Vajon miért tabu Petőfi szibériai élete? Aki válaszol: Kondor Katalin

Kiegészítve: 2025.05.02 – ld. a cikk végén.

A kép forrása: itt

Közös igazságharcunk Budaházy György és társai kiszabadításáért csak megerősítette régóta fennálló ismeretségünket és kölcsönös tiszteletünket. Ezért bátorkodtam a minap egy másik, ugyancsak nemzeti jelentőségű igazságharc ügyében olyan kérdéseket nekiszegezni, amelyekre ha tisztázó válaszokat nyernénk, hamarabb juthatnánk el az igazságtételhez: a nemzeti végtisztesség megadásához költőóriásunk számára. Hogy beszélgetés vagy jegyzet formájában válaszol világhálón elküldött kérdéseimre, a kiváló újrágíróra, a Magyar Rádió egykori elnökére bíztam... (Varga Domokos György)

Kérdések

1. Budaházy György és társai kiszabadításáért mi egy közös bizottságban tevékenykedtünk, innen is tudhatom, hogy Te mint újságíró és mint közéleti ember érzékeny vagy az igazságtalanságokra, hazugságokra. Ezért is merem remélni, hogy segíteni tudsz egy rejtély megfejtésében: miért annyira tabu Magyarországon Petőfi szibériai életéről beszélni? A Magyar Hírlap és főáramú társai vajon miért gondolják meg százszor is, hogy az idevágó véleményeket és bizonyítékokat olvasóik elé tárják? A  Magyarságtudomány Intézet főigazgatójával, Kásler Miklóssal készített interjúdban is szóvá tetted: miért nem próbálnak meg a tésztaként nyúló történet végére járni?[1] Szerinted miért nem?

   
   

2. Interjúdat olvasva különösen meglepő volt számomra Kásler Miklós főigazgató nyilvánvaló kettős mércéje, azaz kétarcúsága. Szavai szerint ő kezdeményezte, hogy a középkori magyar uralkodó dinasztia eredetének megállapításához határozzák meg „a nagyon valószínűsíthető” III. Béla királynak azt a DNS-szakaszát, amely csak az Árpád férfiág leszármazottaira jellemző. Nos, a főigazgató úr lelkesen számolt be Neked arról, amit most ‒ jó okkal ‒ szó szerint idézek: „Ha nincs Erdő Péter bíboros úr legnagyvonalúbb támogatása, amellyel azonnal lehetővé tette, hogy a Mátyás-templomban a Fehérvárról áthozott csontvázakból mintát vegyünk, akkor erről ma nem beszélgetnénk. Ha Pintér Sándor miniszter úr nem adott volna 20 millió forintot, hogy elindítsuk a kutatást, akkor megint csak nem ülnénk itt.” Ehhez képest Petőfi esetében Kásler is, Pintér is kegyeleti szempontokra hivatkozva hárította el, hogy csontvázakból – pl. Hrúz Máriáéból – mintát vegyenek.[2],[3] Ráadásul a belügyminiszter egy már megadott engedélyt vont vissza. Bőséges újságírói és közéleti tapasztalataid alapján mi a sejtésed, a megérzésed: vajon miért döntöttek így?

   
   

3. A Budaházy-ügynél tapasztalhattuk, hogy a törvényes hatalom is foglya lehet más erőknek. Például a „nem létező” háttérhatalomnak, a különféle hatalmi gépezeteknek, vagy éppen a közvéleménynek. Petőfi igazságának kiderülését – kiderítését – leginkább mi akadályozhatja?

   
   

4. Novák Elődnek, a Mi Hazánk oszlopos tagjának vetettem fel a kérdést, hogy nem akarnának-e beszállni az igazság kiderítésébe. Azt felelte, hogy nem, mivel ez a kérdés megosztó. A magyar nemzetben amúgy is nagy a megosztottság, sok a feszültség, nem kívánják a Petőfi-üggyel is tetézni. Szerinted hová vezethet az a kormánynál és kormányellenzéknél egyaránt tapasztalható felfogás, amely szerint Petőfi igazságánál fontosabb a nemzeti egység.

5. A minap láttam egy filmet II. András királyunkról. Számomra egyértelműen kiderült, hogy Katona József a Bánk bánjával, illetőleg Erkel Ferenc a rá komponált zenéjével alaposan melléfogott: bár sikerült egy olyan kulturális hagyatékot teremteniük, amellyel elősegítették a nemzet egységének az idegenszívűekkel szembeni megerősödését, egyúttal azonban hozzájárultak egy hatalmas történelmi igazságtalansághoz, sőt hamisításhoz, amennyiben II. András valójában az egyik legkiválóbb királyunk volt, hosszú uralkodása alatt végig Magyarország érdekeit tartotta szem előtt, nem az idegenekét. Szerinted mi a helyesebb értelmiségi és politikai magatartás: mellőzni a Bánk bánt, vagy mélyen hallgatni a szerzők melléfogásáról? Vagy úgy méltatni a Bánk bánt, hogy közben a szerzők történelmi tévedését is rendre szóvá tesszük?

   
   

6. Politikai tényezőknek szabad-e, okos dolog-e a nép ellenében igazságokat kimondani?

   
   

7. Tisztességes dolog-e Petőfivel szemben a szibériai életéről, ottani verseiről, házasságáról, gyermekeiről, hányattatásáról politikai vagy szakmai megfontolásokból hallgatni?

   
   

8. Budaházy és társai esetében még a nemzeti kormánynak is több mint egy évtizedre volt szüksége ahhoz, hogy az egyre növekvő nyomásnak végül engedve, elősegítse a nemzeti radikális vádlottak köztársasági kegyelemben részesítését. Érzésed szerint az illetékes hatalmi tényezők Petőfinek mikor fognak megkegyelmezni? Mikor fognak neki igazságot szolgáltatni? Mikor fogják neki a végtisztességet megadni?

   
   

9. Szerinted kinek mit kellene tennie, lépnie, hogy ez a kívánatos kegyelmi állapot mielőbb bekövetkezzék? Mit javasolsz pl. nekünk, magunknak?

   
   

10. Nálad mikor, minek hatására következett el az a pillanat, amikor először érezted úgy, hogy márpedig Petőfi szibériai élete alighanem maga a valóság?

    
    

A VÁLASZ

Vajon miért tabu Petőfi szibériai élete? – kérdezted tőlem, amikor megemlítetted, hogy olvastad a délvidéki, Aracs című közéleti folyóiratban megjelent, Kásler Miklóssal készített interjúmat, melynek elkészítésére a rendkívüli tehetséges költő, tanár, a folyóirat főszerkesztője, Bata János kért meg. 2023. júniusában jelent meg a lapban ez a cikk, tehát lassan két esztendeje. Őrületesen telik az idő, és meg kellett állapítanunk, hogy sem a beszélgetésben, sem pedig az azóta eltelt időben nem hallhattunk sehonnan, semmiféle választ arra, hogy a barguzini, feltételezhetően a Petőfi hamvait is rejtő, temetői sírokkal kapcsolatban valaki is érdemlegesen megnyilatkozott volna arról, hogy egyáltalán van-e ennek az ügynek fejleménye.  Nem nyilatkozott, nem válaszolt, nem tájékoztatott bennünket érdemben senki.  Kérdezed, vajon miért nem? Szakértő nem lévén, nem tudom a választ, ám minden részletét illetően szánalmasnak tartom azt a tesze-toszaságot, amely ezt a különös esetet kíséri. Mielőtt leírnám, hogy mire is gondolok, előrebocsájtom, hogy magam is választ várok arra, hogy egy nemzeti hős, egy költő, Magyarország népeinek rajongott példaképe miért kerülhet holtában is ilyen helyzetbe.

Akik nem olvashatták a 2023-ban készült Kásler-interjút az Aracs c. folyóiratban, azok kedvéért idemásolom a Kásler úrnak feltett kérdésemet, és a rá adott választ. Íme:

K. K.: „Most egy kicsit ugorjunk egy másik témára. Most van Petőfi születésnapjának évfordulója, és a Délvidéken is kíváncsiak, mi van a nagy költő hamvaival. Szerintem nincs is olyan ember Magyarországon, akinek ne szúrna szemet, hogy mi a csudának kell szegény Petőfi földi maradványain ennyit vitatkozni. Olyan politikai egymásnak-feszüléseket érzek benne, amelyeknek a világon semmi értelmük nincs. Hogy lehet ezt a kérdést kezelni? Hiszen amióta az első kutatók megjelentek a színen, akiknek a vezetője már elhunyt, azóta ez az ügy témául szolgál. Miért nem lehet erre pontot tenni? Ráadásul akkor, amikor még annak is híre ment, hogy az oroszok segítőkészen álltak hozzá az egész kutatáshoz, a hamvak hazahozatalához is.

Kásler Miklós: „Van egy hagyományunk arról, hogy Petőfi hogyan halt meg. Furcsának fog tűnni, amit mondok, de a történet némiképp hasonlít az egyházi ereklyék régészeti meghatározásához. Én nem vagyok híve az ereklyék meghatározásának. Eszembe sem jutott, hogy Szent István valamelyik ereklyéjéből mintát vegyünk, mert ez más kategória. Attól még lehet igaz a fenti állításom, hogy a Magyarságkutató a Szent László-ereklyét vizsgálta. Ez volt az egyetlen, amiről nem tájékoztattak. Mi van akkor, hogyha az derül ki, hogy nem Árpád-házi férfi a Szent László-hermában lévő koponya eredeti tulajdonosa?

K. K.: Engem nem rendített volna meg abban a hitemben, hogy Szent László egy nagy ember volt a magyar történelemben.

Kásler Miklós: ‒ Igen. Szóval Petőfi esetében is létezik egy ilyen félelem. Az, hogy mit mondott a Magyar Tudományos Akadémia, egy dolog. Tudniillik azt mondta, hogy női csontváz az, amelyet bemutattak. Nos, ha megtörténne a genetikai vizsgálat, akkor könnyen lehetne dönteni. Nagyon könnyen. Csakhogy most ott tartunk, hogy senki nem tudja, hol található a barguzini csontváz. Valahol eltűnt. Amikor lehetőségem adódott, megpróbáltam tudomást szerezni arról, hogy hol van, de senki nem tudta biztosra megmondani.

K. K.: ‒ Most akkor ellopták?

Kásler Miklós: ‒ Állítólag Kiszely István úr annak idején valami biztonságos, ismeretlen helyre rejtette el.

Nos, nem folytatom tovább a jelzett interjú részletét, szerintem önmagáért beszél minden eddigi nyilatkozat és cselekedet ebben az ügyben, s nincs kizárva, hogy mindig a politikába botlunk, amikor a kérdéseinkre hiteles válaszokat várunk. Eddig ezt senki nem tette meg. Régóta tapasztalhattuk már, hogy történelmi múltunkat illetően azokat a cselekedeteket, győzelmeket, nagyszerű embereket igencsak igyekeztek előlünk eltagadni, érdemeiket kisebbíteni – ha évszám-szerűen nem is, de tetteik nagyszerűséget illetően nagyon is. Mi ez, ha nem nimbuszrombolás? Szerintem az. Régóta figyelem, s ezzel nyilván nem vagyok egyedül, hogy „a múltat eltörölni” igyekezet még mindig itt van velünk. Az eltörlés mellett az eltagadás is jelen van, no meg az a szándék, hogy a „közép” lakóit, azaz Magyarország népét állandó gyötrésben kell tartani. Volt itt már Petőfi is szlovák költő, hazudtak – nem kicsit, nagyon – újkori történelmünk ilyen-olyan eseményeiről is, tehát én azt a tanulságot vontam le ez idáig, hogy bizony mi örök küzdésre vagyunk ítélve, jobban mondva az „örök” szót visszavonom, mert egyszer csak-csak eljön a nyugalom a mi népünk, nemzetünk számára is.

S most álljunk meg egy pillanatra. A mai, április 30.-án megjelent Mandiner c. hetilap Előkerült Mátyás király? című terjedelmes cikkében arról tudósít bennünket, hogy „csaknem bizonyos, hogy azonosították Mátyás király maradványait”. A valószínűség 93 százalékos. Tehát nem ördögtől való a csontvázak azonosítása, előkerítése. Csak valahogy Petőfi hamvait nem hagyjuk nyugodni, eltemetni, tiszteletünket tenni sírjánál, bárhol legyen is az. Mert mindig kell a vita, a felesleges egymásnak feszülés, no meg a titkolózás. Az említett hetilap: Előkerült Mátyás király? címmel tájékoztatta olvasóit a nagy királyunkkal kapcsolatos régészeti újdonságokról. Egy következő cikk címéül azt javasolnám, Hol vagy Petőfi Sándor? Biztos vagyok benne, hogy nem ő akar rejtőzködni. Még holtában sem.

Kérdezed, hogy mi a véleményem arról a mondásról, ami állítólag politikai körökből származik, miszerint Petőfi igazságánál fontosabb a nemzeti egység. Nos, az a véleményem, hogy ez egy baromság. Petőfi igazsága az, hogy végtelenül hazaszerető volt, valamint hihetetlenül tehetséges költő és a hazáért halt meg. Mondhatom úgy is, hogy a nemzeti egységért. Kell ennél több? Nem kell. A véleményem pedig az, hogy Petőfi igazsága a verseiben van. A nemzeti egységet meg nekünk kellene végre valóságban megteremtenünk, hiszen „hála” az uniós, meg nemzetközi stb. politikának és fenekedésnek, állandó harcban vagyunk kénytelenek állni.  De mindezek ellenére nagy hibánk, hogy zseniális költőink, tudósaink, politikusaink létét, munkásságát vitatjuk, eltemetésükről, újratemetésükről, gyászmunkánk ledolgozásáról lemondunk, hátra hőkölünk.

A Bánk bánt illetően nem mondanék véleményt. A mese az mese, az anekdoták azok anekdoták, a tények meg tények. A szerelem pedig szerelem, a féltékenység meg féltékenység. A történelmi hűség meg a történészek dolga, a művészetek esetében meg az erkölcs, az erkölcsi tanítás a fontos.  A zene, az meg az emberiség csodája, egyáltalán, hogy létezik, létezhet.

Nagyon érdekes kérdést is feltettél leveledben: Politikai tényezőknek szabad-e, okos dolog-e a nép ellenében igazságokat kimondani? Nos, nem tudom, pontosan kik a politikai tényezők. Szerintem igazságokat bizonyíthatóan kimondani nem csak szabad, hanem kötelező. Csak bátorság kell hozzá, ami nincs mindig meg. Ám azt azért megtapasztalhattuk sokszor, hogy az igazságot – bárhány szomorú következménye is lehet – mindig meg kell próbálni kimondani, bizonyítani, világgá kürtölni.

