Petrin László: Láthatatlan kalifátus, avagy a harmadik dzsihád

Fontosságára való tekintettel a cikket teljes egészében közöljük.

Eredeti cikk: Láthatatlan kalifátus, avagy a harmadik dzsihád

A muzulmán bevándorlás az európai demokráciát egy saját magát legyőző rendszerré fogja átalakítani. Ezer évig sem lehet visszacsinálni azt, amit Európa az elmúlt néhány év alatt elmulasztott. A szemünk előtt zajló iszlamizáció hátterében egy világszervezet áll, amely a legjobb úton halad a felé, hogy csendes küzdelemben az iszlám átvegye a kereszténység helyét, és Európára kiterjedő kalifátust hozzon létre.

A koronavírus-járvány majd az orosz–ukrán háború elterelte a közvélemény figyelmét arról, hogy az iszlám két kontinensen is támad: honfoglal Európában és konfliktusokat robbant ki Fekete-Afrikában. Sőt, most mutatta meg igazi arcát, amikor az elmúlt napokban palesztin terroristák lerohanták Izraelt és véres öldöklésbe kezdtek. Mindeközben olyan migrációs nyomást látunk az unió déli határán, hogy már invázióról beszélhetünk. Az Európában élő migránsok pedig elárulták az őket befogadó országokat, mert napjainkban a nyugati nagyvárosokban tüntető illegális bevándorlók megmutatták, hogy gondolkodás nélkül készek az erőszakra, hiszen az Izraelbe betörő arab fegyveresek borzalmas tetteit éltetik, és a zsidók halálát követelik. Szóval egy különleges harmadik dzsihádnak lehetünk tanúi, a harmadik kísérletnek a Nyugat meghódítására. Az elsőben az arabok próbálkoztak több mint ezer évvel ezelőtt, a második pedig a késő középkorban történt török invázió volt. Ez volt az utolsó alkalom, amikor a hagyományos hadviselésben a muzulmánok veszélyeztetni tudták Európát. Manapság viszont az illegális bevándorlás segítségével a demográfiai hadviselésé a főszerep. Egy tartomány elvesztését el lehet viselni, egy idegen megszállást át lehet vészelni. A koronavírus-járványt is kiheverte Európa, de az etnogyarmatosítással megtámogatott iszlamizáció, ha Brüsszel továbbra is tétlen marad, megfordíthatatlan!

Európa vészes feledékenységben szenved, hiszen az iszlamizáció olyan jelenség, amely már 1400 éve létezik. Kétségtelenül igen hatékony, hiszen ma már 57 országban az iszlám a fő vallás. Az iszlamizáció hátterében az a világszervezet áll, amely a legjobb úton halad a felé, hogy csendes küzdelemben az iszlám átvegye a kereszténység helyét, és Európára kiterjedő kalifátust hozzon létre. Ugyanis létezik egy szervezet, a világ legnagyobb nemzetek feletti szervezete, csak az ENSZ nagyobb nála. Ez az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC), amely leplezetlen küzdelmet folytat az iszlám szemlélet világméretű elterjedéséért. Az iszlám világ 57 országát és 1,6 milliárd muszlim lakosát képviseli. Befolyását jelzi, hogy állandó megfigyelői státussal rendelkezik az ENSZ-ben. Ez a szervezet háromszor népesebb, mint az unió, négy kontinensen képes érvényesíteni akaratát, és mi szinte a létezéséről sem tudunk. Programja határozza meg és vezérli az iszlám világban zajló eseményeket az arab tavasztól kezdve az erőszakos tüntetésekig. Többek között 2005-ben ezért nem értették sokan az unióban, miért nem nyugodtak meg hetekig a kedélyek a muszlimok között a Mohamed-film miatt. Ezért nem értették a Charlie Hebdo Mohamed-karikatúrái nyomán kitört tüntetéshullámot 2015-ben.

Miközben a Nyugat ostoba ábrándként az iszlám világgal való gyümölcsöző együttműködést reméli e szervezettől (mint ahogyan a palesztinoktól is), annak nem titkolt célja az egész iszlám világközösség (umma) képviselete, annak eredményeként pedig a saría jogrendszerének világméretű elfogadtatása, és a kalifátus helyreállítása. Tudnunk kell, az arab világ vezetői minden alkalmat megragadnak arra, hogy emlékeztessék az iszlám világközösséget erre a szent feladatra. Az első világháború után a Török Birodalom összeomlásával megszűnt az iszlám kalifátus, így nem volt olyan nemzetközi szervezet, amelyik képviselhette volna az iszlám világközösség érdekeit. Az OIC azzal a nem titkolt céllal jött létre 1969-ben, hogy ezt a vákuumot betöltse. A szervezet megalakulására közvetve az a példátlan eset szolgáltatott okot, hogy négy héttel korábban egy vallási megszállott ausztrál turista felgyújtotta Jeruzsálemben az al-Aksza-mecsetet. A tűz ugyan az épületben nem okozott jelentősebb kárt, azonban az iszlám világot sokkolta az eset, és a mai napig nem tért napirendre az incidens fölött. Az OIC alakuló csúcstalálkozóján kimondták, hogy az iszlám világközösség célja Jeruzsálem felszabadítása, azt követően pedig a szervezet állandó központjának az odatelepítése (OIC-alapokmány, XI. fejezet, 17. cikk). Erről nem beszél senki, ez nem nyugtalanítja a magukat nagyon okosnak tartó brüsszeli vezetőket, sem az ENSZ vagy netalán a NATO döntéshozóit. Ezt a távlati célt a 2008-ban elfogadott új alapokmány kibővítette (OIC-alapokmány, II. fejezet, 3. cikk), amely szerint Jeruzsálem egyben az új kalifátus fővárosa lenne. Az OIC a kalifátus helyreállításához a lopakodó hódítás stratégiáját választotta. A szervezet azonban több mint harminc éven át vajmi kevés eredményt tudott felmutatni.

Aztán 2000 után hirtelen fordulattal az iszlám világ oszlopos tagjai új tartalommal töltötték meg a szervezetet, és ezzel ismét lendületet vett az OIC. Az egyik korábbi főtitkár szerint a szervezet már ma is betölti azt a szerepet az iszlám világban, amit egykoron a kalifátus, és kiemelt feladata a tagországokon kívül élő muszlimok érdekképviselete. Tehát a kalifátus ugyan láthatatlan módon, de már jelen van. A 2005-ben elfogadott tízéves cselekvési programban az Iszlamofóbia elleni harc című fejezetben olvashatunk egy figyelemre méltó szakaszt, amelyben többek között ez áll: el kell érni, hogy az ENSZ nemzetközi határozatot fogadjon el az iszlamofóbia ellen, és kötelezze valamennyi tagállamot, hogy törvényekkel, köztük elrettentő büntetésekkel lépjen fel ezzel szemben. Az OIC az ENSZ-nél és más szervezeteknél már évek óta azért kampányol, hogy az iszlám ideológia vagy Mohamed személyének bárminemű kritizálása bűncselekménnyé legyen nyilvánítva. A lopakodó hódítás stratégiájával az OIC próbálja az iszlám blaszfémia- (istenkáromlás-) törvényeket az egész világra kiterjeszteni. Nem sokkal az „arab tavasznak” csúfolt véres események előtt az 1990-ben, Kairóban elfogadott Iszlám emberi jogi deklarációt olyan tartalmú záradékkal látták el, amely kimondja, hogy a kiáltványban szereplő minden szabadságjog és emberi jog alá van rendelve az iszlám saríának, és ezek értelmezését kizárólag a saría dönti el. Mivel az OIC a tagországokon kívül élő muszlimok érdekképviseletét és hitbeli iránymutatását is ellátja, ezért állásfoglalásai az iszlámot érintő kérdésekben a nyugati vagy más, nem muszlim országokban élő hívők számára elsőbbséget jelentenek a befogadó államok jogszabályaival szemben.

Kétségbeejtő, hogy Nyugat még mindig nem érti az iszlám lényegét. Az iszlámban nincs politikai iszlám és vallási iszlám! A kettő egy, az iszlámban az állam és az egyház egy. Egyedül a keresztyénség ismeri az állam és az egyház tudatos szétválasztását. Az iszlám nem ismeri ezeket a kategóriákat. Az iszlámban nincs olyan, hogy állam meg egyház. Saría van, és kész. Mert nincs politikai jog meg vallási jog, csak saría van, ami vallásjog. Ennek a kegyetlen igazságnak a valósága érhető tetten az Izraelben művelt kegyetlenségek és az ezt éltető tüntetések esetében is. A muzulmán bevándorlók érkezésének legfőbb oka az iszlám terjesztése és a saría bevezetése. Ezért aztán hiábavaló arra várni, hogy az unión belül alapvetően megváltozik a muszlim nők helyzete, vagy a muszlim közösségeken belül érvényesülni fog a vallás-, lelkiismereti és szólásszabadság, amikor ezek az elvek alapvetően ellentétesek a saría lényegével. Épp ellenkezőleg: az OIC azért küzd, hogy a nem muszlim országokban olyan törvényeket hozzanak, amelyek az ott élő muszlimoknak elsősorban a vallási jogait védjék. Az OIC Kairóban elfogadott Iszlám emberi jogi deklarációja például a nőknek méltóságot biztosít ugyan, de egyenlő jogokat nem, többek között korlátozza a házasságkötéshez való jogukat. Miközben deklarálja, hogy senkit sem szabad vallása megváltoztatására kényszeríteni, magának az egyénnek nem adja meg a lehetőséget vallása elhagyására. A szólásszabadságot pedig teljes nyíltsággal korlátozza, a valláshoz, a prófétához kapcsolható témák bármilyen bírálata tilalmazott. Az OIC felfogásában a nyugati értelemben vett szólásszabadsághoz mérten összehasonlíthatatlanul fontosabb emberi jog az iszlám védelme.

Stefan Zweig művében, a Csillagórákban a Bizánc elfoglalásáról szóló fejezetben napjainknak is szóló figyelmeztető szavak olvashatók: „Remegve ismeri fel Európa, hogy a szorongó közönyössége miatt sorsszerűen pusztító erőszak tört be, ami évszázadokra le fogja kötni erejét, bénultságot okozva. De a történelemben, ahogy az emberi életben is, a sajnálkozás nem tart tovább egy elveszett szempillantásnál, és ezer évig nem lehet visszacsinálni azt, amit egyetlen óra alatt elmulasztunk”. A pusztító erőszak már itt van, Nyugat-Európa bénultságát is látjuk. Nyugat-Európa ma még talán visszacsinálhatja, amit idáig elmulasztott.

A szerző jogász