Oroszország és Szaúd-Arábia tovább erősíti a kapcsolatait (Vukics Ferenc írása)

„Rá fogsz jönni, hogy sok igazság, amihez ragaszkodunk, javarészt a mi szemszögünkön múlik.” Yoda mester

A kollektív Nyugat mindent megpróbált megtenni annak érdekében, hogy külpolitikailag elszigetelje Oroszországot. Ez körülbelül annyira volt „sikeres”, mint amennyire a gazdasági szankciók „működtek”. A Nyugat annyira el van foglalva „hübrisz" álláspontjával, hogy önmagát az „egész világgal” azonosítja. Afrika, Ázsia és Dél-Amerika azonban érzi az afgán kudarc után az USA gyengülését, és további mozgástereket keres a minél önállóbb politika megvalósításához. Ezeknek az országoknak kapóra jött, hogy az USA egyszerre két komoly katonai és gazdasági hatalommal kezdett el viszálykodni.

A mostani ENSZ-közgyűlés előtt az Európai Bizottság külügyi szóvivője, Peter Stano úgy nyilatkozott, hogy nincs értelme kétoldalú tárgyalásokat folytatni az oroszokkal és ezzel „minden tagállam tisztában is van”.

„Általánosságban nincs sok értelme jelenleg az orosz vezetőkkel találkozni, hiszen Putyin nagyon világosan elmondta az egész világnak, hogy nem érdekelt a békében, az ENSZ alapokmányát megsértve inkább folytatná az agressziót. Egyetértés van az EU tagállamai között abban, hogy jelenleg, ebben a különleges helyzetben Lavrovval találkozni például New Yorkban értelmetlen, hiszen semmilyen szükséges eredményt nem hoz."

Amikor a magyar külügyminiszter találkozott Lavrovval és ezzel jelezte, hogy hazánk nem mond le arról, hogy részt vegyen sorsa formálásában, a nyugati sajtó szabályosan felhorkant. Szijjártó Péter egyébként azzal indokolta a találkozót, hogy Magyarország bajaira jelenleg a béke kínálja a legjobb megoldást. „Ezért Magyarország minél előbb békét akar, ehhez pedig tárgyalásokra, párbeszédre van szükség" – mondta Szijjártó Péter New Yorkban. Az Európai Bizottság szóvivője Szijjártó Péter tárgyalása után megismételte az uniós álláspontot. Hozzátette, hogy a végső felelősség ezek megvalósulásáért minden esetben az adott tagállamokat terheli.

Amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólalt a Bledi Biztonsági Fórumon, nagyon megmaradt bennem néhány mondata, amelyek a mi jövőnket is nagyban meghatározhatják. Az ukrán elnök beszédében arra figyelmeztetett, hogy Oroszország nemcsak Ukrajnát, hanem egész Európát fenyegeti.

„Az orosz terror mindenkit fenyeget, beleértve az összes uniós állampolgárt is (..) akik nem harcolnak ellene, azok támogatják, és felelősségre kell vonni őket érte".

A korábban visszafogott Macron azóta szintén „árulóként tekint” azokra az országokra, akik nem támogatják Ukrajna fegyveres harcát.

Jaroslaw Kaczynski nemrég pedig nagyon keményen odaszúrt Németországnak, miszerint becstelen politikát folytat Ukrajnával szemben. Jaroslaw Kaczynski egy tömegrendezvényen kijelentette, hogy az oroszországi mozgósítás egyetlen célja Ukrajna megsemmisítése. Most teljes egészében azon múlik az ország sorsa, hogy mennyire számíthat a Nyugat segítségére. A lengyel pártvezér szerint Ukrajnának most közel egymilliós hadserege van. Ám ez nem azt jelenti, hogy minden katona a frontvonalon harcol. Az ukrán haderőnek mindenekelőtt korszerű fegyverekre van szüksége, valamint téli meleg öltözékre. Meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek révén tovább növelhető az ukrán haderő. A politikus kijelentette azt is, hogy Németország politikája nem becsületes a háborúban álló Ukrajnával szemben.

Oroszország gyakorlatilag az egész Nyugat ellen hadakozik Ukrajnában, és sok évre meghatározza a jövőt. Az, aki nem támogatja Ukrajnát, az gyakorlatilag ártalmas és áruló.

Németország sokkal többet tehetne Ukrajnáért, de semmit nem tesz, sőt Ukrajna számára előnytelen békekötést erőltet, amivel az oroszoknak kedvez. A pártelnök szerint Lengyelország lesz a Kreml következő célpontja.

