tainter által meghatározott kényes pontot.
Vízhiányról, aszályról, összeomló agráriumról szólnak a hírek. (1) (2) (3) (4) Személyes tapasztalataink a környezetről ezt megerősítik.
Nagyon kényelmes volt a klímaváltozásra fogni mindezeket.
Világszerte, téves diagnózisok után helytelen terápiákat próbáltak alkalmazni, de most már az Európai Unió is (5) és a Világbank is (6) módosította álláspontját a jövőbeni támogatási, finanszírozási alapelveket illetően.
Aki a Kárpát-medencében az elmúlt 300 év alatt víz- és agrár-ügyben megtett intézkedések, események sorát áttekinti, láthatja, hogy
nálunk lényegében nem klímaváltozás, hanem klímaváltoztatás történt.
Szinte minden talpalatnyi földet szántóvá alakítottak a táj mozaikossága megőrzése helyett. A talajművelés ezen módja miatt a humusztartalom komposzttal való építése elmarad, romlik a talajminőség, talajdegradáció következik be,
talajaink gyorsuló tempóban a terméketlenség felé tartanak. (7) A természettel való együttműködés helyett annak legyőzési igénye a meghatározó szemlélet, és nem az aktuális természeti állapothoz igazodik a haszonvétel.
Minthogy évente több víz hagyja el hazánkat, mint amennyi beérkezik, a talajvíz szintje évről évre csökken.
Csatornarendszerünk jórészt a belvíz levezetésére lett kiépítve. Hazánk vízháztartása összeomlóban van!
Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője jelezte, hogy csak a Homokhátságból 8 MILLIÁRD köbméter víz hiányzik. Ehhez képest tesznek egyesek győzelmi jelentéseket, hogy pár millió köbmétert pótoltak, kivezettek a tájba… (8)
Történelmünk igazolja, hogy létezik megoldás!
Árpád-házi királyaink idején egy magas mérnöki tudással kiépített vízkormányzási rendszer működött a Kárpát-medencében. (9) A régészeti feltárások főbb adatai elérhetők a neten. (10)
Az Árpád-kori szerves vízműveltség lényeges elemei a következők voltak:
Az áradó vizeket, az érkező víztöbbleteket a folyókból oldalirányú kivezetésekkel (fokokkal) vezették ki, majd természetes vízfelületeket létrehozva, mélyedésekben és a talajban tárolták.
Zsiliprendszerrel csatornákban irányították oda és akkor a vizet, ahol és amikor arra szükség volt.
A hármas csatornák (egymás mellett három csatorna) vagy négyes csatornák voltak a „távolsági” vízszállítás eszközei. Töltéseik közúti hálózatot is magukba foglaltak.
A domborzati viszonyoktól függően alakították ki a gazdálkodási formát.
A lapos területeket elárasztották, a víz lerakta a tápanyagban gazdag hordalékot, majd vetés előtt a vizet levezették. Ezt követően olyan magasságban tartották a talajvizet, hogy az a növények gyökérzetét elérje, így nem volt gond a tartósan csapadékhiányos időszakban sem. A csatorna hálózat eljutott a parcellákig.
A dimbes-dombos területeken a magasabb részeken építkeztek, a lejjebb fekvő területeken pedig ártéri gazdálkodásnak megfelelő tevékenységeket végeztek, halastavakat alakítottak ki.
Mai tanulmányok jelzik, hogy az esőztető öntözéstől talajtömörödés, talajdegradáció, talajminőség-romlás áll elő, mert az öntözővíz a talaj termő rétegét alámossa az altalajba, a morzsalékos termőtalaj helyén káros eliszapolódás történik. Az Árpád-kori vízrendszer időszaki vízborítást, árasztást alkalmazott. A víz hordalékának leülepítésével és a termés után maradt száraz növények helyben tartásával és talajba dolgozásával mindig pótolták a talaj szervesanyag-, ásványi anyag- és nyomelem-veszteségét a termés betakarítása után.
ENERGIATAKARÉKOS volt a rendszer. A Kárpát-medence egy „hatalmas lavór”, a hegyekből a közepe felé igyekszik a víz. A csatornahálózatban a zsiliprendszer kezelésével a gravitáció megoldotta a vízszállítást.
KLÍMASZABÁLYOZÁST is végzett ez a rendszer. A nagyobb vízfelületek, a természetes erdők és a nedves talaj párolgása kialakította az úgynevezett „kis vízköröket”, tehát a pára csapadékként le is hullott, nem alakulhattak ki a hosszantartó nyári kánikulai időszakok, nagy hőmérsékletcsúcsok. A víz a tájban létfontosságú azért is, mert lassítja mind a gyors felmelegedést, mind a gyors lehűlést, ezzel kiegyensúlyozza a mikroklímát és védi az életet. (11)
A táj adottságaihoz alkalmazkodó tájhasználat biztosította a gazdálkodás hatékonyságát. (12)
Eleink tehát kialakították a „fenntartható gazdálkodás” feltételeit, mely állapot a mohácsi vészt követően, az ország három részre szakadásával megszűnt.
A csatornák iszapolódtak, a zsilipek tönkrementek. Az ennek következtében kialakult állapot késztette cselekvésre a reformkor embereit.
A reformkorban, és azóta is folyamatosan hibás döntések sorozata történt.
Ezek következményei az aszály, a csökkenő talajvíz szint, az időjárási szélsőségek fokozott megjelenése. A talajerő pótlás hiánya, a kemikáliák, az esőztető öntözés, a nehéz munkagépek mindinkább teszik tönkre termőföldjeinket, környezetünket.
Mit tehetünk ma?
Gondolkodásmódunkban nekünk is az életet kell választanunk. Technikai eszközeink messze túlmutatnak eleink lehetőségein, ezt ki kell használnunk. Civilizációnk viszont a fosszilis energiákra alapozódik, ezért aggasztó, hogy a Hormuzi-szoros kétséges helyzete miatt gazdaságos energiaellátásunk rövid távon bizonytalan. (13) (14) Ami még aggasztóbb, hogy hosszabb távon pedig labilis, sőt, egyre bizonytalanabbá válik az energiaellátás, és ez az ipari tevékenységet és a logisztikát is veszélyezteti.
Dr. Gelencsér András szerint ma egyetlen üzem sem működik zöld energiával. 1980 óta mindig kevesebb olajat fedeznek fel, mint amennyi elhasználódik. Most 1:5 az arány. A kitermeléséhez pedig egyre több energiára van szükség. Most ez 20%, de hamarosan elérjük az 50%-ot! (15)
Életveszélyes tehát fosszilis energiára alapozni a jövőben mind a vízgazdálkodást, mind a mezőgazdaságot!
Nemzetbiztonsági kérdés, hogy az élet lehetőségét biztosítsuk. Olyan vízkormányzási rendszert kell kiépíteni, mely több száz évig működőképes. Először is, ki kell használnunk, amire már eleink is rájöttek, hogy a Kárpát-medence olyan, mint egy hatalmas lavór, a hegyekből, a vízgyűjtő területekről a közepe felé igyekszik a víz. A Duna befolyó vizét is hatékonyabban kell hasznosítani. Zsilipek kezelésével, gravitációs úton lehetséges tehát megoldani, hogy a víz akkor és oda jusson, amikor és ahol arra szükség van. Ez esetben csak a zsilipek nyitásához, zárásához szükséges fosszilis, vagy egyéb energiát felhasználni.
Leggazdaságosabb a vizet a tájban, a talajban tárolni.
A domborzati viszonyoknak megfelelően kell ehhez a tározó-, csatorna-, és zsiliprendszert kiépíteni. Az ehhez igazított, tehát
a víz által meghatározott tájhasználat teheti lehetővé az ugyancsak energia hatékony mezőgazdasági termelést.
A kiszáradt táj, a beszűkült életlehetőségek, de még a városi létfeltételek hiányosságai is a mennél több víz megtartására kényszerítenek bennünket.
Gondoljuk el, az elmúlt 300 év, hibás technokrata elképzelések alapján, a táj, környezetünk „barkácsolásával” telt el.
Vasúti és közúti nyomvonalak, lakóépületek, ipari létesítmények kerültek oda, ahol észszerűbben a víznek lenne helye. A következő 100 év talán elég lesz arra, hogy ezeket a tájban élés feltételeihez igazítsuk, és utódainknak a természeti környezethez alkalmazkodó, emberi életet tegyünk lehetővé.
Minthogy a természeti törvényeket felülírni nem tudjuk, alkalmazkodnunk kell hozzájuk. Tanulmányok sora jelzi, hogy a közgazdasági mutatók is jelentősen javulhatnak az optimális tájhasználattal.
Az Európai Unió támogathatja az ilyen célú beruházásokat.
(12) Előzetes költségkalkulációk jelzik, hogy ez egyáltalán nem kerülne többe, mint a hibás technokrata – mindent betonozni, mindent gépesíteni – beruházások költségei, fenntartási költségei pedig ahhoz képest nagyságrenddel kisebbek. A Tisza folyó környezetének rendbe tételével lehetne kezdeni, ez adná jelenleg a területre vetített legjobb költség–haszon arányszámot.
