Ukrajna újabb tragédiája – Az ország után eladták szerveiket, most a gyerekek következnek
Keleti szomszédunk rendszeresen szállítja az elképesztőnél elképesztőbb történeteket, ennek ellenére a kormányzat idegen érdekeket kiszolgáló magatartása miatt nem kell tartania attól, hogy a „normatív imperializmust” exportáló, a kulturális dominanciájukat hirdető nyugati hatalmak bármit is számon kérnek rajtuk. A neokolonista országok soha nem fognak semmit számon kérni olyan kormányokon, amelyek bármikor képesek saját állampolgáraik jólétét, biztonságát feláldozni a nyugati felsőbbrendűség kiszolgálásáért. Ezeken a helyeken nem számít, hogy a nemzetközi normákat megsértő cselekedetek valósulnak meg. A lényeg, hogy az extraprofit hová kerül. Ha az országon belül marad, akkor szervezett bűnözés, ha a nyugati bankszámlákon landol, akkor következetes, átgondolt emberi humánum következménye.
Jó, ha mindenki tudatosítja magában, hogy a jelenlegi európai elit folyamatosan közreműködik a jelenkor legkegyetlenebb bűncselekményeinek elkövetésében.
A globális szervkereskedelemről, a gyermekkereskedelemről, a béranyaság kérdéséről nem sok hiteles információt hallani a napi sajtóban. A nagyobb hálózatok működése akkor válik csak igazán láthatóvá, amikor egy-egy térségben nagyobb háborús gócpont alakul ki.
A délszláv háborút és Jugoszlávia felbomlását övező időszakról tudni, hogy térségünkben ez volt a szervkereskedelem virágkora, s ezt a ténykedésüket egyes hálózatok a háború vége után is folytatni próbálták. Különböző visszaélések, erőszak, elhanyagolás, családi konfliktusok vagy pedig a szegénység miatt évente több ezer gyerek tűnik el Európában, és egyre többen kínálják szerveiket a rövid távú megélhetés érdekében a gazdag nyugati, ázsiai vevőknek.
1998-ban a koszovói albánok felállították koncentrációs táboraikat az elfogott szerb katonák és polgári személyek fogadására. Az eddigi adatok szerint 300 hadifoglyot szállítottak Albánia belsejébe, a Burrel melletti, eldugott kis faluba, Ribébe. Itt található a ma már a szerbek körében elhíresült sárga ház, ahol a koszovói Pech városából érkezett orvos eltávolította az áldozatok veséit, később más szerveiket is, majd megölték őket. A szerveket innen a tiranai repülőtérre vitték, ahonnan európai és az amerikai hatóságok tudtával nyugati klinikákra szállították. 2004-ben nem messze a sárga háztól tömegsírt találtak. A tetemek feldarabolva kerültek elő, és több szervük hiányzott. Átfogó nemzetközi vizsgálat nem történt, az áldozatok hozzátartozói hiába próbálkoztak a hágai Nemzetközi Törvényszéknél és az Európa Tanácsnál. Igaz ugyan, hogy egy évvel később megvádolták Ramus Haradinajat, volt koszovói miniszterelnököt, de később bizonyítékok hiányában felmentették. A bírák úgy látták, hogy a bizonyítékok nem voltak elég meggyőzőek, de hozzátették, hogy a tanúkat valószínűleg megfélemlítették. Az áldozatok hozzátartozói már-már föladták a küzdelmet, amikor megjelent Carla del Ponte, a Nemzetközi Törvényszék hivatalából távozott főügyészének a „A vadászat: én és a háborús bűnösök" című könyve, amelyben a szerző részletesen írt erről a szervkereskedelemről.
Ugyancsak kíméletlen őszinteséggel írt az eseményekről Florence Hartmann, a Le Monde balkáni tudósítója, később Carla del Ponte szóvivője a „Béke és bűnhődés" című kötetében. Hartmann állítja: Madeleine Albright, Bill Clinton volt amerikai elnök egykori külügyminisztere – miközben nyilvánosan az összes háborús bűnös elfogását szorgalmazta – felajánlotta egyes háborús bűnökkel vádolt személyeknek, hogy vonuljanak vissza, tűjenek el a világ szeme elől, Indiában, Szerbiában, Montenegróban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Görögországban vagy a volt Szovjetunió valamelyik utódállamában, s akkor békén hagyják őket. Hartmannt egyébként a Nemzetközi Törvényszék elé állították, mert könyvében nyilvánosságra hozott titkos adatokat. Egykori kollégái folytattak ellene eljárást.
Az albán maffia azóta is folytatja a korábban kialakított gyakorlatot. Most két üzletágat kapcsoltak össze: a prostitúciót és a szervkereskedelmet. A sokszor erőszakkal prostitúcióra kényszerített nőket – amikor a nőkre már nem volt szükség – futtatóik Albániába szállították, hogy szerveiket eltávolítsák és jó pénzért nyugati klinikáknak adják tovább.
