Tudatunk védelme (20) – MELYIK A LEGANTISZEMITÁBB ÁLLAM? (3/6) – Sütő Gábor tanulmánya

A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet

„Az igazságtól való legkisebb kezdeti

eltérés később ezerszeresére nő” – Arisztotelész

3/6 A magyarellenesség ellen törvényesítsünk zéró toleranciát! 

Az európai országokban semmi keresnivalója a csendben betolakodó, párhuzamos államot ácsoló nemzetidegen diaszpóráknak, sem az ugyancsak honfoglaló szándékú tömeges agresszív muszlim és szemita migráns betolakodóknak, akik vallásilag-politikailag ellenségesek az európaiakkal szemben. Évszázadok keserves tapasztalatai bizonyítják, egyikőjük sem természetes képződmény e tájon. Szent könyveik vallási kötelemként egyaránt a keresztények, gójok, hitetlenek elleni kíméletlen embertelen eljárást írják elő, amit nyíltan, fanatikusan, vérszomjasan követnek is Európában. Nagyrészt annak a globális háttérhatalomnak az ösztönzésére, sokoldalú segítségével, céltudatosan jönnek, amely a lényegét tekintve önmaga is diaszpóraként települt és épült fel az USA-ban, ma is az, s ezért támogatja a segéderőinek tekintett diaszpórákat más országokban. Az említett kétszínű pro és kontra taktikázgatásukkal elérik, hogy mindkettőjük képviselői mindig ott legyenek a kormányzati hatalom közelében. Az USA-ban és más országokban hosszú ideje a kezükbe kaparintották főleg a pénzügyi, de a gazdasági és közéleti kulcspozíciókat is, s úgy néz ki, a beindult személyi változások ellenére az intézményesülésüket is hagyják folytatódni. Főleg amiatt, hogy a nemzeti kormányok jóindulatból, fenyegetés alatt, vagy bárgyúságból már akkor elnézték a globalizmus „kezdeti eltéréseit” a hangoztatott szándékoktól, s a valóságtól, amikor még nem is hívták globalizmusnak. A felaljazott és felkészített betolakodóknak, valamint a honfoglaló migránsoknak máris politikai erővé sikerült válniuk, mivel a globalizmus folyamatának szerves részeként készítették fel őket.

Az Európa által átélt migráns betolakodás háttérhatalmi ötlet, egyáltalán nem európai igény, de alattomos módszerekkel sikerült elfogadtatniuk egy sor európai kormánnyal, mások meg kényszerből csatlakoztak. Az európaiak rendszeres és céltudatos gyilkolása, honfoglaló magatartásuk miatt mind többször felmerül a betolakodó kasztok kiebrudalásának gondolata. Németországban is, ahol pedig az „Isten hozott!” (Willkommen!) nemzetellenes gondolatának megvalósítását Merkel és Scholz kierőszakolta, Merz jelenlegi kancellár pedig úgy tartja, a nehézségek ellenére helyes ez az út, s ebben élvezik az immár ugyancsak börtöntöltelék-jelölt német nő, Ursula von der Leyen támogatását. A folyamat eredményes; már cikkeznek róla, hogy Merz negyedik birodalma az utolsó lehet. A háttérhatalmasok vadidegeneket ültetnek a németek nyakába, akik már nem is akarják megtűrni a németeket az ő saját országukban.

Nemrég hozták nyilvánosságra, hogy a migránsok évente 9000, azaz naponta 24 németet késelnek meg.

Ebben az irányban halad a bátortalan lépéseket tevő olasz, főleg a spanyol kormány, valamint egyes közép-európai kormányok is, ahol a háttérhatalomnak és/vagy a régen beépült nemzetidegenek alakulatának sikerült megbuktatni a nemzeti érzületű kormányokat. A februári német választáson a nemzeti tudat újjáélesztése, vagy további elnyomásban tartása volt az igazi kérdés; reménykeltő, hogy kezd buzogni a németekben a nemzeti öntudat, sokallják, hogy a hirtelen előtűnt női vezetőik túl sok teret engedtek a háttérhatalomnak. Az európaiak, kormányok és társadalmak egyaránt, immár évek óta csak panaszkodnak, siránkoznak, gyászolnak, gyertyát gyújtanak és temetnek. Az ünnepeket sem tudják örömmel, felszabadultan eltölteni, hanem a betolakodók véres terrorja és a terrorkészültség ijesztő és művi feltételei között kényszerülnek tölteni a napjaikat, s immár a sörfesztiválon sem kortyolgathatják nyugodtan a sörüket. A migránsok egyre többször összecsapnak a rendőrséggel, és sebesültjei az utóbbiaknak vannak. Tűzparancs helyett a németek vére folyik. Mindennek csúcspontja Scholz előző német kancellár január végén kifejtett, a német közvélemény által visszautasított történelmietlen „irányelve” a holokausztról:

"a saját családtörténetétől, vallásától és felmenői születési helyétől függetlenül mindenki felelősséggel tartozik ebben a kérdésben"… "nem fogunk elfogadni semmilyen relativizálást, és minden új generációt emlékeztetni fogunk az ezzel kapcsolatos állandó felelősségére".

Azaz a születendő korosztályok eleve a holokausztért felelősként jönnek a világra. Ez a hiszekegy nem ismeretlen, eredetileg nem is csak Schultzé, vagy Merzé, hanem a háttérhatalmasoké. Ezért nem is csak németellenes, hanem emberellenes. Évtizedek óta szüli a jogos antiszemitizmust világszerte. A bátrabb európaiak már vádaskodnak, de még mindig inkább a migránsokra. A háttérhatalom és a saját nemzetáruló vezetőik ritkán kerülnek szóba. Az EU élcsapatként közreműködő vezetése örömmel vállalja a háttérhatalmi utasítások teljesítését, sőt a nemakarókat is próbálja erre kényszeríteni.

Mindezek terjedése veszélyének, valamint idevonatkozó hasonló saját tanulságaink láttán, Magyarországon kevés jogosabb és parancsolóbb nemzeti követelés merülhet fel, mint hogy a nemzeti érdekek védelmére a magyarellenesség ellen hirdessünk zéró toleranciát!

Döbbenetes, de nyomát sem látjuk a közéletben, a politikában. E hallgatólagos „kezdeti eltérés” a valóságunktól ütemesen növekszik az ezerszerese felé, amikor már nehezebb lesz bármit kezdeni vele. Ám egy idő után kényszerűen, s lehetőleg közösen elkerülhetetlenül meg kell tenni. Ezért hangozzon mind erőteljesebben a vele párhuzamos kérdés, hogy miért intézményesített viszont a zéró tolerancia nemzetidegenek érdekében, s miért van még törvényre is emelve? Közvéleményünk ezerszer követelt választ, ám e kérdés megválaszolatlan! Mintha el sem hangzana, vagy süket fülekre talál. Pedig ordít, hogy nyomós okai vannak, amelyeket a politikának rég meg kellett volna nevezni, s ki kellet volna gyomlálni.

Szemléltetésre elég összegeznünk, hogy nálunk ma bárki nyugodtan hangoztathat amerikaellenes, németellenes, oroszellenes, kínaellenes, de még magyarellenes nézeteket is, kirekesztés, büntetés csak azokat fenyegeti, akiknek nézeteit a kulcspozíciókba furakodott nemzetidegenek és hazai kiszolgálóik önkényesen antiszemitizmusnak minősítenek, akár az, akár nem.

Maga a „zéró tolerancia az antiszemitizmus ellen” fogalmazás önmagának is ellentmond, hiszen a tolerancia azt jelenti, hogy toleránsaknak (türelmeseknek) kell lennünk más véleményekkel szemben, tehát az antiszemitizmussal is.

Ám a zéró tolerancia törvény éppen ezt tiltja, sőt bünteti! A téveszmékkel szemben világszerte beindult nagy változásokat hozott csaták idején a mi méltóságainknak, politikusainknak, jogászainknak, újságíróinknak is tudomásul kellene venniük és végre érvényesíteni ezt a politikai, oksági, erkölcsi viszonyt. Minden nemzet érdekei megkövetelik ennek a tisztázását és jogszerű rendezését akkor is, ha Trump emiatt nem szólt rájuk, és emiatt nem is fog. Ezt saját védelmükben a nemzeteknek önmaguknak kell elvégezniük.

Folyik is a munkálkodás rajta. Sokan, egyre többen vagyunk, s legyünk még sokkal többen, hitünk szerint önmagunkat csorbíthatatlan jogú magyar állampolgárnak, hazafinak tartók, akik nem újságfalók, internetrabszolgák, rádió-, vagy tv-elbűvöltek, akiknek a megtévesztők naponta a fejünkre olvassák, hogy megtévesztettek, antiszemiták vagyunk. Hittitok, hogy súlyosbító, vagy enyhítő körülmény, hogy mint ezzel vádoltak, messze nem vagyunk egyedül a világban. A megtévesztők e minősítést a fertőző betegségnél is gyorsabban terjesztik, a fél világot vádolják vele, félre szeretnék vezetni az egész világközvéleményt. Nem veszik észre, minél inkább igyekeznek, lelepleződésük miatt egyre többen és meggyőződöttebbek lesznek az antiszemiták. Akik még a történelem fintorát is meglátják, mégpedig hogy a megtévesztőknek éppen ez a hallgatólagos célja. Ezzel teremtenek ürügyet rá, hogy a sajátos érdekvédelmi gyakorlatukat az önmaguk által kikiáltott és kiváltott váddal álcázhassák, kikényszerítsék mind felháborítóbb követeléseiknek a kormányszervek általi teljesítését, főleg hogy az „antiszemitákat” kirekesztessék velük. A nemzetidegen kisebbség céljai az adott erőviszonyoknak megfelelően, de állandósított kötelező pozitív megkülönböztetés formájában az esetek többségében teljesülnek, de öröklődnek, s mindig megújulnak. A végrehajtó hatalom tud róla, az országok többségében elfogadhatatlan részrehajlással elő is segíti, a törvényhozó hatalom pedig megvakítottan elnézi, sőt jogi védernyőt biztosít nekik a saját nemzetével szemben.

Súlyosabb a helyzet, amikor e védernyőt alapvető állampolgári jogokon átgázolva törvényesítik is, ahol mi tartunk. Kimondatlanul, de gyakorlatilag másodrendű, alacsonyabb rendű állampolgároknak sorol bennünket, amit ez esetben a törvényhozó hatalom meggondolva, vagy meggondolatlanul, de alkotmányellenesen szentesít, sőt bünteti is azokat, akiket a megtévesztők kineveznek antiszemitának. Ha Izraelben hoznának törvényt az antiszemitizmus ellen, az ott még tárgyszerű vita kérdése is lehet. Más országokban azonban eleve nemzetellenes lépés, akkor is, ha nemzetállamnak nevezik, vagy hiszik magukat. Sőt akkor már csak szavakban nemzetállamok, jogilag, gyakorlatilag nem, hiszen a leglényegesebb állampolgári kérdésben az egész nemzet eleve másodrangú jogalannyá válik a nemzetidegenekkel szemben.

A legtermészetesebb jogalkotói törekvés az lenne, hogy a magyar hazában a magyarellenességgel szemben legyen zéró tolerancia, de ez fel sem merül, sőt, ha hallatszik efféle hang, az érintettek azonnal gondoskodnak róla, hogy a rasszizmussal kiegészített antiszemitizmus országossá növelt vádja uralja el a közéletet, s vég nélkül ragoztatják a tömegtájékoztató eszközökkel, mintha az emiatt elhanyagolt sokkal fontosabb kérdések nem is léteznének.

Történelmi képlettel élve, a nemzetidegen kisebbség labanc segítséggel győzelmeket arat a kurucok felett, mígnem a kurucnak vélt hatalmi ágazatok megalkuvásának köszönhetően uralomra is kerül. A nemzetidegen basáskodás ellen egy szót sem szólhatunk, mert, mert az efféle „törvények”, amelyekről csak a kedvezményezett „egyenlőbbeket”, azaz csak az egyik felet kérdezik meg, az őslakos, államalkotó többségünk alapvető demokratikus jogát, a szólásszabadságot is felülírják. A nemzet ettől mind tudatosabban idegenkedik, a kormányok és a törvényhozó hatalom pedig cinkosan hallgat, vagy akár el is nyomja a kialakuló tiltakozásokat, feledve a történelmi tapasztalatot, hogy ez az eljárás időzített bomba minden oldal számára. Robbanást elkerülendő, biztosítani kellene, hogy demokratikus úton történjen. Ma már kevés ennél fontosabb társadalompolitikai kérdés akad, amely parancsolólag nemzeti konzultációt igényel. Ehelyett, ha kérdezünk, főleg ha tiltakozunk, már el is ítélnek, sőt meg is büntetnek bennünket. A köznyelvünk, az irodalomból átvéve, ezért nevezte el a betolakodott nemzetidegeneket egyenlőbbeknek, arra utalva, de nem elfogadva, hogy csorbított jogú állampolgárok vagyunk.

És maradunk is? Igen, ha még annyi tragikus történelmi tapasztalat után is hagyjuk magunkat, mint amennyit a magyarság átélt, s a történelmileg önmagukat javadalmazottakká jogosítóknak is beláthatatlan károkat okozó téveszmék és gyakorlat felszámolásáért nem merünk kiállni! Állampolgárként, hazafiként, emberként, bármennyire is tiszteljük a megválasztott vezetőinket, csak tagadó választ adhatunk az antiszemitizmussal kapcsolatos végzetesnek bizonyulható téves lépéseikre. Holott a világ más országaiban egyre határozottabban, tömegesen és kitartóan tömegmozgalmak teszik magukévá a népirtás miatt felerősödött Izrael-elleneséggel jellemezhető „újantiszemitának” elnevezett álláspontot. Ám sem ők, sem mi nem akarunk antiszemiták lenni. Mi e hazában nemcsak az őslakosok, hanem minden esetben a teljes jogú, sőt vitás esetekben előjogos állampolgárok vagyunk. Lehet, hogy ilyen előjogot nem lehet alkotmányozni, bár nem lenne természetellenes, de érvényesíteni kell, vezetőink, kormányszerveink intézkedéséből kiérzendőnek kellene lennie.

Sajnos nem ez a helyzet, s ezt az alkotmányként szereplő alaptörvény sem mondja ki. Szerepel ugyan benne egy meglehetősen semleges passzus: „Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi”, de az államalkotó őslakos magyarságnak az előjogára még hallgatólagos utalás sem történik. A „részrehajlás” viszont létezik, hiszen

a sokasodó nemzetidegen diaszpórák kiügyeskedett előjogai a gyakorlatban rendszeresen érvényesülnek, legyen szó zsidókról, ukránokról, kínaiakról, németekről, hollandokról, vagy másokról.

Az alaptörvény XV. cikkely (1) pont ugyan kimondja, „a törvény előtt mindenki egyenlő”, a (2) pont is megerősíti, hogy „az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, …vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.” Csakhogy a törvényesített antiszemitizmus elleni zéró tolerancia szó szerint és értelem szerint éppen ezeket írja felül. Jogi kollízió áll elő, s rendszeresen az idézett elvekkel szemben a magyarok terhére oldódik meg. Pedig történelmi szándékaink szerint jogot azért alkotunk, jogállamot azért hozunk létre, s vezetőket is azért választunk, a hogy nemzetünknek e magától értetődő előjogát a saját hazájában a legtermészetesebb történelmi parancsként érvényesítsék. Mindig, minden tekintetben, minden körülmények között, mindenki vonatkozásában, minden egyre sűrűbben jelentkező ellenkező igénnyel, követeléssel, sőt immár fenyegetéssel szemben is. Ezért hívjuk magukat és hívnak bennünket Magyarországnak, azaz magyar országnak!

E szent eszme azonban sem szavakban, sem a gyakorlatban, s anélkül, hogy valamilyen természetes legyőzhetetlen akadály korlátozná, egy művi téveszme törvényesítése miatt mégsem érvényesül a maga csorbítatlanságában, holott a hazafiak több mint egy évszázada nem szűnnek meg követelni. Sajnos alkalmazásának hiányát már nemcsak a napi politikában, hanem egyénileg, szakmákban, kulcspozíciók elosztásában és sok más tekintetben tapasztalhatjuk. A nemzettudatos hazafiaknak kell napirendre tűzetni a megvalósítását és nem egyszerűen csak a „hallgattassék meg a másik fél is” jogalapján. A szólásszabadságot az emberiség érdekében történő egyetlen helyes, azaz az őslakos állampolgároknak a nemzeti és a közügyekbe perdöntő beleszólása szabadságaként kell értelmezni. Ahogy az alaptörvény IX. cikk (1) pontja helyesen kimondja:

„Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.” Ezért bármilyen izmus elleni zéró tolerancia és hasonló elvtelen, megkülönböztető, megbélyegző és következményekkel járó, ezért a természetéből adódóan eleve rasszista rendelkezések ellen mindenekelőtt a szemitáknak kellene a leghatározottabban tiltakozni, mert végső soron elkerülhetetlenül ellenük fordul.

Ugyanis a többségi, az őslakos társadalom jogait a legkisebb mértékben s bármilyen jogcímen is korlátozó rendelkezés minden létező megfontolással szembemegy. Különösen, ha az a kimondatlan célja, hogy valamely kisebbséget, vagy kisebbségi személyt jogi védernyővel oltalmazhasson akkor is, ha köztörvényt sért, vagy a többségi társadalmat sértegeti bármilyen módon. Ha van valami, ami eleve antiszemitizmust szül, az efféle tisztességtelen társadalomellenes jogi és gyakorlati eljárás az, ezért a bírálat, a kifogás jogos, akkor is, ha azt valamilyen átgondolatlan jogi rendelkezés hozói vagy alanyai antiszemitizmusnak ítélik. A kisebbségi jogok védelme nem jelentheti a többségi őslakos társadalmi közösség jogainak hátrányos megkülönböztetését, mert ez is jogos antiszemitizmust szül. Ilyenről nem illik sem nálunk, sem a világban beszélni, holott jelenleg a fél világot elborítja. Sőt a szemiták a leghatározottabban kikövetelik a pozitív megkülönböztetést, s nincs jele annak, hogy e hamis felsőbbségi önhittségről lemondanának. Ellenkezőleg, a követeléstől kezdve a káros eszközöktől, módszerektől sem riadnak vissza, hogy érvényesítsék bárkivel szemben, a számukra lakhelyként szolgáló idegen országokban. Sőt a megszerzett előjogok és védernyő fedésében egyre gyakrabban előfordulnak olyan esetek, amikor még az egyenlő jogok biztosítása is gyakorlati diszkriminációvá lényegül az őslakos, a többségi társadalommal szemben.  

Fontos tehát megértetni még alaposabban, hogy a helyzet egyre fenyegetőbbé válik a magyarság számára. A meggyőző részletek között kell még behatóbban eligazodnunk. Akkor is, ha összefoglalása jár némi ismétléssel, no de az antiszemitizmus vádját is naponta és többször halljuk. Ismétlése és léte rég zavar bennünket. A törvényesített zéró tolerancia az antiszemitizmus ellen jelenlegi társadalmi szereplők helyzetében, remélhetőleg a bevezetők szándékával szemben, először is akadályozza a szólásszabadságot. Másodszor

az antiszemitizmus „minden formája” ellen hirdet harcot, de e formák pontos jogi megfogalmazása sehol nem található, ami ugyancsak azoknak az önkényes vádaskodását segíti elő, akiknek ezt a lelkiismerete nemcsak megengedi, hanem elő is írja.

Harmadszor, megfosztja a magyar nemzetet a védekezés és az ellentámadás szent jogától. Negyedszer,

kirívó szándékossággal származáson alapuló, azaz rasszista megkülönböztetés, ami elfogadhatatlan, s ami ellen állítólag harcolunk.

Ötödször, Magyarországon, bizonyos esetekben, csak magyar lehet pozitív megkülönböztetés alanya, másokat ő elé helyező hátrányos megkülönböztetésnek nem lehet alanya. Ebből senki kedvére nem engedhetünk. Hatodszor, a törvény nem nyújthat jogtalan védernyőt, kivételezetté nem léptethet elő senkit sem a magyarsággal szemben, mert ezzel a magyarok jogos esetekben nemcsak igazságos bírálatot nem gyakorolhatnak kisebbségekkel, másságokkal szemben, hanem véleményt sem nyilváníthatnak, hiszen azonnal rájuk sütik az antiszemitizmus bélyegét, s még meg is büntetik. Mi több, e formájában jogi alapot biztosít magyarok elleni provokáló támadásokra, amire az esetleges választ ismét antiszemitizmusnak nyilvánítják, s amit a sajtó nem magyar nemzeti érdekeket képviselő többsége felnagyít, hangosan világgá kürtöl.

A mindezt elszenvedő magyar hazafi joggal vonhatja le a következtetést, hogy nem ő az elsőrendű állampolgár a saját hazájában, s ennek a kártékony következményeit is át kell vészelnie. Az érzékenyítésnek nevezett liberális mesterkedés sem a demokráciát tökéletesíti, ellenkezőleg a sokasodó, önmagukat megkülönböztető, s előjogokat követelő nemzetidegenek, kisebbségek, korcsosulások és más társadalomellenes különítmények külföldi segítséggel, alattomos fokozatossággal kialakítandó diktatúrájává torzítja. Ők azok, legyenek politikusok, újságírók, művészek, vagy tettetett állampolgárok, akiknek mindenki szélsőjobboldali, ha nem az ő nótájukat fújja. Süvítik, hogy a német AfD, az osztrák Szabadság Párt, a Patrióták Európáért, a Mi Hazánk Mozgalom, de még maga a Turulmadár is szélsőjobboldali. Az állampolgártól, sajnos sokszor a kormányok támogatásával, türelmet követelnek önmagukkal szemben, de számunkra egyre tűrhetetlenebbé srófolják önmagukat.

A történelem pedig már tanúsította nemegyszer, sőt eléggé határozottan teszi jelenleg is, hogy mindezeknek vannak számukra elkerülhetetlen kellemetlen következményei. Nem azért, mert nem értik meg őket, hanem, azért, mert tökéletesen értik tolakodó, előnyszerző, sőt honfoglaló céljaikat! 

Sikeresen megvédtük magunkat az illiberális állam, az unortodox eljárások, de mondhatjuk a gazdasági semlegesség kérdésében is, kulturált, emberies módon, ideje, hogy a történelem egész folyamán a tőlünk követelt, de ellenünk irányuló intoleranciával szemben is megtegyük. Be kell látni mindenkinek, ilyen helyzet kialakulásában valójában egyik fél sem érdekelt. Ezért a legsúlyosabb hibája ennek a törvényi rendelkezésnek, hogy a szemitizmus mindenáron történő védelmezésével önmaga szüli és tartja fenn az antiszemitizmust, mintha kifejezetten ezzel a céllal alkották volna. Sokasodnak, akik ezt is jogos antiszemitizmusnak tekintik, s ezzel nem is igen lehet vitatkozni. Olyanok is, akik úgy vélik, nem is kell, ellenkezőleg, az állampolgári jogokat, az állampolgár szuverenitását és szólásszabadságát korlátozó törvényi rendelkezést kell visszavonni. Ha az a hihetetlen helyzet állna elő, hogy kormányszervek nem biztosak benne, hogy ezt megtéve helyesen járnak el, vagy valami miatt akadályoztatva érzik magukat, erősíttessék meg ezt is a bevált nemzeti konzultációval, ami mind az említett, mind sok más akadályt elhárít, s azzal a nagy előnnyel jár, hogy az államalkotó őslakos nemzet álláspontjával mindeninek meg kell békülnie.

Senki nem tagadhatja, hogy e helyzet súlyos, sőt robbanásveszélyessé válhat, ahogy más országokban már sorozatban megtörtént, mert a hasonló ok- és jogviszonyok között az elkerülhetetlen köznapi és politikai, erkölcsi ütközéseket a szólásszabadság lényegileg hasonlóan beépített korlátozása ott is rossz irányba csatornázta. Eluralkodott gyakorlat, hogy manipulált, vagy manipuláló művészek, tudósok, még a történelmi tévedésbe remélhetőleg csak belekényszerített Nobel-díjasok is, együttesek, szervezetek, valamint a szószólóknak (celeb) „kinevezettek” – bár egyiküknek sincs rá jogkörük – önkényesen, a nyilvánosság előtt bejelentik, hogy ez, vagy az a kijelentés, dal, vagy még csak nem is bíráló megnyilvánulás „nem fér bele a szólásszabadságba”. Mindössze ennyi elég is ahhoz, hogy a tömegtájékoztatási eszközök felkapják, s napokon át óránként ismételgessék, azaz valakik bemagyarázzák a társadalomnak, hogy a szóban forgó valami, vagy valaki antiszemita, vagy cigányellenes, az utóbbi időben ukránellenes.

