top of page

Revolúciós devolúció – a diák- és tanártüntetések margójára (Pasztuha-Tocsek Zénó jegyzete)






„Születése még senkit nem tesz magyarrá.

Azért meg is kell dolgozni.”

/Kodály Zoltán/



A kép forrása: itt




Tisztelt Olvasó!


Jelen írás tartalma látszólag pőre napi politika. Ha csupán az lenne – bevallom – kár lenne koptatni a billentyűzetet, hiába múlatni a szorgos nyáridőt. Reményeim szerint a jelen kis írás végére érvén az olvasó is egyetérthet: sokkal többről van szó. A politikai témafelvetés az ürügy a dolog mélyének megértéséhez.


Művelt emberek sokszor szememre vetik beszélgetések kapcsán, hogy: térben-időben túl követhetetlenül tág a gondolkodásom, ami érthetetlenné teszi a beszélgetést, és miért van az, hogy – ezt magam teszem hozzá – Eurázsia cca. 54 millió négyzetkilométeréből, annak 40 ezer éves történelméből tudok csak kiindulni. Igen. Anno hallgattunk egy alapozó tantárgyat, amiről az mondták oktatóink: „mindig-minden-mindennel-mindenkoron összefügg”.


Úgy 2009. táján volt szerencsém kézbe venni – áldott emlékű Varga Csaba Fríg kiadójának gondozásában – a Cser–Darai szerzőpáros vonatkozó köteteit. Általuk nyílt fel a szemem: a kettős társadalmak elmélete és valós léte, ami mindent megmagyaráz. Ez a léttörténetünk, történeti létünk lényege. Kérem a tisztelt olvasót, ne a tankönyvi (iskolai) történetírást lássa az univerzális magyar történelemként! Amit ma tanulunk történelemként, az bizony ezer év elittörténete; és ezen még a marxista(!) történetírás sem tudott változtatni. Igen tisztelt olvasó, az a bizonyos „marxista” történetírás is csak a „burzsoázia” történelmét volt képest tanítani.


Népi mozgalom: a késő 20-as, korai 30-as években követelt helyet magának az őslakos (!) népesség a magyar történelem lapjain, mely folyamat jogilag formalizáltan a 48-as áprilisi törvényekkel indult. Eleddig a magyar állam-, jog-, és kultúrtörténet csak és kizárólag az elit történelme volt. Majd ezer év kellett ahhoz, hogy a kettős társadalom évezreddel ezelőtti leigázottjai – a tényleges kultúrhordozók – is a lapokra kerülhessenek.


A kettős társadalmak az ún. felvilágosodás koráig „kikasztosodtak”. Az elitek és az alávetettek között érdemi átjárás nem volt. Valóságos kasztok voltak: majdnem egészen indiai módra, ahonnan a kasztos társadalmakat Európa-szerte elterjesztő indoárja nyelvi, és ebből eredő társadalmi gondolkodás elnevezését meglehetős pontossággal vesszük.


Az ún. felvilágosodás – és itt a ’másik’ oldal számára sem leszek népszerű – nagyon helyesen feloldotta a kettős társadalmak ’kaszt-jellegét’; az más lapra tartozik, hogy káros folyamatokat is elindított. A lényeg igazából annyi, hogy a ’kaszt-jelleg’ elkezdett megszűnni, a társadalmi csoportok, osztályok átjárhatóbbá, átjárhatóvá váltak – nyugaton, nyugati recept és ízlés szerint. Nálunk kevésbé. Már megint a Gyevi bíró!


Az utólagos történéseken látható azért, hogy az elitek – felvilágosodás ide vagy oda –, de meglelték annak módját, hogy pozícióikat megőrizhessék.


Hogyan történt mindez Magyarországon?

Mire a meráni némettel vegyített honfoglaló ízű ótörök éppen elmagyarosodott volna, jött az újtörök és az újnémet: oszmán és Habsburg képében. A kettős társadalom éppen elmagyarosodó elitje kapott egy olyan új töltetet, ami ismét elidegenítette az elitjét uralt népétől.


