top of page

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (11) TALPRA, EURÓPA! ITT AZ IDŐ, MOST VAGY SOHA! (III.)





A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet







III. A béke pártján, de melyik fél oldalán?


Félreérthetetlenül helyes és megalapozott, hogy következetesen, nyomatékosan hangsúlyozzuk, a béke pártján állunk. Olyan körülmények között, amikor a szövetségi rendszerünk minden segítséget megad az Ukrajnában hatalomra juttatott nemzetidegen vezetésnek, s tőlünk is ezt követeli, önmagában is bátor tett egyáltalán beszélni róla, hogy fegyverszünet, tárgyalás, béke kell. Ebben minden támogatást meg kell adnunk a kormányunknak. Helyes eljárásunknak érzékelhető hazai és nemzetközi jelentősége, hatása van. De itt nem állhatunk meg.


Az említett eljárás legkisebb megkérdőjelezése nélkül is tudatában kell/kellene lenni mindenkinek, hogy az igazi okok, s a háborús bűnösök megnevezése, leleplezése nélkül, a személyre szabatlan békeharcnak, ahogy mindeddig tapasztaljuk, nincs elegendő iránymutató, mozgósító, átütő ereje. A béke elvi követelése mellett több ország serénykedik béketervek kidolgozásában is, de mert nem támasztanak követelményeket az USA-val, NATO-val, EU-val szemben, s egyformán kezelik az érintetteket, kezdeményezéseik el is haltak. Ennél is tovább kell tehát lépni. Akkor is, ha a minden tekintetben gátlástalan háttérhatalomra nem lenne hatása, ha megneveznék, de a világtudatot mozgósítaná. Az így leszűkített békekövetelés hatását tovább csökkenti, hogy egyes politikusok-politológusok, hírközlő eszközök, mintegy címezettként utalnak, vagy meg-megneveznek valakiket, akik ellen szól a békefelhívás. Csakhogy elítélendő csőlátásuk miatt, ezek szinte sohasem a lefékezendő agresszorok, hanem egyre bántóbban maguk az áldozatok: Putyin, Oroszország, az oroszok, nemegyszer Orbán Viktor. Ezzel a szemünk előtt lezajlott történelmi eseményeket törlik, s akarják, nem akarják, de félrevezetik a közvéleményünket.


Tehát a békén túl a szövetségi rendszerünk korlátai ellenére is meg kell találnunk a módjait, hogy kiálljunk az igazi emberbaráti és békepárti oldal mellett. Az pedig kezdettől fogva világos volt, s napról napra egyértelműbbé válik a világ előtt, hogy melyik az. A háttérhatalommal egyesült NATO, EU a világháború veszélyét kiváltva, jogsértő politikai és katonai beavatkozást folytat Ukrajnában. A számolatlanul küldött pénz és nehézfegyverek szállítása nem bizonyult segítségnek. Még az a beszédes tény sem, hogy az ENSZ BT négy nyugati tagja ellenezte az Oroszországot és Németországot összekötő Északi Áramlat kettős gázvezeték felrobbantásának kivizsgálását. Most meg az ukrajnaiakra akarják fogni, holott az amerikai elnök már jó egy éve fenyegetően bejelentette, hogy megteszik. Mindez ajándéknak túlontúl sok (az ukrajnaiak már kereskednek is a segítségként kapott fegyverekkel), háborút nyerni szerfölött kevés, győzelmük pedig lehetetlen. Arról is hallani, hogy a háború katonailag megnyerhetetlen. Miért kényszerítik mégis Zelenszkijt harcolni az utolsó ukrán katonáig – s ő miért hajlandó erre? –, s neki, és a saját országaik közvéleményének miért ukrán győzelemről beszélnek? Orbán Viktor elemzése e tekintetben is mérvadó: „Ez nem csak egy félreértés, ez egy hazugság, és lehetetlen. Mindenki, aki politikával foglalkozik és érti a logikát, a számokat, az adatokat, az tudja, hogy ez kizárt.”


A tihanyi Tranzit politikai fesztiválon halottunk sokmindent, köztük azt a szép gondolatot is, hogy ingadozás nélkül kitartunk a béke követelése mellett, hozzátéve, hogy „egyetlen olyan lépést sem tettünk az elmúlt másfél évben, amely meghosszabbította volna a háborút”. Az utóbbi félmondat kapcsán eltérő vélemények lehetnek arról, mi járul hozzá a háború meghosszabbításához, mi nem. De bárcsak így lett volna, s közvéleményünk így érezné, a gyakorlatunk egyértelműen igazolná.


Először is, ukrajnai részről a gyengeség jelének vélték döntésünket, hogy a különleges hadművelet beindítása után kétoldalú kapcsolatainkban félretettük a kisebbségi problémát, s humanitárius vonatkozásban minden lehetséges módon, feltétel nélkül, önfeláldozóan és érzelmesen támogattuk az ukrajnai kormányt. (Ki nevezné ezt magyar nemzeti érdeknek?) Így annak még a harci cselekmények közepette is alkalma nyílt olyan újabb kisebbségi törvény elfogadására, amely súlyosbította a diszkriminációt. Még nagyobb hiba, hogy mindezek ellenére a magyar kormányzati és társadalmi szervek messzemenő bizalmat tanúsítottak a nem-ukrán ukrajnai vezetés iránt. Csak a hírközlésünkből ismertek alapján, politikai, pénzügyi, gazdasági, egészségügyi, oktatási, de még katonai vonalon is (üzemanyag a tankjaikhoz, konzultációk, stb.). Már a háború előtt tett lépéseink is az ukrajnai kormány mellett, vagy javára történtek (útjuk folyamatos egyengetése az EU-ba, NATO-ba), tehát nem nehéz eldönteni, hogy a háború lerövidítéséhez, avagy meghosszabbításához járultak hozzá. Hiszen önmaguk, akik erről szólnak, nálunknál tényszerűbben tudják, szövetségi rendszerbeli mivoltunk önmagában lehetetlenné teszi, hogy ne tegyünk olyan lépéseket, amelyek meghosszabbítják a háborút.


De ezen túl – és ez a fájóbb tény – ugyanezt tesszük az ukrajnai migránsözön luxus szintű fogadásával, sőt csalogatásával, kóser falu létrehozásával a Balatonnál az ukrajnai zsidó menekültek részére, méltóságunk Kijevbe zarándokolásával és hűségesküivel, no meg azokkal, amikről a közvélemény nem is tud.


Nálunk már a csapból is Ukrajna folyik, s ebből elegünk van. Ehhez hangsúlyozottan hozzá kell tenni ismét és ismét, mindez olyan körülmények között, amikor az ukrajnai kormány folyamatosan és nyíltan ellenségként kezel bennünket.


Az intézményes ukranizálás miatt az ide betolakodott ukránoknak több joga van, mint a saját állampolgárainknak. Magyarországon az ukránoknak nyújtott ingyenes szolgáltatások közé tartozik a szállás, kezdeti pénzügyi támogatás, meleg ruházat, ingyenes tömegközlekedés, közigazgatási előnyök a napi ügyintézésekben, stb. Ám Zelenszkij eleve éppen az ukranizálás tudatában és szellemben fogalmazta meg Novák Katalinnak az álláspontját, akivel öt pontból álló megállapodást írtak alá. Mindegyik pont egyetlen sorból áll, s egyikben sincs összetett mondat; mindkét fél úgy értelmezi, ahogy akarja. A számunkra legfontosabb ötödik pontra vonatkozólag az őt immár másodszor meglátogató Novák Katalinnak azt vágta a szemébe, hogy minden olyan jogot megadnak majd a kárpátaljai magyarságnak, amelyeket a Magyarországon lévő ukránoknak biztosítunk. A kárpátaljai magyarság sanyarú és egyre súlyosabb helyzete, valamint Zelenszkij személyének és helyzetének ismeretében államférfi ilyesmit nem fogad el, nem ír alá, hanem ez az a pillanat, amikor feláll a tárgyalóasztaltól. Tanúsítja ezt, hogy pár nap múlva Munkácson kihívó válaszként tiltják a magyar nyelvű oktatást, himnuszt, zászlót a magyarság körében. Legutóbb a külügyi szóvivőjük pedig közölte: a kárpátaljai magyarok is ukránok, azaz megfosztják őket történelmi önazonosságuktól. Helyes, hogy egyértelművé tettük: Ukrajna NATO- és EU-tagságának feltétele a kárpátaljai magyarság helyzetének rendezése. Ismerve a partnert, ehhez a jövőben célszerű hozzátenni: kétoldalú szerződésben, valamint nemzetközi szervezet előtt vállalt biztosítékok mellett megfelelő jogi, közigazgatási, politikai, oktatási, kulturális, személyi és egyéb konkréten megfogalmazott szigorú feltételek között. Egy ilyen sikeres eljárás jogalapot (precedenst) teremthet a kisebbségek helyzetének sokkal megnyugtatóbb helyzetére más országokban is.

Miért akarnak egyesek mégis erőlködve és minden áron hinni a gátlástalan, hazug, korrupt háttérhatalmi ukrajnai ügynököknek, és elfogadtatni őket a közvéleményünkkel? Előzőleg már leírtuk, de megismételjük ennek az álláspontnak a logikai képletét: minél jobban utáltok bennünket, mi annál jobban szeretünk titeket. (Emlékeztet az antiszemitizmus elleni zéró tolerancia logikai képletére). Célszerű lenne megtudni, mik azok a tények, elképzelések, eszmék, vagy inkább valami misztikus izmus, amely korlátozza a szuverenitásunkat, s ennyire összeköt egyeseket a háttérhatalom által Ukrajnában hatalomra juttatott, velünk szemben ellenséges, s az ukrán hazafiak számára is nemzetidegen kormányzó törzzsel.


Találkozunk olyan nézettel, hogy jobb, ha nem vagyunk határosak Oroszországgal, hanem van köztünk harmadik ország. Közös határ hiánya, vagy megléte azonban jelenleg már nem különösebben akadálya, vagy feltétele sem a háborúnak, sem a békének. Az utóbbi évtizedek történelmi, főleg a legutóbbi évek tapasztalatai egyébként is arra intenek, hogy mind a kialakult, mind a várható Ukrajna veszedelmesebb szomszéd számunkra, mint Oroszország. Szemünk előtt vált náci, militarista állammá, majd Zelenszkij bejelentette: „minden bizonnyal egy »nagy Izrael« leszünk, a maga sajátosságaival”. Valakik ebben reménykednének, s ezért folyik első lépésként az egészpályás ukranizálás? Nyugat szó szerint mulatságosan ezért futtatja Zelenszkijt; tüntetően olyan helyekre, eseményekre is elszállítják, amelyekhez nyilvánvalóan semmi köze. Mindezek láttán, főleg önminősítésük miatt okszerű, hogy az EU-csatlakozásuk nem közeledik, hanem kitolódik.


Keringenek olyan fejtegetések is, hogy bekapcsolódunk az ukrán békeformulába, azaz már nemcsak a 2022. február 24-ig, hanem az azóta történteket is töröljük a történelemből. Ahogy az említett öt pont megfogalmazásakor magyar részről el is hangzott a szörnyűség, miszerint a háború a Krímben kezdődött és annak visszafoglalásával kell befejeződnie.


Tények és feltételezések keverednek hát, de az éberség sohasem árt, ezért támogassuk a növekvő igényt világosság teremtésére. Az ukranizálási szándék a háttérhatalmi célok útját egyengeti, amivel pedig, az álbaloldali ellenzék kivételével, közéletünk és közvéleményünk szemben áll. De nem kvadrálnak Orbán Viktor és más vezetők állásfoglalásaival sem.

A nácitlanított és demilitarizált ukrán Ukrajnával szigorúan kölcsönösségi alapon jó együttműködést kell majd kialakítanunk, de történelmi tévút ugyanerre törekedni egyoldalúan a jelenlegi nemzetidegen kormánnyal, amely elől immár a lakosságnak közel a fele külföldre menekült. Egyes számítások szerint kb. 18 millió, az országban maradt 19 millió. Figyeljünk is az újabb zaklató tényre: az ukrajnai menekültek száma Európában talán nem kevesebb, de biztos, hogy nem veszélytelenebb, mint a muszlim betolakodóké.


Összességében kimondható, a magyar közélet és közvélemény nem érzékelhet mást, mint amit a szavaknál meggyőzőbb valóság, a napi gyakorlat érzékeltet vele, éspedig, hogy egyértelműen a nemzetidegen kormány által vezetett Ukrajna mellett állunk. A hazai ellenzékkel együtt! Vezérük, Gyurcsány Ferenc, arra a kijelentésre merészkedett, hogy pocsék ember, aki nem akar meghalni Ukrajnáért. Ám nem látjuk vitézkedni, nehogy önmaga aláessen a saját minősítésének. Olyat is mondott, hogy jobban kell félni a kutyapiszoktól, mint a migránsoktól. Senkinek nem kell tovább bajlódni a jellemzésével...


A Tranziton elhangzott idézett állítás tehát, miszerint „egyetlen olyan lépést sem tettünk az elmúlt másfél évben, amely meghosszabbította volna a háborút”, sajnos szemmel láthatóan nem esik egybe a gyakorlatunkkal.


Gyengítheti a bizalmat, szavazatokat vonhat el. Nem bizonyítható, nem is valószínű, de ennél még olyan állítás is hihetőbben hangzana, hogy a sokoldalú, önfeláldozó segítségünk nélkül a nemzetidegen Zelenszkij-maffia ügye sokkal rosszabbul állna, s talán az orosz-ukrán háború végéhez közelebb, a világháborútól távolabb lennénk.


Ne áltassuk hát magunkat, s a közvéleményünket. Legyünk tudatában, a legkisebb engedmény a háborúpártiaknak lépés a lejtőn, amelyen életveszélyes elindulni lefelé. A háttérhatalmi erőknek kedvez, amelyek Oroszország és a geopolitikai térség (köztük hazánk) ellen globális agresszióra (biológiai hadviselést is beleértve) készítették fel Ukrajnát. Sikerrel tették, annak is köszönhetően, hogy zsidó elkötelezettségű, azaz nemzetidegen vezetést ültettek az ukrán nép nyakára, amely az egy tömbben élő orosz állampolgárai ellen mintegy évtizedig véres leszámolást folytatott, amiről, mint alapvető okról az említett szószólók oly könnyedén, bűnösen elfeledkeznek.


A Washington Postnak adott interjújában még maga a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg egyértelműen megerősítette, hogy „a háború 2014-ben” kezdődött.


Elfeledkeznek arról is, hogy mi lett volna a sorsa az ott élő tizenkét milliónyi orosznak, ha Oroszország nem teszi meg e lépést. De arról is, mi lett volna a sorsa a Kárpátalján élő magyar kisebbségnek enélkül, akiknek a sorsa még így is nagy kérdőjel. Az így eljárók ugyanis, annak ellenére, hogy mindezt tudják, mégis 2022. február 24-től számítják a történelmet, aminek hamis voltát érzékelve, s néha mentegetődzve ugyan, de képmutatóan mégiscsak Oroszországot ítélik el. Azért, hogy védi az orosz nemzetet, s közvetve a magyar kisebbséget is!


A jelek arra mutatnak, mindez tendenciaként érvényesülhet továbbra is. Ennek ismeretében kérdéses, az erősödő külső és belső ellenséges támadások miatt lesz-e erőnk, meglesznek-e hozzá a hazai és nemzetközi feltételek, hogy egyértelműen törekedhessünk arra, hogy a jövőben félreérthetetlenül igaz, helyes és érvényesülő is legyen a Tranziton említett szép gondolat.


Tudatunk védelme szempontjából még ennél is fontosabb, mert az egész emberiségre vonatkozik, hogy Oroszország megálljt parancsolt a világuralomra, s az emberiség irtására nyíltan törekvő agresszor háttérhatalomnak. Jelenleg már mintegy harminc országnak az ukrajnai kormány számára nyújtott fegyveres segítségével szemben harcol sikeresen. Ellentételként ennél több és növekvő számú országtól kap politikai és egyéb támogatást. Hajlandó a valós helyzetet elismerő békére. Ez a második kulcs, amely a béke ajtaját nyitja. De az első kulcs tulajdonosának szavai és tettei egyértelműen továbbra is ugyanarra a célra mutatnak, amelynek elérésére előkészítette és kiprovokálta a fegyveres konfliktust.


Mindez bizonyítja, hogy a tényekkel, ismeretekkel, civilizációs emberbaráti tervekkel felfegyverkezett tudat hihetetlenül fontos, s egyre fontosabb a tudatos társadalmi/emberi tájékozódáshoz és túléléshez. Akik ilyen súlyos helyzetben mégis eltekintenek a múltat, jelent, jövőt, okokat, okozatokat egységben és összefüggéseiben szemlélő történelempolitikai elemzéstől, s még csak nem is utalnak az agresszorokra, hanem az áldozatra mutogatnak, akármilyen fontos pozíciót töltenek is be, nem állnak a helyzet magaslatán. Értsük meg, s tudatosítsuk, hogy ennek árát a történelem valamennyiünkkel megfizetteti, ha minél előbb, mindenre és mindenkire tekintet nélkül – s amíg történelmileg lehet – nem teszünk lépéseket a téveszmék és ballépések elkerülésére.



Következik:


IV. „Hány hadosztálya van a pápának?”


 

Kapcsolódó cikkünk:




195 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page