Az osztrákok kevésbé látványosan, mint mi (sajnos mi mostanában reflektorfényben vagyunk, aminek a következményeit nem kerülhetjük el), de próbálnak kimaradni a konfliktusból. Hozzánk hasonlóan ők sem szállítanak fegyvert az ukránoknak, de a háború hatására vita indult arról, hogy újragondolják Ausztria több évtizedes, semlegességbe vetett hitét. Ausztria ezt a politikát 1955 óta folytatja, ekkor vonult ki a Vörös Hadsereg a területéről, melynek feltétele volt az ország örökös semlegessége – a német egyesülés (Anschluss) szigorú tiltása mellett. A nyilatkozatban szerepelt, hogy Ausztria nem lép be semmiféle katonai szövetségbe, és az is, hogy nem engedélyezi területén idegen támaszpontok felállítását. Oroszország ukrajnai invázióját látva azonban sok osztrák úgy érezte, újra kellene gondolni az ország semlegességét.

Alfred Gerstl a Bécsi Egyetem munkatársa szerint szükség van kritikai vitára a semlegesség előnyeiről és hátrányairól, annak ellenére, hogy a lakosság nagy többsége támogatja a már-már „mitikus semlegességet”. Karl Nehammer osztrák kancellár világosan kifejezte, hogy nem óhajtja most megvitatni ezt a kényes kérdést. Azt a hozzáállást, hogy nincs szükség vitára a semlegesség kérdésében, a közvélemény is támogatja. Ennek a semleges álláspontnak a jele volt az is, mikor Nehammer áprilisban a háború kitörése óta az első európai vezetőként meglátogatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, egy nappal azután, hogy Kijevben Zelenszkijjel tárgyalt.

Magyarországnak és Ausztriának fel kell készülnie az „áruló” minősítés következményeire. A hazai ellenzék továbbra is a szervilis magatartást tartja követendőnek és folyamatosan az „Európa bosszújával” fenyegeti a lakosságot, a kormányzat eközben pedig megpróbál az „atlantista színfalak” mögé tekinteni és figyelemmel lenni a világ többi kormányának a véleményére is.

Minden jel arra utal, hogy elképesztő mértékben változik a világ. A szamarkandi csúcs után a „vágyvezéreltek” abban bíztak, hogy az orosz és a kínai vezetés között az elhidegülés jelei mutatkoznak, holott a találkozó után a Putyin által meghirdetett mozgósítás és a négy ukrán megyében elrendelt népszavazás azt mutatja, hogy mindenben egyeztettek Pekinggel.

Pontosan úgy, mint ahogy az ukrajnai invázió előtt is. Oroszország nemcsak Ukrajnával, de a „kollektív Nyugattal” is harcol a keleti szomszédban, azonban úgy tűnik, hogy ő sem maradt egyedül, és sok korábbi USA-szövetségessel sikerült megállapodnia.

Mindez azt jelenti, hogy minden eddiginél feszültebben kell figyelnünk az apró egyensúly-eltolódásokat, mert a jövőnk múlhat azon, hogy ha már az európai szövetségesek nem is, de mi észnél legyünk. A geopolitikában nem az a lényeg, hogy milyen „morális” véleményeket fogalmazunk meg Oroszországgal szemben, hanem az, hogy milyen kapcsolatokkal rendelkezik és mire képes.

A nyár közepén Joe Biden Szaúd-Arábia segítségét kérte az európai energiaválság felszámolásához, de a biztonsági garanciák hiányosságai és az újságíró-gyilkosságok miatt sértődött szaúdi kormányzat már egyáltalán nem reagál az USA követeléseire.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 23-án felhívta Mohammed bin Szalman szaúdi trónörököst (MbS), hogy gratuláljon neki Szaúd-Arábia nemzeti ünnepén, a Nadzsd és Hidzsáz királyságok egyesülésének 90. évfordulóján. A Kreml közleménye szerint mindkét vezető a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) keretein belüli együttműködés elmélyítéséről tárgyalt. A szamarkandi csúcson meghozott döntés értelmében a szervezet Szaúd-Arábiának a „párbeszédpartner” státuszát biztosítja. A közlemény megjegyzi, hogy MbS méltatta „az SCO növekvő szerepét a nemzetközi ügyekben, és kifejezte a királyság készségét, hogy aktívan részt vegyen annak tevékenységében”. A két vezető megvitatta az orosz-szaúdi koordináció lehetőségeit a globális olajpiac stabilizálása érdekében az OPEC+-környezeten belül. Putyin megismételte, hogy Oroszország ragaszkodik az orosz-szaúdi olajmegállapodáshoz, és meghívta a királyságot az „Orosz Energia Hét” fórumra, amely október 12–14-én lesz.

Edward Luce a Financial Timesban szeptember 21-én azt írta, hogy a jelenlegi feszültségek Szaúd-Arábia és Joe Biden amerikai elnök kormánya között arra kényszerítették a szaúdi trónörököst, hogy Oroszország irányába mozduljon el. Még Biden júliusi szaúd-arábiai látogatása után is csak fokozódott a feszültség a kapcsolatukban, mivel a királyság nem volt hajlandó segíteni az Egyesült Államoknak a benzinárak csökkentésében. Ehelyett a szaúdi vezető és Putyin megállapodott abban, hogy a jelenlegi geopolitikai feszültségekből és az olajpiacon jelentkező árbevételekből tovább profitálnak az olajeladásokból származó bevételeik növelésével.

A koronaherceg álláspontja szerint nem fognak tenni semmit az olajár csökkentése érdekében. Az olajkitermelés növelésének elutasítása itt is Oroszország javára billentette a mérleget az amerikai szankciókkal szemben, amelyek az volt a célja, hogy akadályozzák Moszkva ukrajnai háborús erőfeszítéseit.

Janis Kluge, a Német Nemzetközi és Biztonsági Ügyek Intézetének vezető munkatársának véleménye szerint a szankcióknak az orosz gazdaságra gyakorolt hatása nagyon egyenetlen, de „az olajszektor egyelőre viszonylag teljesen sértetlen”.

Az olajárak jelenlegi megugrása miatt Oroszország energiaexportja a becslések szerint 2022-ben eléri a 255,8 milliárd dollárt, ami a Moszkva elleni jelenlegi fullasztó hatású szankciórendszer ellenére is meghaladja a 2021-es bevételt.

Szaúd-Arábia további „nem kívánt önállóságát” mutatja az a tény is, hogy váratlanul komoly szerepet játszott az Ukrajna és Oroszország közötti szeptember 22-i fogolycsere közvetítésében.

Az orosz hadsereg által foglyul ejtett tíz külföldi zsoldost egy fogolycsere-egyezmény keretében hazaszállításuk előtt először Szaúd-Arábiába szállították. A trónörökös meg akarta mutatni, hogy ő képes sikereket elérni az oroszoknál, és olyan brit és amerikai állampolgárokat szabadított ki, akikre a szakadár köztársaságokban halálbüntetés várt. Telefonbeszélgetésük során Putyin „köszönetet mondott a koronahercegnek a fogolycsere sikeréhez való aktív és kiemelkedő hozzájárulásáért”.

A szaúdi külügyminisztérium köszönetét fejezte ki az Orosz Föderációnak és Ukrajnának, amiért „választ adtak a koronahercegnek a hadifoglyok szabadon bocsátása érdekében tett erőfeszítéseire”.

A királyság döntése az, hogy nem szövetkezik a Nyugattal Oroszország ellen. A trónörökös döntése pedig hozzájárult ahhoz, hogy országa több pénzhez és nagyobb politikai hatókörhöz jusson. A trónörököst sokszor próbálták félreállítani, de ezek az esetek még csak tovább növelték eltökéltségét a szuverén politika folytatásában.

Gondolom, nemsokára megérkeznek azok a „civil jogvédők”, akiket eddig évtizedeken át nem érdekelt a szaúdi emberi jogi helyzet. A kritikájuk jogos lesz, de az időzítésük majd jól meg fogja mutatni, hogy ezeknek a szervezeteknek semmi közük a valódi emberi értékekhez, mert csak akkor szólalnak fel, ha a világ vezető gazdasági és politikai szereplői erre utasítják őket.

Helyettük is kellene már találni valódi civil szervezeteket, akik ezt a munkát elvégzik.

Pakisztán, India, Szaúd-Arábia komoly USA szövetségesnek számított eddig. Reagálásuk a Nyugat fenyegetéseire azt mutatja, hogy komoly zavar van „az erőben”, és reméljük, hogy Szijjártó Péter már túlesett Yoda mester kiképzésén, hogy lássa az apró eltolódásokat.