Egészen egyszerűen az történt, hogy, míg a Honfoglalás és Államalapítás elitje még így-úgy rokonítható a kultúrhordozó többséggel, addig a török kiűzése utáni „újnemesség” teljes idegenként értékelhető és értelmezhető. Azt azért csak halkan teszem hozzá, hogy az elitek már 1514–1526. között – és talán már magyar nyelvűként – mindent megtettek az árkok minél szélesebbre ásásáért.


A kultúrahordozó magyar tömegek ősi, újkőkorszaki, mellérendelő – reliktum – kultúrája fogalmilag nagyobb távolságban van bármely alárendelő ízlésű uralmi elittől, mint egy, már alárendelő kultúrájúvá és nyelvűvé átnevelt alávetett tömeg ugyancsak bármely elittől.


Meglátásom szerint ok és okozat is egyben a magyar kultúrtömegek ősi, mellérendelő nyelve, gondokozása, kultúrája, ami mindig magában fogja hordozni nép és elit áthidalhatatlan és leküzdhetetlen távolságát, többszörösen, mint bármely más népcsoportnál.


Az ún. „Nagy Francia Forradalom” 70 év késéssel érkezett meg Magyarországra.


Ennek (jogi) iskolapéldája az 1848-as áprilisi törvények: magyarhonban nem jogfosztás, hanem jogkiterjesztés történt. Az alsóbb néprétegek befogadtattak az alkotmányos jogokkal rendelkezők társadalmi (elit) csoportjába.


A zárt kasztjelleg megszűnt, az elitek jogi körülbástyázása helyett látszólagos jogegyenlőségi alapokon a kulturális elkülönülésé lett a főszerep.


A látszólagos jogkiterjesztés ellenére a mindenkori elit osztályok (ld. pl.: dzsentri!) létigénye saját létpozíciójuk mindenáron való megtartása lett. A sajátos és névleges jogkiterjesztés és jogegyenlősítés eredménye egy máig megoldatlan társadalmi probléma.


A hatalmi pozíciójukat megosztó elitek más módon törekedtek és törekszenek ezen hatalmi pozíciójuknak a modernitás körülményei között való mindenáron való megtartására, de legfőképpen élet- és létformájuk meg- és fenntartására. Azaz, amit a formális jog már az áprilisi törvények által nem védett, kellett megvédeni szociokulturális eszközökkel.


Legnagyobb tanítóink – Karácsony Sándor, Kodály Zoltán, Németh László – sem tudtak mit kezdeni azzal a problémával, hogy a népből a mindenkori elitbe kerülő „tanult hazánkfia” végtelenül és végletesen elidegenedett korábbi kultúrközegétől. Azaz népi származását elfelejtve lett az elit részévé – végletesen és véglegesen lenézve amazt.


És az elit mindegy volt, hogy díszmagyaros-liberális „kiegyezős”, „bocskais horthyista”, „veresnyakkendős, amúripartizánokat énekelő komenista”, netán „intellektüell rendszerváltós”. A mindenkori elit mindig lenézte a népet, ahonnan vérében és testiben vétetett.


Az általam vélt választ fentebb olvashatja az olvasó: egyrészt a magyarság máig tartó mellérendelő gondolkodása az elittel való ellentétet önmagában és fogalmilag hordozza, másrészt a szépen festő és hangzatos formáljogi jogkiterjesztést szociokulturális eszközökkel üti át a mindenkori elit önön életmódjának fenntarthatósága érdekében: ez az az végtelen elidegenedés, amit említett nagyjaink is tapasztaltak kutakodásaik során.


És hogyan jutunk el a mába, a mának nemtelen politikájába?


Urbánus, progresszív: ugyanazon melléknévnek a történelem tengelyén való valós és nyelvi fokozása.


Még egyszer hangsúlyozom, nem kívánok állást foglalni sem pedagógusok bérezését, sem tantervet, sem konkrét napi oktatáspolitikai dolgokat illetően. De...


… aki most az elitnek képzeli és hiszi magát: lázad.


Legyen bármely kor, de az elit – legyen az veres vagy fehér, netán türkiz – mindig saját pozíciójának, létösszefüggéseinek a megtartására törekedett. Puszta létéből ez következik fogalmilag.


És akkor nézzük a biológiai tényeket!


Papíron a magyar társadalom 1945. után elittelenítve lett. Mégis szüntelen hallani a mucsaizást. Pedig a klasszikus társadalmi osztályok, a klasszikus elit felszámolásra került.


