Sulyok aláírta... ‒ Pokol prof: Így történt. Kár érte (Tallián Hedvig posztajánlója)
- dombi52
- 6 nappal ezelőtt
- 1 perc olvasás

Sulyok Tamás aláírta az Alaptörvény-módosítást, holnaptól nem ő a köztársasági elnök... A prof pedig levezette... (T. H.)
Így történt
Kár érte, mert pusztán ha az államfő AB-kontrollra küldte volna a 17. módosítást aláírás helyett, akkor az nem lépett volna hatályba még néhány hétig, és
ezzel nemcsak ő, de a négy eltávolított AB- bíró, köztük az AB-elnök is hivatalában maradt volna szeptember 1-ig. Ekkor pedig ez a jelenlegi AB-összetétel döntött volna az 52 Fidesz-képviselő által már benyújtott 16. módosítás AB-kontrolljáról is.
Igaz néhány AB-bíró már felmerült tiszás paktuma erre is kevés ellenállást valószínűsített volna, de még lett volna esély némi ellenállásra. Az általam pedig már többször felvetett abszurditási kifogás az államfő beadványában az AB-elnök döntése esetén ötfős tanácsban sikerre is vezethetett volna, és a 17. módosítás visszakerülhetett volna átdolgozásra az Ház 2/3-os többségéhez.
Sulyok Tamás nem vállalta ezt a küzdelmet,
mely csak részben kecsegtetett volna sikerrel, és nem volt biztos az eredményes befejezés. Az is biztos, hogy ő „nem gladiátornak szerződött”, és szegedi ügyvédként eltöltött élete után az AB-elnöki és államfői szerepében eddig még az árnyéka sem merült fel annak, hogy neki valaha is küzdeni kellene nyugdíjas éveinek megkezdése előtt.
Mi azért bíztunk benne.




















