Ukrajna a legújabb neokon katasztrófa (Jeffrey D. Sachs jegyzete)
Eredeti cikk:
Ukraine Is the Latest Neocon Disaster, By Jeffrey D. Sachs, April 5, 2023
Schiller Mária küldeménye
Az ukrajnai háború az amerikai neokonzervatív mozgalom 30 éves projektjének csúcspontja. A Biden-kormányzat tele van ugyanazokkal a neokonokkal, akik az USA szerbiai (1999), afganisztáni (2001), iraki (2003), szíriai (2011) és líbiai (2011) háborúit szorgalmazták, és akik oly sokat tettek Oroszország ukrajnai inváziójának kiprovokálásáért.
A neokonok mérlege a mérhetetlen katasztrófa, Biden mégis neokonokkal töltötte fel a csapatát.
Ennek eredményeként Biden Ukrajnát, az Egyesült Államokat és az Európai Uniót egy újabb geopolitikai katasztrófa felé tereli. Ha Európának van némi éleslátása, akkor el fogja választani magát ezektől az amerikai külpolitikai bukásoktól.
A neokonzervatív szemlélet egy alapvető hamis előfeltevésen alapul: hogy az USA katonai, pénzügyi, technológiai és gazdasági fölénye lehetővé teszi, hogy a világ minden régiójában diktálja a feltételeket.
A neokon mozgalom az 1970-es években alakult ki egy közéleti értelmiségiekből álló csoport körül, akik közül többekre Leo Strauss, a Chicagói Egyetem politológusa, és Donald Kagan, a Yale Egyetem klasszika-filológusa volt hatással. A neokonok vezetői közé tartozott Norman Podhoretz, Irving Kristol, Paul Wolfowitz, Robert Kagan (Donald fia), Frederick Kagan (Donald fia), Victoria Nuland (Robert felesége), Elliott Cohen, Elliott Abrams és Kimberley Allen Kagan (Frederick felesége).
A neokonok fő üzenete az, hogy az USA-nak a világ minden régiójában katonai erőfölényben kell lennie, és szembe kell szállnia a felemelkedő regionális hatalmakkal, amelyek egy napon megkérdőjelezhetik az USA globális vagy regionális dominanciáját, mindenekelőtt Oroszországgal és Kínával. E célból az USA katonai erejét a világ több száz katonai támaszpontján kell előre elhelyezni, és az USA-nak fel kell készülnie arra, hogy szükség esetén választási háborúkat vezessen. Az Egyesült Nemzetek Szervezetét az USA csak akkor használja, ha az amerikai célok szempontjából hasznos.
Ezt a megközelítést először Paul Wolfowitz fejtette ki a Védelmi Minisztérium számára 2002-ben írt Védelmi Politikai Irányelvek (DPG) tervezetében. A tervezet az Egyesült Államok vezette biztonsági hálózat kiterjesztését szorgalmazta Közép- és Kelet-Európára, annak ellenére, hogy Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter 1990-ben kifejezetten megígérte, hogy a német egyesülést nem követi a NATO keleti bővítése. Wolfowitz emellett a szabadon választott amerikai háborúk mellett érvelt, megvédve Amerika jogát arra, hogy önállóan, akár egyedül is cselekedjen az USA-t érintő válságokra adott válaszlépésekben. Wesley Clark tábornok szerint Wolfowitz már 1991 májusában világossá tette Clark számára, hogy az USA vezetni fogja a rendszerváltó hadműveleteket Irakban, Szíriában és más volt szovjet szövetségeseknél.
A neokonok már azelőtt is szorgalmazták a NATO ukrajnai bővítését, hogy az ifjabb George W. Bush alatt 2008-ban hivatalos amerikai politikává vált volna. Ukrajna NATO-tagságát az USA regionális és globális dominanciájának kulcsának tekintették. Robert Kagan 2006 áprilisában kifejtette a neokonok NATO-bővítés melletti érvelését:
Az oroszok és a kínaiak semmi természeteset nem látnak a volt Szovjetunió "színes forradalmaiban", csak a nyugat által támogatott puccsokat, amelyek célja a nyugati befolyás növelése a világ stratégiailag létfontosságú részein. Ennyire tévednek? Nem lehet, hogy Ukrajna sikeres liberalizációja, amelyet a nyugati demokráciák szorgalmaztak és támogattak, csak az előjáték ahhoz, hogy az országot beolvasszák a NATO-ba és az Európai Unióba – röviden, a nyugati liberális hegemónia kiterjesztéséhez?
Kagan elismerte a NATO-bővítés szörnyű következményeit. Egy szakértőt idéz, aki szerint "a Kreml teljes komolysággal készül az 'Ukrajnáért vívott csatára'". A neokonok keresték ezt a csatát. A Szovjetunió bukása után mind az USA-nak, mind Oroszországnak semleges Ukrajnára kellett volna törekednie, mint óvatos pufferre és biztonsági szelepre. Ehelyett a neokonok az amerikai "hegemóniát" akarták, míg az oroszok felvették a harcot, részben védekezésképpen. A krími háború (1853-6) árnyalatai, amikor Nagy-Britannia és Franciaország az Oszmán Birodalomra gyakorolt orosz nyomást követően igyekezett meggyengíteni Oroszországot a Fekete-tengeren.
Kagan a cikket magánemberként írta, miközben felesége, Victoria Nuland az Egyesült Államok NATO-nagykövete volt ifjabb George W. Bush alatt. Nuland volt a neokonok par excellence ügynöke. Amellett, hogy Bush NATO-nagyköveteként szolgált, Nuland 2013-17 között Barack Obama európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes külügyminisztere volt, ahol részt vett Viktor Janukovics ukrán oroszbarát elnök megbuktatásában, most pedig Biden külügyminiszter-helyetteseként irányítja az Egyesült Államok politikáját az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
Az "Ukrajnáért vívott csatában" a neokonok készek voltak katonai konfrontációt provokálni Oroszországgal a NATO bővítésével Oroszország heves tiltakozása ellenére, mert szenvedélyesen hisznek abban, hogy Oroszországot az amerikai pénzügyi szankciók és a NATO-fegyverzet legyőzi.
A neokonok szemlélete egy mindent felülíró hamis előfeltevésen alapul: azon, hogy
az USA katonai, pénzügyi, technológiai és gazdasági fölénye lehetővé teszi számára, hogy a világ minden régiójában diktálja a feltételeket. Ez egyrészt figyelemre méltó önhittséggel, másrészt a bizonyítékok figyelemre méltó megvetésével jellemezhető álláspont.
Az 1950-es évek óta az USA szinte minden regionális konfliktusban, amelyben részt vett, megakadt vagy vereséget szenvedett. Mégis, az "Ukrajnáért vívott csatában" a neokonok készek voltak katonai konfrontációt provokálni Oroszországgal a NATO kibővítésével Oroszország heves tiltakozása ellenére, mert buzgón hisznek abban, hogy Oroszországot az amerikai pénzügyi szankciók és a NATO-fegyverzet legyőzi majd.
Az Institute for the Study of War (ISW), a Kimberley Allen Kagan által vezetett neokon agytröszt (és a védelmi vállalkozók ki kicsodája, például a General Dynamics és a Raytheon által támogatott) továbbra is ukrán győzelmet ígér. Oroszország előrenyomulásával kapcsolatban az ISW egy tipikus megjegyzést tett:
"Függetlenül attól, hogy melyik fél tartja kezében Szijjevérdonyeck városát, az orosz offenzíva operatív és stratégiai szinten valószínűleg tetőzik, ami lehetőséget ad Ukrajnának arra, hogy újraindítsa operatív szintű ellentámadásait az orosz erők visszaszorítása érdekében".
A helyszíni tények azonban mást sugallnak. A Nyugat gazdasági szankciói kevés káros hatással voltak Oroszországra, míg a világ többi részére gyakorolt "bumeránghatásuk" nagy volt. Ráadásul az USA kapacitását Ukrajna lőszerrel és fegyverekkel való utánpótlására komolyan korlátozza Amerika korlátozott termelési kapacitása és a megszakadt ellátási láncok. Oroszország GDP-je a háború előtt nagyjából tízszerese volt Ukrajna GDP-jének, Ukrajna pedig ipari kapacitásának nagy részét elvesztette a háborúban.
A jelenlegi harcok legvalószínűbb kimenetele az, hogy Oroszország meghódítja Ukrajna nagy részét, és talán Ukrajnát meghagyja szárazföldnek vagy majdnem szárazföldnek. Európában és az Egyesült Államokban nőni fog a frusztráció a katonai veszteségek és a háború és a szankciók stagflációs következményei miatt. A tovagyűrűző hatások pusztítóak lehetnek, ha az USA-ban egy jobboldali demagóg kerül hatalomra (vagy Trump esetében visszatér a hatalomba), aki azt ígéri, hogy veszélyes eszkalációval helyreállítja Amerika megfakult katonai dicsőségét.
Ahelyett, hogy ezt a katasztrófát kockáztatnánk, a valódi megoldás az lenne, ha véget vetnénk az elmúlt 30 év neokon fantáziáinak, és Ukrajna és Oroszország visszatérne a tárgyalóasztalhoz, a NATO pedig vállalná, hogy véget vet az Ukrajna és Grúzia keleti bővítése iránti elkötelezettségének, cserébe egy olyan életképes békéért, amely tiszteletben tartja és megvédi Ukrajna szuverenitását és területi integritását.