Ma is általános jelenség, hogy az ún. diák-, tanártüntetések legnagyobb hangadói a vidékről a Fővárosba „fel”költözők. A költözés fennkölt cselekvése önmagában eredményezi a végtelen elidegenedést, azaz általa válik a nebuló az elit részévé, másodperc tört része alatt lenézve szüleit, testvéreit, nagyszüleit, rokonait.


Vagyis 1945. nyomán és után kialakult egy ’életmód elit’. Elitként tekint önmagára kódolva ezzel az alárendelő viszonyt a rajta kívülállókkal – a mucsaikkal. Az ’életmód elit’ városlakó. A városról korábban írtam. Az ’életmód elitet’ egyfelől – önmagára elitként tekintve – az alárendelt el kell tartsa: ez a viszony társadalmi, gazdasági kényszere. Másfelől a városi lét szerves létösszefüggésben életre nem alkalmas, így az ’életmód elitet’ a ’nemelit’ szó szerint és biológiai valójában is el, pontosabban fenn kell tartsa: ez a viszony nyers, biológiai kényszere.


Az elit önmaga reprodukciójára a tapasztalatok szerint képtelen. Ez urbánus (újabban: progresszív) létének a lényege. Saját létformáját egyféleképpen tudja fenntartani. Mivel saját reprodukciójára képtelen, reprodukció tekintetében az általa lenézett alsóbb – mucsai – osztályra van hagyatva. Vérben, testben a lenézettből kell vétessen.


Mivel tehát, az elit önmaga reprodukciójára képtelen, és mindenkoron az általa lenézett, mucsainak bélyegzett népből kell vétessen biológiailag és fizikailag, saját létformáját egyféleképpen tudja fenntartani: ha az általa lenézett népet – amelyből maga is való – a saját képére formálja.


A mindenkori urbánus – újabban progresszív – elitnek önmaga szerint, önmaga fenntartása érdekében egy faladata van: így-úgy szaporítani a lenézett mucsai népet, de az (ún. modern) oktatást kezében tartva, a „mucsai vért” saját képére formálva gyarapítani és nevelni a saját reprodukcióra képtelen kasztját.


Ha nem ezt tenné, és nem ezt az igényt fogalmazná meg: egész egyszerűen elfogyna...


Mindennek pedig egy további általános feltétele van: az urbánus-progresszív oktatásnak el kell feledtetnie ősei (népi) műveltségét a hozzá belépésre várományossal, továbbá magabiztos „félműveltséget” kell adjon számára. Ősei műveltségét elfeledtetve lesz tökéletesen kiszolgáltatott a nebuló a kaszt urbánus ízlésének, vigyázva arra, hogy félművelt maradjon, mert valódi műveltség birtokában alanyunk rájönne a helyzet megtévesztett, ellentmondásos tarthatatlanságára. Magyarul: a kettős társadalom évezredes becsapására…


Ne feledjük! Nem valódi oktatást, tudást, tudásátadást követelnek. Népművelés helyett félművelést! Létüknek lényege a félművelt állapot.


Tudat alatt erről szólnak a mostani (folytatódó) tüntetések, tisztelt olvasó. Minden más a polkorrekt máz. Ez pedig évezredes probléma. A mindenkori elit újkori létének gyökere az ún. oktatás kézbentartása, félművelt emberfők oktatási gyártósoron való kitermelése. Máskülönben megszűnnek létezni.


Húzzuk ki a méregfogát a kettős társadalom és az elitoktatás visszásságának, és hozzuk közös nevezőre az évezeredes magyar kultúrát, gondolkodást a magyar oktatással, és soha többé nem lesz „ezekkel” bajunk, mert nem fogják tudni kitermeltetni és megteremtetni… velünk... félművelt, értelmiséginek hitt önmagunkat…!


Lázadnak, hogy általuk visszafejlődhessen, félművelt, műveletlen maradjon minden, ami magyar!


Revolúció: forradalom. Devolúció: visszafejlődés…, azaz forradalmi visszafejlődés. Ezt akarják!


A felütő idézetből vett munkát pedig mindenáron meg akarják spórolni. De egyelőre még mi is...












293 megtekintés

コメント


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page