top of page

Szemezgetésünk idegennyelvű, külföldi sajtóból (2022.07.07.)






Magomed Daudov, a csecsen parlament házelnöke nemrég egy nyilatkozatában azt mondta, hogy Berlinig szeretnének eljutni. Ha Putyin nem állít meg minket és Allah is kegyelmes lesz, akkor Berlinig megyünk – fogalmazott a videóban a Tagesspiegel szerint a csecsen politikus. Azt is hozzátette: biztos abban, hogy győznek, és hogy a testvérei „az iszlám védelmében” folytatnak dzsihádot Ukrajnában.


Korai még győzelmet ünnepelni az üzemanyagok hiányának leküzdése terén, vélekedik Szerhij Kojun az A-95 tanácsadó csoport igazgatója, áll a hvylya.net írásában. Kojun egy rádióműsorban mondta el, hogy beindulni látszik Ukrajnában az üzemanyagok piaca. Ám korai azt hinni, hogy sikerült úrrá lenni a problémákon. Valójában a mostani nyugalminak mondható időszak után egy nagyon nehéz augusztus, szeptember és október elé néz az ország. Ez csúcsidőszak a piac számára, amikor sokkal több üzemanyagra van szükség, hisz ekkor jön az őszi mezőgazdasági munkák dandárja, a betakarítás. Tehát egy új fázisba lép az üzemanyagok piaca, amely során aligha sikerül megoldani a biztonságos ellátást, növelni az európai országokból a behozatalt. A fogyasztás korlátozásáról való lemondás épp ezért nagyon sikamlós. Mert bár megnyugtatják az embereket, ám látni kell, hogy jelenleg az egész világon üzemanyaghiány van, amit Európában az Oroszország elleni szankciók is súlyosbítanak. Az EU számos országa már korlátozásokat vezet be a kivitelre. Ezért rosszak az ukrajnai kilátások, fogalmazott Szerhij Kojun.


A Sao Paulo-i származású nő korábban modellkedett és jogásznak tanult, majd ezt követően önkéntesnek állt és az Iszlám Állam ellen is küzdött Irakban mesterlövészként. Ukrajnába június elején érkezett meg, szintén önkéntesként. Testvére azt mondta, hogy Thalita do Valle érkezése után három héttel, június 30-án halt meg a Harkivi területen, amikor rakétatámadás érte a bunkert, ahol rejtőzött. Vele együtt meghalt egy 40 éves brazil férfi, Douglas Burigo is, aki ki akarta menteni őt onnan.

A Liszicsanszkért vívott csatában életét vesztette Ivan Marcsuk, az ukrán fegyveres erőket segítő fehérorosz önkéntes zászlóalj parancsnoka – közölte az egység közösségi oldalán. Ebben kiemelték, hogy a fehérorosz önkéntesek az orosz erők több támadását is sikeresen visszaverték a kelet-ukrajnai városban, ám olyan túlerőben voltak a támadók, hogy végül kénytelenek voltak feladni az állásaikat. A közlemény szerint kivonulásuk előtt még hősiesen feltartóztattak egy orosz páncélos-menetoszlopot, részben ennek köszönhetően komolyabb veszteség nélkül sikerült kivonni a térségből az ukrán hadsereg csapatait. A harcokban a belorusz egység több tagja is eltűnt, megbízható források szerint egy katona pedig orosz fogságba esett.


Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára úgy véli Putyin épp az ellenkezőjét érte el annak, amit akart az Ukrajnai háborúval, írja az UNIAN hírügynökség. Danilov szerdai Twitter bejegyzésében arról írt, hogy már közel egymillió ukrán rendelkezik harci tapasztalattal. Megjegyezte, a jól kiképzett és motivált ukrán hadsereg felülmúlja a létszámban jelentős fölényben lévő orosz megszálló erőket. Hozzátette: Moszkva demilitarizálni akarta Ukrajnát, de épp az ellenkezőjét érte el az offenzívával. NATO követelményeknek megfelelő minőségnyitás történt az országban február 24-e óta. Ráadásul az országba folyamatosan érkeznek a nyugati fegyverek és technológiák.


A megyében erdőlátogatási tilalom lépett érvénybe. Az intézkedést azzal magyarázzák az illetékesek, hogy egyre gyakoribbak a tűzesetek, ami a magas hőmérséklet vagy az emberi hanyagság miatt keletkezik.


Az ukrán hadsereg rendelkezésére bocsájtották Viktor Medvedcsuk parlamenti képviselő Ukrajnában lefoglalt magángépét és helikopterét – közölte a Korrespondent.net hírportál szerdán a Nemzeti Rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva. Az előzetes letartóztatásban lévő ukrán oligarcha – akit Ukrajnában Vlagyimir Putyin orosz elnök „komájaként” emlegetnek – vagyonát az ellene folyó eljárás során foglalták le az ukrán hatóságok. A rendőrség közleménye szerint a lefoglalt repülőgépet és helikoptert ezentúl az ukrán hadsereg használja. Medvedcsukot többek között korrupcióval és hivatali visszaéléssel gyanúsítják. A hírből nem derült ki, hogy a hadsereg milyen célokra használja majd a gépeket.


Az ukrán elnök szerint több befolyásoló tényező is hatással van az orosz-ukrán háború kimenetelére és hosszára. Volodimir Zelenszkij úgy véli, a háború időtartama egyebek mellett az Ukrajnának nyújtott támogatás mértékétől és az Oroszországra gyakorolt szankciós nyomásától függ. Volodimir Zelenszkij Ukrajna elnöke Michal Martin ír miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy mikor érhet véget a háború – jelentette az UNIAN hírügynökség. „Ez már rég nem katonai konfliktus, hanem egy terrorakció az Orosz Föderáció részéről. A következmények tekintetében még háborúnak sem elehet nevezni, abból kiindulva, amit az ukrán civilekkel tettek az embernek aligha nevezhető orosz katonák. Úgy tűnik, ma már azon múlik, meddig tart ez a háború, hogy Moszkva felfogja-e a tettei súlyát. Amikor ezt megértik és kivonják csapataikat a megszállt területekről, akkor lesz vége a háborúnak” – fogalmazott az ukrán államfő. Ugyanakkor Zelenszkij nem hiszi, hogy ez bekövetkezhet, viszont úgy véli, hogy a szankciók és az ukrajnai fegyverszállítások megállíthatnák Moszkvát. Ukrajna a maga részéről a harcmezőn küzd a háború mielőbbi megállításáért. Rámutatott, hogy nem csak Ukrajnán, de a világon is múlik, mikor gondolkodik el Oroszország a békés rendezésen. „Még nem érezték meg a szankciók erőteljes hatását, ez biztos bekövetkezik majd, de most még megkerülik ezeket, mert sajnos még mindig vannak olyan szövetségesek, akik segítik Oroszországot” – magyarázta Zelenszkij. Hozzátette: fontos tényező a légtér biztonsága, ezért elengedhetetlenek Ukrajna számára a korszerű légvédelmi rendszerek. Zelenszkij kiemelte az ukránokon is múlik a béke, mert “nagyon sokan megértik, hogy sehol nem jobb, mint otthon, és ezért sokan vissza is térnek”.


Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn az Ukrajna újjáépítési tervét tárgyaló luganói konferenciához intézett videobeszédében felszólította az ukrán delegáció egyes tagjait, hogy térjenek vissza Ukrajnába és otthon dolgozzanak a hazájukért – közölte az rbc.ua hírportál az elnök hivatalos Facebook-oldalára hivatkozva. A tudósítás szerint Zelenszkij beszédében hangsúlyozta: „nagyon köszönöm a figyelmet, mindenkit meghívok országunkba, hogy együtt dolgozzunk. Velünk együtt. Az elején az elnök úr (Ignazio Cassis, Svájc elnöke – a szerk.) azt mondta, hogy látott egy nagy, meglehetősen nagy küldöttséget. Engem is meglepett, hogy nagy volt a delegáció.” Mint az elnök jelezte, a háború hónapjaiban nem látta a luganói ukrán küldöttség egyes tagjait. „Szeretnék meghívni néhány embert, akiket a képernyőn keresztül láttam, a háború alatt nem láttam őket, de szeretném meghívni őket Ukrajnába. Mert mi Ukrajna helyreállításán dolgozunk, helyreállítjuk az államunkat. Szeretnék emlékeztetni erre. Mert a háború Ukrajnában folyik, nem ott, ahol ezek az emberek dolgoznak” – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij.


"Kormányzóképtelen, céltalan és reménytelen... rossz vezetés hatja át a Fehér Házat." A demokraták dühösek a Biden-adminisztrációra, mivel az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának számos közelmúltbeli határozata megsemmisítő csapást mért a párt alapelveire. Az abortusz és a fegyvertartás ügyében a republikánus álláspontok győztek.


A világ figyel... egyre több jegybank közeledik a jüanhoz. A UBS Asset Management éves tartalékkezelői felmérése szerint a központi bankok mintegy 85%-a nyilatkozott úgy, hogy kínai jüanba fektet be, vagy fontolgatja a befektetést. Ez az egy évvel korábbi állapothoz képest 81%-os növekedés.

(vukics)




578 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK