Pokol prof: Nyugtalanító régi alkotmánybírói emlékem (Tallián Hedvig cikkajánlója)
- dombi52
- 6 nappal ezelőtt
- 2 perc olvasás
...és még egy, elég kiakasztó kis történet. Ám aki hasonló esetekre kíváncsi, az olvassa még el mindezek mellé Professzor úr Életpályám című életútinterjú-kötetét, melyet volt szerencsém szerkeszteni. Rendkívül tanulságos és részletgazdag közelmúttörténeti kordokumentum. (T. H.)
Nyugtalanító régi alkotmánybírói emlékem
Az államfőt leváltani sürgető 42 jogtudósról itt írt múltheti bejegyzésem kapcsán átolvastam a névsort, és felfedeztem egy régi kellemetlen emlékem okozóját köztük, így hadd írjam meg, hogy kimenjen a fejemből...
A 2011-es kezdésem első éveiben volt, hogy egy ottani tanácsadó munkatárs szokásos ebéd előtti konyakozása hatására az ebédlőben durván rátámadt sértésekkel egyik bírótársamra, aki az előadó bírója volt egy éppen elfogadott döntésünknek, és amely korábban épp az adott tanácsadó bírájának az ügye volt, és személyesen ő készítette az előző tervezetet teljesen szembenálló döntéssel, ami nem kapott többséget. Mivel e szokásai miatt már korábban voltak problémás ügyei – korábban ő a fővárosi bíróságnál volt büntető bíró –, az AB-elnök mint munkáltató felmondott neki.
Mindezt én csak akkor tudtam meg utólag, amikor az elküldött munkatárs utóda kinyitotta az asztalfiókját, és egy sor elfektetett ügyet többéves késéssel az előadó bírójának tervezetbe öntött, és az beterjesztette testületi döntésre.
Az egyik azonban engem teljesen mellbevágott. Egy Belgiumból ide szökött, és ott három-négy millió eurós nagyságú pénzhamisítási ügyben, ha jól emlékszem, jogerősen elítélt kiadatási kérelme elleni bírói felterjesztésről volt szó a fővárosi bíróságról. Az ott döntő bíró – talán a védőügyvéd ösztökélésére – valamit találni vélt a kiadatás előtt elítélt álló jogainak sérelmében, és kiadatás helyett átküldte a papírokat az AB-ra, hogy itt döntsünk előtte. Mivel büntetőeljárási ügy volt, szinte biztos volt átküldés előtt, hogy melyik AB-bíróra és azon belül melyik tanácsadó munkatársra hárul majd a tervezet elkészítése, és ez a régi fővárosi bíró volt. Mivel határidő nem volt még akkor a bírói felterjesztés elbírálására – azóta már 90 napos ez, amit persze ritkán tart be az AB –, így
itt be lehetett tenni az az asztalfiókba, és ha a konyakozós botrány nem lett volna, az még azóta is ott feküdhetett volna elrejtve.
Én elolvastam szokásom szerint az egész iratcsomót, már tudva a véletlen felfedezését, és fokozatosan átlátva az itteni turpisságot, egy felháborodott feljegyzést írtam a döntés előtt, hogy itt egetverő disznóság történt. Egy bírótársunk, aki előtte szintén a fővárosi bíróságnál bíráskodott, mondta egy döntési szünetben, hogy ő érdeklődve előző munkahelyén azt hallotta erről a sokéves kiadatási ügyről, hogy
a szabadon maradó elítélt hamar elment az országból, és időközben már más országban is bűncselekményeket követett el, de sikeresen el tudott szökni, és már régen Izraelben él, ahol nincs kiadatás.
Nekem akkor az jött le, hogy a jog magasabb szintű védelmére szolgáló alkotmánybíráskodás a jelen esetben azt szolgálta, hogy egy nemzetközi szintű kemény bűnözőt megmentsünk a börtöntől, és az ezermilliós forint értékben szabadon tovább bűnözhessen. Mindez aztán tovább növelte rosszkedvemet és szkepszisemet a későbbiekben a bűnözők emberi jogaira építő ügyvédi beadványokkal és bírói felterjesztésekkel szemben.
