top of page

Verzár Éva: Iluska – élt 16 évet





Részlet a szerző

Lármafák oltalmában. Mai székely balladák 2.

c. kötetéből




Iluska – élt 16 évet



Ezt már fennhangon olvassa Juliska néni, s mert két kislánysír van egymás mellett, letelepszik, egy kicsit megpihen, ültében fel is tud nézni az égboltra, azt kémleli, hogy lesz vihar, vagy nem lesz? Induljon hazafelé? Vagy ne induljon? S mert a nap hamar tudtára adja, hogy esze ágába sincs elbújni a fellegek mögé, előbb tenyerével támasztja meg magát, aztán erejét megfeszítve felnyomja előbb a fájó hátát, s emeli utána, amennyire tudja, a fejét. Már csak a földet látja, de érzi a napnak melegét, a lába is biztosan áll a rögös talajon, lépni is tud egyet-egyet, már a kapát fogja, gyomlál, ültet… A szellő lemerészkedik az öreg almafa ágai közül, simogatja, mintha bocsánatáért esedezne, hogy úgy megijesztette…


– Mennyünk cikóriát szedni! – mutatta kosarát Ilu, gyere, tudok egy jó helyet, hoztam neked is kést, csak kérezz el, Kócoska!

– Anyu! Anyu! Iluval cikóriát szedünk a nyulaknak! Mehetek?

– Menj – jött a válasz, de nehogy rosszak legyetek! – Szülői engedéllyel vágnak neki a rétnek, ahol már báli ruhában öltöztek a kora tavaszi virágok, s olyan nagyra nőtt a nyúlnak való a cikória, hogy egy-kettőre megtelik a kosár, hazaérve – a kiadott munka végeztével – már lehet is építeni a színpadot, a babaházat, addig-addig, míg el nem érik azt a kort, amikor inkább sutyorognak a kis-nagylányok. Szívesebben vonulnak be egy-egy zugba, ahol elpanaszkodhatják bánatukat, megoszthatják egymással örömeiket, kis titkaikat. Nagylányos gondjaik és a gyermekkor emlékei edzették igazi rokoni, baráti fonallá kapcsolatukat. Ilu bátorsága Kócoskát elismerésre késztette, főleg olyankor, amikor makacssága kerekedett volna felül egy-egy vitában, mert barátnője hős volt a szemében, olyan hős, aki még a sziszegő libáktól sem félt, hanem csak egyszerűen elkapta a nyakukat, tovább dobta a sziszegő, fenyegető hosszúnyakút, de előtte megforgatta körbe-karikába, hogy elszédüljenek.

Édesapjától tanulta. Neki volt édesapja. Kócoskának nem volt. S hiába panaszkodott, hogy édesapja, lehet, nem is szereti, Kócoska nem értette, mert mégis volt, aki megtanítsa libát hessegetni… A rossz is lehet jó? Ha van? Édesapa... Apu... Apja… Apuka…

Hogy hogyan kell megnevezni egy édesapát, Ilu hogyan szólította, nem emlékezik, csak arra a parancsban kiadott feladatra, hogy a nyulaknak naponta friss zöldet kellett szedni… Aztán arra, hogy végre egyszer, egy egész nap, egész estig, sőt még egy egész éjszakát is együtt lehettek, csak úgy magukra, engedéllyel, mert Kócoska anyukája épp iskolát látogatott egy messzi városban, ahová kislányát küldené tanulni.

Aznap nagyon jók voltak, semmi rosszat nem követtek volna el, mert különös nap volt ez. Az egész házat rájuk bízták, s ők kitakarítottak, olyan tiszta volt minden, mint a patyolat. Estefelé még a vizet is rezsóra tették, hogy megmosakodnak, lefekszenek, s másnap reggel Kócoska anyukája, amikor hazajön, olyan büszke lesz rájuk, mint még soha. Csak még a szőlőlugasba mentek ki, mert ott olyan szép, meghitt, nagyos hely beszélgetni, titkokról fecsegni, mint sehol másutt, talán csak a vízparton ülve, de még ott sem, mert a víz olyan csacsogó, hogy a leghalkabb sustorgást is magával viszi, s épp a szedresben horgászó ember fülébe kerülne a kislánytitok. S amikor már jól kibeszélték magukat nyugodtan indultak a házba, hogy végre lefeküdjenek…

Hát persze hogy elfeledkeztek a rezsón melegedő vízről.

– Hol voltatok! Hol jártatok? – Kócoska édesanyja magából kikelve üvöltött, de ott volt Ilu édesanyja is, aki fogta lánya karját, ordítva cibálta, hogy haza innen ebből a fertőből…

– Itthon voltunk, itthon… – szepegett Kócoska, bizonygatva, hogy még az ajtó is nyitva, csak épp…, de nem folytathatta, mert arcán érezte édesanyja tenyerét, csattant a pofon jobbról, balról…

Élt 16 évet…

Mindketten messzi iskolába mentek. Egy hétvégén Ilu édesanyja fényképeket hozott anyunak és Kócoskának. Aztán sokáig sírtak. Egyszer aztán, amikor szólt a nevelőnő, hogy meghalt az unokatestvéred, Kócoska ráfeküdt az internátus nagytermében levő ágyára, s nem akart szűnni lelkének fájdalma, könnyének áradata…

Tizenhat évet élt… A temetés, a gyász, mind emlék, amit elmos az idő, fájdalmát szelíden elsimogatja a szél, s marad mindenből egy rémes emlék, amely csattan az arcon, s éget egy életen át – mert éget az igazságtalanság...

A szellő hirtelen megáll. Juliska néni elfáradva ül le a szomszédos sír betonkoszorújára, majszol a szatyrából előkotort kenyérből, kortyol a dézsából, az öntözésre szánt vízből, s nekilát a másik sír tisztogatásának. Ilu testvérének kislánya alussza ott örök álmát, üvegkoporsóban, hogy társa legyen fenn az egekben Kócoska barátainak…



A teljes könyv itt elérhető: https://mek.oszk.hu/12100/12118/12118.pdf





74 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg