Viharfelhők az Akadémia felett? (Fuksz Sándor jegyzete)

Egy ideje szokatlan dolgok történnek a Magyar Tudományos Akadémia háza táján. Mintha a politika levette (vagy rátette?) volna a kezét a patinás intézményre, és ez a tény eddig szokatlan érdeklődést és indulatokat generált.

A társadalom megrökönyödve tapasztalja, hogy a tudomány békésnek és érinthetetlennek hitt fellegvára viták célkeresztjébe került. Pedig voltak ennek a mozgásnak már régebben érezhető „előrengései”. A rendszerváltás látszólag csendesen elvonult az akadémia felett. De csak látszólag! A kommunista ideológiától átitatott, békésen szolgáló „honleány” nem akart felfordulást: ezt az átmenetet bravúrosan vezényelte le az új elnök. Kosáry Domokost máig azért méltatják szellemi örökösei, hogy nem engedett fejeket hullatni az 1990-es években.

Meg is lett ennek a böjtje!

Nemcsak a hithű bolsevik gondolkodású „tudósok” maradtak a székeikben, de a szellem is „áttelelt a fagyhiányos télen”.

Mintha a falak is abszorbálták volna a szovjet mentalitást: „csak semmi felfordulást, maradjon minden a régiben!”

Ennek a gondolkodásnak estek áldozatul az évtizedek óta vakvágányra futtatott tudományos perek és rejtett dokumentumok is. Beszédes példa erre az elmúlt rendszer SZT-tisztjeinek kettős küldetése az Akadémia berkeiben, akiknek a tevékenységét máig nincs módunk megismerni, csak a hírhedett Végvári József elszólásából tudhatunk küldetésükről… A televízió 1-es csatornáján 2001. június 5-én azt állította, hogy például

a titkosszolgálatok egyenesen letiltottak minden vizsgálatot a cári csapatoknak 1849-beli magyar hazafiak deportációjára vonatkozóan. Ezzel a próbálta a szolgálat akadályozni a barguzini sírfeltárás nyomán fellángolt további kutatásokat Petőfi Sándor szibériai életével kapcsolatosan.

Tegyük hozzá, hogy sikeresen, mert a téma ma is érinthetetlen a történelem és irodalomtörténet hivatalos fórumain. Óhatatlanul felvetődik bennünk a kérdés: a rendszerváltáson is „átszűrődtek”  az effajta praktikák? Úgy látszik, hogy igen… csak finomodtak a módszerek!

De akkor mit várhatunk a többi, elhallgatott, politikai szempontból „kényelmetlen” ügyek máig ható tiltásától? Már nyugodjunk bele a megismerhetetlenségükbe?... El kell fogadnunk, hogy a tudomány temploma valamilyen idegen érdeket szolgál? De kinek az érdekeit? És meddig kell még várnunk a Petőfi által is megénekelt szellem napvilágára? Reméljük, hogy már nem sokáig!

Jöjjön hát a tisztító vihar!