top of page

Szemezgetésünk idegennyelvű, külföldi sajtóból (2022.09.26.)





Mike Minihan tábornok, a Légi Mobilitási Parancsnokság parancsnoka a Dover AFB-nél, egy repülőgépipari konferencián, Delaware-ben beszélt arról, hogy "az ellenség megölése jobbá teszi az életet. Jobban ízlik az étel. Jobb lesz a házasságod."


Volodimir Zelenszkij elnök elítélte Kína kétértelmű álláspontját, amellyel Peking megpróbálja figyelmen kívül hagyni az ukrajnai háborút, ugyanakkor elismerte az ukrán diplomaták hibáját is – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál. Zelenszkij a nyilatkozatában elmondta: az Ukrajna elleni nagyszabású orosz invázió előtt léteztek kommunikációs csatornák a két ország között, jelentős volt az ukrán-kínai gazdasági és kereskedelmi együttműködés. Mint megerősítette, jelenleg Ukrajna és Kína nem működik együtt, de szeretné, ha Peking segítséget nyújtana. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a kínai vezetővel folytatott beszélgetése „ma nehéz lenne”. Volodimir Zelenszkij ugyanakkor elismerte, hogy az ukrán diplomáciának van gyenge pontja, és vannak hibái. Ez elsősorban abból áll, hogy Ukrajna képviselői nem eléggé vannak jelen a világ bizonyos régióiban, például a Karib-térségben – mutatott rá Ukrajna elnöke. A hírportál emlékeztetett arra, hogy Kína a közelmúltban reagált Oroszország azon terveire, hogy Ukrajna megszállt területein népszavazást tartanak. Pekingben emlékeztetettek arra, hogy minden országnak joga van a szuverenitásra.

Volodimir Zelenszkij elnök nem köti össze Vlagyimir Putyin oroszországi rezsimjének lehetséges végét az ukrajnai háború végével – írta meg az Ukrajinszka Pravda. Az ukrán elnök a Bild német lapnak adott interjújában arra a kérdésre, hogy a háború csak akkor ér-e véget, ha Putyin rezsimje megbukik, azt válaszolta: Nem asszociálok a háború végére, Putyin rezsimje biztosan véget ér, erre nincs befolyása – felelte a Bildnek adott interjúban. Zelenszkij hozzátette, nem az a kérdés, hogy ki áll Oroszország élén, hanem, hogy milyen a hozzáállása. Az ukrán elnök szerint, ha az oroszok nem változtatnak a hozzáállásukon, akkor mindegy, hogy ki vezeti az országukat.


A magyarországi villamosenergia-rendszert irányító Mavir Zrt. “keresztbe fekszik" az ukránok európai áramexport-igyekezetének, ami Kijevnek, Varsónak és Brüsszelnek is fáj – jelent meg egy magas rangú ukrán szakpolitikus gondolatmenete az ukrán gazdasági médiában. Nem először bukkant fel ez a gyanúsítás, közli a napi.hu. Magyarország hátráltatja az ukrán áramexport bővülését Európába – írta az Ukraine Business News. A portál Olena Zerkal energiaügyi miniszter tanácsadója által kitweetelt gondolatmenetét közölte: eszerint az európai árampiacon meglévő, sürgető áramhiány ellenére a magyar illetékesek mindent megtettek annak érdekében, hogy leállítsák az ukrajnai áramszolgáltatás további bővítését. Zerkal úgy véli: Magyarország zsarolja az Európai Uniót. A főtanácsadó szerint a magyarok tisztában vannak azzal, hogy e lépésükkel problémákat okoznak Kijevnek, Varsónak és Brüsszelnek, mivel Kijevnek pénzre van szüksége, Varsónak áramra, Brüsszelnek pedig a helyzet rendezésére. Zerkai azonban úgy láttja, hogy „Orbán Viktornak pénzre és győzelemre van szüksége az EU zsarolásával”.


