Tudatunk védelme (20) – MELYIK A LEGANTISZEMITÁBB ÁLLAM? (5/6) – Sütő Gábor tanulmánya

A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet

„Az igazságtól való legkisebb kezdeti

eltérés később ezerszeresére nő” – Arisztotelész

5/6 Melyik a legantiszemitább állam?

A válasz már az eddigiekből egyértelmű, céltudatosan is csoportosítottuk elemezésre a témaköröket, amelyek közvetve, vagy közvetlenül, de összefüggenek a témakörünkkel. Egy államra mutatunk rá, de világjelenséggel állunk szemben, amelynek ez az állam a központi eleme. Válaszunk tárgyilagos megítéléséhez szükségeltetnek azonban a félreértelmezéseket megelőző magyarázatok, s a lényeges fejlemények vázlatos áttekintése.

Első. Államról van szó! A számtalan kifogásolandó közismert, de államinak nem minősülő tény ellenére országra, népre, szervezetre, sem egyénre nem vonatkoztatjuk eleve az alábbi megállapításokat, amelyeket az állam a nevükben gyakorol. 

Második. Mind nyomasztóbb világtörténelmi tapasztalat, hogy létezik egy állam, amelyet mesterségesen és erőszakosan hoztak létre, s azóta sem szűnik meg mesterségesen, erőszakosan, jogsértően, gátlástalanul viselkedni, előjogokat követelni, kikényszeríteni. A közelmúltban egyre vérszomjasabban bizonyította, nemcsak ráillenek e minősítések, hanem nem is elegendőek.  

Harmadik. Az önmagát szégyentelenül „a legerkölcsösebbnek” kinevező izraeli hadsereg, 1948 óta gyilkolja szomszédjait. A legsúlyosabb helyzetbe a szemita palesztinok kerültek. Őket kisemmizte és hontalanná tette a szemita zsidó állam, de ugyanezzel a kíméletlenséggel irtja szemita arab szomszédjait. A perzsa Irán ellehetetlenítésére is törekszik. Legutóbb ok nélkül agresszíven megtámadta és a jogsértő amerikai beavatkozás ellenére is súlyos veszteségeket szenvedett. Az izraeli titkosszolgálatok és a hadsereg vezetői közös nyilatkozatban követelték a háború befejezését Netanjahutól, azzal érvelve, hogy "egy lépésre vagyunk a vereségtől". A kormány mindmáig drákói cenzúrával igyekszik ezt titkolni a világ előtt. A magyarországi tömegtájékoztatásban ezt teljes sikerrel elérte, ami a politikánk nagy kudarca.  

Izrael Állam, amelynek egyre nyilvánvalóbb önprovokációs szerepe volt a Hamasz 2024 október 7-i betörésében is, csak az elmúlt másfél évben többet tett a zsidókkal szembeni gyűlöletkeltésért, mint bárki más. Fel is lángolt a világban az antiszemitizmusnak kikiáltott zsidó- és Izrael-ellenesség. A tömeges és nem szűnő gyűlölet terjesztésében a leghatékonyabb „a legerkölcsösebb” zsidó hadsereg; nyílt kérkedéssel követ el tömeggyilkosságot a gázai palesztinok, mindenekelőtt a gyermekek ellen. Irányelv számára Golda Meir egykori miniszterelnökük, aki Kijevben született, az USA-ban tanult, onnan vándorolt ki férjével az akkori Palesztinába. Izrael Állam 12 alapítóinak egyike, első moszkvai nagykövete, többször minisztere, majd miniszterelnöke. Fő tétele pedig az okot, okozatot fordított viszonyban feltüntető dermesztő felfogása, miszerint nem bocsáthatnak meg az araboknak, mert „arra kényszerítenek bennünket, hogy megöljük fiaikat”. Teszik is, előszeretettel lövik az élelmiszerért, vízért sorban álló gyermekeket, valamint nőket, hogy a palesztinoknak ne legyen jövendő nemzedékük!

Nincsenek szűkében a palesztinellenes célokat szolgáló egyéb ötletekben. Trump át akarja telepíteni őket más országokba és Gázában „közel-keleti Riviérát” akar kiépíteni, ahogy a zsidó veje javasolta. Tervezik „humanitárius város” létrehozását is, amelyet még Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnök is koncentrációs tábornak nevezett. Annak ellenére, hogy az ENSZ kétállami megoldásról döntött, Netanjahu azt ismételgeti, nincs olyan, hogy palesztin nép, vagy Palesztina, mert életveszélyt jelentenének Izrael számára. Éppen most rendelte el a Gáza teljes megszállását. Kiír és kiirt egy népet a történelemből, nem ismeri el a létezésének tényét és jogát. Júliusban képmutató pimaszsággal telefonon győzködte XIV. Leó pápát, hogy osztozik az általa lemészároltatott áldozatok családjainak a fájdalmában! 

Nem alaptalanul hangzik a világban egyre hangosabban és csillapíthatatlanabbul a vád, hogy Izrael a szövetségesei elnézése mellett népirtást folytat Gázában, s a geopolitikai környezetében. A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) emberiségellenes bűntettek miatt nemzetközi körözési és letartóztatási parancsot adott ki Netanjahu ellen. Komikus, de Trump, anélkül, hogy az USA tagja lenne, vagy ő erre bármiféle jogkörrel rendelkezne, szankcionálta ezért az ICC-t. Ám fél kézen megszámolható, kik álltak melléjük. Köztük volt Milei jelenlegi zsidó argentin elnök, Bolsonaro volt brazil elnök. Sajnos, mi is. Az ICC azonban szigorú fogalmazásban megismételte, hogy fenntartja a Netanjahu elleni körözést! Nem növelte politikusaink népszerűségét, hogy azonnal kihívóan szembeszálltak az ICC-vel, s tüntetőleg meghívták Netanjahut Budapestre. Megkérdőjelezhetően kiléptették Magyarországot az ICC-ből (Magyarország ma az egyetlen EU-tagállam, amely nem ismeri el a bíróság mandátumát), azaz szembefordultak a fél világgal, arra hivatkozva, hogy nem jogi, hanem politikai döntést hozott.

Némák maradtak azonban, amikor az ICC Putyin ellen adott ki hasonló körözést. Pedig az valóban tiltakozást követelő, háttérhatalmi nyomás alatt elkövetett politikai húzás volt, míg a Netanjahu elleni nemcsak jogilag, gyakorlatilag is a valóságnak megfelelő önálló döntés.

Mindez felidézi a 2017. júliusi hasonló elfogultságról tanúskodó esetet, amikor a rendszerváltás után először Netanjahu izraeli miniszterelnököt

hivatalos látogatásra hívták Budapestre, elkövetve azt a még súlyosabb politikai melléfogást, hogy beprotezsálták a Visegrádi Négyek tanácskozására, amely rövidesen fel is bomlott.

A tavaly novemberi budapesti EU-csúcson, valamint az európai versenyképesség növelését célzó értekezleten több vezető európai politikus érzelmesen elítélte az antiszemitizmust, holott semmi köze nem volt egyik napirendhez sem. Hasonló súlyos hibát követ el az eddig sikeresen működő CPAC, a konzervatív politikai cselekvési konferencia, határozatban támogatva Izrael szuverenitásának kiterjesztését Júdeára és Szamáriára. Rendezvényein szerepelteti Soros fiát és Netanjahu fiát, ami minimum a CPAC-vezetés politikai naivitásáról árulkodik.

Mindenhova beszuszakolják a több mint hatvan ENSZ-határozatot semmibe vevő Izraelt és képviselőit, ami törvényszerűen vált ki jogos antiszemitizmust, hiszen a világ tudja, ahova a cionizmus, a szemitizmus, a filoszemitizmus betolakodik, ott megkérdőjeleződik mindenki más szuverenitása.

Fontos és jó irányzatú nemzetközi értekezletein túl a CPAC sajnos, lehet hogy az ilyesmik miatt, még nem könyvelhet el sok eredményt.

A tények, s a világ állásfoglalásának tükrében bizony eléggé elgondolkodtató az Izraelt támogatók előbbi rövid felsorolása. Lehet, Trumpnak, ha nem is gondolt rá, észre kell vennie, hogy az antiszemitizmus már-már elválaszthatatlan az amerikaellenességtől, sőt mintha azon dolgozna, hogy nőljenek is össze. Megingathatatlanul, a világméretű növekvő megvetéssel nem számolva, ő is a következményt támadja, elfeledkezve okokról-okozókról. (Akárcsak az orosz-ukrán fegyveres konfliktus esetében, amikor úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne hozzá, s a világ megtévesztésére Putyint és Zelenszkijt vádolja, hogy nem tudnak békét kötni az ő általa Oroszország ellen vívott proxy háborújában! Ugyanaz az izraeli arcátlan stílus, amit jól ismer a világ). Az efféle történelmietlen eljárások másnap lelepleződnek, hozzájárulnak az antiszemitizmus növekedéséhez és folyamatossá válásához, s Izrael elszigetelődésének növekedéséhez. Ennek jele, hogy Hollandia felvette Izraelt a nemzetbiztonságát fenyegető országok listájára, mivel „befolyásolni próbálja a külföldi politikát és közvéleményt, többek között Hollandiában is”, ami veszélyt jelent a holland demokratikus intézményekre. Főleg a kisebb országokban arról cikkeznek a hazafiak, hogy a zsidó diaszpórák párhuzamos állammá növekedése miatt népükre a palesztinokéhoz hasonló sors várhat. Erdogan török elnök ennél tovább lépett, kimondva, hogy Netanjahu a gyilkolásban felülmúlta Hitlert. A BRICS brazíliai csúcstalálkozóján Lula da Silva brazil elnök felszólította nemzetközi közösséget, ne maradjon közömbös „az Izrael által Gázában elkövetett népirtás, az ártatlan civilek lemészárlása és a kiéheztetés háborús fegyverként való alkalmazása iránt.” Hasonló kemény megfogalmazásokkal egyre sűrűbben találkozunk a politikai irodalomban is. Netanjahu ezt akarja ellensúlyozni azzal, hogy az Iránt az ő kérésére bombázó Trumpot arcátlanul béke Nobel-díjra javasolja a Nobel-díj bizottságnak küldött levelében. Gideon Száár külügyminiszter pedig sürgősen három „jobboldalinak minősített” európai párttal vette fel a kapcsolatot; a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés, a Svéd Demokraták és a spanyol Vox. Nehogy a Visegrádi Négyek sorsára jussanak!

Történelmietlen és az emberiség érdekével megy szembe, hogy az EU, a nyugat-európai politikusok nagy része e kérdésben is törli az okokat és előzményeket. 2024. október 7-től, a Hamasz támadásától számítják a történelmet, ahogy az orosz-ukránnak álcázott Oroszország-Kollektív Nyugat összecsapást is 2022. február 24-től akarják láttatni a világgal. Holott kezdettől világos, Orbán Viktor mostani tusványosi beszédben is hallhattuk, az amerikai háttérhatalom Oroszország elleni háborúja folyik, hogy megdöntse az orosz államot és szabadon fosztogathassa Oroszországot. Mindegyik esetben ugyanazokkal az erőkkel állunk szemben. Veszélyes és politikai vereséggel fenyeget, hogy a mi külpolitikánk is az izraeli államterrorizmus mellett áll ki, és próbálja erre hangolni a magyar közvéleményt. Elhallgatja, hogy Izrael egész történelme folyamán gátlástalanul és büntetlenül irtja a saját szemita fajtársait, a Vöröskereszt küldötteit, az ENSZ képviselőit, újságírókat, orvosokat, mentősöket, élelmiszerért sorban álló palesztinokat, sőt ha önprovokációi világ előtti indoklása megköveteli, a saját állampolgárait is, hogy áldozatoknak állíthassa be őket. A megszégyenítően egyoldalú kényszerbarátság törvényszerűen egyre több szavazat elvesztésével jár, amit nyugtalanul látunk, mert a közös sorsunkat károsan érintheti 2026 áprilisában. Szembeállít bennünket a fél világgal.

Késlekedés nélkül és radikálisan le kell tenni Izrael mesterkélt kiemelésről, s áttérni a normális államközi kapcsolatokra.

Az izraeli szervezetek az emberiség elpusztulásával járó nukleáris világháború fenyegetése közepette is azt méregetik, hogy melyik országban hány százalékkal növekedett az antiszemitizmus. Felháborító, hogy ők és híveik folyamatosan, érzelmesen sorolják Izrael és a zsidó diaszpórák jogait, de agresszíven reagálnak, ha bárki az őslakos népek jogait említi. Izrael Állam történelmi tévedésben van, amikor mindezt mindenkitől folyamatosan, rámenősen meg is követeli. A fél világot vádolja antiszemitizmussal, amivel éppen annak a veszélyét növeli. Ha van politikus és állam, amely emberellenességben is gátlástalan, az Netanjahu és Izrael Állam. És ne szörnyülködjön, vagy antiszemitázzon senki sem, hiszen folyamatos történelmi példa van rá, és jelenleg is a szemünk előtt folytatják a gyilkolást, a célzott likvidálásoktól kezdve a népirtásig. Szorgalmasan készítik elő a zsidó nép újabb tragédiáját, ami más népektől is áldozatokat fog követelni. Történelmi felelőtlenség a zsidó néppel szemben.