2001-ben Moldova véget vetett a csecsemők örökbefogadásának, amire addigra teljes kereskedelmi ágazat épült ki az országban és Kelet-Európában. A vádak szerint az örökbefogadást követően az újszülötteket élve feldarabolták, szerveiket eladták az európai és közel-keleti vevőknek. Romániában akkoriban be is tiltották az újszülöttek örökbefogadását szegényebb házaspárok számára, mert több esetben az örökbefogadott gyermekek nyomtalanul eltűntek.
Ukrajnában a moldovai hálózat kiépülése kapcsán indult meg a gyermekek és a szervek kereskedelme. 2002 augusztusában három ukrán orvost állítottak bíróság elé Lvovban szervkereskedelem vádjával. A gyanúsítottakról bebizonyosodott, hogy közúti balesetek áldozatainak szerveit értékesítették – helikopterekkel szálltak ki az áldozatokhoz, hogy a szerveket közvetlen a halál után eltávolíthassák, ezeket később a helyi kórházban tárolták. Akkori áron 19000 dollárt kértek egy átültetendő szervért. Hasonló hírek érkeztek a polgárháború által érintett területekről is. A szervezett bűnözői csoportoknak az ukrán katona holtteste ebből a szempontból ugyanolyan értékes volt, mint a civil áldozatoké, vagy a kelet-ukrajnai felkelőké.
Évek óta több ezer ukrán áll készen arra, hogy pénzhiányból fakadóan eladja valamelyik nem létfontosságú szervét, vagy klinikai vizsgálatokban vegyen részt. Az adásvételre szakosodott ukrán internetes oldalak csak úgy hemzsegnek a szerveiket eladásra kínáló, magukat egészségesnek mondó emberek hirdetéseitől. Közöttük vannak olyan hirdetők, akik jó pénzért hajlandók megválni bármelyik, a továbbélés szempontjából nélkülözhető szervüktől.
A szerveiket áruba bocsátó ukránok általában pénzhiányban szenvednek, testrészeik eladásától nem ritkán hiteltörlesztési gondjaik megoldását remélik. Nemrégiben kiderült, hogy húsz ukrán állampolgár Kazahsztánban adta el a veséjét. Az „önkéntes” donorok 10-15 ezer dollár közötti összeget kaptak a veséjükért, míg a vevőknek már 150 ezer dollárt kellett fizetniük ugyanazért a szervért. Egy-egy ilyen akcióban a közreműködő orvosok 2-3 millió dollár bevételre tesznek szert.
Az ukrán szervpiacon egy vese ára – a donor korától és egészségi állapotától függően – 20 ezer és 100 ezer euró között ingadozik, míg az átültetésre felajánlott májrészekért tulajdonosaik 13-16 ezer eurót kérnek.
Csontvelőhöz sem lehet olcsóbban hozzájutni, a potenciális donorok 10-20 ezer euróért kínálják, ugyanakkor a szaruhártya alig több mint háromezer eurót taksál.
Az új gyógyszerek klinikai tesztjében való részvétel ára jóval szerényebb, az önkéntes kísérleti alanyok átlagosan ezer euróval számolhatnak, ugyanakkor a béranyaságra vállalkozók szolgáltatását a piac 10-20 ezer euróra taksálja. Spermájukat a férfiak az állami egészségügyi intézményeknek 15 euró körüli áron adhatják el, de egyes magánklinikák hajlandók akár 60 eurót is fizetni érte.
Ukrajnában a törvény tiltja a szervkereskedelmet. A szervét eladó személy bűncselekményt követ el, amiért hét évig terjedő szabadságvesztés szabható ki rá. A törvény szigorát eddig egy esetben alkalmazták, amikor egy kijevi nőt négy év börtönbüntetésre ítélt a bíróság, mert interneten keresett vevőt fia egyik veséjére 225 ezer hrivnyáért (hétmillió forint).
Amíg a szervkereskedelmet legalább mindenhol elítélik, addig a világ országainak jogrendszereiben markáns különbségeket vélhetünk felfedezni a béranyaság és a dajkaanyaság jogi szabályozásával kapcsolatban, miközben sokszor látunk kapcsolatot a két rendszer között.
A béranyaság vagy dajkaanyaság a legtöbb európai országban tiltott gyakorlatnak számít. A világ számos pontján legális (például Cipruson, Hollandiában, Belgiumban, Angliában, Kanadában, Ausztráliában, Grúziában, Ukrajnában és az Egyesült Államok legtöbb tagállamában), nálunk azonban a törvények súlyos börtönbüntetéssel sújtják. A becslések szerint évente több százezer gyermek születik béranyák által. A „világ méhének” Indiát tartják, ahol mintegy háromezer klinika szakosodott erre a piacra.
Az Európa Tanács 2016. március 15-én 16 nem és 15 igen szavazattal elutasította a béranyaság gyakorlatát. A döntés után Paola Binetti olasz képviselő így nyilatkozott: „Bár csak egy szavazat volt a támogatók és az ellenzők között, a politikai akarat nyilvánvalóan arra irányult, hogy megfékezze azt a gyakorlatot, melyben a gyermekek jogainak megsértése és a nők testének kihasználása történik.”