Látható, hogy a feladatok jelentősen túlmutatnak az Országos Vízügyi Főigazgatóság, valamint az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium lehetőségein. A kormányzati szervek feladatait össze kell hangolni, a jogszabályi környezetet és az agrárium támogatási rendszerét átalakítani, hogy ezek mindenkor az élet feltételeinek elsőbbségét biztosítsák. Pl. nem fordulhatna többé elő olyan eset, mint a Vízügy jelzi, hogy az áradó Duna vizét nem tudja hova kivezetni!
Szakemberek sora foglalkozik mind közszolgálati és céges, mind civil szerveződési körökben a probléma megoldásával.
A VízVálasztó Mozgalom a tájhasználat és az agrárium, a Vízőrzők a városi, lakhatási megoldások gondolatkörében közelítenek javaslataikban a jónak ítélt, akár EU irányelvekben is jelölt megoldásokhoz.
A HazaVize Hazai Víz-Horizontalitás Tudásbázis és Program szakemberei európai színvonalú tudásbázist és munkaszervezést alakítottak ki.
Országos vízföldrajzi, domborzati felmérést, nyomvonali és objektum tervezést képesek végezni, hatástanulmányokat elkészíteni. Horizontalitás Program, tehát minden egyes feladatot a lehető legtöbb szempontból kívánnak vizsgálni. 117 féle tudást tudnak munkájukhoz, javaslataikhoz szinergiába hozni (összehangolni), komplex eszközrendszert felépíteni.
Vezérelvük, hogy a táj természetes öngyógyító képességgel rendelkezik, csak el kell érni, hagyni és segíteni, hogy az működjön.
A döntéshozó és végrehajtó szervek munkáját szakavatottan támogathatják. Az élhető környezet, a tájhasználat-váltás így előre megtervezhető, az előttünk álló feladatsor tehát megoldható.
Az átmenet agrárgazdálkodása is megtervezhető. A talajélet védelme érdekében már terjedni kezdenek a szántás nélküli és talajtakarásos művelési módok, a talajkárosító esőztető öntözés kiváltására pedig a vízkímélő, talaj nedvesítő csepegtető és egyéb módszerek. A tájfelmérés során ezekre már helyi ajánlások adhatók. Az átmeneti időszakra a termesztett növények fajtaváltásával is biztosítani kell a klímaadaptációt. Az iparszerű agrárgazdaság energiafaló munkaműveleteket igényel, egy nagy munkagép 1 tonna üzemanyagot füstöl el naponta, Az optimális tájhasználat lehetővé teszi munkaműveletek csökkentését, a fosszilis energia takarékos felhasználását.
Egy kedves barátom írta:
„Nem kell izgulni, birodalmak buktak az aszály miatt. Hettita, Akkád, Római… De Szíria is egy brutális aszály miatt dőlt be (az aszály okozta társadalmi feszültségre jött rá az amcsi kavarás). Szóval be fog dőlni a gabonabányászat, az erdők kiszáradnak maguktól, aztán a tájhasználat-váltás meg fog történni.”
Mennél tovább halogatjuk, annál nagyobb károkat kell elviselnünk.(16) Az ezer éves példa mutatja, hogy a természet törvényeihez alkalmazkodva lehet a legegyszerűbben, leghatékonyabban helyreállítani és megőrizni életfeltételeinket. Víz nélkül nincs élet, segítsük tehát megtalálni a víz természetes helyét!
Tisztelettel:
Czobor Imre,
a HazaVize Hazai Víz-Horizontalitás Tudásbázis és Program támogatója
(1) https://gondola.hu/hirek/vizhiany-zalaszentgrot-29-telepules-zala-masodfoku-vizkorlatozas-320252
(2) https://infostart.hu/belfold/2026/06/24/soha-nem-latott-vizvalsag-fenyeget-zalaban-a-honvedsegre-is-szukseg-van
(3) https://www.portfolio.hu/gazdasag/20260629/hoseg-rendkivuli-bejelentest-tett-magyar-peter-846450
(7) A Magyar Talajtani Társaság letölthető szakmai anyagai: http://talaj.hu/szakmai-anyagok/
(10) https://rabaviz.hu/
(11) Michal Kravcik Goldman díjat kapott hasonló részmegoldásáért: https://www.goldmanprize.org/recipient/michal-kravcik/
