VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Új korszak küszöbére érkeztünk. Kövér László beszéde Balog Zoltán püspökké szentelése alkalmából



(2021. május 24-én szentelték püspökké Balog Zoltánt Nagykőrösön. Kövér László beszédét azért emeltük át ide az Országgyűlés elnökének honlapjáról, mert ebben a kovidos időben olyan nézőpontból szemléli a világot, amely végre nem befelé visz a bajba, mint a megszokott, egy kaptafára készült, járványos és oltásos, együgyűségeket és gyávaságokat meglovagoló klisék, hanem inkább az egésznek a hátterére, lelketlenségére, a lelketlenség sátáni erőire utal. – a Szerk.)


Főtiszteletű Püspök Úr! Tisztelt Ünneplő Közösség! Kedves Keresztyén Testvérek!


A Magyar Állam nevében érkeztem tisztelettel köszönteni egy szövetségest és annak új vezetőjét. Az állam és egyház működésükben szétválasztandók és szétválasztottak, ám lényegüket tekintve elválaszthatatlanok. Ez a lényeg pedig nem más, mint a Lélek által megszentelt közösség. A nemzeti állam létértelme a sorsazonosság által kovácsolt nemzet mint legnagyobb közösség védelmezése, míg az egyház a hitbéli közösség oltalmazója. Ezen két közösség a magyar történelemben egymástól elszakíthatatlanok, ezért a magyar állam és az egyházak – amennyiben be kívánták tölteni hivatásukat – mindig természetes szövetségesei voltak egymásnak, és ez így lesz a jövőben is.

Száz esztendővel ezelőtti püspöki székfoglaló beszédében Ravasz László akként fogalmazott, hogy „az egyház nem csak (…) jogi alakulat, nem csak történelmi képződmény. Az egyház mindenekfelett lélek, lelki szolidaritás (…) a kálvinizmusnak pedig nemzetregeneráló léleknek kell lennie.” Egy évszázaddal ezelőtt, 1921-ben elődeink egy olyan világháború után voltak, amelynek több mint hatszázezer magyar halottja volt, egy olyan világjárvány után, amely Magyarországon több tízezer áldozatot szedett, és egy olyan nemzetközi békekötés után, amely minden tíz magyar emberből hármat idegen hatalmak uralma alá kényszerített, kisebbségi rabságba.

Napjaink világjárványa okozta megpróbáltatásainkban merítsünk erőt elődeink helytállásából, és – Pünkösd hétfője lévén – különösképpen adjunk hálát a Jóistennek azért, hogy a Szent Lélek erejével a legnehezebb történelmi körülmények között is megtartotta nemzetünket, hogy a magyarság mérhetetlen áldozatok árán ugyan, de a XX. században is erősebbnek bizonyult, mint azon erők, amelyek ellene szövetkeztek.

A történelem pedig – kedves Keresztyén Testvéreim – minden ellenkező híresztelés dacára nem ért véget. A XXI. században, a Teremtő által számunkra kirendelt időben, a Lélek és a lélektelenség évezredes értékküzdelme zajlik tovább – változó politikai díszletek között, változó eszmékkel és jelszavakkal, változó módszertannal és eszközrendszerrel. Ami változatlan, az nem más, mint az emberi élet legnagyobb egzisztenciális tétje, hogy a Lélek vagy a lélektelenség szolgálatába szegődünk-e. A Lélek Isten adománya. A lélektelenség a Sátán hozománya.

A történelem során az emberfiát mindezideig megillette a választás szabadsága. Alapvetően szabadon dönthetett arról, hogy a Lélek vagy a lélektelenség zászlaja alá áll, mert az emberfia az Isten adta lelkiismeret révén alapvetően meg tudta különböztetni a jót a rossztól, az igazat a hamistól. Az ember jóra és igazra irányuló akaratát ugyan hamis ígéretekkel vagy erőszakkal mindig meg lehetett törni, ám ha a lélek mélyén értéktudata sértetlen maradt, úgy mindig volt esélye, hogy Isten Szent Lelkének segítségével valódi szabadságát visszanyerje.

Napjainkban azonban egy új korszak küszöbére érkezett az emberiség: a lélektelenség erői, amelyek eddig csak az igaz és jó választásától akarták az embert eltántorítani, most már az emberi értéktudatot akarják felszámolni, mert többé nem akarják az emberre bízni a választást a jó és a rossz, az igaz és a hamis között.

