Vajda Miklós: A Lisszaboni Szerződés és a politikai megalkuvás természetrajza

A politikai megalkuvás és ami abból következik a mai napig befolyásolja a nemzeti létünket, és szinte minden Magyarországgal szembeni EU szankció alapját adja.

Sajnos erről a magyar közvélemény nagy többsége nem is hallott, ezért érdemes visszatekinteni a történtekre.

Az Európai Alkotmányt 2004 októberében írták alá, amelyet 2005-ben Franciaország és Hollandia polgárai elutasítottak. Mivel ez a dokumentum csak akkor emelkedhetett volna jogerőre, ha az EU összes tagállama egy a tagországokon belüli népszavazás keretében elfogadja azt, ezért sohasem lépett hatályba.

 2007. június 23-án megállapodtak egy új nemzetközi konferenciának adandó részletes mandátum tartalmáról. E kormányközi konferencia feladata volt, hogy 2007 végéig kidolgozza a reformszerződést. 2007. október 19-én az informális lisszaboni ülésen az Európa Tanács elfogadta a szerződés végleges szövegét.

De hamar kiderült, hogy valami bűzlik Lisszabonban. Ugyanis az Európa Parlament egyik dán képviselője bebizonyította, hogy a szerződés a korábban megbukott alkotmány visszacsempészése volt, amelyet a tagállamok szintén nem fogadtak el.

 A cél az volt, hogy a Lisszaboni Szerződés ne tűnjön alkotmánynak, mert akkor szükséges lenne a népszavazás az egyes tagországokban, - és tanulva a francia és a holland példából – ezt akarták elkerülni. Giscard d’Esting például nyílt levelet küldött a főbb európai sajtóképviseleteknek, amelyben megírta, hogy a Lisszaboni Szerződés ugyanaz, mint a leszavazott EU alkotmány, csupán a formáját változtatták meg. Megtudjuk továbbá, hogy az állam és kormányfők, úgy írták azt alá, hogy el sem olvasták. Ugyanis a 294 oldalas dokumentum szövege nem más, mint az államokkal korábban kötött alapszerződések módosítása. Ezek tehát csak akkor érthetőek, ha a korábbi vonatkozó szerződésekkel együtt olvassák. Új, hármas számozási rendszert vezettek be, de a régi szerződéseknek a kódjait nem adták meg, így eleve lehetetlen volt megérteni, hacsak valaki nem készített magának vonatkozási táblázatot. A lényeg az volt: Ne olvasd, csak írd alá.

Az európaiak 75 százaléka népszavazást akart az EU alkotmánnyal kapcsolatban. Tíz tagállam kormánya elfogadta ezt, de a franciák 55 % és a hollandok 62 % az egész szerződést úgy, ahogy van teljesen elutasították. Ezért a korábbi jogi megfogalmazásokat más formában tálalták. Az alkotmány szót kivették, és elrejtették a nyilatkozatokban. Az EU vezetői azért nem akartak népszavazást, mert abban benne volt az a veszély, hogy – mint korábban is – a népek elvetik azt, és akkor ők megbuknak. Amit Lisszabonban aláírtak, az egy néhány száz oldalas zavaros tákolmány. 

A finn Baloldali Szövetség képviselője szerint a Lisszaboni Szerződés aláírása éppen olyan, mint ötven évvel korábban a Római Szerződésé. Az akkori államfők csupán üres papírokat írtak alá, mert még nem volt kész a végleges szöveg.

 Az EU-ban demokráciának nevezik azt, amikor állam és kormányfők döntenek egy olyan szövegről, amely zavaros és érthetetlen, de amely szerint félmilliárd embernek kell majd élnie.

 A Lisszaboni Szerződés egy átnevezett EU alkotmány. Jogilag egy új EU-t hoz létre, nevezhetjük akár Európai Egyesült Államoknak is, amely teljesen különbözik attól, amelybe a tagországok korábban bele lettek kényszerítve. Valójában egy olyan szövetségi államformát jelent, amelyet – ezek a nagy demokraták - sohasem egyeztettek az érdekelt népek közvéleményével.  Durvábban fogalmazva egy szűk diktatórikus kisebbség egy belső puccsal megdöntötte az európai országok alkotmányos rendjét.

Írországban alkotmány írja elő az ilyen jellegű referendumot, és a Lisszaboni Szerződés elfogadását, de az írek 2008. június 14-én elutasították. Aztán megváltoztatták az ír szavazások érvényességi küszöbét és kifárasztásos módszerrel addig szavaztatták őket, amíg ki nem jött a kívánatos eredmény.

Németországban egy CSU képviselő alkotmánybírósági beadványban fordult a német államot felszámoló szerződés ellen, de személyében ellehetetlenítették, nácinak bélyegezték.

