Vukics Ferenc: Svájc is vált – megindult a T-sejtes immunválaszt kiváltó tapasz klinikai vizsgálata
Alain Berset svájci egészségügyi miniszter két nappal ezelőtt arra utalt egy nyilatkozatában, hogy államában hamarosan feloldhatják az ellentmondásos koronavírus-fertőzéseket és oltásokat visszaigazoló rendszert, mivel úgy tűnik, hogy a közegészségügyi rendszer válasza a koronavírus-járványra „jó úton halad”.
Svájcban tavaly júliusban vezették be azt a dokumentumot, amely Európa nagy részéhez hasonlóan igazolta, hogy egy személy beoltott-e, átesett-e a betegségen, vagy rendelkezett-e negatív a koronavírus-tesztel. Ennek a dokumentumnak a megléte volt a feltétele annak, hogy számos nyilvános helyen és a nagyobb rendezvényeken részt vehessen valaki. Berset most szombaton azt mondta, hogy
eljött az ideje annak, hogy hatályon kívül helyezzék az egész koronavírus-visszaigazolási rendszert, amelyről a svájciak egykor népszavazáson szavaztak.
„Úgy tűnik, a covid-igazolványok használatának ideje a végéhez közeledik” - mondta a Schweiz am Wochenende című lapnak az RT idézete szerint. Hozzátette: úgy tűnik számára, hogy az állam „jó úton halad”, de arra is figyelmeztetett, hogy „a vírus több alkalommal is kiszámíthatatlannak bizonyult”.
Tavaly több svájci városban is tiltakoztak a vitatott tanúsítványok és más koronavírus-korlátozások bevezetése miatt. Miután a zárlat ellenzői csaknem 200 ezer aláírást gyűjtöttek össze, decemberben népszavazást tartottak (hát ugye a demokráciákban ilyen is van), amelyen a legtöbb polgár támogatta a járványügyi korlátozásokat, beleértve az igazolásokat is.
A kormány júniusban egyszer már kikérte a svájciak véleményét a járványkezeléssel kapcsolatban. Akkor az emberek kétharmada jóváhagyta a korlátozások meghosszabbítását.
A legtöbb párt támogatta a szigorításokat, kivéve a Svájci Néppártot.
Október végén az alpesi ország azzal borzolta a kedélyeket, hogy „különutas” stratégiát választott a síszezonra.
A síterepek úgy döntöttek, hogy nem kértek covid-igazolást a síliftek használatához, a teraszokon való kiszolgáláshoz. Ezzel a döntéssel jelentős piaci hátrányba kerültek az osztrák és a francia síparadicsomok.
November közepén a svájci gyógyszerhatóság engedélyezte a jelenlegi vakcináknál hosszabban tartó immunitást ígérő COVID-tapasz klinikai vizsgálatát;
az egyszerűen a bőrre ragasztható megoldás a T-sejteket használja a fertőzött sejtek semlegesítésére.
A koronavírus elleni tapaszt gyártó Emergex nevű céget 2016-ban alapították T-sejtes vakcinák előállítására Thomas Rademacher, a University College London molekuláris orvostudományban jártas, emeritus professzora vezetésével. A vállalat 26 tesztalannyal 2022 januárjától Lausanne-ban megkezdte a klinikai vizsgálatokat. Az első eredmények jövő júniusban várhatók, de
sürgősségi engedélyezés híján a tapasz legkorábban 2025-ben kerülhetne forgalomba.
Az elképzelés szerint a tapaszban lévő, peptidekbe csomagolt aranyrészecskék kiváltotta T-sejtek a megfertőződés után villámgyorsan eltávolítanák a szervezetből a fertőzött sejteket, megakadályozva a vírus replikációját és a betegség kifejlődését. Miközben a jelenlegi koronavírus elleni vakcinák úgy működnek, hogy az általuk legyártott antitestek a vírus tüskefehérjéjéhez tapadnak, és megakadályozzák a szervezet sejtjeinek megfertőződését, a T-sejtek felismerik és elpusztítják a kórokozót és a fertőzött sejteket. Az mRNS-alapú vakcinák és az AstraZeneca oltása csak nagyon alacsony T-sejtes immunválaszt váltanak ki.
Robin Cohen, az Emergex kereskedelmi vezetője elmondta: ez az első alkalom, hogy engedélyezik egy T-sejtes immunválaszt kiváltó, alternatív vakcina klinikai vizsgálatát. Hozzátette, a jelenlegi vakcinák idővel elhalványuló antitestes védelmet fejtenek ki, ezért a megfelelő mértékű immunválasz fenntartásához időről időre emlékeztető oltásokra van szükség.
A bőrtapasz viszont a T-sejtes működésnek köszönhetően akár évtizedekig tartó immunitást jelenthet, és a mutációkkal szemben is hatékonyabban veheti fel a küzdelmet.
A bejelentés előtti héten egy a Nature-ben publikált tanulmány azt mutatta ki, hogy vannak olyan emberek, akik bár ki vannak téve a megfertőződés veszélyének,
a szervezetük T-sejtjei már a megfertőződés legkorábbi szakaszában elpusztítják a vírust, így klinikailag nem lesz kimutatható a fertőzés.
Tudósok szerint a felfedezés elhozhatja a T-sejtes immunválaszra építő, új generációs vakcinák korát, amelyek hosszabban tartó védelmet jelenthetnek a SARS-CoV-2 ellen.
A T-sejtes vakcinák gondolata nem forradalmi, az Oxfordi Egyetemen például már több mint egy évtizede dolgoznak influenza elleni T-sejtes oltásokon.
November végén a SonntagsBlick című lapban megjelent felmérés szerint a megkérdezettek mintegy kétharmada azt akarta, hogy csak a beoltottak, illetve a betegségen átesettek éljenek korlátozások nélkül, de csak a fele támogatta a kötelező védőoltás bevezetését.
December 20-tól szigorították a minősítési rendszert, így az éttermekbe, kulturális és sportrendezvényekre, valamint egyéb nyilvános, fedett rendezvényekre csak az oltott vagy megbetegedett személyek léphettek be. A zártkörű összejövetelek is maximum 10 főre korlátozódtak, ha a találkozókon akár csak egy olyan 16 éven felüli személy volt, aki még nem esett át a betegségen, vagy nem kapott védőoltást.
Aki azt gondolta, hogy oltási igazolványokat csak Magyarországon és Romániában hamisítanak, az bizonyára meglepődött azon, hogy karácsony előtt kiderült:
igazolások ezreit hamisították az északkelet-svájci Sankt Gallenben (ez a legkevésbé beoltott kanton).
A nyomozás több magánkézben lévő koronavírus-tesztközpont munkatársait gyanúsította meg a visszaélések elkövetésével. Az elkövetők hozzáférhettek az oltási igazolványok kiállítására használt országos rendszerhez, és így több mint nyolcezer hamis oltási igazolást állíthattak ki. A tetteseket öt évig terjedő szabadságvesztéssel, illetve pénzbüntetéssel sújthatják. Ugyanakkor azokat is börtön, illetve pénzbírság fenyegeti, akik nagy összegeket fizettek a hamis igazolásokért.
Múlt szerdán a kormány bejelentette, hogy február végéig meghosszabbítja az önkéntes elzárásra és a kötelező otthoni munkavégzésre vonatkozó szabályokat. Azt is felvázolta, hogy más korlátozásokat is fenntartanak márciusig, mivel Svájc jelenleg az ötödik járványhullámmal néz szembe.
Bár pénteken közel 38 ezer új esetet jelentettek, Berset miniszter szombaton azt mondta, hogy a kormány továbbra is ajánlásra változtathatja a kötelező otthoni munkavégzésről szóló határozatot, és a helyzet javulása esetén a következő időszakban teljesen feloldhatja az önelszigetelési kötelezettséget is.
Forrás:
תגובות