Vukics Ferenc: Luc Montagnier szerint az oltatlanok fogják megmenteni a világot
A 89 éves Nobel-díjas francia Luc Antoine Montagnier a világon az egyik legjobban elismert virológus. 2008-ban Françoise Barré-Sinoussival és Harald zur Hausennel megosztva elnyerte az orvostudományi Nobel-díjat az AIDS kórokozója, a humán immundeficiencia vírus felfedezéséért. 1984-ben megkapta a Becsületrend lovagkeresztjét (1990-ben tiszti-, 1993-ban parancsnoki, 2009-ben főtiszti kereszt), 1986-ban az Albert Lasker-díjat az orvosi klinikai kutatásért. Aztán megkapta a Körber-díjat, a Louis Jeantet-díjat, a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjét, a Gairdner Alapítvány nemzetközi díját, a Japán Díjat, a Karl Landsteiner-díjat, a Fejszál király-díjat, az A.H. Heineken-díjat, a Warren Alpert Alapítvány díját és az Asztúria hercege-díját. Tagja a Francia Orvostudományi Akadémiának. Társalapítója és elnöke volt az AIDS-Kutatói és Megelőzési Világalapnak (World Foundation for AIDS Research and Prevention). A világjárvány kezdetén a francia tudós elsőként állította, hogy a pandémiát okozó koronavírust genetikailag manipulálták. Az orvosprofesszor szerint valószínűsíthető, hogy egy AIDS-elleni oltás hordozójának, azaz „vektorának” egy koronavírust használhattak, és e vírus RNS-ébe (azaz ribonukleinsavába) HIV-vírus szekvenciákat iktattak be. Erre a következtetésre jutottak kollégájával, a biomatematikus Jean-Claude Perezzel, akivel a vírus genomját közelről megvizsgálták. A két tudós első körben hat HIV, illetve SIV, a HIV-hez közel álló, úgynevezett majom immundeficiencia-vírus „részletet” talált a jelenlegi koronavírus genomjában, de maláriavírus-szekvenciát is fölfedeztek. Luc Montagnier professzor egy két évvel ezelőtti interjúban azt mondta, egy indiai kutatócsoport korábban megpróbált a fent említett adatokról beszámolni, de akkora nyomás alá kerültek, hogy munkájukat vissza kellett vonniuk. A nyilatkozatot követően a francia sajtóban megszületett írások olykor kifejezetten felháborodott hangon, vagy alpári stílusban igyekeztek cáfolni Montagnier és Perez megállapításait.
A különböző lapok által megszólaltatott kutatók egybehangzóan azt hangsúlyozták, hogy gyakorlatilag kizártnak tekinthető, hogy valakik a koronavírust genetikailag manipulálták volna. Azóta kiderült, hogy 2014 óta több tucat kutatócsoport dolgozott ilyen feladaton, és a laborjaikban kéthetente történtek nemkívánatos események.
Az idős francia tudós részt vett a január 15.-én Milánóban megtartott „no green pass” rendezvényen. A média legnagyobb meglepetésére nyilatkozatot is tett a Covid-vakcinákkal kapcsolatban.
A rendezvényt a Gianluigi Paragone által alapított Italexit mozgalom szervezte. A tüntetésen felszólalt a korábbi MotoGP győztes Marco Melandri és Robert Kennedy Junior is. A tüntetést követően a rendőrség és az olasz hadsereg néhány tagját is felfüggesztették a szolgálatból a demonstráción való részvétel miatt.
A francia virológus a vakcináról így nyilatkozott:
„Arra kérek minden kollégámat, hogy hagyják abba a Covid elleni oltást az ilyen típusú oltóanyagokkal (mRNS, vektor). Az emberiség jövője forog kockán.”
Az oltatlanokat a járvány ravaszai és intelligens kételkedőinek, az oltottakat pedig a félrevezetetett embereknek nevezte.
„A következmények rajtatok múlnak. Különösen az oltatlanokon, akik egy napon megmenthetik az emberiséget. Az emberiség megmentése és ennek a vészhelyzetnek a vége az oltatlanok kezében lesz.”
Montagnier kijelentette:
„...nagy stratégiai hiba történt” a Covid terjedésének kezelésében: „Ezek a vakcinák nem akadályozzák meg a járvány terjedését. Ez a vakcina nem működik." „A vakcina a betegségek elleni védekezés helyett más fertőzések kialakulásának kedvez". „A védőoltáshoz használt fehérje méreg!" Ez veszélyes a gyerekekre és az utána következő generációkra!
Montagnier elmondta, hogy a vakcinák manipulálják a génjeinket! Továbbá, hogy a vakcinák mellékhatásai olyan szervekben is súlyos elváltozásokat okoznak, mint például a szív.
„Egy vakcina védelmet nyújt, nem pedig halált okoz. Bűn beadni ezt a vakcinát a gyerekeknek.”
Aggodalmát fejezte ki az oltások hosszú távú következményei miatt is. „Mi lesz az oltott emberekkel? Mi lesz az emberiséggel?" A teljes riport videója itt elérhető választható magyar felirattal is: (A magyar felírat beállítása: Fogaskerék – beállítások, Felíratok be – Felíratok – Automatikus fordítás – Magyar nyelv kiválasztása)
Miközben a magyar hatóságok az oltatlan gyerekeket ki akarják zárni az iskolai oktatásból, hogy rákényszerítsék a szülőket a gyerekeik Pfizerrel való beoltatására, addig magyar orvosok, kutatók, mikrobiológiai szakemberek a következő üzeneteket küldik egymásnak:
„Közeli családtagom, a szívsebész és kardiológus kollégáival együtt harmadik oltásnak két Pfizer után a Sinopharm vakcinát vették fel! Rábízom mindenkire, hogy többféle aspektusból is levonja a konzekvenciát...”
„Én és kollégáim is így tettek. Egy mikrobiológiai szakasszisztens…”
„Én kezdettől a shino-t adattam. Már túl vagyok 3. sino-n is 5 hónapja. Sajnos csak 26 000-n döntöttünk igy az országban.”
„Az a helyzet, sokan csak a 2. oltás után jöttek rá, hogy nem véletlen a 90 éves tapasztalat, az inaktivált vakcináknál.”
„Kutató ismerős szintén így járt el. Nekem is ezt ajánlotta, miközben a média végig anyázta!” „Na, végre! Elmúlt a propaganda! Persze, hogy teljes vírusburkot tartalmazó vakcinákat kell használni. Köszönjük, hogy ti legalább felismertétek.”
***
Mások legalább akkora tragédiaként érik meg a hatóságok gyerekekkel kapcsolatos bejelentését, mint én: 15 éves oltatlan sportoló fiam 2x esett át a fertőzésen 15 hónap alatt. Mindkétszer tünetmentesen. Eddig járhatott edzeni ilyen alapon kapott védettségi kartyával. Ezt veszik el most mindenkitől! Egy ilyen immunrendszert „csesszek” el egy Pfizer-oltással, csak hogy járhasson edzeni??? Így is kellemetlen neki, hogy ő az egyetlen oltatlan ott. A gimiben sem teszik zsebre, amit a 2x, 3x oltott, sorozatban beteg tanároktól kapnak folyton. Állandóan azzal piszkálják őket, hogy „mennyire veszélyesek az ilyenek…”
Ezt olvasom az egyik sorstárs hozzászólásában:
„A fiam iskolájában (osztályában) most éppen az a helyzet áll elő, hogy hétfőn az oltáskényszerített tanárnénink az egy darab oltott gyereknek fogja megtartani az órákat. Sajnos online nem lehet bekapcsolódni, mert a hibrid sem és a digitális oktatás sem megengedett 15-étől. A többi 27 oltatlan gyermeket a kréta alapján apu vagy anyu tanítja otthon, amíg le nem jár a karantén.
Azt is, aki tünetmentes, azt is, aki negatív tesztes. Remélem, azért a szülők kitartanak, mert úgy tűnik, ez is a kényszerítés eszköze. Hát köszönjük...”
Comments