Pontosan 106 éve történt mindez – Jobbágy Éva húsvéti üzenete

Pontosan 106 éve, a vérben fürdő Magyarország 1919 április 18-áján, nagypénteken, 19-éjén, nagyszombaton és húsvétkor így írt egy magyar asszony, akit évtizedeken át az egész világ ünnepelt, de 80 éve bujdosásra ítélik a magyar irodalom vámszedői:

Április 18.

„Nagypéntek…Krisztus keresztje lábánál, a fekete ég alatt, a vörös földön keresztre szegezték Magyarországot a népek között.

A város ma éjjelre várta a támadást. Várta…a cseheket. Őrölten hangzik és mégis így van! Pedig az elmúlt télen, mikor Károlyi Mihály kinyitotta a határokat és a rabló szomszédok kényelmesen vonultak be ájult és megkötözött magyar városokba, Balassagyarmat volt az egyetlen, amely fegyvert fogott és kiverte a rablókat. (…)

Szörnyű fordulás. Vártuk a cseheket! (…)

Irgalmas Isten! Minek kellett történnie, hogy a világ legbüszkébb népe ilyen mélyre süllyedjen (….)

Április 19.

Valamikor vérünkből felmagasló koronás lángok voltak uralkodóink, akiknek roppant múltját csak úgy lehetne eltörölni, ha eltörlik a világhistória legragyogóbb lapjait. Azoknak, akik ma országunk roncsain uralkodnak, hogy a múltjukat eltöröljék, elég megsemmisíteni a közel évek sikkasztóinak periratait.

A magyar múlt felnéz a sírból. (…) Kun Béla a magyar szent koronára külföldi antikváriusokkal alkuszik! (…)

A túlsó part és túl a szőlőhegy pedig csak hallgat. Ha így maradna…Ha még soká tartana? (…)

Élet, tavaszi élet, diadalmas feltámadás.

Zörögve egy szekér jött mögöttünk ... katonák ültek rajta. Kenyeret vittek kiosztásra a falvak őrségeinek. A zörgés sebesen haladt. A szekér már eltűnt a fordulónál, de a kenyérszag ott maradt a levegőben.

Nagyszombat van. A templomokban az idegen hatalom őrségei leselkednek, bujdosnom kell az emberi tekintetek elől. Csak a folyó partja, csak az országútja az enyém. És mégis templomban vagyok. Végtelen boltozat alatt orgonázó tavaszi szelek, feltámadás; meleg kenyérszag, örök istentisztelet.

Április 20.

A történések maguk elé vetik az árnyékukat és árnyékba lépnek, mikor jönnek.

Már reggel óta sajátságos nyugtalanság érzett a városvégi utcán. Mialatt a harangok eszembe zokogták régi húsvétvasárnapok emlékét, kinn az ablak alatt tarka módos viseletben a szomszéd falvak mentek a templom felé. (…)

Münchenben megerősödött a szovjeturalom. Órák kérdése, hogy Bécsben kikiáltsák a tanácsköztársaságot…

Mi igaz ebből? Mi a hazugság (…)

Április 21.

Titkos telefonértesítés jött a direktóriumhoz. A kormányzótanács elrendelte, hogy túszokat kell szedni.

Hideg szürkeség terjedt az ablakon. Fázni kezdtem. Mindennél irtózatosabbnak rémlett ez a hír. Túszokat szednek… (…)

A nagyszombati gyűlés azzal a határozattal végződött, hogy a diktatúra védelmére minden proletárnak fegyvert kell fognia. Veszélyben a forradalom!

Örvényt érez az ember a lelkében. Az oláhok Nagyváradon vannak…de a szörnyű diktatúra összedűl. És ellenállhatatlanul, megkönnyebbedés ocsúdik az örvény fölé. Az emberiség megkönyörült rajtunk. Ha most el is vesznek valamit az oláhok, a béke majd visszaadja a mienket.

Ezt gondoltuk az iszonyat óráiban, ezzel álltattuk magunkat.”

xxx

Pontosan 106 éve történt mindez. A Bujdosó könyvben írta meg Tormay Cécile. A 133 nap iszonyatát. Megírta őszintén, amit átéltek fölmenőink, és ezért kell halálában is bujdosnia. Ezért tagadják meg, ezért hallgatják el, ezért gyalázzák és hagyják gyalázni őt a gyávák és az ostobák.

Tormay Cécile 150. születésnapját idén ünnepeljük. Pontosabban: október 8-án. Pontosabban: mi ünnepeljük, akik a rehabilitációjáért küzdünk évtizedek óta (mintha a kommunista hatalom még mindig a nyakunkon ülne). Mégis reménykedjünk abban, hogy a gyávaságon győz az igazság, hogy eljön Klebelsberg mellett Tormay Cécile életművének feltámadása – ha eddig esetleg nem is -, de talán hamarosan… legkésőbb az ősszel…

Ezzel a hittel kívánok áldott húsvétot minden reménykedő honleánynak és honfitársnak,

szeretettel:                    

Jobbágy Éva

Budapest, 2025. április 19. (Nagyszombat)

-