"A csecsenföldi hadkötelezettségi tervet két és félszeresen lépték túl az új katonai egységek megalakulása miatt." - Ezt Ramzan Kadirov régiófőnök nyilatkozta a Telegram-csatornáján közzétett videóban. „Csütörtökön a Vlagyimir Putyin orosz elnök által meghirdetett részleges mozgósítás részeként a Csecsen Köztársaság lakosainak katonai szolgálatra való behívása témájában tartottam megbeszélést” – írta Kadirov. "A behívási tervet a Csecsen Köztársaságban 254 százalékban túlteljesítették" – írta a csecsen vezér. Elmondása szerint ezeket a mutatókat az orosz védelmi minisztérium új egységei megalakulásának köszönhetően érték el. „Minden szolgálatra jelentkező átment a katonai alkalmassági vizsgálaton. A régió illetékesei a kezdetektől, még a részleges mozgósítás bejelentése előtt kidolgozták ezt a mechanizmust” – hangsúlyozta a csecsen államfő. Ezenkívül Csecsenföld vezetője megjegyezte, hogy a köztársaságban több ezer önkéntesből álló tartalék van, akik „szükség esetén csatlakozhatnak a Haza védelmezőihez”.


Egy minap a Legfelső Tanácsban bejegyzett jogszabálytervezet indítványozza, hogy a hadköteles korú férfiak külföldre utazhassanak havi készpénzfizetési kötelezettség ellenében, a pénzt az Ukrán Fegyveres Erőknek utalnák át. Többek között azokról a férfiakról lenne szó, akik külföldön szándékoznak munkát vállalni – derül ki az Ukrajinszka Pravda életmódmagazinjának (Життя) írásából, melyet a Kárpátalja hetilap szemlézett. A törvényjavaslat értelmében a határt átlépő katonaköteles férfinak a munkaképes személyek létminimuma legalább ötszörösének megfelelő összegű garanciadíjat kellene befizetnie egy állami bankban nyitott számlára. Ez az összeg jelenleg 13 ezer hrivnya. A férfinak ezenkívül közjegyző által hitelesített nyilatkozatot kellene benyújtania a bankhoz arról, hogy külföldi tartózkodása minden hónapjáért önként a minimálbér után fizetendő minimumadó aktuális összegével megegyező nagyságú garanciális hozzájárulást kíván feltölteni a számlára a hadiállapot idején. Jelen helyzet szerint ez csaknem 2,7 ezer hr lenne havonta. Egyben hozzájárulna, hogy ezt az összeget az Ukrán Fegyveres Erők támogatására utalják át. A törvényjavaslat szerzője, Heorhij Mazurasu képviselő (Nép Szolgája) biztos abban, hogy egy ilyen szabály segítene a gazdaság és a védelmi képességek megszilárdításában, valamint csökkentené a szociális és gazdasági feszültséget. „Jelenleg a nyílt források 35%-os munkanélküliségi rátáról számolnak be. Rengeteg olyan polgárunk van, akiknek nincs munkájuk és lehetőségük eltartani magukat és a családjukat, nem is beszélve az Ukrán Fegyveres Erők (ZSZU) jelenleg oly fontos támogatásáról” – mutat rá a törvényjavaslat indoklása.


A cseh külügyminisztérium közölte az észak-amerikai jégkorongligával (NHL), hogy az ukrajnai háború miatt az orosz játékosok nemkívánatos személyek a szezonnyitó prágai mérkőzéseken. A Nashville Predators és a San José Sharks október 7-én és 8-án játszik egymással a prágai O2 Arénában alapszakasz-meccseket. A koronavírus-járvány kitörése óta ezek lesznek az első mérkőzések, amiket Észak-Amerikán kívül játszanak. Martin Smolek cseh külügyminiszter-helyettes elmondta, levélben értesítették az NHL-t, hogy a Cseh Köztársaságnak és a schengeni vízummentes övezet többi államának nem szabad vízumot kiadnia az orosz játékosoknak. A Nashville-ben Jakov Trenyin, a San Joséban pedig Alekszandr Barabanov és Jevgenyij Szvecsnyikov képviseli az orosz színeket, de William Daly, az NHL alelnöke elmondta, nem aggódik a játékosok beutazása és jégre lépése miatt, mivel mindannyian rendelkeznek megfelelő vízummal – írja az MTI. “Ami történik, nem a játékosok hibája. Ők nem csináltak semmi rosszat, szerintem nem kellene őket büntetni. Mi egy csapat vagyunk, tehát ha azt mondják, néhány játékosunk nem mehet, akkor egyikünk sem megy” – mondta Mike Grier, a San José vezérigazgatója. A cseh külügyminisztérium arról is tájékoztatta az NHL-t, hogy folyamatban vannak tárgyalások azoknak az orosz állampolgároknak a beutazási tilalmáról, akik korábban már kaptak vízumot. Hozzátette, az Európai Unió sportminiszterei is javasolták, hogy az orosz sportolókat tiltsák ki az EU országaiban zajló sporteseményekről.