Ezen levelezésünk egyik tanulsága – s ezt korában sosem gondoltam volna –, hogy az igazságot, de még annak feltételezését is igen nehéz megvédeni. Amúgy szerintem Petőfinek és sok más nagy magyarnak már nem lehet igazságot szolgáltatni. Még a családjuknak sem. Igazságukról nem tudunk a sírba üzenni nekik. A lelkünkben kell visszavonhatatlanul az igazságunkat hordoznunk. Ha ez kisugárzik, talán minden arra érdemes ember – legyen élő vagy halott – kapja meg a neki járó tisztességet. Egyik a végtisztességet, hiszen valamennyien meghalunk, a másik meg a neki járó tisztességet, még életében. Ez lenne a jó. Meg az, ha a szinte számtalan csodálatos költőnk, meg persze íróink gyönyörű verseit és prózáit sokszor olvasnánk is. Hatalmas értékű és hihetetlenül lélekemelő, s gyógyító a magyar irodalom. Benne van a vigasz, s ez benne az egyik csoda. Tudom persze, hogy mindez ábránd, nem lehet olvasásra rábírni mindenkit. Pedig az az igazság, hogy írásaikban megannyiszor benne van a feltenni nem mert kérdésinkre is a válasz. Szóval nem vagyok a tények és a mindenek felett vitathatatlan igazság birtokában én sem. Hogy is lehetnék?  Viszont idézek egy talán ide illő Deák Ferenc-mondást: „Tudományos vitatkozásoknál nem a személy, nem a tekintély, hanem egyedül az igazság bírhat döntő erővel.”  A haza bölcse nem tévedett. Mi meg várjuk és áhítjuk az igazságot, s nem csak a rejtegetett Petőfi hamvakat illetően is. S ha már Petőfi, jöjjön tőle is valami megfontolandó. A szájhősök című verse.

A szájhősök 

Meddig tart ez őrült hangzavar még?

Meddig bőgtök még a hon nevében?

Kinek a hon mindig ajkain van,

Nincsen annak, soha sincs szivében!

Mit használtok kofanyelvetekkel?

Évrül-évre folyvást tart a zaj,

És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?

Nincs-e még meg minden régi baj?

Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval

Az időt így elharácsoljátok;

Várva néz rég s oly hiába néz az

Isten napja s a világ reátok.

[...]

Kondor Katalin

---

Lábjegyzetek

[1] „Épp ezért foglalkoztat sokakat ez a tésztaként nyújtott Petőfi-történet, mert az igazság mindenkit érdekelne. S nehéz elhinni, hogy ebben hosszú évek óta nem lehetett semmiféle megegyezést találni, miközben állítólag az oroszok, a barguziniak is segítőkészek.” Kondor Katalin: Nehéz évek után ‒ Beszélgetés dr. Kásler Miklós miniszterelnöki biztossal, a Magyarságkutató Intézet főigazgatójával, Aracs - 23. évf. 89. sz. = 2. sz. (2023. június 4.), https://epa.oszk.hu/03400/03482/00088/pdf/EPA03482_aracs_2023_2_019-025.pdf 

[2] „Én a kegyeleti szempontot nagyon magasra értékelem, mert az is identitásképző, hogy mennyire becsüli meg az őseit egy nemzet” – fogalmazott Kásler az interjúban.

[3] „A Megamorv Petőfi Bizottság azonban nem fogadta el az MTA állásfoglalását, és azt javasolták, hogy nyissák fel Petőfi szüleinek a Kerepesi temetőben lévő sírját, és a mintavételt követően hajtsanak végre egy DNS-vizsgálatot. 2001-re sikerült is engedélyt szerezniük az exhumáláshoz, ám Pintér Sándor belügyminiszter ezt visszavonta, kegyeleti okokra hivatkozva.” https://hu.wikipedia.org/wiki/Pet%C5%91fi_S%C3%A1ndor

---

Kapcsolódó film:

PAP GÁBOR A BÁNK BÁNRÓL

https://www.youtube.com/watch?v=jOloAKk9Cq4

 2022.10.27 – Szemléletváltás – Szakrális Királyság 1. rész (7:50-től)

A Bánk bánnal az a gondjuk az irodalomtörténészeinknek – egyébként a szakrális uralommal mint olyannal is gondjaik vannak, csak azzal a történészeknek… –, hogy tudniillik „ez egy rossz befejezés”. Tehát az V. felvonása a Bánk bánnak „túl van írva, nem is jó, nem is kapcsolódik az előzményekhez”…, úgyhogy játszották már V. felvonás nélkül, játszották már úgy (…), hogy előrehozták az V. felvonást. Ez már egy olyan aljas beavatkozás egy remekmű rendszerébe, hogy az ember azt mondja, ezt már csak pofonnal lehetne elintézni, itt már nem lehet érvelni. (…) Na, most mi a bajuk vele. Itt vagyunk a szakrális uralkodónál. Tehát adva van egy olyan helyzet, amikor a szakrális uralkodónak, tehát az Árpád-házi királynak, II. Endrének a nemzete… hát nevezzük úgy, a védelmében – ez most nem egészen az volt – ki kell menni Halicsba, Galíciába. És ott hadakozni. (…) Ha kivitte a határon túl a hadviselés, akkor kutya kötelessége volt az élére állni. Ilyen nem volt, hogy „Gyerekek, előre!”. Nem: „Utánam!”.  Mert nem volt köteles elindulni a nemesség a határon túlra, mert a magyar nemesség a nemzet védelmét szolgálta. Élete árán. (…) Egy szakrális uralkodónál ez egy komoly áldozat. (…) A lényeg az, hogy ott volt. Ki az, aki helyettesíti? (…) A nagy úr, a nádor… (…) Igen ám, de ez nem szakrális uralom. Tehát ez azt jelenti, hogy ilyenkor az a bizonyos védettsége az országnak, ami a szakrális uralkodó jelenlétében megtörténik, az kihelyeződött. Na most mi történik? Abban a pillanatban (…) a királyné elszabadul, mint a pokol. (…) Meránból származik (…) Csak érdekben tud gondolkozni: akkor most én vagyok a második ember, mert én a király felesége vagyok (…) és elkezd királyként uralkodni. (…) Bánk bán természetesen a kötelességét végzi, megpróbálja visszaszorítani. Az meg kést ragad (…), végül is önmagát szúrja le (…). Meghal a királyné, hazajön a király (…), és mit talál? Egy halott feleséget. Na most hogy képzeli el ezt, mondjuk, egy Benedek Marcell? Tudjuk, hogy ő volt ’45 előtt az utolsó nagymestere a szabadkőműveseknek. Tehát egy bizonyos irányultsággal indul bármi felé. (…) Úgy írt a Bánk bánról, mint egy elhibázott darabról, aminek a vége nem illeszkedik az elejéhez. Miért történt ez meg? Semmit nem tudott kezdeni a szakrális fejedelemségnek a fogalmával. Ez egy nyugat-európai király számára egy ballépés, egy elhibázott lépés: megbocsát a gyilkosnak. Kegyelemből. Igen ám, de a szakrális fejedelemnek az egyik – ha nem éppen a legfontosabb – tulajdonsága micsoda? Az, hogy fölötte áll a köznapi gondolkodásnak. Ez azt jelenti, hogy ő meglátja Bánk bánban azt is, amit a bírói szemlélet, amely csak az észérvek alapján tud dönteni, nem lát meg. (…) Tehát gyönyörűen lehet látni, hogy aki eddig – és szinte minden irodalomtörténész – megrótta Katona Józsefet, hogy lehet a végén ilyen erőtlennek tenni… – dehogy erőtlen II. Endre, itt a legerősebb! Nem a harctéren, itt a legerősebb, ennél az esetnél. Amikor meglátja abban, akit vádoltak, azt a mozzanatot, amely szakrális királyi szintre emeli fel a tettét, mert egy nemzetet védett meg ezzel, hogy a méltatlan királynét a saját fegyverével – mert ne felejtsük el, ez a saját tőre volt Gertrudisnak – végül is kiiktatta. (…) A tények mégiscsak ezt mutatják, hogy egy zseniális íróról van szó, és egy egészen rendkívüli, kiváló drámáról.