Pokol Béla professzor Tiszaőszöd várható hatásairól és a kampányütőkártyákról (Tallián Hedvig ajánlásával)
- szilajcsiko
- szept. 2.
- 4 perc olvasás

„Mindkettőt nagyon fontosnak találom.” (T. H.)
A Tarr-őszinteségtől a kollárkingás elszóláshoz képest jóval nagyobb hatás várható, hisz amit Kinga elmondott, azt mindkét oldal minden pártembere és aktivistája tudta, csak nem illett róla beszélni, „hadd szenvedjen a nép az EU révén, mert csak így buktatható meg a Fidesz!” Ez azonban tényleg hasonlítható az Őszödi beszédhez, mert az egyszemélyben megtestesülő Tisza Párt a vezér két tényleg létező alvezéri segítőjének egyikétől került ki, akit mindenki így ismer, és a kezdetektől elfogad hiteles MP-embernek. A körülmények is ugyanazok, mint Őszödön voltak, a mostani „Őszinte” is azt hitte, hogy egymás között magukban vannak, és itt megengedheti a legnyíltabb szókimondást, távol az acsarkodó DK-s és fideszes ellenségektől. De nem, egy ott ülő nemszimpatizáns felvette, és kiszivárogtatta a szókimondást.
Ott eltérés van most az őszöditől, hogy ott a hazugság-sorozat nyílt bevallása morálisan háborította fel az emberek millióit, míg most ez nem központi a tartalomban. Most az a várható romboló hatás a Tisza felé a 2026-os választás szempontjából, hogy
az adóemelésről szóló beszédrész közben Tarr kijelentette, „nem mondhatom el, hogy mit csinálnánk a választás megnyerése után mert akkor megbuknánk a választáson! Meg kell nyerni a választást, és akkor már mindent csinálhatunk!”
Ennek súlyát az növeli a Tisza esetében, hogy támogatása pusztán negatív megalapozású. A kormányzó Fidesz 15 éve utáni elégedetlenségek összeadódása révén a szavazók majd fele le szeretné váltani, de a pusztán digitális virtuális létre épülő és ismert vezető csoporttal nem rendelkező Tisza erre építve semmi konkrét és hihető pozitív programot nem tudott elterjeszteni. A Tiszával inkább csak a Fidesz leváltását akarják, mintsem ténylegesen támogatnák a szavazók milliói.
Erre a kétségre és a Tiszát illető teljes bizonytalanságra jött rá most az Őszinte szókimondása, és ez még az Őszödi-beszédnél is pusztítóbb lehet Magyar Péter szavahihetőségére.
A szavazók milliói számára a megélhetés a legfontosabb, és így az adólevonások, a rezsicsökkentés fennmaradása, vagy eltörlése az elsődleges kérdések. Tarr Zoltán mostani szókimondása pedig ezt rengették meg.
A nagy kérdés tehát, hogy a mostani szókimondás hatására a Tisza választási győzelme esetén az eddigi életvitel megroppanásától félelem lesz-e nagyobb a szavazó tömegekben, vagy a Fidesz 15 évével elégedetlenség.
A Tiszaőszöd másik hatása a Tisza párton belül lehet pusztító hatású. Eddig is rejtegette a Tisza-vezér a néhány EP- és fővárosi képviselőjét, hogy ne rontsák a Tisza választási esélyeit, és ez a rejtegetés már aggodalomra adott okot a mögé beállt óellenzéki balliberális háttércsapatok között, mert az ismert és beágyazott Fidesz-jelöltekkel szemben elvérezhetnek majd ezek az ismeretlenségben hagyott jelöltek. Novemberre volt eddig beígérve a „kalapból előrántásuk” és rejtegetésük feloldása, de ez a mostani eset miatt inkább lehet az, hogy csak a kötelező 2026 februári megnevezésük lesz ez a dátum. Ekkor is a legszigorúbb szótlansági fogadalom és a tényleges Tisza-tervek előttük is titkolása mellett. Most képzeljük el a Tisza-vezért, ha valakiben bízott, az Tarr volt, és most tessék! Senkiben nem fog bízni egészen a választás napjáig.
De a képviselőjelöltjei így szinte lehetetlen helyzetben lesznek, szótlansági fogadalommal, a programjuk ismerete nélkül kell majd kampányolniuk a rutinos fideszes politikusokkal szemben, akik állandóan ennek tudatában oktathatják ki őket gunyorosan, hogy miért is jelöltek ők, és mit titkolnak a hátuk mögött.
Politológus csemege lesz ez a választás!
Tiszaőszöd kapcsán most előtérbe került a Tisza Párt pusztán negatív támogatásának következménye, a tényleges pozitív melletti kiállás hiánya, „Ha ő tudja, akkor legyen, csak tüntesse el Orbánt, ezért és eddig támogatjuk!”
Ám így, ha kiderül a szavazó tömegek felé, hogy az alsó tömegeknek a rezsitámogatás megszüntetése megélhetési összeomlást jelenthet, a középosztály nagyrészének pedig a Tisza progresszív adója életszínvonal-zuhanást, akkor a pusztán negatív támogatásuk visszavonásra kerülhet.
Tarr Zoltán szavai előtérbe hozták a Fidesz-ellenes szavazók számára a múlt héten, hogy pusztán a kormány leváltására figyelve nem is tudják, hogy akkor mit is tervez a Tisza-vezér Magyar Péter, és azt, hogy az egyszerűen csak negatív mögé állás törékennyé teszi e mögé beálltak kormányváltási álmait.
De van egy másik, a kampányban kiásásra váró gondja a Tisza Pártnak. Nem épített ki tényleges pártvezető elitet, amely kormányozni tudna siker esetén, és ahogy a támogatói egyike,
Lendvai Ildikó elmondta hónapokkal ezelőtt, „mi kétlépcsősre tervezzük Orbán leváltását, és Magyar Péter az első lépcső lenne, ha ő tudja akkor tegye!” Ebből azonban következne a második lépcső feladata, Magyar Péter eltakarítása valamiképpen,
ami nem lenne egyszerű, bármilyen szedett-vedett országgyűlési többségi frakció is állna majd mögötte. Kormányozni nyilván nem tudna összeszokott pártvezéri gárda és megbízható szakértői csapat nélkül, Magyar Péter robbanékony, kooperációképtelen személyiségével megfejelve, de ez hónapokig kormányzási kísérletezést, és káoszt hozna.
Vagyis e kétlépcsős Orbán-leváltásban kódolva van eltitkoltan a választások utáni káosz.
Ezt kell a Fidesz-kampány középpontjába állítani második elemként.
Harmadik elemet, az Orbán-kormány migráns-ellenes heroikus erőfeszítései miatt tőlünk elvett EU-s pénzek milliárdjainak hazahozatalát a Tisza-győzelem esetén – ami pedig fűti támogatói nagy részét – pedig már az amúgy Fidesz-gyűlölő Róna Péter is cáfolta, és elmondta több hónapja egy TV-interjúban, hogy az EU-döntési gépezete miatt ez lehetetlen lenne évekig.
Álljon itt összegezve a Fidesz-kampány három vezérszólama a Tisza ellen. 1) A tömegek gazdasági ellehetetlenülése a Tisza-adók és a rezsicsökkentés megszüntetése miatt lehet az egyik aduász; 2) a másik a kétlépcsős kormányváltás miatti káosz beállta egy Tisza-győzelem esetén; 3) és a harmadik a Tisza által beígért, leblokkolt EU-s pénzek milliárdjai hazahozatalának lehetetlensége.

