A kijevi városi pecserszki bíróság engedélyt adott Kosztyantin Hriscsenko volt külügyminiszter és Olekszandr Lavrinovics ukrán igazságügyi miniszter letartóztatására, akiket hazaárulással gyanúsítanak. Erről a Legfőbb Ügyészség sajtószolgálata számol be honlapján. Az ex-miniszterek neve hivatalosan nem szerepel az értesítésben, de a megadott tényekből az ügyben érintettekre következtetni lehet. Jelenleg mindkét gyanúsított Ukrajnán kívül tartózkodik, elfogatási parancsot adtak ki ellenük. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2010 áprilisában a volt köztársasági elnökkel és miniszterelnökkel Ukrajna szuverenitása, területi integritása és sérthetetlensége, védelmi képessége, az állam- és gazdasági biztonsága sérelmére jártak el. Ezen intézkedések eredményeként ugyanabban a hónapban aláírták és ratifikálták a megállapodást, amely 25 évvel meghosszabbította az Orosz Föderáció Fekete-tengeri Flottájának Ukrajna területén való tartózkodását.


Az orosz Umar Kremljov elnökölte IBA bejelentése szerint a nemzeti szövetség munkájába történő kormányzati beavatkozás váltotta ki a döntést, amely ugyanakkor nem vonatkozik az ország bokszolóira. „Mélyen aggódunk az ukrán ökölvívás helyzete miatt, ugyanakkor mindent megteszünk, hogy támogassuk a sportolókat, és a nemzeti szövetség tevékenységének felfüggesztése nem érinthet egyetlen ukrán bokszolót sem” – jelentette ki az IBA honlapjának George Jerolimposz főtitkár, aki Kovács Istvánt váltotta a poszton július végén. A világszövetség anyagilag is támogatja az ukrán csapatot, és közlése szerint megteszi a szükséges lépéseket azért, hogy biztosítsa az ukrán ökölvívók részvételét nemzetközi versenyeken. A felfüggesztő döntés közvetlenül azelőtt született, hogy az IBA jereváni rendkívüli kongresszusán elnökválasztás várható vasárnap.


Európának be kell engednie az országból elmenekülni szándékozó orosz állampolgárokat – közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. A New York-i ENSZ-találkozón a Politicónak adott interjújában Michel azt mondta, az EU-nak „nyitottnak kell lennie azok felé, akik nem akarnak a Kreml eszközeivé válni”. Hozzátette, Putyin bejelentése a részleges mozgósításról megváltoztatta a háború dinamikáját. Michel, az EU állam- és kormányfőit képviselő Európai Tanács vezetője kijelentette, hogy nyitott az uniós kollégákkal való konzultációra a kérdés megoldásáról. "Úgy gondolom, az Európai Uniónak fogadnia kell azokat, akik a politikai véleményük miatt veszélyben vannak. Ha Oroszországban az emberek veszélyben vannak, mert nem értenek egyet az ukrajnai háborúval és az általános mozgósítás gondolatával, akkor ezt figyelembe kell vennünk" – mondta.

A lengyel Igazság és Becsületesség párt vezére szerint Németország Ukrajnával kapcsolatos politikája nem becsületes, írja a censor.net. Jaroslaw Kaczynski egy tömegrendezvényen kijelentette, hogy az oroszországi mozgósítás egyetlen célja Ukrajna megsemmisítése. Most teljes egészében azon múlik az ország sorsa, hogy mennyire számíthat a Nyugat segítségére. A lengyel pártvezér szerint Ukrajnának most közel egymilliós hadserege van. Ám ez nem azt jelenti, hogy minden katona a frontvonalon harcol. Az ukrán haderőnek mindenekelőtt korszerű fegyverekre van szüksége, valamint téli meleg öltözékre. Meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek révén tovább növelhető az ukrán haderő. A politikus kijelentette azt is, hogy Németország politikája nem becsületes a háborúban álló Ukrajnával szemben. Oroszország gyakorlatilag az egész Nyugat ellen hadakozik Ukrajnában és sok évre meghatározza a jövőt. Az, aki nem támogatja Ukrajnát az gyakorlatilag ártalmas és áruló. Németország sokkal többet tehetne Ukrajnáért, de semmit nem tesz, sőt Ukrajna számára előnytelen békekötést erőltet, amivel az oroszoknak kedvez. "Lengyelország lesz a Kreml következő célpontja", - vélekedik a vezető lengyel párt elnöke.


A Marshall-szigetek pénteken leállította az Egyesült Államokkal folytatott kulcsfontosságú tárgyalásokat. Az USA a Csendes-óceán szívében található atollokon 70 éven keresztül végzett nukleáris kísérleteket. Majuróban megszakadtak a hétvégére tervezett megbeszélések a Megállapodás a Szabad Szövetség feltételeinek megújításáról – az Egyesült Államok, a Marshall-szigetek, Mikronézia és Palau közötti kulcsfontosságú nemzetközi megállapodásról. A Marshall-szigetek nem folytatja tovább a tárgyalásokat, hacsak Washington nem foglalkozik azokkal a folyamatban lévő egészségügyi, környezetvédelmi és gazdasági kérdésekkel, amelyek az 1946 és 1958 között az atollokon végzett amerikai nukleáris fegyverkísérletek következményei.

Az új népszámlálási adatok azt mutatják, hogy a katolikusok száma, Észak-Írország történetében először, meghaladja a protestánsokét. Az új népszámlálási adatok azt mutatják, hogy a katolikusok jóval gyorsabban gyarapodnak a protestánsoknál. Az eredményeket „egy várva várt pillanatnak” minősítették az ír republikánus pártok vezetői. Ők támogatják leginkább Írország újraegyesítését és szavazataikat többnyire a katolikus lakosságtól kapják. Az eredmények nyugtalanságot keltettek az unionista táborokban, akik az Egyesült Királyságban akarnak maradni.

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokat ismerik el a régió fő külföldi befolyásolójának, az arab fiatalok a Kínával, Törökországgal és Oroszországgal kötött szövetségeket részesítik előnyben – derül ki a legutóbbi arab ifjúsági felmérésből. Az ASDA’A BCW Arab Youth Survey közvélemény-kutatói 3400 arab fiatallal készítettek személyes interjút 50 városban és 17 államban (Bahrein, Kuvait, Omán, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Algéria, Egyiptom, Líbia, Marokkó, Szudán, Tunézia, Jordánia, Irak, Libanon, Palesztin területek, Szíria és Jemen). Amikor az embereket a nem arab nemzetekről faggatták – konkrétan, hogy melyeket tekintik hazájuk szövetségesének –, elképesztően nagy részük (78 %) Kínát választotta, amelyet rögtön Törökország (77%) és Oroszország (72%) követett.


Hazaérkezett Alabamába szombaton az a két amerikai veterán katona, akik három hónapja tűntek el, miközben az ukrán erőkkel harcoltak Oroszország ellen. A 40 éves Alex Drueke és a 27 éves Andy Huynh június 9-én tűntek el az északkelet-ukrajnai Kharkiv régióban, az orosz határ közelében. Az alabamai lakosokat fogolycsere keretében engedték szabadon.


"Az ukrán hadsereg létszámát jelentősen lehet növelni a tartalékos állomány mozgósítása révén" - közölte Olekszij Aresztovics, az elnöki kabinetfőnök tanácsadója, áll a kontraky.ua hírében. Aresztovics közölte, hogy "Ukrajnának jelenleg mintegy 40 millió lakosa van, a hadra fogható tartalékosok száma pedig 5,5 millió, aminek köszönhetően szükség esetén jelentősen meg lehet növelni a hadsereg létszámát." Mint megjegyezte, jelenleg nem hívják be a seregbe a diákokat, ám ez bármikor megváltozhat és megtörténhet, hogy mindenkit, vagy majdnem mindenkit mozgósítani fognak. Feltéve, hogy a Nyugat segítséget nyújt az új katonák felfegyverzésében és felöltöztetésében. A külföldi egyetemekre felvett diákokat nem engedhetik ki az országból, amikor Putyin milliókat mozgósít. Nem gondolhatják úgy a fiatalok, hogy hazájuk védelme helyett nyugati egyetemeken tanulva oldják meg személyes gondjaikat, hangoztatta a tanácsadó.


(vukics)




622 megtekintés

Comentários


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page