A nemzetközi közösség által nagylelkűen, de a palesztinok és az arabok megkérdezése nélkül a terhükre és máig tartó ellenzésük ellenére létrehozott Izrael hét békétlen véres évtized után még most sem akar a valóságra ráébredni, ellenkezőleg,

Trumpot rá akarja venni a Nagy Izrael létrehozására Közel-Keleten, Közép-Európában pedig „második Izraelt” terveztet Zelenszkijjel.

Izrael pénzügyminisztere, Bezalel Smotrich figyelmeztette is a világot július közepén:

„Egyértelműen kijelentem, hogy a zsidó állam hamarosan magába fogja foglalni Szaúd-Arábiát, Jordániát, Egyiptomot, Irakot, Szíriát, Libanont és Isztambul hamarosan a zsidó főváros lesz. Csak annyit kell tennetek, hogy várjátok a meglepetést.” 

A levonandó tanulság, hogy a nemzetidegeneket befogadó nemzetek a természetes erkölcsi gátlásaik miatt, s mert pszichológiailag megdolgozták őket, mindig védtelenek. Jóindulatuk mindig vesztes a készbe beülő betelepülők önhitt honfoglaló gátlástalanságával, idegen vallási indíttatású kultúrájukkal szemben. Mindennek okán csak a tragikusan elfogultak juthatnak más következtetésre, minthogy hiába is keresnének, nincs antiszemitább állam, mint a szemita Izrael Állam, amely az 1948-as mesterséges és erőszakos létrehozása óta irtja a szemita fajtestvéreit, arab szomszédjait. Ez az állam a legantiszemitább! Nem találkoztunk eddig e minősítéssel, de annyira nyilvánvaló tény, hogy másképpen hiba is lenne minősíteni. Ettől maga az ország és a nép sem képes tejesen elhatárolódni, még ha akarná is. A világnak ideje levonni a tanulságot, kikényszeríteni az emberiség békéjét biztosító megoldást.

Történelmi tények véres sorozata bizonyítja tehát, hogy létezik a legantiszemitább állam, s okszerűen felmerül a kérdés, van-e más antiszemita állam abban az értelemben, ahogy Izrael Állam a legantiszemitább? Igen, van. Az előzőekből következik, hogy nem más, mint az amerikai nagyrészt szemita mélyállam uralta amerikai állam – függetlenül attól, hogy ki az elnök. Az USA olyannyira feltétel nélkül, következetesen támogatja Izrael Államot, hogy még Nyugaton is sűrűn jelennek meg olyan politikai vélemények, főleg a 9/11 után, és felerősödtek a mostani közös gázai ciszjordániai, szíriai, libanoni, jemeni, sőt iráni népirtásuk nyomán, hogy

a két ország kapcsolatában Izrael Államé a döntő szó. Marco Rubio amerikai külügyminiszter hivatalosan be is jelentette, hogy aki kritizálja Izraelt, nem kap vízumot az Egyesült Államokba! 

Az amerikai mélyállam emellett annyira elidegenült mindenkitől, hogy gondolkodás nélkül ki akar irtani milliókat, sőt milliárdokat, tekintet nélkül arra, hogy szemiták, antiszemiták, vagy mások. Rubio, anélkül, hogy erre bármiféle joga lenne, az ENSZ jelentéstevőt is szankcionálta, mert kimondta, hogy Izrael népirtást folytat:

"Ma büntetőintézkedéseket rendelek el az Emberi Jogi Tanácsának különleges jelentéstevője, Francesca Albanese ellen azon illegális és szégyenteljes eljárásai miatt, amelyekben kezdeményezte a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) vizsgálatát amerikai és izraeli tisztségviselőkkel, vállatokkal és cégvezetőkkel szemben. Nem tűrjük többé Albanese politikai és gazdasági hadjáratát az Egyesült Államokkal és Izraellel szemben.”

A fenti értelemben meghatározható antiszemita államok felsorolását lehetne még mérlegelni, de megállunk, remélve, hogy azok meg leállnak, akikre – az olvasókkal együtt – gondolunk.

A témakörhöz azonban van még fontos mondanivalónk, mert a folyamat jellegében és szereplőiben vészjóslóan hasonlít a közelmúltbeli magyar-ukrán kapcsolatokhoz. Sokan és hosszú ideje jelzik, hogy az alapvetően helyes külpolitikánk e két viszonylatban téves, káros, szemben áll a nemzeti érdekeinkkel, feltétel nélkül támogatja az egypetéjű nem-ukrán ukrajnai, illetve az izraeli cionista népirtó politikát. Az ukrajnai vonalon azonban erre már annyi súlyosabbnál súlyosabb bizonyíték gyűlt össze, hogy megbocsáthatatlan késéssel ugyan, de megkezdték az ukrajnai politikánk felülvizsgálatát. Sokat halljuk, s igaznak is tartjuk, hogy ez nem a mi háborúnk és nem veszünk részt benne. Viszont egyre többször indokolják a keletkező többfajta problémáinkat a lényeget megkerülő nem is semleges, hanem félrevezető kifejezéssel, „a szomszédban folyó háborúval”. S valóban, a nem-ukrán ukrajnai vezetésnek nyújtott önkéntesen és lelkesen vállalt mindenkori legnagyobb humanitárius segítségünk, energetikai szükségletének 39-42%-a, s több százmillió köbméter földgáz szállítása Ukrajnába, oktatási, orvosi, sőt a félig-meddig titkolt hadi vonatkozású segítségünk jelentősen fokozta a problémáinkat. Különösen azt tudva és látva, hogy a háború alatt másfél milliónyi ukrán fordult meg hazánkban, közülük mintegy hatvan-hetvenezren le is települtek és valamennyien a legfigyelmesebb, legodaadóbb segítséget kapják. Az ukrajnai nem annyira ukrán, mink soviniszta, náci különítmények magyarellenessége megszüntetésének, valamint a kisebbségi jogok, s az ilyen, vagy olyan autonómia követelésének kezdettől fogva minimum azon a szinten kellett volna történnie, ahogy most tesszük.

A „kezdeti eltérések” az ukrajnai valóságtól és igazságtól, mára bizony ezerszeresére nőttek.

Pontosan ez a folyamat megy végbe magyar és izraeli viszonylatban, és a következmények még súlyosabbak lesznek mindkét fél részére. Be kell látni, hogy a népirtó politika feltétel nélküli támogatása minden nemzetközi fórumon, ráadásul ennek világra szóló folyamatos öndicsérete nem élvezi a magyarság támogatását, még súlyosabb következményekkel jár, fáj a magyaroknak, ezért késedelem nélkül történelempolitikai felülvizsgálatra szorul. Magyar politikustól, a Mi Hazánkat és a Munkáspártot kivéve, nem hallottuk Izraelnek az Irán elleni agressziója elítélését sem. Sajnos, e sokatmondó tény is a valóságtól már nem „kezdeti eltérést”, hanem messzire eltávolodást jelent. Nem elég helyteleníteni az ilyen egyoldalú elfogultságot, tenni kell ellene, mert akik erről hallgatnak, nemcsak tévúton járnak, hanem a szakadék szélén egyensúlyoznak. E tévedés tragikus következményeit a többségben lévő sikeres lépéseik és nyilatkozataik sem csökkentik, sőt kritikus fordulat esetében semmivé tehetik. Ők is jól tudják, a legantiszemitább állam mindenre képes, és fenyeget az ukrajnaihoz hasonló kényszerű pálfordulás, ami súlyos belpolitikai következményeket is vonhat maga után, s ezeket csak az államközi kapcsolatok normalizálását célzó felülvizsgálatával kerülhetjük el. A külpolitikát is csak a történelempolitikai szemlélet tudatos alkalmazása tartja meg nemzeti irányban. Nem elég a helyes elvekből és a jövőből kiindulni, helyesen kell értékelni az adott helyzetet és a múltat is. Az adott országgal, vagy nemzetközi problémával kapcsolatos saját, de más nemezetek történelmi tapasztalatait beleértve. Ukrán vonalon mindezen szempontokat mellőző, vagy tévesen értékelő külpolitikánk ezért a nem-ukrán ukrajnai vezetés szemében a gyengeségünk jele volt. Miközben az ő politikájuk velünk szemben változatlanul ugyanaz volt: ellenséges és félrevezető. Egy évtized kellett rá, hogy észrevegyük.

Tévedésünk ugyancsak a történelempolitikai áttekintés hiányából adódó másik összetevője, hogy a külpolitikánkat a feltétlen gesztusok, a barátság és az önzetlen segítségnyújtás jellemezte. Az EU-ban sem éltünk minidig a vétó jogával, amikor kellett volna. Az illetékesek és illetéktelenek egyaránt túl sokáig elnézték Novák Katalin köztársasági elnök soha el nem mulasztott harcos ukránbarát és éles oroszellenes megnyilvánulásait, amikor csak mikrofonhoz jutott itthon, vagy külföldön. Még az ENSZ-ben is arról beszélt, hogy ismét Ukrajnában járt, és az ott élő emberek üzenetét hozta a világszervezet ülésére! Túl azon, hogy erre senkitől nem volt felhatalmazása, túl nagy volt a kivárás és a kímélet is az ilyen politikai melléfogások és mértéktelenség iránt. Szendi-Ruszin Romulusz vezérkari főnök nem teljesen véletlen egyéni elképzelései esetében hasonlóképpen. Mindezeknek a következményei talán nem is automatikusan érvényesülgettek. Elukránosították a közéletet, míg végre, a sokadik nem-ukrán ukrajnai sértegetés, provokáció és károkozás után észbe kaptunk. Pedig időben és bőven voltak figyelmeztető hangok, a miénken kívül is.

Összefoglalva,

„az ukránok beépültek a magyar politikába”, ahogy legfelsőbb szinten is kimondták.

Az önkritikát csak helyeselni tudjuk, de mindezek után szomorú hallani politológusainktól, de még vezető politikusainktól is, hogy Magyarország álláspontja kezdettől fogva változatlan. Változott! Szerencsére helyes irányban. Az ukránok nem változtak, ellenségesek voltak velünk szemben és maradtak. Legalább a kormány tagjai, s a kormány mellett álló közéleti személyiségek figyeljenek arra, hogy mikor, mit mondanak. Az ilyen figyelmetlen, ellentmondásos eljárás nem várt eredményekhez járulhat hozzá a választásokon! Orbán Viktor május 8-án végre egyértelműen kimondta: „Ukrajna támogatása ellentétes a mi nemzeti érdekeinkkel” A gyakorlatban ez már rég így van, s akkor sem tévedünk, ha állítjuk, mindig így volt. Jóval régebben is, amikor a Fidesz még támogatta felvételüket az EU-ba. Mindvégig ellenünk és a kárpátaljai magyarok ellen politizáltak. Szemünk előtt az „eredménye” a magyar közélet elukránosítása, s kiterjedt ukrán titkosszolgálati akciók. Most helyesen megállítjuk és felszámoljuk e folyamatot. Mondásunk úgy tartja, jobb későn, mint soha, de akkor fegyelmezetten ez érvényesüljön a kapcsolataink minden szegmenségben. A 2026-os választások különösen is megkövetelik a gyökeres változtatást. Sürgős és határozott tettekkel kell ezt bizonyítani, hogy a közvéleményünkre és geopolitikai térségünkre is a régen elvárt hatással legyen.

Az ukrajnai problémakört a veszélyekre utaló párhuzam miatt elemeztük, figyelmeztetve, hogy

nem lesz másképpen a magyar politikába ugyancsak beépült Izraellel sem, vagy ha igen, még súlyosabb következményekkel kell számolni.

Téves és káros a népirtó izraeli politika feltétel nélküli érzelmes, a hazai, európai, sőt világközhangulattal élesen szemforduló támogatása. Az ármánykodó kezdeményezések helyett a minden szempontból jogos, a nemzetközi szervezetek és a világközvélemény által támogatott kétállami megoldás egyértelmű támogatására kell visszatérni.

Következik

6/6 Magyarabb jövőnkért

---

Kapacsolódó cikkeink

• Tudatunk védelme (20) – MELYIK A LEGANTISZEMITÁBB ÁLLAM? (1/6) – Sütő Gábor tanulmánya

• Tudatunk védelme (20) – MELYIK A LEGANTISZEMITÁBB ÁLLAM? (2/6) – Sütő Gábor tanulmánya

• Tudatunk védelme (20) – MELYIK A LEGANTISZEMITÁBB ÁLLAM? (3/6) – Sütő Gábor tanulmánya

• Tudatunk védelme (20) – MELYIK A LEGANTISZEMITÁBB ÁLLAM? (4/6) – Sütő Gábor tanulmánya