Összeegyeztethető-e az iszlám és a kereszténység?
Most, hogy már megkerülhetetlenül itt van az iszlám Európában, a kereszténységre is hihetetlen nyomás nehezedik, hogy engedjen már végre korábbi, merev, dogmatikus álláspontjából, s legyen nyitottabb és befogadóbb. Megjelent a liberális univerzalizmus teológiai igazolása iránti igény. Ez az univerzalizmus arra a feltételezésre épít, hogy az igazság nem megismerhető, ezért a különböző hiteket nem csak egyenrangúként kell elfogadni, hanem meg kell teremteni az elvi átjárhatóságot a különböző vallások között. E logika mentén születik a liberális univerzalista világkép, amely azt feltételezi, hogy ha minden hit lemond kizárólagos igazságigényéről, akkor a hitek és meggyőződések sokszínűségéből megnyílik az út az egységesülés, az egyetemes emberiség megszületése felé. Ebből a nézőpontból a vallási hátterű civilizációk immár úgy tűnnek fel, mint amelyek akadályai az egyetemes emberi öntudat kifejlődésének. Az ember úgy válik igazán emberré, úgy juthat el igazán önmagához, ha civilizációs hátterét meghaladva rádöbben arra, hogy amiben eddig hitt, az valójában csak egy provinciális képzet volt, amelynek az volt a szerepe, hogy embercsoportokat válasszon el egymástól. Kézenfekvő úgymond, hogy az egyetemes emberiség egysége csak akkor teremthető meg, ha a vallási hátterű civilizációk kilépnek bezártságukból, lemondanak önzésükről, s nem ringatják magukat többé olyan fals hitben, hogy amit eddig évezredeken keresztül képviseltek, továbbra is érvényes. A civilizációk megszűnésén keresztül vezet az út az emberiség hőn óhajtott lelki-szellemi egysége felé. Ezt könnyű belátni ugyebár, ha belátjuk, hogy az igazságnak senki sem lehet birtokában. Az igazság relatív. Kivéve természetesen azt a liberális, univerzálisnak gondolt igazságot, hogy az igazságnak senki sem lehet birtokában. Valamiképp ez a logikai ellentmondás a mai liberalizmusnak nem tűnik fel.
(...)
A kereszténység pedig jól teszi, ha – más meggyőződések tiszteletben tartása mellett – kőkeményen kiáll azon hite mellett, hogy amit képvisel, az nem egy vélemény a sok közül, hanem az abszolút igazság.
Comments