A védett témakör ez a három: filoszemitizmus, filo-romaizmus, filoukranizmus. Aláhúzandó, hogy amikor azonban ezek a védettek vagy egyenlőbbek egyedi növekvő számú magyarellenes kirohanásokat, rablásokat, sőt gyilkosságokat követnek el a magyarok ellen, közel sincs ekkora felháborodás, társadalmi mozgósítás.

Ez a nemzetidegenek bűne, de a magyarok hibája! 

Hűen mutatja, kik mozgatják az izmusok szálait.

Érthetetlen, de az illetékes kormányszervek álmatagon nézik a legtöbbször tudatos és sokasodó magyarellenes akciókat, de igen figyelmesek, élénkek és bőkezűek a nemzetidegenek iránt. 2024 közepén a kormány nyilvános dokumentumként elfogadta az „Antiszemitizmus Elleni Nemzeti Stratégia. Fellépés az antiszemitizmus ellen Az eredmények összefoglalása és további vállalások rögzítése a jövőre nézve” című rendkívül körültekintő, 130 oldalas, a sokasodó zsidó szervezetek részére „további vállalások” címen bőséges költségvetést (miközben a Magyarok Világszövetségétől megvonták az állami támogatást), pénzügyi és egyéb juttatásokat is tartalmazó, „nemzeti” stratégiának nevezett anyagot. A kormányzati honlapon bárki elolvashatja. Miniszterelnöki megbízottat neveztek ki intézkedési javaslatok kidolgozására az EU-ban (?) „erősödő antiszemitizmus visszaszorítása érdekében”, és sorolhatnánk. Sokkal időszerűbb és szükségesebb lenne magyar nemzeti stratégia kidolgozása és elfogadása. Hallunk ugyan „nagystratégiáról”, amelyet a magyarok szívesen elősegítenének, de nem ismerik. Ehelyett tovább intézményesítik a már rég elkülönült zsidó-izraeli érdekek védelmét, azaz pozitív diszkriminációs megkülönböztetését. Ki tekintené az efféle túlzó, sőt erőnket meghaladó hazai és nemzetközi intézkedéseket jó jelnek a közeljövőre nézve?  

Mindezt tavaly december közepén, nyilván akaratlanul, de betetézte a címe szerint „Az internetes agresszió visszaszorításáról” szóló törvény, amely belpolitikai vonatkozású talányos „érintett személyek" védeleméről szól. Rendelkezése szerint, aki nagy nyilvánosság előtt elektronikus hírközlő hálózat útján olyan kifejezést, ábrázolást, vagy kép- és hangfelvételt használ, vagy tesz közzé, amely beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni erőszakos, halált okozó, vagy különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ez önmagában mind helyes, hiszen immár gyilkosságra uszítás is mind sűrűbben előfordul, de egyben,

sajnos, lehetséges hivatkozási alapként ösztönzi az előbb leírt kártékony jelenségeket is, visszaélésekre ad alkalmat. Az ideológiai-politikai zűrzavarteremtés, "az igazságtól való kezdeti eltérés" az ezerszerese felé halad, s világosan látható, hogy nem a kormányerőknek kedvez.

Maga az elvben helyes rendelkezés nem is tűnik összefüggő jogalkotás szerves részének (koherensnek), inkább mintha hirtelen keletkezett zártkörű, napi és szűk politikai szükséglet rejtőzködne a háttérben, nem pedig társadalmilag megkövetelt széleskörű indokolt meggondolás. A következményeit illetően nincs eléggé átgondolva, mert a sorozatos kivitelezés, pozitív diszkrimináció intézményesítése negatív hatással van a közvéleményre és a fejleményekre. Konkrét esetek ismeretében lehetne még sorolni a kifogásokat, de ennyi alapján is félő, hogy a gyakorlatban ezúttal is a szubjektív megítélés fog uralkodni, ezért a törvény az elnagyolt formájában, ügyeskedő ügyvédek kezében inkább az előidézők, gerjesztők, provokálók kezére játszhat.

E törvényt a fenti kifogások szellemében mégis törvényként kell értelmeznünk nekünk is, a kormányszerveknek pedig szigorúan magyarpártolón be kell tartatni! A jövőnk érdekében azonban megfontolandó, hogy módosítani kellene legalább három fontos minőségi jellegű kivétellel.