A brit parlament alsóháza által kiadott jelentés szerint az európai alkotmány halott, ezért nem kellene foglalkozni a mesterséges fenntartásával.

A szlovák pénzügyminiszter kijelentette, hogy a Lisszaboni Szerződés Szlovákia versenyképessége szempontjából nem előnyös.

A szerződés 50. cikkelye szabályozza az Unióból való kilépés módját. Alapelv, hogy bármely tagállam – a maga alkotmányos szabályai szerint – dönthet az Európai Unióból való kilépésről. A kilépési eljárás akkor indul el, amikor a kilépni kívánó tagállam értesíti szándékáról az Európai Tanácsot. Az Unió ezután tárgyalásokat kezdeményez a kilépni kívánó tagállammal a kilépés menetéről és a kilépő tagállamnak az Unióval való jövőbeni viszonyáról. A kilépésről szóló megállapodást az Unió részéről az Európai Unió Tanácsa köti meg; ehhez a Tanács tagjainak minősített többsége és az Európai Parlament jóváhagyása szükséges. Amennyiben a kilépésről és a jövőbeni viszonyról szóló szerződést az eljárás megindulását követő két éven belül nem sikerül megkötni, a kilépést kérő állam tagsága megszűnik, hacsak az Európai Tanács egyhangú határozatával – és a kilépni kívánó állam egyetértésével – úgy nem dönt, hogy a tárgyalásokra kiszabott időt meghosszabbítja.

A látszat azonban az, hogy az EU demokratikus, mégis, hiszen népszavazással választják az EP képviselőit. Ez a demokratikusan választott testület azonban nem hozhat önállóan döntéseket, sőt az Európai Parlament tagjainak többsége a George Soros mögött álló pénzhatalmi világ-elit parancsait hajtja végre. Ennek szép példája, amikor a senki által semmilyen tisztségre meg nem választott Soros Brüsszelbe látogat, és előadja dörgedelmeit az – elvileg demokratikus – uniós kormányok pedig végrehajtják azokat.

Az Európai Bizottság feladata a jogszabályok kezdeményezése. Ennek tagjait azonban nem az európai polgárok választják. Ide minden tagállam egy főt delegál, aki nem nemzeti érdekeket képvisel, hanem az EU magasabb rendűnek tartott érdekeit.

A nemzeti kormányok nem törvényhozó testületek, csak az a dolguk, hogy elfogadják az Európai Bizottság törvényjavaslatait, ugyanis 1977 óta elsőbbséget élvez az uniós jogrend a tagállamival szemben. Az európai választópolgárok sehogyan sem szólhatnak bele a sorsukat meghatározó politikusok lényegi döntéseibe.

A nemzeti valuták eltörlésével kötelezővé teszik a közös pénz használatát, szűkítik a nemzeti bankok hatáskörét, megszüntetik az önálló gazdaságpolitikát, és az unión kívüli szabad kereskedelmet. (Talán ezért nem csatlakozunk az euro zónához)

Megszűnik az az elv, hogy helyi dolgokról helyben döntsenek. Brutális hatáskör elvonás történt a gazdaság, az egészségügy, az oktatás, a kultúra terén, a kereszténységre pedig utalni sem lehet.

A Lisszaboni Szerződést 2007. december 13-án (Luca napján) A szerződést 2007. december 13-án írták alá az EU tagállamainak képviselői a lisszaboni Szent Jeromos-kolostorban a tagállamok állam és kormányfői.

A Lisszaboni Szerződés célja – legalábbis a politikai lózungok szerint - az Európai Unió intézményrendszerének megreformálása, hatékonyabbá tétele, és a döntéshozó-törvényalkotó mechanizmusok egyszerűsítése és az unió polgár-közelibbé, átláthatóbbá tétele volt. 

A magyar országgyűlés tagjai anélkül, hogy az elvárható módon felelősséggel tanulmányozták és megvitatták volna a tervezetet, az uniós tagállamok közül elsőként hagyták jóvá a Lisszaboni Szerződést.

(A magyar fordítás csupán 2007. december 13.-ra vagyis a parlamenti szavazás napjára készült el. Ezért a 294 oldalas jogi kifejezésekkel, utalásokkal teletűzdelt dokumentum alapos tanulmányozására az éjszakába nyúló szavazásig, a felelős véleményalkotásra nem volt lehetőség.) Ennek ellenére, a szerződést ezen a napon tette közzé az Európai Unió Hivatalos Lapja, C 306 jelű kiadványában, s így olvasható az Országgyűlés honlapján is. A Magyar Országgyűlés parlamenti pártjai (kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt, – beleértve az ellenzékben lévő Fidesz képviselőit is, – 325 igennel, 5 nemmel és 14 tartózkodással elfogadták a Lisszaboni Szerződést, amely az Európai Unióról szóló és az Európai Közösséget létrehozó alapszerződéseket gyökeresen írta át. A szerződés – figyelembe véve az európai integráció történetének egészét – mind az Európai Unió szerkezeti felépítését, mind pedig a politikai döntéshozatal metódusát tekintve gyökeres változásokat rögzít. „Az országgyűlés a 2007. december 13-án aláírt törvénnyel felhatalmazást ad az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló Lisszaboni szerződés kötelező hatályának elismerésére.”

Aláírva 2007 12 13, ratifikálva 2007 12 20, okmányok leadva 2008 02 06, életbe lépés 2009 12 01.

Egy ilyen horderejű változásokat indukáló szerződést érdemi, széleskörű társadalmi és szakmai vita nélkül elfogadni több mint szervilizmus, ez a demokrácia megcsúfolása. Boldogabb időkben ezt az aktust hazaárulásnak minősítették volna!

A Lisszaboni Szerződés elfogadását helyeslő politikusok és értelmiségiek szerint a centralizáció irányába mutató változások megkerülhetetlenek, hiszen egy ilyen összeurópai együttműködés keretein belül könnyebben kezelhetőek az Európát érintő globális kihívások. Ennek a struktúrának a legfontosabb pillére, hogy az Európai Unió jogi személyként jelenik meg.

Ez alapvetően átalakítja az európai integráció belső kapcsolatait, mert amit eddig a tagállamok eldönthettek, vagyis a demokratikusan választott kormányzatok hatáskörébe tartozott, azt most a nemzetek feletti jogi személyiséggel rendelkező struktúra a saját hatáskörében is eldöntheti. A jogi személlyé átalakult birodalmi bürokrácia úgy mozoghat a tagállamok feje fölött, a nemzetközi kapcsolatok rendszerében, mintha külön állam lenne.

Ebben a struktúrában a lisszaboni szerződés 105 hatáskört von el a tagállamoktól és helyez át a brüsszeli adminisztráció jogkörébe. Ezek közé tartozik a külpolitika, a biztonság és a védelmi politika, a kereskedelem, az igazságszolgáltatás irányítása (ezért nem lehet felelősségre vonni pl. Gyurcsányt és társait a nemzetellenes tetteikért), valamint a gazdaságpolitika.

A Lisszaboni szerződés felülírja a nemzeti Alkotmányokat!

Törvényben rögzíti, hogy a tagállamok nem korlátozhatják a tőke szabad be és kiáramlását (EUM 63. cikkely)! Az EU tagállamaiban minden eladóvá válik, a korlátozott jogkörű kormányok nem akadályozhatják meg a felvásárlásokat. A 2011-es földmoratórium megszűnésével kivásárolják alólunk a még megmaradt állami tulajdonú földeket is! A Lisszaboni Szerződés értelmében tilos korlátozni a behozatalt és kivitelt (EUM 34.-35. cikkely), elveszítettük nemzeti termékeink védelmét! Elveszítettük a pénzügyi (EUM 282), kereskedelmi (EUM 106), belügyi (EUM 88), vám (EUM 28), önálló adó (EUM 110), külügyi, hadügyi (EUM 18), jogalkotási (EUM 288), közigazgatási (EUM 7), belbiztonsági (EUM 88), igazságszolgáltatási önrendelkezési jogunkat (EUM 19.)! Az EU-n belüli bevándorlás nem korlátozható (EUM 49.) az EU tagállamokból.  Ez azt jelenti, hogy ha valamely EU tagállamban a bevándorló legális okmányokhoz jut, akkor őt a magyar hatóságok kötelesek beengedni az országba, hiszen ő már pl. német állampolgárnak minősül. Ugyan a magyar állam védi a déli határait az illegális bevándorlóktól, akik viszont nyugat felől – röhögve, kijátszva a magyar szabályokat – szabadon, ellenőrizhetetlenül parádézhatnak az országban. 

A Lisszaboni Szerződés célja a nemzetállamok eltörlése, a bankárkaszt irányította „Világkormány” létrehozása (EUM 21.)!

Mindez magyarázatot ad arra is, hogy Brüsszelből miért indítanak oly sok kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen.

Mindezt azért írtam le, hogy világos legyen: A Paláverben szinte minden nap hangzanak el olyan állítások, amelyeknek semmi alapjuk nincs, de az önjelölt megmondóemberek néhány perces népszerűséget hajszolva, képesek bármilyen alaptalan információt elmondani. Bármit elhinni, pusztán azért, mert népszerű közéleti szereplő mondta.

Aki pedig ezzel nem ért egyet, az kiátkozandó közellenség a szemükben.

Még szomorúbb az, hogy ezt egyes műsorvezetők is hagyják.