top of page
szilajcsiko

Vukics Ferenc: Rettegnek a demokraták a „trumpizmus delta variánsa” miatt




A virginiai kormányzói választás nagyon szorossá vált az utolsó hetekben, mivel a republikánus üzletembert, Glenn Youngkint egyre többen támogatják, ugyanis a választási küzdelem során olyan fontos kulturális kérdésekre összpontosított, mint a szülők neveléshez való joga és a szülők támogatása az iskolaszékekkel és a pedagógusokkal folytatott harcokban.

Van Jones, a CNN politikai kommentátora és az Obama-kormányzat egykori tisztviselője kedden azt nyilatkozta, hogy a virginiai kormányzójelölt, Glenn Youngkin (R) a „trumpizmus delta-változata”.

Jones azt mondta:


„A tét nagy. Amikor ez a választás véget ér Virginiában, tudni fogjuk, hogy a trumpizmus delta változata felütötte-e a fejét Amerikában. Más szóval, Youngkin, ugyanaz a betegség, de sokkal gyorsabban terjed, és sokkal több helyen is felütheti a fejét. Könnyebben terjeszthető nézetei vannak. Összejátszik a legrosszabb trumpizmussal. A szülők bajnokaként hirdeti magát. A mostani választás valójában egy népszavazás a szülők jogairól. Ez az ember a kritikus fajelmélet összes kikacsintását használja, ami egy nagyon virulens fekete-ellenes politikai állásfoglalás könnyedebb változata. Úgy gondolom, hogy erre az emberre nagyon kell figyelni, mert ez egy lehetséges változat arra a jelenségre, hogy annak ellenére lehet sikeres valaki a külvárosokban, ha közben flörtöl Trump nézeteivel. Ha elveszítjük a külvárosokat, annak beláthatatlan következményei lesznek. Ez egy teljesen új helyzetet teremthet a számunkra.”

Van Jones-t még a saját pártjában is sokan egy alacsony IQ-val rendelkező, marxista, megosztó idiótának tartják, de a figyelmeztetése stratégiai gondolkodásra vall. (A stratégiai gondolkodás egyik jele, hogy az illető sokszor kérdez, és minden választ folyamatosan elemez.) A külvárosok már nem elégedettek a progresszív eszmékkel, mert az elmúlt évben a saját bőrükön tapasztalhatták meg, hogy az életük inkább csak tovább romlott a Biden színrelépése óta.

Sokak szerint a demokrata párt meglehetősen arrogánsan módon, keményen balra kormányozta Amerikát, amelynek következtében az amerikai társadalom teljes alapzata megroggyant. Ők már nem lesznek elégedettek a Biden-adminisztráció leváltásával. Ők követelik a számonkérést Amerika végletekig történő legyengítése miatt. Az Amerika ellenes őrület ellen pedig ezekkel a feliratokkal (molinó, póló) válaszolnak:

"Those whom God wishes to destroy he first drives mad"

„Quos Deus vult perdere prius dementat”

„Akit Isten el akar pusztítani, azt először az őrületbe kergeti”.

„Az a rasszizmus, amikor a fehérek nem szavaznak a feketékre.

Ha a feketék által választott jelölt nem nyer, az rasszizmus.

Rasszista, aki egy fehér jelöltet támogat.

Ha egy fekete jelölt veszít, akkor az szervezett rasszizmus.

Szerintem ma csak a feketék szavazhatnak Amerikában...

Ha fehér vagy és szavazol... akkor rasszista vagy.

A fehér életek (szerencsére) nem számítanak.”

A konzervatív vezetők szerint 2022-ben a demokraták megpróbálnak majd minden 12 évet betöltött republikánust „trumpistának”, rasszistáknak bélyegezni.

Van Jones arra próbálja figyelmeztetni a demokratákat, hogy veszélyes sebességgel csökken a támogatottságuk. Új stratégia kell, amivel csökkenteni lehet a baloldal a veszteségeit. Ha ez nem sikerül, akkor előreláthatólag sok mérsékelt képviselőházi demokrata távozni fog a politikából, mert nem akar egy polgárháborút kirobbantó politika részese lenni. Aki látta 2019-ben Kamala Harris és Joe Biden Floridában megrendezett vitáját (alul a felvétel), az nehezen tudja elképzelni, hogy ezek az emberek valaha is megbocsátottak egymásnak.



 

Hivatkozások:



154 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page