Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (200) ‒ Hogyan reagálnak a kulcsfontosságú országok a Trump-doktrinára
- dombi52
- 2 órával ezelőtt
- 3 perc olvasás
Hogyan reagálnak a kulcsfontosságú országok az Egyesült Államok egypólusú világ rendjének helyreállítására irányuló kísérletére?
Az Egyesült Államok egypólusú világrendjének helyreállítása újabb világháborút válthat ki, ha a józan ész nem győzedelmeskedik.
Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági és védelmi stratégiái, amelyek együttesen megfogalmazzák a „Trump-doktrínát”, egyértelművé teszik, hogy az Egyesült Államok nagy stratégiai célja a világ feletti domináns pozíciójának (unipolaritás) helyreállítása.
A kimúlt hidegháború végét követő rövid életű unipoláris korszaktól eltérően ezúttal az Egyesült Államok kifejezetten vonakodik belekeveredni olyan tengerentúli konfliktusokba, amelyek túlterheléshez vezethetnek, és mostantól inkább regionális partnereire támaszkodik, hogy megosszák a közös érdekeik előmozdításának terhét.
Kína, Oroszország, Irán és Észak-Korea az Egyesült Államok ellenfeleinek minősülnek, az elsőt a Nemzetvédelmi Stratégia „a 19. század óta számunkra leghatalmasabb államnak” nevezi, és mindegyiküknek most el kell döntenie, hogy kihívja-e az Egyesült Államokat, egyensúlyt teremt vele, vagy csatlakozik hozzá. Kisebb mértékben ugyanez vonatkozik az olyan feltörekvő hatalmakra is, mint India, amelyek bonyolult kapcsolatokkal rendelkeznek az Egyesült Államokkal. Fordított sorrendben India soha nem fogja kihívni az Egyesült Államokat, de valószínűleg inkább egyensúlyt teremt és csatlakozik hozzájuk.
Az egyensúlyteremtés elsősorban Oroszországra támaszkodik, hogy megelőzően elkerülje az Egyesült Államoktól való potenciálisan aránytalan gazdasági és katonai-technikai függőséget, amelyet kényszerítő célokra lehetne felhasználni.
A csatlakozás szempontjából ez India őszinte érdekeit érinti, hogy betartsa az Egyesült Államokkal kötött új kereskedelmi megállapodását, és további védelmi megállapodásokat is kössön vele, feltéve, hogy az elsőt az Egyesült Államok nem használja ki arra, hogy elárasztja a piacát, és a második nem követeli meg az amerikai csapatok indiai állomásozását.
Ezzel szemben Észak-Korea valószínűleg soha nem fog csatlakozni az Egyesült Államokhoz, hanem inkább a Kína és Oroszország közötti háromszögben való egyensúlyozással (hogy elkerülje az egyiktől való aránytalan függőséget) igyekszik egyensúlyt teremteni, miközben időnként katonai kísérletekkel válaszol az Egyesült Államok regionális lépéseire.
Irán valószínűleg továbbra is mindhárom politikát alkalmazni fogja: kihívja az Egyesült Államokat Nyugat-Ázsiában; egyensúlyt teremt Kína és Oroszország között; és új nukleáris megállapodást tárgyal, hogy egy nap csatlakozhasson az Egyesült Államokhoz.
Oroszország Trump 2.0 alatt is ugyanezt a politikát folytatja: stratégiai fegyverkezése kihívást jelent az Egyesült Államok egypólusú világ rendjének helyreállítására; Kína és India között egyensúlyt teremt (hogy elkerülje a túlzott függőséget bármelyiküktől); és a folyamatban lévő tárgyalásokkal megállapodásra törekszik az Egyesült Államokkal.
Kína sem különbözik ettől: saját katonai felépítése szintén kihívást jelent az egypólusú világ helyreállítására; BRICS partnerei segítenek neki az Egyesült Államokkal való egyensúly megteremtésében; és a folyamatban lévő kereskedelmi tárgyalások célja szintén az, hogy megállapodásra jussanak vele.
Az Egyesült Államok nagy stratégiai perspektívájából, mivel Kínát „a 19. század óta a hozzánk viszonyítva leghatalmasabb államnak” tekinti, várható, hogy viszonylag kedvezőbb partnerségi feltételeket kínál Indiának és Oroszországnak, hogy ösztönözze őket arra, hogy viszonylag távolodjanak el Kínától.
Irán valamilyen formában alárendelt szerepet fog betölteni, hogy az Egyesült Államok ellenőrizhesse az ország Kínába irányuló erőforrás-áramlását, Észak-Korea továbbra is ellenőrzés alatt marad, Kína pedig egy egyoldalú kereskedelmi megállapodás alá lesz kényszerítve, hogy megakadályozzák szuperhatalmi pályájának folytatását.
Ahogy a mondás tartja, „az egerek és az emberek legjobban kidolgozott tervei is gyakran kudarcba fulladnak”, így a fent említett megközelítés nem biztos, hogy teljes mértékben megvalósul.
Sőt, vissza is üthet, ha Kína úgy érzi, hogy olyan helyzetbe kényszerítik, mint a Japán Birodalmat 1941-ben, amikor vagy alávetette magát az Egyesült Államoknak, vagy kétségbeesésében háborút indított, hogy elkerülje a legrosszabb forgatókönyvet, amit az Egyesült Államok éppen el akar érni.
Az Egyesült Államok egypólusú világ rendjének helyreállítása ezért a következő világháború kirobbanásának kockázatával jár, ha a higgadtabb fejek nem kerülnek túlsúlyba.
