top of page

Varga Domokos György: Az Élet könyve és a Rólad (1.)




/ismétlés/


Néhány éve belefogtam egy hihetetlenül izgalmas téma boncolgatásába. Két könyv ígérkezett belőle. Az egyik: Isten logikája. A másik: Az Élet logikája. Hét évet adtam magamnak a megírásukra, jóval többet, mint bármelyik más – akár kétkötetes[1], akár háromkönyves[2] – művemre. Nem is haladtam rosszul. Becslésem szerint mintegy három év alatt legalább a feléig jutottam mondandómnak. Számos fejezet meg is jelent a nyomtatott Búvópatakban és a világhálós Szilaj Csikón.

Hovatovább két év óta azonban egy szemernyit sem haladtam vele. Beköszöntött ugyanis a COVID-kor, s emiatt a rám mért küldetés némi gellert kapott. Nem bizonyult elegendőnek a puszta szemlélődésem és a szívós rejtvényfejtésem. A világra rászakadt kovidönkény elleni szabadságharcba tevékenyen, sőt kezdeményezőn be kellett szállnom. Egyik „jóakaróm” meglátása szerint találtam egy „piaci rést”, ahol feltűnősködhettem a lázadásommal. Pedig valójában nem volt szabad választásom. S hogy miért nem, arra jóval előbb, még Az Élet logikája írása közben döbbentem rá. Mivel azonban – minden látszat ellenére – most nem a magam munkásságáról kívánok szólni, hanem két olyan könyvről, amelyek egy újfajta, alighanem korszakos jelentőségű világlátást testesítenek meg (legalábbis számomra), ezért a szóban forgó, döbbenetes felfedezésemről csak nagyon röviden számolhatok be.

A lényege: mind az állati, mind az emberi egyedek viselkedésénél, ennek irányultságánál a készség, a fogékonyság sokkal meghatározóbb szerepet játszik, mint a képesség. Ha azt tekintjük például, hogy miként viselkedett az emberiség a világméretű kovidőrület idején, bátran leszögezhetjük, hogy jószerivel minden emberi egyednek rendelkezésre állt az az észbeli képesség, amelynek segítségével már kezdetben gyanút foghatott volna: a kovidjárvány alakulása meg az ún. oltószerek hatékonysága és biztonsága dolgában merőben mást mutat a valóság, mint amit hivatalosan állítanak róla.

Csakhogy úgy lettünk megalkotva, hogy az eszünket a lelkünk felügyeli. Vagyis szellemi képesség (IQ) tekintetében hiába áll két tetszőleges emberi egyed azonos szinten, ez semmit sem jelent abból a szempontból, hogy melyikük mit kezd a kovidos – vagy más – tényekkel, felismerésekkel. Az emberi egyedek túlnyomó része ösztönösen is, tudatosan is leginkább azt nézi, hogy mit várnak tőle, illetőleg neki és a szeretteinek milyen előnye vagy hátránya származna a különféle lehetséges álláspontok (vélekedések, elvárások, előírások) elfogadásából vagy elutasításából. Ez határozza meg a döntéseiket, életvezetésüket – és nem valamiféle tőlük független ésszerűség, logika, elvont igazság. Ilyen értelemben ezek az emberi egyedek erőteljesen ÉN-vezéreltek (ÉN-központúak), s részben még az ösztönös, részben pedig már a tudatos ÉN lelki minőségi szintjén állnak.

Az emberi egyedek egy kisebb részét azonban inkább az jellemzi, hogy akár még a saját „jól felfogott” érdeke s nyilvánvaló közvetlen (pl. anyagi) haszna ellenében is tisztánlátásra, tisztázásra és igazságosságra, a teljes igazság kiderítésére és érvényre juttatására törekszik. Ilyen értelemben ez a lelki szint az ösztönös és a tudatos ÉN szintjének meghaladását jelenti: azt az állapotot, amelynél lelki készségünknél (hajlamunknál, fogékonyságunknál, vagy akár küldetésérzetünknél) fogva megértjük, hogy ÉN-ünk kiteljesedéséhez (boldogságunk beteljesüléséhez) az ÉN-központúságunk feladásán keresztül vezet az út. Ily módon emelkedhetünk a NEM ÉN lelki minőségi szintre.

E legmagasabb lelki minőségi szint legfőbb jellemzője, hogy itt már lélek és szellem nem uralni (legyűrni, kihasználni) igyekszik a másikat, hanem szolgálni: egymás megsegítésére, kiegyensúlyozott (harmonikus) együttműködésre törekszenek. Az ösztönös félelmek és igazodások, a rövidlátó számítások (haszonlesések) és önmegvalósítások helyett más veszi át életünk igazgatását: az értelem.

Márpedig: amikor éppen kovidőrület szállja meg az egész világot, az értelmet – a NEM ÉN állapotába emelkedett–küldött lelket – a legkevésbé sem foglalkoztatják piaci rések. Hanem minden erejével („idegszálával”) a valós magyarázatokat keresi, a teljes igazság kiderítésére és felmutatására törekszik.

Így jártam én. Akár magamtól „emelkedtem”, akár „küldtek”, nem volt más választásom.


***


S akkor most vissza a két korszakos könyvhöz. Amelyek mi mással is foglalkoznának, mint éppen azzal: HOGYAN LEHET ÉRTELMES ÉLETET ÉLNI?


Grandpierre Atilla

AZ ÉLET KÖNYVE. AZ ÁTFOGÓ ÉLETFILOZÓFIA ALAPJAI.


*

Hajdu Zoltán

Rólad



Nem tekinthetjük vak véletlennek ezt a téma- és időbeli egybeesést.

Aligha véletlen ugyanis, hogy ennyire különböző életpályájú embereket, mint amilyen Gradpierre Atilla és Hajdu Zoltán (no és jómagam), az új évezred elején annyira mélyen foglalkoztat az „igazi”, az „értelmes” élet lehetőségének kérdése, hogy egész kötetet készek szentelni neki.

AZ ÉLET KÖNYVE szerzője csillagász, fizikus, őstörténelem-kutató, egyszersmind pedig a Vágtázó Halottkémek és a Vágtázó Csodaszarvas zenekarok énekese. Számtalan más, szintén tudományos igényű mű alkotója, gyakran tart előadásokat, tévébeszélgetések meglehetősen közismert szereplője.

Vele szemben Hajdu Zoltán a végzettségére és foglalkozására nézve is agrármérnök, ismeretlen a nagyközönség előtt, ez az első műve, amelyben filozófai mélységű létkérdéseket boncolgat a nyilvánosság előtt.

Úgy tűnik, hogy az emberiség – s főképp az emberiség erre fogékony számos egyede – most jutott el oda, hogy nem halogathatja tovább a világ lényegének (értelmének) új szemléletű végiggondolását, meghatározását. Teljesen igaza van Grandpierre Atillának abban, amit már könyve előszavában leszögez: „A modern felfogás kitér az élet felfogása és megértése elől.” És: „A ma uralkoldó beállítódottság félvállról veszi az életet.”

S hogy mennyire igaza van, talán megbocsátható, ha ismét személyes példámra hivatkozom, így erősítve meg őt. Isten és az élet logikája különös világának kutatására – valamikor a hatvanas éveim elején – az a váratlan felismerés késztetett (sőt kényszerített), hogy hiszen javában kifelé tartok már az életből, mégsem szántam soha egyetlen napot, vagy talán egyetlen órát sem arra, hogy a világ s az emberiség létezésének legalapvetőbb kérdéseit sorra vegyem, megértsem, megfejtsem.

Persze, idevágó kínálatokban – mondhatni: lefagyasztott kész- vagy félkészételekben – nem volt hiányom, de ezek egyikét sem tudtam igazán megemészteni (magamba építeni, magamévá tenni), s nem is bírtak életem szamárvezetőivé válni. Még olyan döntő fontosságú kérdésekben sem tudtak eligazítani, mint hogy most létezik-e Isten, vagy nem, van-e eleve értelme az Életnek, vagy nincs (s ennélfogva az értelem látszata kinek-kinek a személyes, múlékony illúzója csupán).

Hát akkor, magad, uram, ha szolgád nincs!

Így is tettem.

Különösképpen foglalkoztattak azok a tudományos felfedezések, amely bebizonyították, hogy a világegyetem néhány fizikai állandójának, ezek szűk határok közötti tényleges értékének milyen döntő jelentősége van abban, hogy úgy létezhet Naprendszer, úgy létezhet a Föld a Holdjával, éppen olyan a Föld légköre, anyaga, felszíne, szerkezete, hogy mindezek különleges együttállása tette lehetővé a földi csoda bekövetkezését: az Élet kialakulását, s végső soron az ember megszületését.

Ugyanis matematikailag teljesen elenyésző, mondhatni, nulla annak a valószínűsége, hogy ilyen együttállás véletlenszerűen következhessen be. Ebből adódóan 100%-hoz közelít viszont annak a valószínűsége, hogy amennyiben a világegyetem irányítatlan ősrobbanással jött volna létre, akkor sem megfelelő életfeltételek nem alakultak volna ki, sem ember nem keletkezhetett volna.

Márpedig ha nem létezne ember, aki az értelmével képes felfogni a világegyetem létezését, akkor az égvilágon semmi értelme nem volna magának az egész világegyetemnek se. Hisz mi értelme volna bármi olyan létezőnek, amelyről – értelem híján – senki az égvilágon nem szerezhet tudomást?

Nos, a hagyományos (akadémiai) tudomány szigorú szabályai nem engedik meg az ilyesféle kérdések felvetését és taglalását. Ezért ez a tudomány bár nagyon jó szolgálatot tud tenni olyankor, amikor részletkérdésekben kívánunk tájékozódni (megvilágosodni), ha azonban ennél többet remélünk tőle, törvényszerűen zsákutcába keveredünk. Az igazi élet ugyanis ott kezdődik, ahol az akadémiai tudomány végződik.

Például annak az elismerésénél (belátásánál), hogy az emberiség létezésének nemcsak (és nem is elsősorban) evolúciós oka lehet, hanem istenes célja is. Az akadémiai tudománynak sehogysem akaródzik számolni ezzel, holott semmivel nem rugaszkodna el jobban a valóságtól, mint teszi most azokkal a tudományos feltételezésekkel, amelyek szerint az élet és az ember kialakulhatott merő véletlenségből is, pusztán a „végtelen” idő és a „nagy számok törvénye” jóvoltából, teljesen „próba–szerencse” alapon.

Mivel azonban ilyen alapon – mint láttuk – csaknem bizonyosan nem született volna sem élet, sem ember, sem értelem, amely egyáltalán tudomást szerezhetett volna a világegyetemről, ennél a képtelen elképzelésnél még annak is több teteje van, ha saját értelmünkre, szigorú logikánkra hagyatkozunk.

Lássuk tehát be, hogy a világegyetemet egy előrelátó valakinek kellett megteremtenie, értelmes céllal, megfontolással. Előrelátásból – tudatos, logikus megfontolásból – kívánt olyan lényeket teremteni, akik értelmük – lelkük és szellemük – birtokában képessé válhatnak műve értelmezésére, felfogására.

Ebből pedig nem kevesebb következik, mint hogy az élet értelmes, céltudatos megteremtője a legelső pillanattól fogva számolt velünk. Számolt azzal, hogy a páratlan alkotó folyamat egy majdani szakaszában (az ő jóvoltából) meg fog születni ez a bizonyos értelmes lény, a homo sapiens – vagyis mi.

S végül azt is lássuk be, hogy mindez a feltételezés semmivel nem kevésbé megalapozott és logikus, mint az, hogy a világ keletkezése előtti nagy semmi egyszer csak felrobbant, ráadásul ugyancsak még nem létező természeti törvényeknek engedelmeskedve.

A tudománynak – pontosabban szólva: az akadémiai, fősodratú tudományos világnak – természetesen esze ágában sincs bevallani (sem magának, sem másoknak), hogy nincs és nem is lehet birtokában az a fizikai és szellemi képesség, amelynek segítségével tudományos alapossággal figyelhetné és alakíthatná a természetfeletti – vagyis az érzékszerveivel érzékelhetetlen – világot.

Inkább a végsőkig ragaszkodik ahhoz, hogy nemcsak az érzékelhető, hanem az egész világról is csak ő jogosult – mint „tárgyilagos”, „elfogulatlan”, „független”, s ezért egyedüli „mérvadó” tényező – érvényes és irányadó elméleteket alkotni, s az egész emberiség életét az ő általa meghatározott tények és összefüggések alapján kell szabályozni.

