Szemezgetésünk idegennyelvű, külföldi sajtóból (2022.06.08.)
A nyugati politikusok és média kezd nyomást gyakorolni Ukrajnára, hogy fejezze be a háborút számára kedvezőtlen feltételekkel, de Kijev senkivel nem hajlandó ilyen tárgyalásokat folytatni – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn újságíróknak, tudósított az Ukrajinszka Pravda. A jelentés szerint Zelenszkij hangsúlyozta: „semmilyen tárgyalást nem folytatok, semmilyen béketervről, az ilyen tárgyalások jelenleg nulla szinten vannak.” Mint emlékeztetett, „mindenki nagyon szeretne minket egy olyan eredmény felé tolni, ami számunkra biztosan nem kívánatos. Egyelőre minket még nem kérdeztek meg arról, hogy mi előnyös ennek vagy annak a félnek. Jelenleg a maga érdekeit követi. A pénzügyi és politikai érdekeit egyaránt.” Az elnök úgy vélte, „egyre nő a fáradtság, az emberek valamilyen eredményt szeretnének maguknak, de az eredményre most nekünk van szükségünk.” Hozzátette, hogy „eddig senki sem vitatta meg velük a háború Ukrajna számára kedvező eredményt hozó befejezésének a módját". „Minden európai országgal, világhatalommal együtt kell működnünk” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn virradóra látogatást tett a heves harcok sújtotta Donyec-medencei régiókban, Luhanszk és Donyeck megyékben, ahol felkereste az ukrán katonák frontvonal menti állásait is.
Ukrajnának nem csupán modern fegyverekre van szüksége az ellentámadáshoz, hanem hat új dandárt is fel kell állítania az intenzív hadművelet folytatásához, ami 25 ezer katonát jelent – közölte Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára hétfőn egy lapinterjúban. A jelentés szerint Danilov a Financial Times című brit lapnak nyilatkozva kijelentette, hogy Ukrajnának hat új, összesen 25 000 főből álló dandárt kell felállítania azoknak a keleti és déli területeknek a visszafoglalásához, amelyeket Oroszország tart a kezében több száz rakétaállással és tüzérséggel, repülőgépekkel és tankokkal, valamint több ezer drónnal. Hozzátette: az Egyesült Államok által szállított rakéta sorozatvetőkhöz a lőszerek korlátozott számban állnak rendelkezésre, és azok hatótávolsága csak 80 és nem 300 kilométer. Az RNBO titkára megjegyezte, hogy a kezdeti orosz villámháború megfékezésében már döntő szerepet játszottak a nyugati fegyverszállítmányok. Meggyőződésének adott hangot, hogy a nagyobb hatótávolságú és nehezebb fegyverek szállítása Ukrajna győzelméig folytatódik. „Oroszország egy nagy ország, és sok ágyútölteléke van, amit ide küldenek. Ezért a győzelem kivívásának folyamata nem lehet túl gyors” – mutatott rá Olekszij Danilov.
A mozgósítás elől Ukrajnából kiszökni próbáló apát és négy fiát, valamint a kísérőjüket vették őrizetbe a határőrök a román határnál a rahói járási Terebesfejérpatak közelében – közölte az Állami Határőrszolgálat nyugati regionális főosztálya. A közlemény szerint az őrizetbe vett hat hadköteles korú, ukrán állampolgárságú férfi a határátkelőhely megkerülésével illegálisan próbált átlépni az államhatáron. A munkácsi határőregység által közölt információ nyomán indított művelet végrehajtása során a C osztály katonái Terebesfejérpatak község határában férfiak csoportját észlelték, akik az államhatár irányába tartottak. Valamennyiüket őrizetbe vették és a határőrsre szállították. Az elfogott férfiak a Donyeck megyei Kosztyantinyivka hadköteles lakosai. A határőrök kiderítették, hogy közülük öten családtagok: egy 51 éves apáról és négy fiáról van szó, akik megegyeztek a földijükkel, hogy kisbuszával elviszi őket a határig. Azt tervezték, hogy illegálisan Romániába mennek. A férfiak ellen a hatóságok Ukrajna államhatárának illegális átlépése vagy illegális átlépésének kísérlete címén indítottak közigazgatási eljárást.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) dolgozói letartóztattak Ungváron egy büntetett előéletű férfit, aki robbanószereket árusított. A hatóságok tetten érték a helyi férfit, akkor fogták el, amikor fegyvereket adott el ügyfelének. A bűnöző a folyóparton találkozott az ügyféllel, aki két gránátot és három trotil robbanószert akart vásárolni. A rendőrség ezt követően házkutatást tartott a vádlott otthonában, ahol teljes fegyverarzenált fedeztek fel: gránátokat, trotil robbanószereket, elektromos detonátorokat és közel 250, különböző kaliberű fegyvert.
Németország a januárban megígért ötezer sisakot még nem szállította le, a német embereknek a politikusaik körmére kellene nézni – jelentette ki Olekszij Aresztovics, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója kedden egy interjúban. A jelentés szerint Aresztovics felvetette, hogy a német polgároknak a politikusaik körmére kellene nézni. Mint fogalmazott, „fájdalommal próbáljuk megérteni, hogy Németország mit, milyen fegyvereket szállított Ukrajnának. Szeretném látni már az ötezer megígért rohamsisakot.” A tanácsadó mindazonáltal azt is felsorolta, hogy a német kormány már mit adott át az ukrán hadseregnek. „Gránátvetőket biztosan szállítottak, páncéltörő fegyvereket, lőszert. A pénzt fegyverekre, régi szovjet felszerelések vásárlására adták” – jegyezte meg Olekszij Aresztovics. A Bundestagtól érkező összes fegyver könnyű, azaz védelmi jellegű volt. Németország egyelőre csak ígérte, hogy nehézfegyvereket is szállít.
A koronavírus-járvány kezdete óta első alkalommal az Északi-tengert is elérte a konténeres tengeri fuvarozásban kialakult késés és torlódás. A globális tengeri konténeres szállítási kapacitásnak közel két százaléka rekedt meg Németország, Hollandia és Belgium kikötőiben, és nem lehet sem ki, sem berakodni – közölte kedden a Kieli Világgazdasági Intézet (IfW), írja az MTI. Az IfW szerint mintegy tucatnyi nagy konténerhajó – amelyek összkapacitása körülbelül 150 ezer szabványos konténer – várakozik a Német-öbölben, hogy Hamburgba vagy Bremerhavenbe befusson. A rotterdami és antwerpeni kikötőknél még ennél is drámaibb a helyzet. Los Angeles előtt viszont már teljesen feloldódott a konténerhajók torlódása – jelentette az IfW. A globális teherszállítási kapacitás több mint három százalékát jelenleg a Sanghaj és a szomszédos Csöcsiang tartomány előtti torlódások kötik le. Az IfW szerint a sanghaji zárlat miatt eddig akár 700 millió euró értékű, Kínából Németországba tartó export esett ki.
Podoljak azzal fordult az ukránokhoz, hogy nem kell megijedniük attól a hírtől, hogy "odaadunk valamit". Az ukrán hadsereg kifárasztja Oroszország erőit, majd pedig visszaszerzi a területeket. Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója videós beszédében kijelentette, hogy a háborúban taktikai manőverek vannak – közli a Podrobnosti.ua. "Adunk valamit, valamit visszaveszünk. Az oroszok többen vannak, több a felszerelésük. Természetes, hogy nagyon intenzív a háború" – mondta Podoljak. Elmondása szerint úgy kell csinálni, hogy minden falu – amit ideiglenesen odaadunk – az oroszoknak sok vérébe kerüljön, ki kell őket meríteni. Podoljak hangsúlyozta, hogy minden, amit most odaadunk, és minden, amit visszaveszünk, teljesen ukrán lesz. "Várnunk kell egy kicsit. A szakemberek dolgoznak. Fegyverekre, szankciókra várunk, hogy végezzenek az Orosz Föderációval. Ezt követően minden bizonnyal visszaveszünk mindent" – zárta Podoljak.
(vukics)
Comments