1) A magyarságot, a nemzeti érdekekeinket sértő, lebecsülő, biztonságunkat, szuverenitásunkat veszélyeztető egyre gyakoribb tetteknek és kijelentéseknek nagyobb súllyal kellene latba esniük, mint „a másik oldal” személyes bírálatainak, amelyek egyébként az esetek többségében mindössze elejtett nélkülözhetetlen közhasználatú szavak. Az ezekre válaszul megszervezett tömeges agresszív, napokig ismételgetett reagálások inkább minősíthetőek eleve törvénytelennek, azaz büntethetőnek. Tehát a probléma kétoldalú, de csak egyik oldalt büntetik.

2) Ugyanilyen kritikai elbírásában kellene részesülniük az LMBTQP és gender mozgalmak képviselőinek, akik nem kevésbé agresszíven, csak „szép szóval” terjesztik emberiségellenes meséiket.

3) Az éles, kíméletlen reagálások általában válaszok, azaz ugyancsak következményei hasonló, vagy még kihívóbb, tapintatlanabb magyarellenes előzményeknek, tehát okszerűen indokoltak. Ha ezekre a magyar csak büntetés terhe mellett válaszolhat tényszerűen, keményen, akkor a törvény az okozót, az eredeti bűnöst védi, amire már régóta számtalan a példa.

A toleranciát azok hirdetik és követelik a leghangosabban, akik a legkevésbé sem gyakorolják, ám mindenkitől elvárják.

Parancsoló tehát a szaporodó, gyakorlati hatásaikban magyarellenes szabálytalanságok megszüntetése, annál inkább, mivel a bírálandó nemzetidegen előjogok egyszerű ügyintézésbeli visszavonása nem jár azzal, hogy bárki más ellen irányulna, állampolgári jogait csorbítaná, viszont egyre súlyosabban nehezíti a magyar nemzeti érdekek érvényesülését. Sőt akad olyan helyzet, hogy kifejezetten akadályozza, mi több, büntet, ha e művi akadályt igazunk tudatában átlépjük.

E jelenlegi valós hazai és világhelyzet láttán tehát nyugodtan állíthatjuk, hogy az egyoldalú, főleg a még törvényileg is kikényszerített türelem a kisebbségekkel, másságokkal szemben inkább növeli a feszültséget, a sokasodó véres leszámolást, véső soron talán még a polgárháború veszélyét is, tehát nem áll összhangban a képzeletbeli céljaival. Ha bárki ezt alaptalan, vagy helytelen állításnak véli, tekintse át csak azt, amit a világban és nálunk 2024 folyamán, s eddig ez évben láthattunk. Ellenjavallt, ezért legyen tilos olyan rendeleteket hozni akár egyetlen országban is, amelyek ezeket a folyamatosan valakiknek a hamis felsőbbségi tudatát támogató, ezért elkerülhetetlenül tragikus következményekkel járó izmusokat akárcsak közvetve is támogatják. Megismételjük: következmények, amelyeket mostanáig folyamatosan el kellett szenvednünk.

Az emberiségnek tehát mindenekelőtt a kiváltó okokat kell megszüntetnie, nem pedig a következményeit támadni, s az okozóikat és támogatóikat kell végre, így, vagy úgy, de megtanítania és rábírnia a megkülönböztetés nélkül mindenki érdekében álló világbékét elhozó nagybetűs emberségre. Választók és választottak, ingadozás nélkül tartsunk ki amellett, hogy senkinek, semmilyen helyzetben és jogcímen nem lehet olyan jogokat biztosítani, amelyek akárcsak a legkisebb mértékben is meghaladják a magyarok jogait, s minden késedelem nélkül állítsuk vissza a senkit nem sértő, büntető természetes helyzetet.

Következik

4/6 A Turulmadár ellen hadakozók

---

Kapacsolódó cikkeink

• Tudatunk védelme (20) – MELYIK A LEGANTISZEMITÁBB ÁLLAM? (1/6) – Sütő Gábor tanulmánya

• Tudatunk védelme (20) – MELYIK A LEGANTISZEMITÁBB ÁLLAM? (2/6) – Sütő Gábor tanulmánya