Vukics Ferenc: A dollár felfalja az eurót – Az európai kontinens várható végzete...
–
Ez a háború tényleg Európa szégyene. Korábban már írtam arról, hogy a politikai elittől az lett volna a minimum elvárás, hogy legalább az emberek alapvető biztonsági igényeit kielégítse. A háborúnak a politikai elit erkölcsi értelemben vett bukását is kellene jelentenie, de úgy jártunk, mint a magyar ellenzék a választások után. Azok, akik a megsemmisítő vereséget okozták, „túlélték” a hibáikat és átmentésre kerültek a jövőbe; ellenben azok, akik „észrevették, hogy a császár meztelen”, „eltakarításra” kerültek a közéletből.
Egy nyilvánvaló világháború zajlik Kelet és Nyugat között, és szép lassan melegszik a víz a „béka segge” alatt.
Nehezen tudom elképzelni, hogy a propagandisták és influenszerek „igéző” hatása alatt lévő társadalom „vészcsengője” idejében meg fog szólalni.
A mindennapok embere lassan beleszokik abba a helyzetbe, hogy a törvénytelenségeket, a gazdasági visszaéléseket, a „kultúrharc” eseményeit egyfajta közönnyel szemlélje.
A világ tényleg a feje tetejére állt. Maslow szükséglethierarchiájában a piramis alját alkotó biológiai szükségletek és a biztonság képezik az emberi lét alapjait. A „modern társadalom” lassan arra is alkalmatlanná válik, hogy felismerje: lassan nem kap elég levegőt vagy nincs elég élelmiszer. Arra pedig még inkább, hogy belássa: a fizikai, anyagi, erkölcsi, egészségügyi biztonsága felszámolásra került.
Igazán senki sem törekszik a békére, nincsenek tömegtüntetések, amelyek ne valaki ellen, hanem a béke mellett állnának ki. Senki sem követeli az erkölcsileg bukott politikai elit távozását, hanem az emberek többsége „hősként” ünneplik őket, és egyszerű csőcselékké változva, veszett kutyaként veti rá magát a hozzá leginkább hasonló másik emberre.
Pepe Escobar brazil újságíró és geopolitikai elemző így ír erről:
„NATOsztán hatalmas részét rávetették arra, hogy úgy viselkedjenek, mint egy lincselni szándékozó russzofób csőcselék. Ebben a furcsa országban nem tolerálható az ellenvélemény. Mára már teljesen világos, hogy a neoorwelli „kétperces gyűlölet” russzofób kampánya, amelyet a Hazugságok Birodalma indított el a Z hadművelet kezdete után, valójában egy új „24/7 Hate”. NATOsztán hatalmas területeit vonták be az egységes gyűlölet intézményébe.”
A NATO és Oroszország tisztában van azzal, hogy a harmadik világháború elkezdődött. Ukrajna csak egy műveleti terület, egy éppen aktuális háborús hadszíntér.
Az állandóan emlegetett hibrid hadviselés elemei mellett azonban a hagyományos értelemben is zajlik a háború. Egyre több jel utal arra, hogy a nyugati szövetségesek nemcsak fegyverrel, pénzzel felderítéssel támogatják az ukránokat, hanem jelentős idegen fegyveres erők is tartózkodnak az ország területén. Az „ukrán sikerek” mögött sem elsősorban ukrán alakulatok állnak. Itt már nemcsak arról van szó, hogy katonai szakértők, külföldi zsoldosok támogatják a védekezést.
A hosszú kiképzési időt igénylő fegyverek mellé rejtetten átcsoportosításra kerülnek az eszközöket kezelő személyzet is.
Gyenyisz Pusilin, a kelet-ukrajnai donyecki szakadár terület vezetője nyilatkozta tegnap:
"Az Oroszországi Föderáció, a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság mára már biztos, hogy nem egyedül Ukrajnával, hanem országok egész garmadájával néz szembe. Talán egyenesen a NATO-val? Feltehetően ez így nem teljesen pontos, de bizonyos résztvevők elég sokan vannak, így például a magánbiztonsági cégek és kivezényelt kiképzők formájában."
Itt már nemcsak arról van szó, hogy felderítési adatokat osztanak meg az ukrán haderővel, hanem arról, hogy az éppen aktuális műveleteket NATO törzsek tervezik.
Azon sem lepődnék meg, ha a harcvezetés is a nyugati szövetségesek kezében lenne. Ez nemcsak egy példátlan méretű szankciósorozat egy ország ellen, hanem kísérlet egy ország és a vele szövetséges (vagy annak láttatott) csoportosulások eltörlésére.
Amire viszont egyáltalán nem figyelünk, az az, hogy az USA nemcsak ellenségei, de szövetségesei minden ellenállását is fel akarja számolni ebben a konfliktusban.
Egyfajta új Athén születik, ahol a „Déloszi Szövetség” tagjai ugyanúgy a nagyhatalom foglyaivá válnak, mint azok, akik ellen harcolni kényszerülnek. Lehet hogy elő kell vennünk Thuküdidész Peloponnészoszi háború című művét és újra el kell olvasnunk a V. könyv 85-116. alatt található méloszi követjárás esetét.
Michael Hudson amerikai közgazdász, a Missouri–Kansas City Egyetem közgazdaság-tudományi professzora szerint mindaz, ami körülöttünk zajlik, az nem más, mint „egy hosszan elhúzódó harmadik világháborúval fenyegető implicit (rejtett, közvetett) nyitójáték.”
„Mára világossá vált, hogy ennek az új hidegháborúnak a mai eszkalációját már több mint egy éve megtervezték. Amerika mindent megtett annak érdekében, hogy blokkolja az Északi Áramlat 2-t, mert mindenképpen meg akarta akadályozni Nyugat-Európát ('NATO') abban, hogy kölcsönösen együttműködésen alapuló viszonyt létesítsen Kínával és Oroszországgal. Ahogy Biden elnök nyilatkozatai és az Egyesült Államok nemzetbiztonsági jelentései mutatják, jó látható, hogy az USA Kínát tekinti a legnagyobb ellenségének."
Annak ellenére, hogy Kína nagy szerepet játszott abban, hogy a nagyvállalatok csökkentsék a munkabéreket és növeljék a termelést, az USA számára Kína növekedése egy félelmetes végső állapotot vizionál: a szocializmuson keresztüli jólét elérését. A szocialista iparosítást mindig is a járadékos gazdaság nagy ellenségének tekintették. Ennek eredményekén ma a gazdasági rendszerek összecsapása zajlik – a szocialista iparosodás harcol a neoliberális pénzügyi kapitalizmus ellen.
A Kína elleni új hidegháború egy rejtett nyitánya annak a folyamatnak, ami egy hosszan elhúzódó harmadik világháború rémével fenyeget bennünket. Az Egyesült Államok stratégiája Kína természetes gazdasági szövetségeseinek, különösen Oroszországnak, Közép-Ázsiának, Dél-Ázsiának és Kelet-Ázsiának a kiiktatása a viszonyrendszerből. A kérdés csak az, hogy hol kezdje az USA a faragást és az elszigetelést.
A neoliberális pénzügyi vezetés Oroszországban látta meg a legjobb lehetőségnek az elszigetelési folyamat megkezdésére. Oroszországot el akarják vágni mind Kínától, mind pedig a NATO euróövezetétől. Egyre súlyosabb – és "remélhetőleg" végzetes – szankciók sorozatát dolgozták ki Oroszország ellen, hogy megakadályozzák a NATO-t a vele való kereskedésben. A geopolitikai földrengés kirobbantásához csak egy „casus belli” kellett.
Ezt elég könnyen elintézték. Az eszkalálódó új hidegháború indulhatott volna a Közel-Keleten (pl. az iraki olajmezők Amerika általi elfoglalása elleni ellenállás miatt) vagy Iránban vagy Kelet-Afrikában. Mindegyik területre készített elő puccsokat, színes forradalmakat és rendszerváltásokat. Az elmúlt egy-két évben különösen gyorsan épült fel Amerika „afrikai hadserege”. Ukrajna azonban ekkor már nyolc éve, a 2014-es Maidan puccs óta az Egyesült Államok által támogatott polgárháborúnak volt kitéve. Ez az ország kiváló lehetőséget kínált az első nagy győzelemre ebben a Kínával, Oroszországgal és szövetségeseikkel szembeni konfrontációban.
Így a háború kirobbanása előtt az orosz ajkú donyecki és luhanszki régiókat egyre nagyobb intenzitással lőtték, remélve, hogy Oroszország válaszlépésre szánja el magát. Amikor Oroszország még mindig tartózkodott a válaszadástól, akkor terveket készítettek elő egy február végén kezdődő „nagy leszámolásra”. Ennek első lépése egy villámháborús ukrán támadás lett volna a szakadár térségek ellen, amelyet amerikai tanácsadók és a NATO katonai parancsnokai terveztek meg.
A két kelet-ukrajnai tartomány Oroszország általi megelőző védelmét, majd az ukrán hadsereg, haditengerészet és légierő katonai megsemmisítését az elmúlt két hónapban ürügyként használták fel az Egyesült Államok által kidolgozott szankciós program bevezetésére. Ennek következményeit ma látjuk igazán kibontakozni.
Nyugat-Európa kötelességtudóan végigment a számára meghatározott munkarenden. Ahelyett, hogy olcsó orosz gázt, olajat és élelmiszer-gabonát vásárolna, ezeket most kénytelen az Egyesült Államoktól drágábban beszerezni, miközben a fegyveres konfliktus miatt keltett félelmek hatására hatalmas pénzösszegeket fordítanak amerikai fegyverek vásárlására és tovább növelik a térségben állomásozó amerikai csapatok nagyságát. Kialakul a teljes függés állapota.
Ideje megvizsgálni, hogy ez a folyamat hogyan is befolyásolja Nyugat-Európa fizetési mérlegét, és ezáltal milyen hatásokat generál az euró dollárral szembeni árfolyamával kapcsolatban.
Az európai kereskedelem és befektetések a szankciók bevezetésére irányuló háborút megelőzően növekvő kölcsönös jólétet biztosítottak Németország, Franciaország és más NATO-országok számára, Oroszországgal és Kínával. Oroszország versenyképes áron kínált bőséges energiát. Az energiatöbblet (pl. az Északi Áramlat 2) az európai gazdaságnak egy óriási kiugrási lehetőséget jelentett volna.
Európa így több ipari termék Oroszországba exportálása és tőke kombinációjával tudott volna még több devizát kitermelni. Így fizetni tudta volna A növekvő importot, újabb pénzösszegeket tudott volna befektetni az orosz gazdaság fejlesztésébe (pl. német autóipari cégek és pénzügyi befektetések). Ezt a kétoldalú kereskedelmet és befektetési trendet most leállították. Ez a leállás nem lesz rövid életű.
Tekintettel arra, hogy a NATO elkobozta Oroszország euróban és brit fontban tartott devizatartalékait, és hogy az amerikai propagandamédiák által szított európai russzofóbia teljesen elhatalmasodott a közéletben, lehetetlen azt képzelni, hogy ez az együttműködés rövid időn belül helyreállna.
A NATO-országok amerikai LNG-t vásárolnak majd. Dollármilliárdokat kell költeniük majd a megfelelő kikötői kapacitás kiépítésére. Ez akár 2024-ig is eltarthat. (Addig is sok szerencsét kívánunk!) Az energiahiány meredeken emeli a gáz és az olaj világpiaci árát. A NATO-országok is fokozzák fegyvervásárlásaikat az Egyesült Államok hadiipari komplexumától. A pánikszerű vásárlás természetesen a fegyverek árát is emeli. Az élelmiszerárak is emelkedni fognak, egyrészt az oroszországi és ukrajnai behozatal leállásából adódó kétségbeejtő gabonahiány, másrészt a gázból előállított műtrágya hiánya miatt.
Mindhárom kereskedelmi dinamika erősíti a dollárt az euróval szemben.
A kérdés az, hogy Európa hogyan fogja egyensúlyba hozni nemzetközi fizetéseit az Egyesült Államokkal? Mit kell exportálnia, amit az Egyesült Államok gazdasága elfogad? Hiszen saját protekcionista érdekeit az amerikaiak meg fogják védeni, most, hogy a globális szabadkereskedelem gyorsan haldoklik. Mit fog tenni Európa?
Szerény javaslatot szeretnék tenni.
Most, hogy Európa nagyjából megszűnt politikailag független állam lenni, kezd inkább Panamára és Libériára hasonlítani, akkor inkább használja az amerikai dollárt.
Ezek az említett országok egyfajta offshore bankközpontok, amelyek nem viselkednek igazi „államok” módjára, mert nem bocsátanak ki saját valutát.
Mivel az eurózónát monetáris bilincsekkel hozták létre, amelyek korlátozzák azt a képességét, hogy a GDP 3 százalékán túli pénzt pumpáljon a gazdaságba, miért nem dobja be a pénzügyi törülközőt és fogadja be az amerikai dollárt, mint például Ecuador, Szomália, a törökök és a Caicos-szigetek? Ez biztonságot adna a külföldi befektetőknek a valuta leértékelődése ellen az Európával folytatott növekvő kereskedelmében és annak exportfinanszírozásában.
Európa Egyesült Államokkal szembeni növekvő olaj-, fegyver- és élelmiszer-kereskedelmi hiányának finanszírozására vállalt külföldi adósságának dollárköltsége az elkövetkező időben robbanásszerűen meg fog nőni. Az euróban kifejezett költség még nagyobb lesz, mint amilyen mértékben a valuta árfolyama zuhanni fog a dollárral szemben. A kamatok emelkedni fognak, ami lassítja a beruházásokat, és még jobban függővé teszi Európát az importtól.
Az eurózóna gazdasági holtövezetté válik.
Az Egyesült Államok számára a dollárhegemónia a növekedést biztosító szteroid – legalábbis Európával szemben.
Az európai kontinens valójában Puerto Rico valamivel nagyobb változata lesz.
Az „ukrán háború” által kiváltott új hidegháború kiteljesedett változata azt kockáztatja, hogy a harmadik világháború nyitó mozzanatává válik, és valószínűleg legalább egy-két évtizedig el fog tartani, mivel az Egyesült Államok kiterjeszti a harcot a neoliberalizmus és a szocializmus között, hogy egy világméretű konfliktust hozzon létre. Az amerikai stratégák Európa amerikai gazdasági meghódításán kívül az afrikai, dél-amerikai és ázsiai országokat is igyekeznek hasonló módon bezárni és holtövezetté tenni.
Az energia- és élelmiszerárak meredek emelkedése súlyosan érinti az élelmiszerhiánnyal és energiahiánnyal küzdő gazdaságokat – ugyanakkor lejár a kötvénytulajdonosokkal és bankokkal szembeni deviza-dollárban denominált adósságaik esedékessége, és a dollár árfolyama emelkedik saját valutájukhoz képest. Sok afrikai és latin-amerikai ország – különösen Észak-Afrika – választás előtt áll, hogy éhezik, csökkenti benzin- és villamosenergia-felhasználását, vagy dollárkölcsönt vesz fel, hogy fedezze az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelemtől való függőségét.
Szóba került az IMF általi új SDR-ek kibocsátása a növekvő kereskedelmi és fizetési hiány finanszírozására. De ez a hitel mindig kötöttséggel is jár. Az IMF szankcionálja azokat az országokat, amelyek nem engedelmeskednek az Egyesült Államok politikájának. Az első amerikai követelés az lesz, hogy ezek az országok bojkottálják Oroszországot, Kínát és feltörekvő kereskedelmi és valuta-önsegítő szövetségét.
„Miért adjunk Önnek SDR-t vagy nyújtsunk új dollárhiteleket, ha Önök együttműködnek, kereskednek Oroszországban, Kínában és más országokban, amelyeket mi már régen ellenségnek nyilvánítottunk” – kérdezik majd az amerikai tisztviselők.
Legalábbis ez a nagy terv. Nem lennék meglepve, ha a jövőben azt látnám, hogy néhány afrikai ország a „következő Ukrajna” lesz. Az Egyesült Államok proxy erői (még mindig rengeteg a vahabita szószóló és zsoldos) harcolni fognak majd azon országok hadseregei és lakossága ellen, akik orosz gazdaságokból származó gabonából akarnak kenyeret sütni, és az orosz kutakból származó olajjal vagy gázzal táplálnák gazdaságukat.
Azok az országok, amelyek a kínai Egy Övezet és Egy Út Kezdeményezésben vesznek részt, szintén gyorsan az ellenségeket felsoroló listára kerülnek, mert végül is ez a kínai terv volt a kiváltója a globális neoliberális hegemóniáért meghirdetett új amerikai háborúnak.
A világgazdaság lángokban áll, és az Egyesült Államok katonai válaszlépésre és saját fegyver, olaj, mezőgazdasági exportkereskedelmének fegyverként való alkalmazására készült, és követeli az országokat, hogy válasszák meg, az új vasfüggöny melyik oldalához kívánnak csatlakozni.
De mit hoz ez majd Európának?
A görög szakszervezetek már tüntetnek a bevezetett szankciók ellen. Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnök most nyert egy választást, s ő alapvetően ellentétes világnézeten van a világot irányítani szándékozókhoz képest. Ez a nézet alapvetően EU- és USA-ellenes. Ha kell, az orosz gázért rubelben is hajlandó fizetni. Hány másik ország próbál majd ellenállni – és ez az ellenállás vajon mennyi ideig tart majd? India már elmondta az amerikai diplomatáknak, hogy gazdasága természetesen kapcsolódik Oroszországhoz és Kínához. Pakisztánban ugyanez a számítás működik.
Az Egyesült Államok szemszögéből nézve csak annyit kell válaszolni: „Mi haszna van a helyi politikusoknak és a szövetséges oligarchiáknak? Minek jutalmazzuk ezen országok vezető rétegét, ha nem hajlandóak a kezünkre játszani saját országaikat?”
Az amerikai diplomáciai stratégák már a tervezési szakaszban a gazdasági rendszerek háborújaként tekintettek a fenyegető harmadik világháborúra. Melyik oldalt választják majd az országok? A saját gazdasági érdekeiket és a társadalmi kohéziójukat, vagy az Egyesült Államok közbeavatkozása által beiktatott helyi politikai vezetőknek való alávetettséget.
Talán emlékszünk még arra az 5 milliárd dollárra, amellyel Victoria Nuland külügyminiszter-helyettes dicsekedett el. Ennyi pénzt kellett befektetni nyolc évvel ezelőtt az ukrajnai neonáci pártokban ahhoz, hogy az orosz-ukrán ellenségeskedés háborúvá fajuljon.
Vajon a politikai beavatkozással és a médiapropagandával szemben mennyi időbe telik a világ többi részének, hogy ráébredjen, hogy globális háború zajlik, és a láthatáron ott van a harmadik világháború? Az igazi probléma az, hogy mire a világ megérti, mi folyik itt, a globális törés már lehetővé teszi Oroszországnak, Kínának és Eurázsiának, hogy valódi, nem neoliberális Új Világrendet hozzanak létre, amelynek nincs szüksége NATO-országokra, és amely elvesztette a reményét a kölcsönös gazdasági előnyökön alapuló együttműködés lehetőségében.
A katonai hadszíntér tele lesz majd gazdasági hullákkal.”
Az athéniak Kr. e. 416-ban körbevették hajóikkal a semleges Mélosz szigetét, és követekkel a sziget tanácsa elé járultak. Az athéniak nem akartak a sziget teljes lakossága előtt beszélni. Athéni indoklás szerint azért csak a tanáccsal folyt a tárgyalás, mert a méloszi polgárok azonnal felismernék az athéni érvek „jogosságát és igazságát”, és ezt csak a spártaiakhoz hű vezetőréteg nem akarja felismerni és elfogadni:
„Miután nem szólhatunk az egész néphez, nyilván azért, hogy a tömeget egyetlen összefüggő beszédben előadott s az első hallásra is meggyőzőnek és megcáfolhatatlannak ható érveinkkel meg ne zavarjuk…”
A követjárás során az athéniak azonnal nekiláttak a mélosziak győzködésének. Látva, hogy a hízelgő hangsúly nem fog célra vezetni, azonnal fenyegető stílusra váltottak. Felvázolták a mélosziak számára, hogy az erőviszonyok vonatkozásában nincs értelme méltányosságot és igazságosságot elvárni: Mélosz vagy elfogadja az Athén által diktált feltételeket, vagy visszautasítja azokat, de a tárgyalások lényegi része csakis az athéniak érdekétől függ. Mélosz hiába próbálja bizonyítani, hogy hajlandó partnerként viselkedni egy esetleges kompromisszum reményében, be kell látnia, hogy az athéniak a behódolás vagy a háború lehetőségein kívül más választást nem hagytak a számára. Athén egyébként sem tehetné meg, hogy tárgyalási és beleszólási lehetőséget biztosítson egy elvileg semleges, de mégis spártai érdekszférába tartozó szigetnek. Ezzel ugyanis saját szövetségi rendszerén belüli belső ellenzéknek is jogalapot, és ezzel együtt támadási felületet is adna.
Ezért Athén kénytelen betölteni a cinikus nagyhatalom szerepét. Az athéniak Mélosz számára a végső pusztulás vízióját festik le abban az esetben, ha nem hajlandók elfogadni az feltételeket és egyezségre jutni.
A mélosziakat azonban nem rettentette meg az athéni zsarolás, és évszázados függetlenségükre hivatkozva elutasították a nagyhatalom diktátumát. Athén beváltotta fenyegetését, és valóban megostromolta a szigetet. A mélosziak, ígéretükhöz híven az ellenállást választották, és bár végül elbuktak, hősiesen helyt álltak a harcokban, melynek során saját földjüket védték egy idegen hatalommal szemben.
Keserű kilátás...
Forrás:
Comments