top of page

Röviden a lemondatásról (Varga Domokos György jegyzete)




 

Tisztelt Olvasó!

 

Várok egy elemzést egyik gyakori szerzőnktől, aki elég élesen szokta látni és elég markánsan szokta megfogalmazni hazánk és a nagyvilág visszásságait. Köztársasági elnökünk lemondásáról (lemondatásáról), ennek összefüggéseiről is szólni kíván. Így én most megengedhetem magamnak, hogy szinte távirati tömörséggel osszam meg a tisztelt Olvasóval, mit is gondolok.

 

Mindenekelőtt azt gondolom, hogy amikor Orbán Viktor kijelentette, hogy pedofília bűntettében nincs kegyelem, s törvényjavaslatot és alkotmánymódosítást kíván kezdeményezni, hogy efféle soha többé nem fordulhasson elő, akkor Novák Katalin hivatala egy olyan választ adott erre, amely mindkét közjogi főméltóság számára kiváló lehetőséget teremtett volna az ügyből való gyors, sérülésmentes kiszállásra és a hullámok elcsendesítésére:

 

„A bejelentett alaptörvény-módosítás a gyermekek még erősebb védelmét szolgálja, ezért Novák Katalin köztársasági elnök jó szívvel fogja aláírni az Országgyűlés által elfogadott jogszabályt.”

 

Már akkor is nyilvánvaló volt ugyanis, hogy a kegyelemben részesített személy (Kónya Endre) bírósági elítélése számtalan sebből vérzik, s mivel már leülte büntetése egy részét, teljesen méltányolhatóak azok a szempontok, amelyek alapján – a pápalátogatásra időzítve – őt is kegyelemben részesítette (akárcsak Budaházy Györgyöt és társait, meg még sokan másokat).

 

Hogy mennyire nagyon méltányolhatóak voltak, leginkább abból a fészbukos bejegyzésből tudható meg, amelyet a politika, a média és a nagyközönség elszabadult, habzó fröcsögése után osztott meg a kegyelemben részesített vádlott, azért, hogy végre-valahára hallgattassék meg a másik fél is.

 

Kérem a tisztelt Olvasót, ha még nem tette volna, figyelmesen olvassa el.

 

 

Ugyanis sok minden megvilágosodik belőle. Mindenekelőtt az, hogy a Novák Katalin és az ő feje felett kíméletlenül pácát törőket egyáltalán nem az árnyalt igazság – vagyis a tényleges valóság – érdekelte, hanem csakis a maguk kétes szempontjai. Leginkább is: a politikai haszonszerzés kínálkozó lehetősége. Mivel a pedofília, a gyerekmegrontás nemcsak minden egészséges lelkületű felnőttnek érzékeny téma, hanem a beteglelkűeknek (ferdehajlamúaknak) is, ezért a nemzeti radikálisoktól kezdve, a DK-n, Momentumon és a még felsorolni is feleslegeseken át a kormányerőkig mindenki kapva kapott az alkalmon, hogy megpróbáljon egy kis politikai tőkét kovácsolni magának.

 

Nos, a tévedés különösebb kockázata nélkül állíthatom, hogy a legtöbbjük ezúttal súlyosan melléfogott. Novák Katalin ugyanis nagyon talpraesett és nagyon tisztességes politikusként mutatkozott meg az eltelt csaknem két évben a hazai nagyközönség (választópolgárok) előtt. Népszerűsége sokat hozott a konyhára Magyarországnak is, meg a Fidesznek és a kormánynak is. Kicsinálása, lemondatása egészen biztos, hogy nagyobb politikai veszteség mindenki számára, mint amennyi nyeresége a pedofilozásból származott.

 

Legalábbis rövid távon.

 

Hosszabb távon azonban nem teljesen lehetetlen, hogy Orbán Viktor megint előre látott valamit, amit rajta kívül senki. Novák Katalin túl jól csinálta, túl népszerű lett, s bár szorosan együttműködött a miniszterelnökkel és stábjával, hajlott az önjárásra. Pl. arra, hogy emberiességi, igazságossági szempontokat is figyelembe vegyen ott, ahol a politikai követeli magának a fennhatóságot.

 

Török Gábor politológus nyilatkozta:

 

Elképzelhetetlennek tartom, hogy Mádl Ferenc, Sólyom László vagy éppen Áder János átengedett volna egy ilyen kegyelmi kérvényt, hogy – bármi és bárki is állt az előterjesztés hátterében – ne szólalt volna meg a vészcsengő a hivatalban.” 

 

Pár napja jelent meg ez a hír több balliberális hírportálon is: Orbán indítványára kapott kitüntetést 2016-ban az a pedofil, aki bűntársának Novák Katalin kegyelmet adott.

 

„Balog-Lázár-Orbán-Áder – A kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére Áder János köztársasági elnök adományozta. A később pedofíliáért elítélt gyermekotthon-vezető személyének kitüntetéssel történő elismerésére Balog Zoltán, az emberi erőforrások akkori minisztere (jelenleg református püspök) tett javaslatot.”

 

Ebből is látni, milyen életveszélyes terep a politika. Orbán Viktor számára is. Ha el akarta kerülni, hogy a jövőben sok ilyen adódjék még, logikus volt a lépése. A mi nagy szívfájdalmunkra, akik már nagyon vágyunk arra, hogy a hatalmi gépezetek legalább egy kicsit szeretetreméltóbbak legyenek.

1 437 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK