Vukics Ferenc: Fraser Nelson – a kormány sosem fogja elismerni, megbukott a lezárási politikája

A tudomány szabadsága azt jelenti, hogy a tudománynak nem szabad alárendelődnie politikai hatalmaknak, amikor a világ megismerésére törekszik. Ez eddig afféle közhelynek tűnt.

Galilei óta evidencia számunkra, hogy a szabad vizsgálódást nem szabad sem politikai, sem ideológiai hatalmaknak korlátozniuk. Azzal is szoktunk érvelni, hogy pontosan e két oldalnak a szétválása, azaz a vizsgálódás szabadsága és a politikai, ideológiai és társadalmi hatalom különállása tette oly naggyá az európai (főként protestáns országokban) a tudást. Elavult, régi, történeti problémának tűnik ez, azonban fontos és releváns tényezővé vált jelenünkben is, amikor ha nem is közvetlenül a politikai hatalom révén, de a tudomány finanszírozását biztosító gazdasági hatalom természete miatt ez veszélybe kerül.

Közép-európai tapasztalatunk persze tudja, hogy a politikai és az ideológiai beavatkozás nem áll olyan messze a tudomány világától. Az én nemzedékem számára még jól ismert a tudomány eszmei és a közvetlen politikai hatalomtól való szabadságának igénye. Akkor küzdeni kellett ezért a szabadságért, most pedig úgy tűnik, hogy valaki visszatekerte a történelem kerekét. A nálunk fiatalabb nemzedékek nem nagyon értik, hogy mi bizony a világjárvány alatt egyre inkább „ráismertünk” azokra a módszerekre, amelyekkel a „szocialista” rendszer is élt.

A „történelmi tapasztalatok által megerősített társadalmi immunrendszerünk” heves reakcióval tiltakozik a körülöttünk folyó események ellen.

Ennek pedig egyik legkeservesebb tapasztalása az, hogy a tudomány valósága újból semmivé válik a piac érdekérvényesítő erejével szemben. Ennek következménye, hogy a tudást helyét újból az ideológia váltja fel.

A Fraser Nelson, a The Spectator szerkesztője, a Telegraph rovatvezetője nemrégiben közölt cikkében ennek a folyamatnak a világjárvány alatti megerősödésére hívta fel a figyelmet. Olvassuk át alaposan az elemzését és néha értelmezzük át a mondanivalóját hazánkra is.

Sir Patrick Vallance-ról mostanában nem sokat hallottunk. Néhány héttel ezelőtt írt egy cikket, amelyben magasztalja a SAGE (Scientific Advisory Group for Emergencies – Vészhelyzetek Tudományos Tanácsadó Csoportja) modellezőinek megbízhatóságát.

„Tudományos igazságot közvetítettek a hatalomnak” – állította. Dühösen utasította vissza a negatív megjegyzéseket és az eredménytelenségről szóló pletykákat. „Több tucat forgatókönyvet dolgoztak ki az omikron okozta halálesetekre, rengeteg változóval.”

Én bizony szívesen megkérdezném tőle, hogy ha nem volt semmiféle elfogultság, akkor ezek a forgatókönyvek mindegyike miért becsülte túl a fenyegetést? Miért tévedtek, olyan vadul újra és újra és újra?

Itt most nem arról van szó, hogy Sir Patrick-nek a Trafalgar Square körül kéne sétálnia egy helytelen SAGE-grafikonnal a nyakában. A fontos kérdés az, hogy szerinte egyáltalán volt-e probléma ezzel az elmúlt időszakban? Az a kérdés, hogy a SAGE képes-e egyáltalán kijavítani a működésében lévő hibákat. Az a kérdés, hogy a SAGE mit is gondol arról, hogy az ország szinte teljesen bezárkózott egy komolyan és ostoba következtetés miatt.

Tekintettel arra, hogy ez a későbbiekben bármikor megismétlődhet, levonják-e a tanulságokat? Előfordulhat, hogy tudományos tanácsadóink még mindig kollektív tagadásban vannak?

Egy olyan korszakban, ahol egész életünket a járványmodellezés minősége dönti el, a tanácsok alapos vizsgálatának képessége létfontosságú. De a SAGE modelleket a titokajtók mögött állították össze, ezzel védve őket a független szakértők az ellenőrzésétől.

Teljes számokat, számítási módszereket sem tettek közzé. Ez az eljárás nem teszi lehetővé az esetleges hibák kijavítását, ami pedig jelentős demokratikus deficitet okoz.

„Az a félelmetes, hogy Vallance-nak nagyobb hatalma van, mint bármelyikünknek” – mondta nemrégiben a kabinet egyik tagja.

De mi van akkor, ha a hiba sokkal mélyebben bújik meg, mint gondolnánk? Mi van akkor, ha maga a zárás is olyan előfeltevésre épült, amelyről később kiderül, hogy hamis? Mi van akkor ha ez egy hazugságra épült?

Akkoriban ez egy hatalmas és még soha sem tesztelt kísérlet volt. Most, két év elteltével megérkeztek az eredmények a világ országaiból, államaiból és régióiból. Az Egyesült Államok egyik vezető egyeteme, a marylandi Johns Hopkins éppen most gyűjtötte össze az adatokat, és a következtetése megdöbbentő:

„Nem találunk bizonyítékot arra, hogy a bezárások, az iskolabezárások, a határzárak és a gyülekezések korlátozása észrevehető hatást gyakorolt volna Covid-19 halálozás visszaszorításában.”

Más szóval: ez az egész valójában egy irtózatosan nagy kudarc.

Ha igaz, akkor egy pusztító felismerésre kell jutnunk. A tanulmány azt sugallja, hogy az okozott fájdalom nagy része – a gyerekektől megtagadott oktatás. a tönkretett vállalkozások, a mentális egészségügyi problémák elszaporodása, a fel nem ismert rákos megbetegedések okozta halálozások valójában elkerülhetők lettek volna! Akkor miért is történt ez meg velünk?

A Johns Hopkins-tanulmány szerint a bezárások összességében mindössze 0,2 százalékkal csökkentették a Covid-halálozást. „A bezárási politikák megalapozatlanok – zárták le –, és el kell őket utasítani, mint a járványpolitika eszközét.”

Ez az új tanulmány vajon eljutott Sir Patrick postaládájába? Van-e egyáltalán valahol a Whitehallban egy bizottság, amely alaposan megvizsgálja ezeket a bizonyítékokat, hogy kiderüljön, igazak-e?

Fogadhatsz velem, hogy nem létezik ilyen.

Itt minden a politikáról és nem a tudományról szól, és ez már egy ideje így van.

Egy kormányt, amely három korlátozást rendelt el – óriási anyagi és emberi költségekkel –, nem lesz érdeke az olyan tanulmányokat figyelembe venni, amelyek szerint vészes hibát követett el.

A Munkáspárt sem fogja ezt mondani, tekintve, hogy Sir Keir Starmer még a toryknál is jobban szerette a bezárásokat.

Egy ponton a politikusok annyira belegabalyodtak az ügybe, hogy soha nem engedhetik meg maguknak, hogy belássák, tévedésről van szó. Tony Blair soha nem fogja elfogadni, hogy az iraki háború hiba volt, ahogy Margaret Thatcher sem tagadta meg a hamisított közvélemény-kutatási adatokat. Mindkettőnek azonban volt egy erős ellenzéke, amely miatt egy erőteljes demokratikus kihívással kellett szembenézniük.

Ezúttal azonban a bezárást – a tudományos bizonyítékok hiánya ellenére – a Bal és Jobb, Holyrood, Westminster, Cardiff Bay is egyaránt támogatta. Pontosabban az ilyen politikai konszenzusban a legvalószínűbbek a legnagyobb tévedések, mert nincs kihívás, nincs vizsgálat, nincs aki azonosítsa a hibákat.

Ez azért számít, mert hamarosan megjelenik majd egy új Covid-változat. A genomiális szekvenálás azt jelenti, hogy új kórokozókat kezdünk kimutatni, amelyek akár egy évtizeddel ezelőtt is észrevétlenek maradtak volna. Ha igen, ugyanazokkal a kérdésekkel fogunk szembenézni: mit tegyünk? Elbírja-e az egészségügyi rendszer? Fennáll a veszélye, hogy SAGE-nek (aki annyiszor kiáltott farkast) már senki sem fog hinni.

Egy közelmúltban megjelent svéd könyv arról szól, hogy az ország megtagadta az egészségügyi tisztviselőktől származó e-mailek zárolását. Rólunk azt írják, hogy mivel Neil Ferguson professzor és csapata olyan súlyos járványt vizionált, valószínűleg a svédországi Covid-halálozásra vonatkozó adatok is tévesek. (Tehát bizonyítani kellett.)

Figyelembe véve Ferguson becsléseit, soha nem volt világos, honnan is jön az az állítás, amely szerint a bezárás akár 98 százalékkal is csökkentheti a Covid-halálozások számát. Akkoriban még Sir Patrick és Sir Chris Whitty sem hittek benne. Mindketten elutasították a bezárást – aztán rémülten azzal szembesültek, hogy azzal fogják őket vádolni, hogy további 20 000 halálesetet kockáztatnak, ha csak egy héttel is később vezetik be ezeket az intézkedéseket. Még ez a vádaskodás is Fergusontól származott, amit azóta lelepleztek.

Nem túlzás azt állítani, hogy szabadságunk összességében azon múlik, hogy Sir Patrick (vagy utódja) összeállít-e egy csapatot, amely képes ennél jobb epidemiológiai modellezésre.

Létre kell hozni egy új, SAGE-nél hitelesebb csoportot, amely mindent megvizsgál. Minden eseményhez hozzáadja a gazdasági és társadalmi hatásokat és ezt követően ítéli meg a bezárások általános hatását.

Az egyik bank, a JP Morgan igazat adott egy másik brit, omikronnal kapcsolatos előrejelzéseknek, mert dél-afrikai adatokat használt. Nagy-Britanniának rengeteg tudósa van, akik ugyanezt megtehették volna – de úgy tűnik, nincsenek jó helyen. Legközelebb azoknak kell lenniük, akik tényleg értenek is ehhez.