Választási zsarolás
A Paláver 2021. február 12-i műsorának második részében, egy Tóth Ferencként bemutatkozó telefonáló kifejezte méltatlankodását a jelenlegi nyugdíjrendszerrel kapcsolatban. A műsorban ez egy örökké visszatérő téma, ezért nem is lenne említésre méltó. Erről mindenkinek van véleménye, amely többnyire oda fut ki, hogy mindenki másnak a nyugdíjával meg vagyunk elégedve, de a magunké kevés. Természetesen mindenki számára méltányos nyugdíjrendszer a világon sehol sincs, ezért a mindenkori nyugdíjrendszer (miként az oktatás és az egészségügy is) állandó kritika tárgya. A hazai ellenség már a kampány részeként vette elő újra ezt a témát. Most azonban történt más is.
A telefonáló kijelentette, hogy amennyiben a kormány – még ebben a ciklusban, 2/3-os többséggel – nem módosítja úgy a törvényt, ahogy azt ő javasolja, akkor a Fidesz-KDNP őt, mint szavazót, már biztosan elveszítette. A választás lebonyolításával kapcsolatban pedig, ha nem fogadják meg egy ilyen falusi parasztgyerek ötletét, akkor nem csodálkozik azon, ha választáson bukta lesz.
Van a magyar társadalomnak egy rétege, amelyik még a szocializmusban él és politikai vaksággal, egyfajta csőlátással, csak a saját kicsinyes és önző szempontjait tartja szem előtt. Szerintem ezek közé tartozik Tóth Ferenc is. Ebből a gondolkodásból átsüt az a materialista szemlélet, amely arra a rétegre jellemző, amely szerint csak a saját anyagi javaiknak birtoklása a fontos, mert ez teszi megelégedetté az embereket. De mivel ebből sosem elég, ezért a megelégedettség mércéjét is egyre magasabbra emelik.
Nekik nem számít a nemzet fennmaradására tett erőfeszítések sokasága, amelynek alapja az utánunk jövő nemzedékek megszületése és annak magyarrá nevelése. Végig sem gondolják, hogy ha az előttünk járó nemzedékek ugyanúgy gondolkoztak volna, mint most ők, akkor már régen nem lennénk magyarok, csak valamilyen ma liberálisnak mondott néplerakat. (Csurka István kifejezése.)
Nekik nem számít mindaz a nemzetépítő tevékenység, amellyel a kormány – a világon, egyedülálló módon – heroikus erőfeszítéseket tesz pl. a népszaporulat növeléséért, a szociális és családsegítő intézkedések bevezetéséért. Ezzel helyzetbe hozva a magyar fiatalokat a nemzetépítés tekintetében. Teszi mindezt egy ellenséges nemzetközi környezetben, a mesterségesen előidézett járvány által kreált világgazdasági válság idején.
Comments