Vukics Ferenc: Lehet, hogy újból lesz rendes tüzérségünk? 6-10-szer több eszköz kellene
–

A szomszédban háború dúl. Ilyenkor mindenkinek érdemes megvizsgálni azt, hogy milyen katonai képességekkel rendelkezik. A magyar tüzérség az elmúlt évtizedekben elképesztő mértékben leépült. A háborús konfliktusokban az ellenséges élőerő 70-80 %-át a tüzérek semmisítik meg, ezért minden hadsereg szempontjából nagyon fontos, hogy milyen minőségű és mennyiségű tüzérségi eszközökkel rendelkezik. A rendszerváltás után még 1040 tüzérségi eszközünk volt, egy része viszonylag modernek számító önjáró eszköz.
A CFE (Treaty on Conventional Armed Forces in Europe) szerződés 2002-es adaptációs politikai csomagjának értelmében Magyarország azt vállalta, hogy 2002 végén 710 harckocsira, 1560 páncélozott harcjárműre és 750 tüzérségi eszközre csökkenti a haderejét. A „csökkentés” annyira jól sikerült, hogy 2012-re az ország összesen már csak 30 db D-20-as, az 1950-es évek színvonalán álló vontatott tarackágyúval rendelkezett.
A Magyar Honvédség önjáró tüzéreszközeit még a 2010 kormányváltás előtt (2003-2004) vonta ki a rendszerből a Honvédelmi Minisztérium. A Juhász Ferenc és Szekeres Imre tárcavezetők nevével fémjelzett leépítési hullám egyik fájó eleme volt, hogy a Gvozgyika önjáró lövegeket előbb tartalékba, majd egy részüket szó szerint ócskavasáron lángvágó alá küldték. Az 1970-es években kifejlesztett 2SZ1 Gvozgyika 122 mm-es önjáró tarack a MT-LB páncélozott szállító harcjármű alvázát kapta meg, és járműbe a jól bevált vontatott 122 mm-es D–30 típusú (GRAU-kódja: 2A18) tarack átalakított változatát építették be. Gyakorlatilag a Varsói Szerződés összes tagállama rendszeresítette, ezen kívül nagy mennyiségben exportálták az arab világba, illetve délkelet-ázsiai országokba. A Magyar Néphadsereg (később Honvédség) 144 darabot alkalmazott, amellyel 8, egyenként 18 lövegből álló tüzérosztályt szereltek fel.
Az értékes eszközök elvesztése nagy kárt okozott a magyar tüzérségnek. Ezzel a lépéssel maga az ország hadereje is sokat gyengült és egy fontos képesség került a süllyesztőbe. A lengyelek ezeket az eszközöket felújították és rendszerben tartották.

Az ötvenes évek színvonalán álló, megmaradt D-20-as vontatott ágyútarackokat eredetileg úgy tervezték, hogy a rakéta-póthajtású lövedékkel képesek legyenek akár 24 kilométeres távolságra is ellőni. A hazánkban használt lőszertípusokkal azonban csak 15-17 km lőtávolságot lehetett elérni vele. Mivel nem egy sikeres konstrukcióról van szó, a szovjetek ezt az eszközt csak a „magyar és román elvtársaknak” szánták. Rövid csöve, kicsi irányzási határa van. Nem képes meredek röppályát lőni, ami azt jelenti, hogy nem lehet vele fedezékek mögött tartózkodó ellenséges erőket eredményesen pusztítani. Nagyon körülményes vele oldalra lőni, mert teljesen újra kell telepíteni, ami pedig nagyon időigényes művelet. Ugyanebben a kategóriában a szovjetek a D-30-as eszközt használták.
Mivel a tüzér eszközök mindig a lőtávolság egyharmadával a saját erők peremvonala mögött helyezkednek el, ezért valójában a magyar tüzérség csak 10 kilométerrel volt képes a saját csapatok elé tűztámogatást biztosítani. Ez komoly probléma volt, mivel a legtöbb ország már 30-70 kilométer lőtávolságot biztosító eszközökkel rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy a „lehetséges ellenséges erők” óriási technikai és számbeli fölényben vannak a magyar eszközökkel szemben. Mire mi eredményesen tüzet tudnánk vezetni, addigra a nagy teljesítményű lokátorokat és felderítő berendezéseket is használó ellenséges tüzérségnek elképesztő nagyságú tér és idő állna a rendelkezésre, hogy ezeket az eszközöket megsemmisítse.

Az elmúlt években a gyakori meghibásodások miatt a D-20-asokat csak csökkentett töltettel lehetett használni (ekkor a max. lőtávolság 9 kilométer volt), ami azt jelenti, hogy a saját csapatok elé csak 6 km-re tudtak volna tüzérségi tüzet biztosítani. Az állandó meghibásodásokat tavaly nyáron megoldották, és ma már újból képesek a tarackok a teljes töltetettel lőni. Jelenleg hivatalosan 12 db. van rendszerben (a maradék 18 db. szabadtéren van tárolva, technikai állapota ismeretlen).
Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos hivatalos Facebook-oldala (High-tech Force), oldala érdekes videót tett közzé. A felvételen lényegében bejelenti: Magyarország előrehaladott tárgyalásokat folytat 155 milliméteres, HX3-as önjáró lövegek beszerzésére. A videó azt is sugallja, hogy az eszközök hazai gyártása és a Magyar Honvédség keretén belül való rendszeresítése is megvalósul hamarosan.
A kormánybiztos a felvételen arról is beszél, hogy: „az L60-as löveg intelligens lőszerrel való hatótávolsága 82-85 kilométer, amely felülmúlja az ukrajnai háborúban használt, ilyen jellegű orosz tüzérségi eszközök lőtávolságát is”. Arról egyelőre nincs információ, hogy pontosan hány HX3-asra épített önjáró tüzérségi eszközt tervez vásárolni a magyar kormány. De valószínű, hogy többet, mint a Panzerhaubitze 2000-es önjáró tarackból. Utóbbiból a Magyar Honvédség 24 darabot rendszeresít, és az idén várhatóan már négy eszközt átvesznek a magyar tüzérek.

Az önjáró löveg elsődleges fegyverzete egy százötvenöt milliméteres, ötvenkettes tarackágyú, a löveg lőszerállománya hatvan darab gránátból áll. A fő fegyverzettel percenként nyolc-kilenc lövést lehet leadni. Ezt a tűzgyorsaságot az teszi lehetővé, hogy a lőszert egy automatikus szerkezet tölti be, de lehetőség van a kézi adagolásra is. Másodlagos fegyverzete egy MG3 típusú géppuska, amelyhez ezerkétszáz NATO-töltény van a küzdőtérbe málházva.
A PzH 2000 ágyúja harminc kilométeres lőtávolsággal bír, de különleges rakéta-póthajtásos lőszerrel ennek a mutatónak csaknem a dupláját – ötvenhét kilométert – is képes elérni. A harceszköz szerves része az MRSI (Multiple Rounds Simoultaneous Impact) számítógépes rendszer, melynek révén képes egymás után egyre kisebb szögben leadott lövésekkel egy célpontra öt találatot bevinni. A toronyban elhelyezett radarral a kilőtt lövedékek útja jelentős távolságig nyomon követhető – ami akkor jelent komoly előnyt a célzásban, ha a kilövéskor erős oldalszél éri a lövedéket. Nem elhanyagolható, hogy az alváz számos része megegyezik a Leopard–2 harckocsi alvázával és alkatrészeivel.

A CFE szerződés szerint még mindig lehetne 710 harckocsink. A rendszerváltás után 1345 db. állt a Magyar Honvédség rendelkezésére. Az eszközök leépítése ezek után nagy sebességgel haladt. Ennek „leépítési folyamatnak” egy különleges alkalma volt, amikor
Gyurcsány Ferenc 2004-ben Bagdadban tárgyalva hetvenhét darab T-72-es típusú harckocsi iraki hadseregnek való átadására tett ígéretet David Petraeus amerikai tábornoknak. Az eszközök egy része végül az ISIS kezébe került és orosz, kurd és síita erők semmisítették meg.
2012-ben már csak 155 eszközt birtokoltunk. Magyarország jelenleg 34 orosz T-72-es harckocsit tart szolgálatban (közben megérkezett 12 Leopard 2A4, amit a MH csak lízingel), további 130 tartalékban van (ezek állapota ismeretlen), és még meg nem nevezett darabszámot használnak lőtéri célként.
A Magyar Honvédség vezetése két éve jelentette be, hogy negyvennégy új Leopard 2A7+ harckocsit, valamint huszonnégy Panzerhaubitze 2000-es önjáró löveget vásárol a német Krauss-Maffei Wegmann vállalattól. Miközben az ellenzék évek óta támadta az „értelmetlen magyar fegyverkezést”
a szakértők szerint hazánknak a jelenlegi rendelésekhez képest 6-10-szer több eszközre és a jelenlegi létszámnál kétszer több katonára van szüksége ahhoz, hogy biztosíthassa az ország megfelelő védelmét.
Az ukrán helyzet miatt a legtöbb NATO-tagállam már 2014-óta belátta, hogy egy szuverén államnak képesnek kell arra lennie, hogy megvédje magát, nem támaszkodhat tisztán a szövetségeseire.
Irodalom:
Comments