top of page
szilajcsiko

Tizenkét létajánlás – 5. SZÜLESS MEG MÁSODSZOR IS (Hajdu Zoltán kőtáblája)



Individuális énképünk elengedése nem mindenkinek sikerül. Először is azért, mert fogalmunk sincs arról, hogy nemcsak individuális énképpel rendelkezünk, hanem van ezen kívül egy másik, egyetemes is. Másodszor azért, mert nem ismerjük azt sem, hogy ki az én. Harmadszor pedig nem tudjuk, miért kellene elhagyni, feladni individuális énképünket egy másikért. Bizonytalanságunkból, tudatlanságunkból adódóan mindhárom esetben félelmet érzünk és tapasztalunk, mert nem akarjuk a biztos, de téves énképünket feladni egy olyan bizonytalanért, amit nem ismerünk. Nem tanultuk meg, illetőleg nem tanították meg, hogy hogyan kell kockázatot vállalnunk. Úgy gondoljuk, hogy a váltásban, az individuális énünk feladásában, a bizonytalanságban énünk (pontosabban: a felépített és téves individuális énképünk) megsemmisülhet. Pedig épp a bizonytalanság, az előre nem tudható, a kockázatvállalás adja a kreativitást, amikor megjelenik az „aha” felismerés, amikor feltárulnak lehetőségeink és válaszokat tudunk adni. A kockázat és a bizonytalanság felvállalását még lelkesedésnek, inspirációnak, intuíciónak is nevezzük.


Ahhoz, hogy a tudatosodásban megrekedt, zavarodott, mesterségesen felépített individuális énünkről az egyetemes énre, a tiszta tudatosságra tudjunk váltani, vagyis képesek legyünk másodszori, immár szellemi újjászületésünkre, az akadályaink, korlátaink és félelmeink legyőzésére, a következőkre érdemes odafigyelnünk:


1. környező világunk tudatosságunk, tudatunk és tudásunk szerint létezik. Így létezik egy észlelési és tapasztalati, anyagi, mozgásban levő, változó tudatosság, amit lelkünk individuális énjével érzékelünk; és létezik egy tiszta tudatosság, ahol hiányzik az észlelés és a megtapasztalás, ahol csak az állandóság és a mozdulatlanság van, amelyet egyetemes énünkkel értelmezünk. Egyetemes énünk az értelmes lélek vagy a szellem; individuális énünk pedig az érzelmi lélek, amely kapcsolatban van az ötféle érzékelésünkből származó adatok, információk tárolásával (memória) és azok feldolgozásával (intelligencia) foglalkozó elménkkel. Amikor testünk szerint élünk, szaporodunk, látjuk el fiziológiai szükségleteinket, utazzuk körbe a világot és folyamatosan a testi élvezeteknek élünk, akkor az észlelési és megtapasztalási individuális énünket is meghaladjuk, és leszünk tudatlan, állati ösztönös, korlátolt emberek. 


2. az általunk létrehozott, mesterséges individuális énünk tudatossága a változó anyag és energiák észlelését és tapasztalását, valamint az ezekhez kapcsolódó fogalmak tudatosságát jelenti. Mivel világunk dualitása (anyagi és szellemi) és cirkularitása állandó, kijelenthető, hogy sem az anyag, sem az energia nem hozható létre és nem tüntethető el (ez az anyag megmaradásának szabálya), illetőleg a szellem, pl. a szeretet sem hozható létre és nem tüntethető el. A tudatosság tehát nem tüntethető el. Ebből következően, az individuális én zavarodott és az Egyhez való visszatérésében megrekedt tudatosságról át lehet váltani az egyetemes én tudatosságára. A Teremtő az embert úgy tette emberré, hogy elsőként szellemi tudatosságot, formát adott neki, és csak később hozta létre a tartalmat, a testet. Amikor az ember kényelmében lemondott a szellemi, tiszta tudatosságról, akkor jelent meg a zavarodott individuális énje, amelyet ő hoz létre. Eredetileg tehát a teremtett „kétkomponensű” ember, mint önszabályzó, önmagától működő a rendben volt. A rendben az ember „működését” mindig a szellem, az egyetemes én, a tiszta tudatosság és a végtelen, egyetemes lehetőségek adták meg. A később megjelenő individuális tudatosság az elme, a racionális gondolkodás következménye, amely már nem tud önmagában működni, hanem külső segítségre szorul. A tiszta tudatosság, az egyetemes én részére a valóság a fenti világ (a makro-kozmosz) és a lenti világ (mikro-kozmosz) egyben, ahol a mikro-theosz, a szellemi, egyetemes tudatosság létezik. Az individuális, zavarodott tudatosságot az anyagra és a külső segítségre rászoruló ember hozta létre. Ahhoz viszont, hogy az egyetemes tudatosság uralkodjon bennünk, le kell mondanunk az anyagi világgal való azonosulásunkról, a változó és megrekedt individuális állapotunkról és állandósítanunk kell magunkban az egyetemességet.


3. rajtunk kívül nincs semmi, mert mi vagyunk egyben a külső és a belső világ, a mikro-kozmoszt és a makro-kozmoszt összekötő, igazi mikro-theosz. Ha a kettőt egybe tudjuk tenni, ha a fenti szabályokat, törvényszerűségeket itt, lenti életünkben is alkalmazni tudjuk, ha le tudunk mondani a tapasztalati és észlelési, a változó individuális én tudatosságáról, akkor jutunk el a tiszta tudatossághoz, az állandósághoz, az egyetemes énhez, ami a szellemi, másodszori születésünket jelenti. Azért másodszori, mert testi megszületésében mindenki rendelkezik már az egyetemes én csírájával, a „kis isten”-nel, és kapja azt a feladatot, hogy önmagában nevelje fel, érlelje meg ezt a „kis istent”. Ez lenne a vallásos fogalomban használt megistenülés. Minden emberben benne van az eredeti mikro-theosz képessége (potenciálja), és tudatosságától függ, hogy ezt beteljesíti-e vagy sem.


4. a kétszer születés, az egyetemes énre váltás adja meg azt a végtelen szabadságot, hogy képesek vagyunk a mozgásból mozdulatlanságot alkotni, elcsendesedni, egyetemes énünkre, a tiszta tudatosságra figyelni, amely az egyetlen létezőre, az emberen túli valóságra ráébreszt. A tiszta tudatosság az egyetemesség mélységének és hatásának megértése, ami a végtelen lehetőség, ahol és amikor semmi sem lehetetlen. A tiszta tudatossághoz nem csak váltanunk kell, hanem át is kell alakulnunk, mert csak így fogjuk a tiszta tudatosság mélységeit és hatásait megérteni. A váltásban még ott van a régi, az átalakulásban pedig már nincs. Ha sikerült a múlttól megszabadulnunk, akkor újabb két lehetőséggel állunk szemben: vagy részlegesen (félig) alakulunk át, vagy teljes mértékben. A sikeres és teljes átalakulás az individuális énünkről való teljes lemondást jelenti, amikor pl. már az Egy cselekszik bennünk. A vallásban használt megváltás nem létezik, mert Beavató Mesterünk tanítása nem a megváltásról, hanem önmagunk átváltásáról és átalakulásáról, az Egy által ránk bízott és elvégzendő feladatokról szól. Semmit sem adnak ingyen, csak az elvégzendő feladatot és a visszatérési megbízást. Az individuális énről való lemondást minél hamarabb el kell kezdenünk, és haladnunk kell az egyetemes tudatosság útján. Az egyetemes  tudatosságunk elérésének folyamatában lelkünk egyre magabiztosabbá, otthonosabbá válik, mert közben tapasztalatokat szerez és emléke lesz arról, hogy milyen az, amikor új önmagunkat, egyetemes énünket megtaláljuk, amikor másodszor, immár szellemben születünk meg. Ekkor az anyaghoz kapcsolt racionális, ésszerű, individuális énünk már nem harcol, hanem fokozatosan átadja helyét az egyetemes énnek, amely visszavezet minket az Egyhez. Lelkünk egyre inkább kezdi keresni a vertikális és a horizontális síkok középpontját, vagyis önmagát a kereszt középpontjában. Ráébredünk arra, hogy individuális énünk megsemmisülése, feloldása az egyetemes énben az egyetlen művelet, ami által ki lehet lépni az élet állandó mozgásból, a rohanásból és a könyöklésből, a sikerességből, az anyag és a pénz bűvöletéből, és meg lehet találni a létet, a mozdulatlanságot, az egyetemes tudatosságot. Felismerjük azt, hogy szellemi lények vagyunk, akik emberi tapasztalatokkal rendelkeznek.

 

Az elemzésünk elején felvetett kérdésre, hogy ki az én, aki az Egyhez való visszatérésében másodszor is meg kell szülessen, elmondható, hogy csakis az egyetemes tudattal rendelkező Én. Ez a tiszta tudatosság, az abszolút én, az emberen túli állapot mindenkiben benne van, csak ki kell művelni, fel kell tárni, ki kell nyilatkoztatni ‒ pl. Beavató Mesterünk életpéldája és tanításai által, vagyis teremtéssel, megfeszüléssel, rendbetétellel és az Egybe való visszatéréssel. Amíg élünk, bármikor elvégezhetjük a ránk bízott kétszerszületést. Nem az a lényeg, hogy mikor kezdjük el, hanem az, hogy elkezdjük és egyre több időt adunk magunknak az anyag észlelésén és tapasztalásán túli tiszta tudatosságunk, lelkünk értelmének eléréséhez. Életünk során számos döntést hozunk meg, hogy hol dolgozzunk, kivel éljük le életünket, hogyan neveljük fel gyerekeinket, hová menjünk nyaralni, városon vagy vidéken éljünk ‒ de mikor döntünk arról, hogy másodszor is megszülessünk? Volt-e életünkben valamikor egy kezdeti pont, ahonnan elindultunk a tiszta tudatosságba? Ha nem volt egy ilyen pont, akkor kérdésessé válik a másodszori születésünk folyamata. Minden nap tegyük fel a kérdést: mennyivel vagyok ma közelebb az Egyhez, mint például egy fél évvel vagy egy évvel ezelőtt? A lényeg az, hogy visszatérésünkben minél közelebb és közelebb kerüljünk az Egyhez.

 


Egy hét múlva folytatjuk



74 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page