Vukics Ferenc: A természetes immunitás szükségtelenné teszi a kötelező oltásokat...
... Dr. Dennis G. McGonagle orvosprofesszor szerint.
A The Lancet által közölt levélben az orvosprofesszor annak a véleményének adott hangot, hogy a természetes immunitás irrelevánssá tette az oltási kötelezettségeket. A Leedsi Egyetem elismert orvosprofesszora szerint az oltási kötelezettségek és a korlátozó intézkedések szükségtelenül súlyosbítják az orvosi területen tapasztalható munkaerőhiányt, ami pedig árt a betegellátásnak.
Dr. McConagle ismertette a természetes immunitással kapcsolatos legújabb eredményeket és azt, hogy ezek milyen viszonyban vannak az oltások által biztosított immunitással.
„Először is közismert, hogy az olyan egyszálú RNS-vírusok esetében, mint az influenza, a fertőzésből való felépülést követő természetes immunitás jobb védelmet nyújt, mint az oltás, amelyet évente kell ismételni a gyengülő vakcinaimmunitás miatt” – áll a levélben.
„Ugyanezt mutatták ki a SARS-CoV-2 esetében is;
egy vizsgálatban a természetes fertőzésnek kitett egyének tízszer kisebb valószínűséggel fertőződtek újra, mint a természetes fertőzés nélküli, beoltott egyének
(korrigált kockázati arány 0,02, 95% CI 0,01–0,04 a korábbi fertőzésre vs 0,26 , 0,24–0,28 oltásnál).
A természetes fertőzésnek kitett egyének szintén kisebb valószínűséggel kerültek kórházba a COVID-19 miatt.”
A Johns Hopkins Egyetem januárban közölt egy új tanulmányt a természetes immunitásról, amelyet a mainstream média széles körben figyelmen kívül hagyott. Dr. Marty Makary vezette a Johns Hopkins kutatócsapatát. Az amerikai CDC és a NIH teljesen figyelmen kívül hagyják a kutatás eredményét. A tanulmány kimutatta, hogy
a Covid-fertőzést elszenvedő, beoltatlan emberek 99%-a erős „természetes immunitással” rendelkezik, amelynek szintje legalább 650 napig nem csökkent jelentősen.
„Másodszor, a COVID-19 világjárvány előtt jól bevált alapelv volt, hogy bár a légúti vírusok kórokozói elleni szisztémás vakcinázás megvédi az oltottakat a súlyos fertőzésektől, ezek az egyének a nyálkahártya immunitásának hiánya miatt továbbra is átadhatják a vírust nem beoltott egyéneknek. Ezért
a természetes fertőzésből eredő immunitással rendelkező egyének valószínűleg kisebb valószínűséggel továbbítják a fertőzést sebezhető betegeknek (akiknek magukat is be kell oltani), mint azok, akiket beoltottak és nem természetes immunitásúak.
A felső légutak hosszú távú immunitása nem mérhető közvetlenül, és a szérum antitestszintek nem helyettesítik a nyálkahártya immunitását.”
„Az izomba – azaz a test belsejébe – beadott vakcinák csak IgG-t és keringő IgA-t indukálnak, szekréciós IgA-t nem. Az ilyen antitestek nem tudják és nem is fogják hatékonyan megvédeni a nyálkahártyát a SARS-CoV-2 fertőzéstől” – összegez Dr. Bhakdi és Dr. Arne Burkhardt.
„Így a jelenleg megfigyelt 'áttöréses fertőzések' a beoltott egyének körében csupán megerősítik a vakcinák alapvető tervezési hibáit."
Dr. McGonagle felsorolta az okokat, amelyek miatt az oltási kötelezettségek irrelevánsak a természetes immunitás elterjedtsége tükrében.
„Harmadszor, számos tanulmány kimutatta, hogy a korábban természetes SARS-CoV-2 fertőzésben szenvedő egyének vakcinázása úgynevezett szuperimmunitást (vagy hibrid immunitást) vált ki, vagyis magasabb antitest- és T-sejt-választ, mint ami a csak oltáskapott személyek esetében megfigyelhető". „Ezt az elképzelést gyakran a vakcinázás mellett emlegetik, de ennek a szuperimmun állapotnak nincs bizonyított hosszú távú klinikai korrelációja, és egyre több tanulmány bizonyítja, hogy
a természetes immunitással rendelkező egyének esetében a védőoltás nem biztosít további előnyöket.”
„A beoltott egyének magasabb szérum antitestválaszát a természetes fertőzéssel szemben valamiféle fölénynek tulajdonítani téves elképzelés, mivel jelentős idő telhetett el a természetes fertőzés óta és ez az antitestszintek várható csökkenésével járt” – folytatja.
„Néhány országban, köztük Németországban, legalább részben hallatszik az immunológusok hangja a természetes immunitás és a védőoltás egyenértékűsége mellett,
mivel a természetes SARS-CoV-2 fertőzésből felépült egészségügyi dolgozók 90 napig mentesülnek a kötelező védőoltás alól."
„Angliában folyamatosan hiány van egészségügyi dolgozókból, amit egy oltási előírás valószínűleg súlyosbítana; valóban, úgy tűnik, hogy ez az elsődleges tényező abban, hogy az Egyesült Királyság kormánya újragondolta a korlátozásokkal kapcsolatos politikát” – tette hozzá. „Az egészségügyi dolgozókat érintő további válság elkerülésének érdekében fel kell hívni a politikusok figyelmét a természetes immunitás erejére."
Érdekes módon a professzor közzétette azt is, hogy korábban a Pfizer és a Janssen is támogatta a kutatásait.
Forrás:
Comments