Így szorította ki idővel a tudományhit a vallásos hitet, s vált a modern társadalmak fő szervező tényezőjévé. S némileg ugyanaz történt és történik vele is, mint a vallással: különféle hatalmi, politikai tényezők hitetlenül is hirdetik és támogatják, ha ebből nekik hasznuk származik, pl. a saját hatalmukat erősíthetik általa.

Így alakulhatott ki az a hitetlen, elidegenedett, igaztalan, istentelen, anyagelvű félvilág, amely modern korunk, digitális világunk sajátja.

Amelyről érezzük is, tudjuk is, hogy nem az igazi, de eddig még senki sem bukkant fel, aki úgy istenigazából el tudta volna mondani, hogy mit lehetne kezdeni vele. Úgy az emberi egyedeknek, mint az emberiségnek.

Persze a könyvesboltok polcai s világhálós oldalak roskadoznak az olyan művek s jótanácsok alatt, amelyek a boldog, sikeres élethez való biztos eljutás legkülönfélébb módozatait, mesterfogásait ígérik. Szamárvezetőnek azonban mindegyik édeskevés, hisz azzal, hogy itt-ott megkapargáljuk a felszínt, még nem juthatunk el az emberi élet lényegének megértéséig, s vele feladatunk, küldetésünk felismeréséig.

Rengetegen próbálnak úgy megszabadulni ettől a félvilágtól, hogy mindenféle úton-módon a másik félvilágba, a természetfelettibe menekülnek.

Eleddig két okból bizonyult ez zsákutcának.

Mindenekelőtt amiatt, mert ezt a félvilágot többé-kevésbé a hivatalos vallások, egyházak tartják felügyeletük alatt. Elmondhatunk – s el is kell mondanunk – mindenféle jót arról, hogy pl. a keresztény egyházak milyen fontos szerepet játszottak a történelem során – és játszanak ma is – a keresztény kultúra, világnézet, erkölcsiség megtartásában, a társadalmak legalább valamelyest értelmes, működőképes szerveződésében; azonban arról sem hallgathatunk, hogy valamennyi egyház egyszersmind olyan evilági szervezet, amely a maga hatalmának megszerzése és megőrzése érdekében a hívek lelke feletti uralomra törekszik. Emiatt pedig úgyszintén akadályozói az értelmes életnek (életvezetésnek), akár a félodalas, bigott tudomány, csak éppen a másik irányból.

A keresztény egyház szerint Jézus mindenekelőtt a bűneink megváltója, a bűneinktől való megszabadításunk érdekében vállalta a kereszthalált, s ezért kell nekünk sűrűn ismételgetnünk, hogy az én vétkem, az én vétkem, az én igen nagy vétkem; ráadásul, ha nem tartunk bűnbocsánatot, akkor nem kerülhetünk a mennyek országába, ellenben a pokolba jutásunkat kockáztatjuk. Ezzel a hittel, egyházi neveléssel, vallási lelkülettel óhatatlanul is kiszolgáltatottakká, szolgákká válunk. Ez pedig arra sarkallja az igaz híveket, hogy engedelmeskedjenek, igazodjanak, megalázkodjanak, és nem pedig arra, hogy szellem és lélek együttűködésével a lehető legmagasabb minőségi szintre, az értelmes élet szintjére jussanak.

Másfelől pedig amiatt bizonyult és bizonyul zsákutcának a természetfeletti világba való menekülés kísérlete, mert az anyagi világ s a tudomány világa is Isten céltudatos, terveszerű alkotása. Tehát nem az a baj vele, hogy létezik, hanem az, hogy az értelem – vagyis a szellem és a lélek harmóniájának – fontosságát szem elől tévesztő ember istentelenné és életellenessé torzította. Azaz nem megtagadni kell az anyagi világot és a tudományt – hiszen ez nem vezet el a beteljesüléshez –, hanem értelmessé tenni.



Innen folytatjuk


Következik:




 

[1] Elsőkből lesznek az elsők. A magyar média metamorfózisa. MédiaHarcok I., MédiaArcok II. [2] A törzsi háború természetrajza a rendszerváltozás Magyarországán – Törzsi trilógia. Három könyv egy kötetben












707 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK