top of page

Vukics Ferenc: Lehet Más a... Demokrácia! Tisztelt Olvasó!




A legidősebb fiamat nagyon érdekli a politika, és nemrégiben egy angol nyelvű politikai diagramot tett elém, amely szerint csak kétféle politikai rendszer létezik: az autokrácia és a liberális demokrácia. Az ábra szerint mindkettőnek lehet jobb és baloldali vetülete, de ezen kívül nem létezik más politikai valóság. Az ábra készítői mindent megtesznek azért, hogy ezt az elképzelést elfogadottá tegyék, és bizony a neten sokat és célirányosan kellett keresnem ahhoz, hogy ne csak a szóban forgó felosztást találjam. Valamikor régen olvastam Timothy Garton Ash brit történész állításait, aki szerint ha egy demokrácia nem liberális, akkor az nem is demokrácia; de arra nem gondoltam, hogy ez a gondolat már a politológia szinte teljes spektrumát elfoglalta. Az úriember egyébként azóta a The Guardian nevű baloldali angol lap egyik szerzője lett.

Amikor Orbán Viktor Tusványoson megemlítette az illiberális elképzelését, azóta sokan mondjuk, hogy talán szerencsésebb lett volna „poszt-neoliberálisnak” nevezni azt az elsősorban magyar sajátosságokból kiinduló politikai rendszert, amelyet a miniszterelnök a 2017. április 26-i parlamenti felszólalásában így definiált: "Az illiberális demokrácia az, amikor nem a liberálisok nyernek". A miniszterelnök szerette volna egy, a nyugati politikai elemzők által 1997 óta ismert fogalommal elmagyarázni a különbségeket, de én ma is osztom azt a véleményt, hogy

az illiberális demokráciába baloldalról sokkal többet látnak bele, mint amennyi valójában benne van. Ez nem valami új, ideológiai monstrum, ami kész meghódítani a világot és véget vethet a demokratikus alapelveknek, hanem pusztán annyit jelent csak, hogy az éppen divatos balliberális ideológiák nem kötelező elemei egy működő demokráciának. Ideológiának kevés, de politikai üzenetként akár sokat is jelenthet.

Egy időben nagyon ragaszkodtam a „poszt-liberális” megfogalmazáshoz, de amióta a politikai ellenfelek is elkezdték használni ezt a kifejezést, azóta elbizonytalanodtam. A most a bécsi CEU-n dolgozó kanadai Dorit Geva a Theory, Culture & Society folyóirat poszt-neoliberalizmussal foglalkozó különszámában publikálta Orbán’s Ordonationalism as Post-Neoliberal Hegemony című cikkét, amelyben Orbán Viktor rendszerét a már-már költői áthallású „ordo-nacionalista poszt-neoliberalizmusnak” nevezi.

A Fared Zakaria által bevezetett illiberális demokrácia fogalma amúgy is egy kettős értelmezésű kifejezéssé vált az elmúlt két évtizedben. Ez azt eredményezi, hogy amikor a magyar miniszterelnök és ellenfelei ezt a fogalmat használják, akkor a két fél teljesen mást ért alatta.

Zakaria meghatározása szerint ez egy olyan kormányzati rendszer, melyben ugyan szabad választásokat tartanak, de a polgári szabadságjogok hiányosságai miatt a nép hatalma korlátozott. Ennek egyik oka lehet, hogy a demokratikus működést (a "fékek és ellensúlyok rendszerét", a hatalmi ágak szétválasztását garantáló alkotmányt) az adott ország kormánya figyelmen kívül hagyja, vagy ha a szabadságjogok alkotmányos keretei eleve hiányoznak. Ebben a magyarázatban az illiberális demokráciák kormányai felhatalmazva érzik magukat bármilyen intézkedésre, amíg országukban rendszeres választásokat tartanak és azokat megnyerik. Zakaria szerint az illiberális demokráciák sajátos jellemzője, hogy a választásokon nem biztosítottak az egyenlő versenyfeltételek. Ebben a rendszerben valamennyi hivatalos szerv, a televízió és rádióadók jelentős része állami felügyelet alatt áll és a regnáló kormányt támogatja.

Azt Zakaria sem tagadta, hogy illiberális demokráciák széles spektruma létezik. A véleménye szerint egy ilyen rendszer lehet liberális demokrácia és diktatúra is.

Ha a miniszterelnök a saját rendszerét maga is ezzel jelzővel illeti, akkor nem kell csodálkozni azon, hogy ennek a megfogalmazásnak a Zakaria által legyártott „kényszerzubbonyát” húzzák rá minden alkalommal hazánkra a nyugati kritikusok.

Más értelmezésekben (a magyar miniszterelnök is ebben az értelmezésben használta) az illiberalizmus fogalma a modern liberalizmus kritikájaként jelenik meg, és magát egy újabb, sikeresebb korszaknak definiálja.

Az illiberalizmus nem ért egyet a liberális eszmékkel. A nyílt társadalom eszméje helyett a nemzeti szuverenitást és a hagyományokat tartja fontosabbnak, mint például a klasszikus családmodell. Ebben az értelmezésben a liberalizmus fogalma nem azonos a demokrácia fogalmával (sőt, ezen értelmezés szerint egyes liberális irányzatok egyenesen antidemokratikusak), így az illiberalizmus sem a demokrácia ellen irányul.

Nem nagyon hiszek a jobb és baloldal valódiságában, de azt el tudom fogadni, hogy magukat jobboldalinak mondó politikusok is tudnak demokráciában működni, és hogy nem csak a baloldalinak mondott értékek „demokratikus értékek”.

Néhány évvel ezelőtt már írtam arról, hogy az amerikai Notre Dame University kutatóinak az egész világra kiterjedő kutatás végköveteztetése éppen az volt, hogy többféle demokrácia létezik. Ők hatféle demokráciatípust sorolnak fel, amelyek így vagy úgy, de kizárják egymást, legalábbis nem lehet maradéktalanul megvalósítani őket egyszerre, egy időben, egy helyen.

A demokrácia tipológiájának megalkotása során megkülönböztettek választási (minimalista, elitista) demokráciát, liberális demokráciát, többségi demokráciát, részvételi demokráciát, deliberatív demokráciát és egalitariánus demokráciát.

Szilvay Gergely a tusványosi kijelentés után azt mondta, hogy a liberális és a többségi demokrácia alapelvei állnak egymással leginkább ellentétben. „A többségi demokrácia lényege a többségi támogatásra való építés, a központosítás és a hatékonyság. A demokrácia, tehát a népuralom lényege nem az eredmény, hanem a módszer; nem arról szól, mi a politikai döntések tartalma, hanem arról, hogy azok hogy születnek: demokratikusan.

A liberális értékek pedig nem demokratikusak, ha nem demokratikusan döntenek mellettük. Elemi logika.”

A liberális jelző a demokrácia előtt valójában nem kiterjesztő, hanem megszorító jelző.

A liberális demokrácia, amelyet szerintük konszenzusos vagy pluralista demokráciának is lehet becézni, az átláthatóság, az állampolgári szabadság, a joguralom, a számonkérhetőség, a „fékek és ellensúlyok” és kisebbségi jogok köré épül, ezek biztosítására szerződik. Ez a nézőpont a politikai hatalmat negatív szempontból ítéli meg, azaz a demokrácia ez esetben a hatalom korlátozásával, határaival definiálható. Fontos az írott alkotmány, a média szerepe, a bíróságok, az érdekcsoportok, a decentralizáció.

A többségi demokrácia (felelős pártkormányzás) éppen hogy ellenkező oldalról közelít: a többség a szuverén. A hatékony kormányzás érdekében a politikai hatalmat a többségi demokráciában centralizálni és koncentrálni kell, és kiemelt szerepe van benne a politikai pártoknak.

A részvételi demokrácia a republikánus eszményre épít, azaz a hazafi polgárra, aki részt akar venni a közügyek intézésében. Ilyen szempontból pozitívan tekint az állampolgárra. Ugyanakkor nem feltétlen liberális, amennyiben a liberalizmus a negatív, magánéleti szabadságra koncentrál, amit Benjamin Constant híres esszéjében a modernek szabadságának nevezett, szemben a régiek közösségi-közéleti szabadságával. Eszerint a régi, ókor ember számára a szabadság a közéletben való részvétel lehetősége, a modern ember számára viszont az attól való távolmaradás és a magánélete sérthetetlensége a szabadság. A részvételi demokráciában fontos a lokális kormányzás, a közvetlen részvétel, a civil társadalom.

Hasonló a deliberatív demokrácia, csak ott inkább a racionálisnak szánt viták vannak a középpontban: ezt szolgálják speciális intézmények, erre van kihegyezve a média.

Az egalitariánus demokrácia pedig az egyenlőségre koncentrál: egyenlő képviselet, esélyegyenlőség, gazdasági egyenlősítés. Hiszen csak így lehet azonos politikai súlya minden állampolgárnak.

A republikánus hagyománynak azonban van más megjelenési formája is, a „jogi konstitucionalizmus”. Az utóbbi időkben terjedelmes irodalma lett a politika eljogosításának:

egyre több kérdést vonunk ki a politika hatóköréből, hogy bíróságok döntsenek róluk, minthogy azok úgymond „függetlenek”.

Ennek következményeként az amerikai legfelsőbb bíróság, amely kvázi alkotmánybíróságként is működik, szinte több ügyben dönt naponta, mint az állampolgárok és politikusok. Egy egész ország helyett döntenek folyamatosan számos, igen különböző kérdésben. Felmerül a kérdés az emberben, hogy határtalanok-e a bírák, és nem irányítják-e őket külső tényezők.

Úgy tűnik, akárhogy is próbálják azonosítani a liberális felfogást a demokráciával, számos egyéb lehetőség létezik, amelyek sokszor bizony kizárják egymást. Minden ország társadalomfejlődése más és más utakat talál a demokratikus modell minél zökkenőmentesebb működése érdekében. Irak, Líbia és Afganisztán után jó lesz alaposan megjegyezni, hogy talán sikeresebb lehetett volna a „demokráciaexport”, ha nem csak a liberális demokráciát lehetett volna levenni a polcról a nyugati politikai plázában. Nekünk pedig nem szabad hagyni, hogy fiainkkal elhitessék, hogy csak egyféle politika van, mert lehet más a demokrácia… is.


 

Forrás:


276 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page