Vajda Miklós: Trianon titkai 6. – Máig tartó nemzetgyilkossági kísérlet

A francia közvélemény megdolgozása és a sajtó lefizetése

Ebben az időben volt egy francia újság, a Le Temps, amelynek a szerkesztője a magyar gyűlölő André Tardieu későbbi francia miniszterelnök volt. Ez a lap sok olyan későbbi dokumentum szövegét leközölte, amelyek korábban elhangzottak a szabadkőműves tanácskozásokon, majd szinte szó szerint bekerültek a trianoni békediktátum szövegébe.

André Tardieu 1914. március 11-én Bukarestben tartott egy előadást, amelyen részt vettek a diplomácia testületek, a királyi ház, a román kormány, és a tábornoki kar. Tardieu itt azt a kijelentést tette, hogy Románia Elzász-Lotaringiája Erdély.

Elzász 1638-ban került Franciaországhoz, Lotaringia pedig 1671-ben, de ezek német kultúrájú és német nyelvű területek. Tardieu ezt hasonlította Erdélyhez. Tardieu célja az volt, hogy meggyőzze a területszerzésre törekvő román nacionalistákat arról, hogy ha el akarják érni a céljaikat, akkor az orosz és a pánszláv mozgalomhoz kell csatlakozniuk.

„Nem szabad szánalmat mutatni Magyarország iránt” – mondta André Tardieu, Trianon atyja, aki elnöke volt az Ausztria-Magyarországgal foglalkozó bizottságnak.

A hivatalos román álláspont az, volt, hogy a román állam Erdélyben alakult ki. De arra nem tudnak választ adni, hogy amennyiben ez így volt, akkor miért nem ott alapítottak államot? Inkább elmentek a déli Kárpátok és a Duna közé, vagy keletre, Besszarábiába, mert a szülőföldjükön nem tetszett nekik államot alapítani.

A románoknak sohasem volt államalapítási kísérletük Erdélyben, mert az a történelem során sohasem volt Románia része. A Románia nevű állam is csak 1862-től létezik, amikor Havasalföld és Moldva egyesült és felvette a Románia nevet.

Apponyi Albert gróf – középen cilinderben – megérkezik a trianoni béketárgyalásokra.

Tardieu azt is írja, hogy a szabadkőművesség tanulmányozása nem magyaráz meg mindent, de annak ismerete nélkül a világtörténelem alakulása érthetetlen. Franciaországot egy szabadkőműves, korrupt, felvásárolt politikusokból álló garnitúra irányította.

Amikor az orosz bolsevik forradalom miatt a francia politikusok korrumpálása elakadt, akkor ezt a szerepet átvette a szerb kormány. Majd amikor már ez sem volt elég, akkor beszállt Bukarest, és a háború végén az új csehszlovák kormány. De nem csak pénzzel fizettek, hanem birtokokat is osztogattak.

Mackensen csapatai még ott vannak Erdélyben, de Berthelot francia tábornok már birtokot kap a bukaresti kormánytól azért, hogy újraszervezze a román hadsereget.

A titkos elitnek gondot jelentett Joseph Caillaux francia szocialista miniszterelnök, aki erősen ellenezte a háborút. Az államok feletti hatalom titkos kormányának tagjai: Cecil Rhodes, William Steed, Lord Esherb, Lord Nathaniel Rothschild és Alfred Milner.

Mindezt Carroll Quigley dokumentálja The Anglo-American Establishment from Rhodes to Cliveden című könyvében.

Az államok feletti hatalom célja nem Németország és Magyarország legyőzése, hanem elpusztítása volt.

Az erre a célra kidogozott stratégia pedig egy átgondolt támadás az érdemi demokrácia ellen. A közigazgatási és a politikai hatalmat minden pártban a gondosan kiválasztott és engedelmes politikusok pozícióba segítésével kell gyakorolni. A brit és az amerikai politikát kizárólag a csúcs elit irányíthatja a színfalak mögül, tekintet nélkül arra, hogy miként változnak a kormányok.

Mindkét országban föl kell vásárolni a tömegtájékoztatást, és a sajtó tulajdonosait be kell vonni a közvélemény manipulálásába.

Az óriás alapítványok (Big Philantropy Carnegie Foundationfor the Advancement of Teaching, Rockefeller Foundation, Ford Foundation, stb.) célja az egyetemek és az egész oktatási rendszer finanszírozása és ellenőrzése. Ez lehetővé teszi, hogy az államok feletti hatalom monopolizálja a közgondolkodás irányítását.

Alexander Izvolszkij, aki lemondva orosz külügyminiszteri tisztségéről, ebben az időben már Oroszország párizsi nagykövete volt, 1912. december 5-én azt írta Szazonov külügyminiszternek, akit ő választott ki utódjául:

„Azon igyekszem, hogy naponta személyesen is befolyásoljam a legfontosabb újságokat: a Temps, a Journal de Débats, Matin, az Écho de Paris. Most különösen a Temps új álláspontját kell kiemelnem. Négy évvel az események előtt még osztrákbarát tendenciájával tűnt ki. Most már Tardieu harcol hasábjain az osztrák politika ellen.”

A berlini kormány bukaresti nagykövete, Julius von Waldthausen 1912. január 11-én küldte a következő táviratot:

„Az orosz kémek és titkos megbízottak száma Romániában néhány hónap óta jelentősen megnövekedett. Valamennyien arra összpontosították erőfeszítéseiket, hogy az országot Ausztria ellen lázítsák.”

A Szovjetunió feloszlása után az ottani levéltárak részleges megnyitása óta pontos ismeretünk van arról, hogy a pánszláv hegemóniában érdekelt Oroszország hogyan és mennyit áldozott a francia sajtó lefizetésére. Az adatok a moszkvai Trófea levéltárból származnak.

1904-ben a francia sajtó  935.785 frankot kapott. 
1905-ben  2 014.161 
1905 és 1911 között  7 894.360
1912-ben  882.140
1913-ban  1 102.500

A felsorolt összegekből 374.000 frankot Izvolszkij személyesen adott át egy borítékban.

1914-ben  1 025.000 frankot kaptak. 
1915-ben  931.000
1916-ban  1.153.225 frankot, ebből 100 000-et kapott az Agence des Balkans.
1909 és 1912 között Szerbia 275.000 frankot adományozott a franciáknak abból a pénzből, amelyet Oroszországtól kaptak. 
Ebből a pénzből a Le Journal des Débats és a Le Temps 150 000 frankot kapott. 
1913-ban megvesztegetésre is kaptak 700 000 frankot, ebből 237 000 frankot a Le Temps és a L’Agence des Balkans kasszírozott be. 
1914-ben a 760 000 megvesztegetési frankból 437 000 a Le Temps és a L’Agence des Balkans-hoz vándorolt. 
45 000 frankot kapott a Le Figaro és 15 000 a Le Radical. Ugyanekkor 50 000 frankot a Le Journal igazgatója Charles Humbert zsebelt be, míg 60 000 frankot kapott a Le Journal des Debats.

A párizsi szerb ügynök nyilatkozata szerint a fent említett vesztegetési összegek a béketárgyalások ideje alatt megtízszereződtek.