Ha ugyanis az embert megfosztják az értéktudatától, akkor az ember saját érdekei felismerésére is képtelen lesz, képtelen lesz azok kinyilvánítására és szükség esetén azok megvédelmezésére. A lélektelenség erői napjainkban nem az emberek országát, hanem az emberek tudatát akarják elfoglalni, és ezáltal akarják rabul ejteni őket. Szembe fordítják a férfit a nővel, a szülőt a gyermekével, a fiatalt az időssel, a fehéret a feketével, a keresztyént a muszlimmal, Európát Ázsiával; minden természetes különbözőséget természetellenes módon a maguk javára igyekeznek kiaknázni; romboló gépezetük célkeresztjében vannak a családok, a történelmi egyházak és a nemzeti államok. Mindeközben a szabadságra és a méltóságra való hamis hivatkozással azt hirdetik az embernek, hogy „nem az vagy, aminek születtél, hanem – minden törvénytől, kötöttségtől, adottságtól mentesen – az, amivé csak lenni akarsz”; és hogy mivé akar lenni az értéktudatától megfosztott, biológiai és szellemi lényéből kiforgatott ember, azt majd a lélektelenség erői kívánják megmondani neki.

Tisztelt Gyülekezet, tisztelt Honfitársak!

Ez a vész a kapuinkon dörömböl. Amikor napnyugat irányából azt halljuk, hogy az úgynevezett transzhumanizmus posztnemzeti és posztkeresztény korszaka következik, akkor mi, magyarok pontosan értjük, hogy az nem más, mint az embertelenség újra ránk törni készülő rendszerének XXI. századi fedőneve.

Mi, magyarok azt is pontosan tudjuk, hogy a lélektelenség erőinek ellenállni sem a tömeg sem önmagában az egyén nem képes. Mi több: a személytelenített tömeg éppúgy, mint az önmaga szerelmébe döntött individuum csak a rontás eszköze lehet.

A Lélek által megszentelt családi, hitbéli és nemzeti közösség lehet csak gátja a vésznek, s lehet alapzata egy, az ember valódi méltóságát és szabadságát, a magyarság megmaradását és felemelkedését szolgáló állami politikának. A kereszténység – ahogyan története, sőt jelene is bizonyítja – létezhet, sőt erősödhet az államtól függetlenül, de a magyar állam nem képes teljesíteni a hivatását egyházi közösségeink támogatása nélkül. Ezért ebben a szövetségben – ha létezik – valójában soha nem az állam az erősebbik fél.

Főtiszteletű Balog Zoltán Püspök Úr!

Köszönteni jöttem, s megköszönni, és segítséget kérni. Köszönteni egy olyan embert, aki mögött ott áll egy több mint hat évtizedes életút bizonyságtétele arról, hogy a szolgálat lehet állandó elhívás. Induljon akár egy borsodi bányászfalu református parókiájának világából, hogy aztán – elsősorban és mindig református lelkészként – a felelősségvállalás egyre magasabb őrhelyeire álljon.

Balog Zoltán közéleti pályaíve a Gondviselés kegyelméből miniszteri egységbe feszül. Először VDM – verbi Dei minister – azaz „Isten igéjének intézője” – ahogy annak idején, 1562-ben a svájci reformátor Bullinger Henrik egyházunk egyik alapiratában, a II. Helvét Hitvallásban illeti ezzel a címmel a református lelkészeket.

Később – 2012 és 2018 között – Balog Zoltán minisztere annak a nemzeti kormánynak, amely Magyarországon lezárta a posztkommunizmust, és megnyitotta a nemzeti felemelkedés korszakát. A mai naptól pedig Balog Zoltán az 1563-tól számon tartott Dunamelléki Református Egyházkerület 31. felszentelt püspöke. A kis református közösségtől egészen az egyetemes magyarság sorsának alakításáig jutott, hogy most ismét visszatérjen egyházához.

Mindannyiunknak van egy útja. Egy olyan út, mely összeköti az indulást a céllal. Egy olyan történet, ami az elindulást és a megérkezést egységbe foglalja. Püspök Úr, a Te történetedben, a Te utadban ott volt és ott van az állandóság. Hitted, hiszed, szívbéli bizodalommal hirdeted, hogy Jézus az út. Ebben benne volt és van az egész küldetésed. Köszönjük Neked, Püspök Úr, hogy a Lélek és lélektelenség emberpróbáló küzdelmében mindig személyes példáddal, szavaiddal, cselekedeteiddel, ennek egységével világítottad meg számunkra, hogy hol van az a tábor, ahol a Lélek lakozik, amelynek zászlaja alá mindannyiunknak mindenkor érdemes felsereglenie.

1943-ban Németh László úgy fogalmazott, hogy „nagy ellenséggel szemben nagy lelket kell növeszteni”.

A jövőben is segíts mindannyiunkat abban Püspök Úr, hogy lélekben erősek maradjunk! Szükségünk lesz rá.

Kívánom Neked, hogy a Szentlélek ezután is bőségesen részesítsen Téged hét ajándékában – a bölcsességben, az értelemben, a jótanácsban, a tudományban, a lelki erősségben, a jámborságban valamint az Istenszeretetben –, és kérünk, a jövőben is oszd meg Velünk ezen ajándékokat. A Jóisten segítsen munkádban, és áldjon meg Téged!

Egyedül Istené a dicsőség!


2021. május 24.



Tovább a cikkhez