Az elmúlt évben az ENSZ figyelme is a béranyaság felé fordult, és ezen megállapodások teljes tiltása is felmerült. A legtöbb probléma a béranyaság azon formáiból fakad, amelyekben a gyermeket kívánó párok távoli országokba mennek az olcsóbb és hazájukban nem engedélyezett reprodukciós eljárások miatt. Számos per, vita keletkezett ezekből a megállapodásokból. Az is gyakori és jogos kritika, hogy a szülőanya kap ugyan ellenszolgáltatást a terhesség kihordásáért, de az eljárás során mégsem egyenlő partnerként, és nem is mindig páciensként kezelik.
Kambodzsában jelenleg is eljárás folyik több béranya ellen. A letartóztatott nőkre akár 20 évi börtön is várhat, mert a béranyaságot emberkereskedelemnek minősítették. Fontos kiemelni, hogy ezek a nők eredetileg jogszerű, sőt kifejezetten reklámozott megállapodások alapján vállalták a terhességet, most azonban csak akkor menekülhetnek meg a börtöntől, ha maguk vállalják a gyermekek felnevelését.
Nemrégiben egy magyar nő 10 millió forintért, valamint a felmerülő további költségek áráért vállalta, hogy kihordja egy idegen, interneten megismert pár gyermekét. A leleplezett nő egy csepeli lakást szeretett volna venni a pénzből, tehát anyagi okokból árulta méhét. A nő a terhesség idejére hajlandó lett volna leszokni a dohányzásról és ikerterhesség esetén sem számolt volna fel „felárat”.
Azok közül az európai párok közül, akik ilyen úton szeretnének gyereket, a legtöbben a szomszédos Ukrajnába járnak. Egy kijevi béranyaközpont vendégei például katalógusból választhatják ki az ideális béranyát, a szolgáltatás ára 9 és 15,5 millió forint között alakul.
Ezek a béranyaközpontok lettek annak a botránynak az alanyai, amely a múlt hónapban robbant ki Franciaországban. A „felvilágosult” nyugati országokhoz hasonlóan – bár illegális – Franciaországban is egyre több homoszexuális párt vonz a béranyaság. Számukra Ukrajna (Európa legszegényebb országa) a klinikák és közvetítők aranybányájává vált.
Ukrajnában legális a béranyaság, amely, mivel jóval jövedelmezőbb a legtöbb állásnál, sok fiatal nőnek biztosít megélhetést. Azonban országos botrányt váltott ki, amikor kiderült, hogy a pandémia miatt több mint száz béranya szülte csecsemő várja "szüleit" egy hotelben Kijevben. A koronavírus-járvány miatt ugyanis a leendő szülők nem jöhettek el időben a csecsemőkért. A botrányt kiváltó videót egyébként egy olyan ügynökség tette közzé, amely évek óta szervezi a béranyaságot Ukrajnában, és a kisfilmmel csak meg akarta nyugtatni a szülőket, hogy jól vannak a csecsemők.
Bár a béranyaság keleti szomszédunknál törvényes tevékenység, most mégis sok ukrán szervezet, köztük persze az egyházak elítélik ezt a gyakorlatot, és kérték a kijevi parlamentet, hogy tiltsa be a béranyaság intézményét. Érveik szerint ez is az oka annak, hogy az elmúlt 30 évben közel 10 millióval csökkent Ukrajna lakossága, de az az érvük is a tiltás mellett szól, hogy az üzletmenet nagy részben a kormányzat és nyugati szövetségeseik által megtűrt helyi maffia kezében van. Ezek a helyi államigazgatással együttműködő, szervezett bűnözői csoportok 40-60 ezer eurót kérnek a leendő szülőktől. Ennek a pénznek pedig csak töredéke jut el a helyi fiatalokhoz.
Ezek a szerencsétlen sorsú nők soha nem fogják látni gyermekeiket felnőni. A 11 000 eurón kívül a terhesség minden hónapjában 350 eurót keresnek, ami vonzó összeget jelent a 270 eurós ukrán átlagfizetéssel szemben. A támogató szülők a maguk részéről 40 000 és 60 000 euró közötti összeget fizetnek az utazási költségek nélkül, hogy egy frissen született, 3 napos lényt kapjanak a karjukba.
Új elemként évente növekszik, és már jelentősnek mondható azon gyerekek és felnőttek száma, akik a migrációs útvonalon tűnnek el. A magyar hatóságok a 2015-ben Magyarországon áthaladt gyermekeknek csak az egytizedét találták meg a nyugati nyilvántartásokban. Miután senkinek sem voltak érvényes papírjai, és a mivel sem a gyermekek, sem a rendőrök, sem a katonák nem beszélték egymás nyelvét, a hatóságoknak a legtöbbször fogalma sem volt arról, hogy a kisgyerekek sokszor azért zokognak és könyörögnek hozzájuk, hogy szabadítsák meg őket fogvatartóiktól.
Forrás:
