Vukics Ferenc: A kollektív bűnösség és a kalózengedély. Vak, aki nem látja, hova vezet mindez...

Háború van a szomszédban, amit valójában az USA és Oroszország vív egymással, és az elszenvedői: ukránul beszélő ukránok, oroszul beszélő ukránok és oroszul beszélő ukrán állampolgárságú oroszok.

A továbbképzések és a nyelvtanfolyamok során több ukrán osztálytársam is volt. Mindegyik „kevert” családból érkezett, és a családalapítás során is ezt a „hagyományt” követte. Vegyesházasságokból érkező emberek voltak, akik ugyanúgy vegyesházasságokat kötöttek. Az ukrán társadalom többségében szinte kibogozhatatlanul van jelen a két nép együttélése. Ebből is látszik, hogy ezen embereknek milyen mértékű meghasonlást kell ahhoz produkálniuk, hogy „zsigeri gyűlölettel” viseltessenek a másik néppel szemben. Ennek ellenére az ukrán és az orosz nacionalizmusnak, valamint a konfliktusukat mindenáron kikényszeríteni akaró erőknek sikerült elérnie, hogy egymásnak essenek.

Nemrégiben én is megosztottam egy „klikkvadász” cikket, amely Infostarton jelent meg: „A világháború óta először lőhettek német katonák oroszokra” címmel. Gyorsan meg is kaptam a letolást, hogy ilyen „baromságokat” meg sem kellene nyitni, meg hogy a cikk írója szinte minden sorát feltételes módban írta, ezért nem kell komolyan venni.

A magyar lap a Frankfurter Allgemeine Zeitung írására hivatkozik, amelyet ugye mégiscsak egy komoly médiának tartanak (mi tudjuk, hogy az amerikai és a német titkosszolgálatnak jelentős befolyása van a híranyagok összeállításában – ennyiben komoly az újság), és ténylegesen azt írta, hogy „a második világháború óta talán ez volt az első alkalom, amikor német katonák orosz katonákra lőttek, ráadásul Ukrajnában, ahogy 81 évvel ezelőtt – bár ezek a németek most formálisan nem a német hadsereg kötelékében harcolnak ott.”

„A férfi megadta egy másik német zsoldos elérhetőségét, aki magát Janninak nevezte, aki az állította magáról, hogy aktív szolgálatban van a Bundeswehrnél, ahol páncélgránátos és kommandós kiképzést kapott.” A kritikus hozzászóló ezt is nettó baromságnak tartotta, miközben éppen tegnap döntött a kanadai kormány arról, hogy nem engedélyezi a „teljes munkaidőben dolgozó” és a tartalékos állományban lévő tagjainak, hogy az Ukrán Idegenlégió kötelékében harcoljanak.

A kanadai vezetés szerint nagy a valószínűsége, hogy ha kanadai katonák fogságba esnek, akkor az oroszok propagandacélokra fogják felhasználni ezeket az embereket. Az orosz források szerint ausztrál és brit katonák is vannak Kromatorszk térségében. Igen, olyan katonák, akik éppen hivatásos állományban vannak az adott ország hadseregében.

A világ nagyot változott. A katonai magánvállalatok (Private Military Company – PMC) elképesztő mértékben „leuralták” a világ konfliktusait. A katonai magánvállalatok (Private Military Company – PMC) általánosan biztonsági és katonai szolgáltatásokat nyújtanak, a reguláris erők feladatainak egy részét átvállalva vagy vállalva, általában az adott kormányzattal és/vagy magánvállalattal létrejött szerződés alapján.

E szervezetek tagjait legtöbbször zsoldosként tüntetik fel a médiában, de a vállalatok inkább szerződött felekként és/vagy egyszerűen biztonsági szakértőkként utalnak rájuk, az ilyen szolgáltatásokat kínáló üzleti szférát pedig magánbiztonsági szektornak értelmezik.

Működésüket tekintve nagyon hasonlóan működnek egy állami katonai és/vagy rendészeti szervhez, de általában kisebb méretűek. Legtöbbször kiegészítő szolgáltatásokat nyújtanak a hivatalos fegyveres erők működéséhez, vagy a kiképzésben segédkeznek; privát vállalatok szerződéseiben a kulcspozícióban dolgozók testőreiként is megjelenhetnek. Jellemző feladataik közé sorolható az objektumvédelem is.

Az igazán „vállalkozó” kedvűeknek azonban lehetőségük van kormányokat megbuktatni és akár támadó műveletekben is részt venni. Az alkalmazó sokszor NATO tagállam kormánya, titkosszolgálata által finanszírozott másik magáncég. A zsoldoshadsereg óriási üzlet és a zsoldoscégek a világ fegyveres konfliktusaiban megkerülhetetlen tényezővé váltak.

Az ezredforduló óta gyakorlatilag minden nagyobb incidensben tevékenyen – időnként túl tevékenyen – vesznek részt. A hibrid hadviselés megjelenésével, ahol már messze nem a szemben álló felek hadseregének létszáma és arzenálja dönt el egy-egy háborút, még inkább felértékelődik a szerepük.

Bárhogyan is legyen az adott szerződésben, háborús övezetben a támadó erőt alkalmazó fegyveresek a nemzetközi jog, illetve az USA Katonai Bizottságának döntése alapján törvénytelen fegyvereseknek minősülnek.

Becslések alapján a piac mérete éves szinten eléri a 100 milliárd dollárt. A PMC-k erős elszívó hatást fejtenek ki, s ennek az a következménye, hogy a nyugati hadseregeket nagyon sok komolyan kiképzett hivatásos hagyta el a katonai magánvállalatok által nyújtott nagyobb fizetésért.

Néhány éve a brit hadsereg volt az első, amely felismerte, hogy ha nem akarja elveszíteni a komolyan kiképzett katonáit, akkor valamiféle öszvér megoldást kell találnia a több fizetésre vágyó hivatásosainak megtartására. A katonáknak lehetőségük van fél-egy éves „tanulmányi szabadságra”, „fizetés nélküli szabadságra” távozniuk. Ez alatt az idő alatt alaposan megszedhetik magukat, hiszen pl. egy jól képzett brit tisztnek akár 30 000 dollárt is fizetnek havonta ezek a cégek. Az ukrán konfliktusban nemcsak az orosz Wagner PMC tagjai, de nyugati finanszírozású Allied Universalt, Tripla Canopy és más cégek is jelen vannak. Ezen cégek méretét talán jól megvilágítja a tény, hogy több mint 800 ezer alkalmazottal dolgoznak a világ százharminc országában. A háborúmentes országokban fő profiljuk a vagyon- és értékvédelem, ám szinte valamennyi konfliktuszónában jelen vannak, foglalkoznak katonai hírszerzéssel, kiképzéssel, konvojkísérettel, aknamentesítéssel, személyvédelemmel, sőt, börtönüzemeltetéssel is.

Az oroszok ellen harcoló német katonák esetében (akiknek többsége valószínűleg keleti szláv származású) én elsősorban arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy ez a cikk is beilleszkedik abba a sorba, amely a nyugati médiában megjelenő oroszellenességről szól. Minden nagy háborúban és konfliktusban az ellenség dehumanizálása, emberi jegyeitől való propagandisztikus megfosztása előzi meg a valóságos öldöklést. Az embereket valahogy rá kell venniük a hatalmasoknak arra, hogy az ember tiszteletére felépülő korábbi eredményeket semmivé tegyék.

A hírszerzési információkból nagyjából négy „csomagot” készítenek. Egy kerül a politikai vezetők kezébe, egy készül a szövetségeseknek, egy a közvélemény „intelligenciájának” egy pedig a „tömegeknek”. Az utóbbi a legkevésbé valóságalapú, de leginkább meghatározó erejű. A Frankfurter Allgemeine Zeitung írására azért is fontos odafigyelni, mert ez a tömegeknek szóló csomagból került ki.

A cikk által sugallt gondolatok pedig azok, amelyeket a szolgálatok, a politikai vezetők „el akarnak helyezni” a fejünkben. Ebben az esetben pedig azt, hogy szokjuk meg, hogy német lő oroszra.

Az olasz, francia és brit hatóságok az utóbbi hetekben több jachtot, villát, magánrepülőt, és a Chelsea FC nevű, brit székhelyű szórakoztatóipari vállalkozást is zár alá helyezték, az orosz oligarchákra Ukrajna lerohanása miatt kivetett szankciók keretében.

Semmilyen nemzethez tartozó oligarcha nincs szívem csücskéhez közel, de egyet kell értenem azokkal a véleményekkel, hogy „túltolja” a nyugat az oroszellenes tiltakozásokat. Amikor letiltják az orosz szerzők műveit, amikor már Gagarin is nemkívánatossá válik, és amikor az oroszellenesség már a hétköznapi orosz emberek elleni támadásokban, bántalmazásokban is megjelenik, akkor minden jóérzésű ember kényelmetlenül érzi magát, és megrázó történelmi példák jutnak az eszébe.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten arra kérte az amerikaiakat, hogy ne vásároljanak olyan cégektől, amelyek továbbra is üzletelnek Oroszországgal. A média által hergelt emberek szerte a világban a „maguk módján” tesznek annak érdekében, hogy reagáljanak az Ukrajna elleni agresszióra.

USA-szerte bárok, éttermek és italboltok öntik ki az orosz vodkákat, és ukrán szeszes italokkal helyettesítik azokat, hogy ilyen módon legyenek szolidárisak az ukrán néppel. Az orosz krémtortát ukránra változtatják, kitörlik az étlapokról az orosz mustárt, a kaviárt, a pezsgőt, nem veszik nyilvántartásba az orosz fajtájú kutyákat, macskákat. Kitiltják a sportolókat a világversenyekről (ehhez már nyolc éve hozzá vannak szoktatva), a videójátékból eltüntetik az orosz válogatottat. és a szankciók és a korlátozások alá nem eső orosz magánszemélyeket is támadják.  

A legsúlyosabb következménye az oroszellenességnek, hogy már a hétköznapi orosz embereket is bántalmazzák. Új-Zélandon, Németországban, Kanadában és az Egyesült Államokban különböző korú orosz bevándorló számolt be arról, hogy tömegközlekedési eszközökön, üzletekben és még a munkahelyükön is zaklatják és fenyegetik őket. Vandálok orosz éttermeket és üzleteket vettek célba New Yorkban és Washingtonban, valamint orosz közösségi központokat és templomokat Kanadában, holott ezek a helyek nyilvánosan ellenzik Ukrajna invázióját, és sok esetben ukránok is dolgoznak ezekben az intézményekben. Világszerte támadják az orosz külképviseleteket. A közösségi média „ideiglenesen felfüggeszti” alapelveit és engedélyezi, hogy oroszok meggyilkolására biztassanak oldalaikon.

„Én megtettem, ami tőlem telik, emberek! Ideje, hogy Írország többi része is megtegye a magáét” – mondta rendőri elvezetése közben az a kamionsofőr, aki a kaput áttörve betolatott a dublini orosz nagykövetség területére.

A sofőr szeretné, ha az orosz nagykövet elhagyná ezt a szabad országot (amelynek 14 évébe került a két magyar kisgyereket elgázoló ír üzletember elítélése).

Az ukránok még a nevét is eltörlik válogatottsági csúcstartójuknak, mert nem elég hamar ítélte el az ország elleni agressziót.

Az ukrajnai orosz háború miatti szankciók az oroszországi kamionsofőröket is érintik, és közülük többen maradtak Németországban – pénz és üzemanyag nélkül, hiszen a bankkártyáikat letiltották. Az orosz sofőrök ipari területeken és a főutaktól távolabbi parkolókban bujkálnak attól tartva, hogy megtámadják őket. Van okuk félni.

Az orosz halászhajókat senki sem volt hajlandó üzemanyaggal ellátni még abban a Norvégiában sem, ahol a diszkriminációt a törvény szigorúan bünteti, és amelynek halászati teljesítményéhez ezek a hajók 20%-kal járultak hozzá. „Majd hazaeveznek, vagy hazavitorláznak valahogy…” – mondták az érintett kikötői hatóságok és az üzemanyagkereskedő cégek képviselői nevetve.

Ukrán, német, brit nők „új szankciókkal” sújtják a megszálló állam polgárait. A „Не дай русскому (Ne hagyd az oroszoknak)” nevű mozgalomhoz csatlakozó hölgyek (zömében férjezett hölgyek) kijelentik, hogy politikai meggyőződésből nem hajlandók többé orosz férfival lefeküdni. Az alapötlet Taras Shevchenko, ukrán költő 1838-as, Kateryna című verséből származik, melyben a költő szerelemre buzdítja az ukrán hajadonokat bárkivel, csak az oroszokkal ne. Bad Kitty néven futó, Lilly Summers erotikus modell még ennél is tovább megy: „Személyesen fekszem le minden orosz katonával, aki leteszi a fegyvert és Vlagyimir Putyin parancsát megtagadva felhagy az Ukrajna elleni agresszióval.”

A hölgy egy tömeges fegyverletétel esetén nagy bajba kerülne.

Az 1938. november 9-én kirobbant és a történelmi köztudatba kristályéjszakaként bevonult esemény az üvegszilánkokról kapta a „Kristallnacht” nevet. A németek ekkor már nyílt pogrom során vállalták fel a zsidók ellehetetlenítésével kapcsolatos terveiket.

A magyar történelmet ismerő emberek számára fájdalmas emlékeket hoznak a felszínre a mostani események. 1945. augusztus 2-án jelent meg az Edvard Beneš csehszlovák államfő által kibocsátott 33. számú alkotmányrendelet „a német és magyar nemzetiségű személyek állampolgárságának rendezéséről”. Ez a dekrétum tetőzte be a két kollektíven háborús bűnösnek nyilvánított nemzetiség (magyar és német) jogfosztását, mert vagyonuk után állampolgárságuktól is megfosztotta őket. A dekrétumok rendelkeztek többek között a németek, a magyarok, az árulók és kollaboránsok vagyonának kártalanítás nélküli elkobzásáról, mezőgazdasági ingatlanjaik cseh és szlovák földművesekkel való betelepítéséről.

A tetőpontot az 1945. augusztus 2-án kelt 33. rendelet jelentette, amely augusztus 10-i hatállyal megfosztotta a magyarokat és a németeket állampolgárságuktól, büntetlenséget csak a lojális, 1938 előtt is csehszlovák állampolgárok kaptak.

A hontalanná vált németeket és magyarokat közmunkára kötelezték, lehetségessé vált vállalkozásaik kártalanítás nélküli kisajátítása, egy újabb rendelet alapján pedig a hatóságok az általuk megbízhatatlannak minősített személyeket őrizetbe is vehették.

A dekrétumok lehetővé tették a magyar közalkalmazottak elbocsátását, nyugdíjuk, szociális segélyük, egészségügyi ellátásuk megvonását, a magyar nyelvhasználat betiltását a közhivatalokban és az egyházi szertartásokon, a magyar hallgatók kizárását az egyetemekről, a magyar kulturális és társadalmi egyesületek feloszlatását, a magyar nyelvű könyvek, újságok kiadásának megtiltását, magyar nemzetiségű személy még polgári pert sem indíthatott.

Vak, aki nem látja, hogy hasonló események zajlanak most az egyszerű orosz polgárokkal is, ráadásul az emberi jogokkal és az államok éppen érvényben lévő rendelkezéseivel is szembe mennek ezek a határozatok. Ez a „saját törvényeinket sem tartjuk be állapot” leginkább az elszabadult diktatúrákra volt eddig jellemző. Ott, ahol a tömegeket már csak a gyűlölet mozgatta és tökéletesen kiszolgálták a diktatúrák elvárásait.

Akkor a goebbelsi propagandának köszönhetően az 1938-ra már erősen antiszemita közhangulat jó előre kódolta egy nagyobb zsidóellenes pogrom kitörésének lehetőségét. A zsidóellenes hangulatot csak tovább szították az 1935-ös nürnbergi faji törvények, illetőleg az 1938 júliusa és októbere között meghozott, a zsidó vagyonok kisajátításáról szóló törvények és rendeletek.

Ekkor még sehol sem működött a megsemmisítő apparátus, az elhurcoltakat azzal a feltétellel engedték fokozatosan szabadon, hogy kivándorolnak, és véglegesen elhagyják Németországot.

Március elejétől lefoglalhatják az orosz, vagy az „orosznak minősített” vagyont Ukrajnában. Az országban éppen most tiltották be az ellenzéket, és még a kormánypárti médiát is összevonták az „egyöntetűbb hírközlés biztosítása érdekében”. Az ukrán parlamentben korábban elfogadott törvény szerint a kormány indítványozhatja az Oroszország vagy orosz magánszemélyek tulajdonában levő vagyontárgyak elkobzását a Nemzetbiztonsági Tanácsnak, amelynek az engedélyével azok ukrán állami tulajdonba kerülhetnek. Első lépésként mintegy 3000 vasúti kocsit és mozdonyt államosítottak.

Ennek az eljárásnak már három éves „hagyománya” van keleti szomszédunknál, ahol még jóval a háború kirobbanása előtt döntöttek arról, hogy a magánvagyon elkobzása révén segítsék elő az állami büdzsé feltöltését.

Az ukrán elkobzási procedúra „jogi előnye”, hogy az nem függ a bírósági ítéletektől. Az alapját a meglévő vagyon és a törvényes jövedelem közötti különbözet képezi. Csak azok a jogtalanul szerzett vagyonok jöhetnek szóba az állam javára történő elkobzásban, amelyek a törvény 2019 november 28-iki hatályba lépését követően keletkeztek. A háború elmélyülésével, az ukrán büdzsé kiürülésével ez az eljárás tovább fog durvulni.

A Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz és magához az ukrajnai háborúhoz köthető oligarchák további vagyonelemei felkutatása és zárolása érdekében is nemzetközi nyomozás indult.

Az amerikai rövidítéssel REPO (Russian Elites, Proxies and Oligarchs, azaz kb. orosz elitek, strómanok és oligarchák) névre hallgató nemzetközi akciócsoport pénzügyi és vállalati adatok átfésülésével, kriptovaluta-tranzakciók nyomon követésével, hírszerzési eszközökkel és adatelemzéssel próbálja felkutatni ötven szankcionált egyén vagyonát.

Emellett az Egyesült Államok egy külön ügycsoportot is létrehozott az igazságügyi minisztérium, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), a pénzügyminisztérium és más kormányszervek részvételével KleptoCapture (kb. kleptokrata-fogó) néven, amely az országon belül próbálja majd összeszedni az orosz oligarchák vagyonát.

Mint a Reuters összefoglalójából kiderül, az első probléma, hogy a vagyon lefoglalásához bizonyítani kell, hogy az adott vagyontárgyat bűncselekmény elkövetésére használták, vagy bűncselekményből szerzett vagyonból vásárolta azt a tulaj. Az Egyesült Államokban ráadásul félmillió dollár feletti érték (kb. 170 millió forint) esetén a vagyon elkobzásához bírósági ügyet kell indítania az ügyészségnek, ami nehezíti a helyzetet.

Andrew Adams, a KleptoCapture ügycsoportot vezető amerikai szövetségi ügyész arról beszélt, hogy „nem lehet csak úgy elvenni egy jachtot. Össze kell gyűjteni a bizonyítékokat (ez azért menni szokott az amerikaiaknak), amelyek a vagyontárgyat egy bűncselekményhez kötik. Nemcsak azt kell tudnod bizonyítani, hogy milyen bűncselekmény történt, hanem azt is, hogy a vagyoneszköz kapcsolódik ahhoz”.

Úgy tűnik, hogy a pénzügyi zárolásokra az orosz állam már 2014-óta készült. A Foreign Affairs írása szerint az oroszok kínai segítséggel és magánszemélyek közbeiktatásával 80-100 milliárd dollárt rejtettek el a nyugat szeme elől.

Amerikában sem minden az oroszellenességről szól. A ZeroHedge írása szerint „Privatér-szerű” okmány kiadására készül az USA. Privatérnek (állami kalóznak) nevezik az olyan magánszemélyeket, akiket egy adott állam által kibocsátott engedély felhatalmazott, hogy háborús időkben a kibocsátó nemzet számára ellenséges hajókat megtámadhassák. Az ilyen engedélyeket kalózlevélnek (angolul letter of marque) hívták, és értelmében a megszerzett zsákmány 10%-a a kiállító országot illette meg. A kalózlevéllel ellátott privatérek és a kalózok között az volt a különbség, hogy a privatérek is a nyílt tengeren bármely állam hadihajói által elfoghatók és elkobozhatók, a legénység azonban, minthogy állami engedélye van, nem ítélhető el kalózkodás miatt, hanem a hadifoglyoknak megfelelő elbánás alá esik. Jogilag a hajó rablással foglalkozó kalózhajó, de legénysége nem kalóz.

„Az Egyesült Államok visszahozza a kalózokat, hogy elfoglalják az orosz jachtokat. Évszázadokkal ezelőtt, amikor a királyok és királynők csendben nem hivatalos háborút akartak vívni ellenségeik ellen, kiadtak valami 'Marque levelet' a magántengerészeknek. A levél törvényesen felhatalmazza ezeket a közkatonákat (ami csak udvarias módja volt a 'kalóz' kifejezésnek), hogy elfoglalják más királyság hajóit és rakományát a tengeren. Lényegében a kormány által jóváhagyott lopásról volt szó. Nos, az Egyesült Államok Kongresszusa visszahozza ezt a gyakorlatot. A közelmúltban benyújtott törvényjavaslat 'felhatalmazza az Egyesült Államok elnökét, hogy bizonyos orosz állampolgárok vagyonának lefoglalása céljából védjegyet és megtorló levelet adjon ki'. Így ha a törvényjavaslat elfogadásra kerül, a gyerekek ismét jogosan álmodozhatnak arról, hogy felnőve kalózok lesznek. Utoljára az 1812-es háború idején adtak ki ilyen engedélyt az Egyesült Államokban. Brrrr…”

2008-óta már az amerikai filmekben is látható volt a fordulat. Míg korábban az oroszokat együttműködő felekként mutatták be a Hollywood-i filmek, a világválság óta egyre inkább ördögi tulajdonságokkal ruházták fel az „oroszokat” eljátszó szereplőket. Aztán néhány év múlva már halomba lőtték őket az akciófilmekben. Gyorsan kiderült, hogy „csak” az oroszok doppingolnak. Évek óta nem viselhették a sportolók az országuk nevét, nem csendülhetett fel az orosz himnusz a győzelmek után.

2015-ben minden magyar közgazdász azon kesergett, hogy jelentős hátrányokat okoz a magyar gazdaságnak az, hogy az európai szankciók miatt jelentős orosz piacokat veszít el a magyar gazdaság. Ekkor az USA-ban arról szóltak a hírek, hogy minden idők legnagyobb kereskedelmi bővülése zajlott le Oroszország és az USA között.

Az európai szövetségeseket rávették arra, hogy szankcionálják az orosz gazdaságot, miközben ők átvették ezeket a megüresedő szerepeket. Gyorsan kiderült, hogy a szankciók az immunológiát és a tudományt sem kímélik, amikor nem engedélyezték az orosz oltóanyagot.

Minden jóérzésű ember elítéli az inváziót, de el kell, hogy ítélje az oroszokat mint „kollektív bűnösöket” bemutató véleményeket is. Valami őrület, hogy a közvetlen szomszédaink többsége is úgy gondolja, hogy most kell „végelszámolást” tartania ezzel a néppel. Aggódom, hogy mikor érzik egyesek úgy, hogy „kilövési engedélyeket” kiadására is szükségük van. Az oroszok kollektív bűnösségével kapcsolatos gondolatok kialakítása éppen ellentétes mechanizmusokat fog beindítani. Ha ez így folytatódik tovább, akkor az egyszerű orosz emberek számára már nem lesz hova hátrálni. Az igazi orosz medve pedig a nép. A történelem pedig már többször is bebizonyította, hogy lehet bárki a vezető, de ezek az emberek elképesztő mennyiségű erőforrást hajlandóak megmozgatni akkor, ha szakadék szélére kényszerítik őket.

Nekünk pedig azért kell „ilyen barom hírekkel” foglalkoznunk, mert a nekünk szánt jövőbe pillanthatunk bele ezekből a „kiszivárogtatott”, feltételes módban írt híradásokból.