Vukics Ferenc: Újabb európai háború kapujában vagyunk. Kutya nehéz idők jönnek...

A saját hallgatóimat immáron 4-5 éve azzal az üzenettel indítom az új szolgálati helyükre, hogy szinte biztosra vehető: a nálunk megszerzett ismereteket nemcsak békefenntartó feladatokban, hanem egy európai háború során is alkalmazni kell majd. Rosszabb esetben idehaza. Magyarországon az utolsó fegyveres konfliktus hatvanöt évvel ezelőtt, 1956-ban volt. Ha visszatekintünk a magyar történelemben a hasonló nagyságrendű időszakokra, akkor azt láthatjuk, hogy rendszeresen hat-tíz háborúban vettünk részt egy ilyen hosszú időszak alatt. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt hatvanöt év egy kiemelkedően békés időszakot jelent a magyar történelemben. Ez persze nem azt jelenti, hogy az összes társadalmi mutatónk ne azt jelezné, hogy 1982 óta az ország súlyos (háborús állapotoknak megfelelő) helyzetben van. A magyar történelem valaha volt legnagyobb népességvesztését szenvedtük el, az ország háborús állapotoknak megfelelő (gazdasági) kifosztási folyamatokkal szembesült 1989 és 2006 után, és a világ egyik legrosszabb egészségügyi állapotban lévő lakossága a miénk.

A 2012 és 2019 között lezajlott viszonylagos gyarapodás után (ami elmaradt a legtöbb szomszédunktól) nagyon nem volt szükségünk egy világjárványra, és még kevésbé volt érdekünk, hogy egy európai fegyveres konfliktusban részt vegyünk. Az elmúlt hónapok történései azt mutatják, hogy a magyar kormány viszonylagos „önállósága” (az „ahogy lehet” politikája) is egyre inkább megszűnni látszik.

Az elmúlt két év bebizonyította, hogy az EU gyenge, együttműködésre alkalmatlan szervezet, képtelen beazonosítani az alapvető érdekeit, és képtelen azokért kiállni. Katonai teljesítménye és politikai érdekérvényesítő képessége értékelhetetlen.

Nem véletlen, hogy a nemrégiben lezajlott orosz-amerikai tárgyalásokba nem vonták be Európát, ami azért is a végtelen gyengeség jele, mert éppen a kontinens sorsáról egyeztettek azokon a tárgyalásokon.

Arról, hogy hogyan is vélekedik az amerikai vezetés az EU-ról, jól tanúskodik, hogy 2014-ben Viktoria Nuland, az USA európai ügyekért felelős államtitkára a „Bassza meg az EU” kijelentéssel (a Youtube-ra kirakott felvételen még mindig meghallgatható) sommázta a szuperhatalom és a csetlő-botló európai vezetés kapcsolatát, amikor a kijevi amerikai nagykövettel beszélgetett. Akkor is az egyre súlyosbodó ukrán helyzetet elemezték. Victoria Nuland véleménye arra utalt, hogy az EU lassú döntéshozatala és töketlensége miatt az orosz szempontok emelkedhetnek felül, és hogy ezt a színes forradalmat is tönkreteheti egy oroszbarát ellenzék hatalomra jutása. Az akkori beszélgetésből pedig az is kiderül, hogy az amerikai államtitkár mondta meg, kit, milyen pozícióban látna szívesen az USA.

Az Egyesült Államok még mindig a Brzezinski-doktrína bűvöletében él, amelynek egyik kulcseleme, hogy Kijevet le kell választani Moszkváról. Ezen elképzelés szerint Ukrajna nélkül Oroszország megszűnik eurázsiai hatalom lenni. Ennél még tovább ment az a kijelentés, amit Barack Obama 2008-ban kezdődő elnöksége elején tett egy alkalommal, miszerint Oroszország hatalmas ásványkincs-tartalékai nemcsak az oroszokat illetik meg.

Oroszország azonban évszázadok óta birodalmi léptékekben él. Birodalmi a tudat és a gondolkodás. Bár a Szovjetunió széthullásával meggyengült, nem szűnt meg globális hatalom lenni. A nyugati világ számára Oroszország birodalmi volta kellemetlen hír. Amerikával az élen úgy gondolták, hogy a szovjet-orosz birodalom a Szovjetunió széthullásával örökre megszűnt létezni, és most szomorúan konstatálják, hogy ez az „algoritmus” annak ellenére újratermeli önmagát, hogy a mai orosz társadalom döntő többsége nem volt a birodalmi eszmének a hordozója. Pedig kézenfekvő, hogy egy atomhatalom mindig globális méretekben gondolkodik, és céljai sohasem hasonlítanak az atomfegyverekkel nem rendelkező országokhoz.

Oroszország Putyin elnöksége alatt újra megkerülhetetlen globális szereplővé erősödött, és ezen az ukrán konfliktus, a szankciók sem változtattak. Zbigniew Brzezinski elképzelései a Szovjetunió felbomlása utáni években talán még érvényesek voltak, ám ma az már nem igaz, hogy Ukrajna nélkül Oroszország többé nem eurázsiai birodalom. A múlt század ’90-es éveiben Moszkvában tényleg úgy érezhették, hogy Ukrajna eltávolodása Oroszországtól olyan, mintha Texas leválna Amerikáról. Ez azonban ma már nem egészen így van. Az egy másik Oroszország, és egy másik Ukrajna volt.

Vlagyimir Putyin még az elnöki poszt ideiglenes elfoglalása előtti programcikkében is azt nevezte 1999 végén az egyik legfőbb feladatnak, hogy Oroszország ne csússzon le a másod- vagy harmadrendű hatalmak sorába.

Senkit se tévesszen meg az idő múlása. Oroszország az, ami volt, birodalom. Ki-kiharaptak belőle egy-egy részt, korlátozottak a tartalékai, ám birodalom. Még egyszer hangsúlyozom: birodalmi a tudat és a gondolkodás. Ez érvényes a társadalomra és a hatalomra egyaránt. Ez a gondolkodás sokáig ellenzékben volt, ez az eszme azonban olyannyira életképes, hogy nem lehet csak úgy kiirtani a fejekből.

Az európai vezetés egy ideig kacérkodott azzal a gondolattal, hogy saját Oroszország-politikát folytasson.

2003-ban a szentpétervári egyetem jogi karának díszdoktorává avatták Gerhard Schröder német kancellárt és a szintén a Néva-parti városban vendégeskedett Jacques Chirac francia elnök is. Putyin–Schröder–Chirac csúcs egy az Atlanti-óceántól Kamcsatkáig tartó erőtér lehetőségét vetette fel, amit az amerikai vezetésnek mindenáron meg kellett akadályoznia.

Putyin a találkozó után először mondta azt, hogy az Egyesült Államok a kapitalista demokráciát akarja exportálni katonai eszközökkel. Gerhard Schrödernek természetszerűleg vereséget kellett szenvednie ahhoz 2005-ben, hogy ez az európai–orosz államalakult örökre egy téveszme maradjon. Ennek biztosítására volt szükség Angela Merkelre. Választási veresége után Schröder szinte azonnal orosz állami nagyvállalatoknál vállalt zsíros állásokat, magyarán üzleti tőkére váltotta a politikai karrierjét.

Németország és Oroszország egyébként Európa két legnépesebb országaként hagyományosan fontos üzleti partnert lát a másikban. Annak ellenére, hogy Moszkva ellen állandóan uniós szankciók vannak érvényben, a németek az elmúlt évtizedben alaposan gyarapították a befektetéseiket orosz földön.

Ennek fényében Merkel is megpróbálkozott egy egyedi kapcsolatot fenntartani az oroszokkal, de távozása után már teljesen biztosra vehető, hogy az új német vezetés Amerikával ismét az önálló vélemény nélküli totális partnerség viszonyrendszerét alakította ki. Most jobban megfelelő vezetőket „választottak” az amerikai szolgálatok Németország élére.

Ukrajna lassan minden tekintetben elveszíti a benne rejlő potenciált. Európa belefáradt Ukrajnába. Ez az ország az elmúlt hét évben óriási médiafigyelmet és politikai támogatást kapott, ám ezzel valójában nem tudott élni. Megmaradt a nemzetközi politika tárgyának, és nem vált annak alakítójává, alanyává.

Ukrajna szép lassan visszatér arra a szerény helyre, ahol geopolitikai értelemben mindig is volt. Ez a hely most nem az orosz világ, hanem Európa perifériája. Ahogy az a nevében (okraina, kraj) is benne van. Már két évvel ezelőtt látni lehetett, hogy Washington továbbra is keresni fogja az orosz szempontból kényes helyeket.

2019 nyarán Oleg Bondarenko politológus a Progresszív Politikáért Alapítvány vezetője a következőt jósolta: „Az amerikaiak által keresett következő ’kényes hely’ Kazahsztán lesz, ahol erősödnek a nacionalista erők.

Gondoljunk csak bele, Szvoboda parlamentbe jutása és az ukrajnai államcsíny között mindössze két év telt el. De lehet ez akár Belarusz is, ahol rájátszhatnak Alekszandr Lukasenko ambícióira.

Amerika számára mindig fontos lesz a regionális feszültséggócok fenntartása, ugyanis így tudja csak meghosszabbítani gyengülő globális hatalmát. Ha Európa perifériáján van, azzal két vetélytársat is sakkban tart, miközben a megoldás kulcsa az ő kezében van.”

Hát ez a jóslat nagyon bejött! Moszkva nem hagyja magát. Úgy tűnik, sikeresen elfojtotta a fehérorosz, kazah „színes forradalmi törekvéseket”, miközben már egyes amerikai elemzők az orosz határokon belüli forradalmakat és Oroszország feldarabolását vizionálták. A sarokba szorított oroszok így csak előre tudnak menekülni.

A tegnapi napon a NATO arra figyelmeztette Moszkvát, hogy hagyjon fel harcias külpolitikájával, és működjön együtt a nyugattal, különben „acélozott katonai szövetséggel” kell szembenéznie.

A kijelentés egy nem létező „idea” politikai leképezése csupán. A NATO rendre csak az amerikai (koalíciós) műveletek utáni „követő” szerepben jelenik meg, és javarészt alacsony intenzitású, stabilizációs, rendfenntartó jellegű békeműveleteket lát el, méghozzá egyre távolabbi színtereken.

Itt főzni csak Amerika tudott, Európának pedig meg kellett elégednie a „mosogatófiú” beosztásokkal.

Az európaiak egy része már korábban megértette, hogy a washingtoni vezetés szemében külpolitikai mozgásterüket meghatározza az amerikai műveletekhez való hozzájárulás mértéke. Az Egyesült Államok „tehermentesítése” valójában egy olyan washingtoni értékmérő (konkrét szám), amely megadja egy–egy ország „helyi értékét” az amerikai világtérképen.

Az amerikai erők nélkül pedig a NATO csak „katonai bürokraták hada”.

A héten intenzív diplomáciai tárgyalások folynak, amelynek állítólagos célja az Ukrajna elleni orosz támadás elhárítása.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára – és Norvégia egykori miniszterelnöke – kijelentette, hogy az Egyesült Államok vezette védelmi szövetség felkészült egy „új fegyveres konfliktusra Európában”, amennyiben a tárgyalások kudarcot vallanak.

„A nyugati tisztviselők emellett készen állnak a Moszkvával folytatott esetleges megbeszélésekre a hadgyakorlatok méretének csökkentéséről, a fegyverzetellenőrzésről, és készek ígéretet tenni arra, hogy nem telepítenek amerikai rakétákat Ukrajnába” – számolt be a Financial Times.

Na, ez hiányzik nekünk a legkevésbé.

A két ország már 2015 óta amúgy is háborúban áll a világ különböző részein, de ott eddig döntő részében proxy (helyettesítő erőkkel) folytatták az egymás elleni küzdelmet. A nagy óvatoskodás ellenére csak az elmúlt hét évben már több mint húsz alkalommal került sor tűzpárbajra az amerikai és orosz erők között, aminek néhányszor már több száz áldozata is volt (pl. Szíriában).

Egy európai háború Magyarországot a megsemmisülés veszélyével fenyegeti.

Amikor Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a CNN-nek azt mondta, hogy „igazán véres mészárlás” lesz, ha Oroszország úgy dönt, hogy megtámadja Ukrajnát, és figyelmeztetett, hogy „az orosz fiúk is koporsókban fognak hazatérni”, akkor már tudvalevő volt, hogy nem magától ilyen bátor ez a politikus.

Ukrajna azért is nagyon dühös most a határ menti orosz mozgásokra, mert ezzel a Donbasz ellen indítandó ukrán támadó műveleteket (amelyről természetesen hallgat a nyugati média) hiúsították meg.

Nem véletlenül csalódottak az ukránok és az őket támogató amerikaiak. Egy, a lázadó területek ellen indított sikeres támadás alaposan átalakíthatta volna az erőviszonyokat a tárgyaló asztal mellett. Az ukránok későbbi nyilatkozataikkal saját magukat leplezték le.

A határ mellett „felvonultatott” orosz erők nagyságából és összetételéből inkább következik egy Donbasz-ban történő beavatkozás, mint Ukrajna megtámadása.

Reznyikov határozottan kijelentette, hogy 175 ezer orosz katona nem elég Ukrajna megszállására; és biztos abban, hogy be fog lépni a NATO-ba és az Európai Unióba is. Reznyikov arra buzdította Joe Biden amerikai elnököt, aki kedden egy videokonferencia-beszélgetést folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy álljon ki határozottan Moszkvával szemben. „Az az elgondolás, hogy ne provokáljuk Oroszországot, nem fog működni.”

Oroszország képes arra, hogy gyors és azonnali inváziót hajtson végre Ukrajna ellen; és képes olyan ellátási láncokat felállítani és fenntartani, amelyek egy elhúzódó konfliktus során is működhetnek, ha Moszkva a behatolás mellett dönt – közölte a múlt héten két, az amerikai hírszerzéshez köthető forrás a CNN-nel.

Reznyikov a CNN-nek elmondta, hogy Ukrajna becslése szerint Oroszország jelenleg 95 ezer katonát állomásoztat támadásra készen Ukrajna mellett. Az amerikai becslések szerint Oroszország 175 ezer katonát tudna mozgósítani Ukrajna megszállására.

Reznyikov hangsúlyozta, hogy 250 ezer hivatásos katona mellett 400 ezer veterán és 200 ezer tartalékos áll készen Ukrajna védelmére, ezért szerinte 175 ezer orosz katona nem elégséges Ukrajna ellen.

Reznyikov felhívta a figyelmet, hogy egy orosz invázió – ha megtörténik – „katasztrófális” következményekkel járna az egész európai kontinensre, és a becslések szerint 4-5 millió ukránnak kellene menedéket keresnie Európában.

Reznyikov azt is kiemelte, hogy Ukrajna jelentős élelmiszer-beszállító Európa és Afrika számára, amelyek ellátása így megszakadna. A miniszter elmondta, hogy az ukrán hadsereg további haditechnikai segélykérést küldött szövetségeseinek, beleértve a légierő és a haditengerészet anyagi támogatását és kiképzését. „Nincs szükségünk csapatokra, mert szerintem nem igazságos, ha amerikai katonák fognak meghalni Ukrajnában. Nem, nincs rá szükségünk” – tette hozzá Reznyikov.

A hadügyminiszter szerint Oroszország félelmet akar kelteni az ukránokban, annak érdekében, hogy ne lépjenek a NATO- és az EU-tagság irányába; ezért a félelem és a pánik Oroszország érdekét szolgálná. Reznyikov határozottan kijelentette, hogy Ukrajna be fog lépni a NATO-ba és az Európai Unióba is.

„Tisztában vagyok Oroszország történelmével. Évszázadokon keresztül konfliktusban álltak a szomszédaikkal. De Oroszországnak van alternatívája: együttműködni, együttműködni a NATO-val”– mondta a NATO-főtitkár a Financial Timesnak.

Vlagyimir Putyin elnök tagadta, hogy lenne bármiféle inváziós terv.

Ugyanakkor figyelmeztetett a lehetséges katonai akciókra, amennyiben az Egyesült Államok és a NATO figyelmen kívül hagyja Moszkva követeléseit olyan védelmi megállapodások megkötésére, amelyek súlyosan csökkentenék az Egyesült Államok és a NATO európai képességeit.

Oroszország azt állítja, hogy ezek a katonai képességek veszélyt jelentenek a határaira.

Stoltenberg egy interjúban elmondta: lehetséges, hogy közösen megtalálják a politikai utat, és kezelni is lehet Oroszország aggályait, de továbbra is fennáll a konfliktus veszélye. A NATO főtitkára emellett kiemelte azt is, hogy bár a NATO nagy elrettentő erővel rendelkezik, fel kell készülnünk a legrosszabbra: „A NATO elrettentő képessége hiteles és erős... Reménykednünk kell, és keményen dolgoznunk kell a legjobbért, de fel kell készülnünk a legrosszabbra.”

Figyelmeztetése az orosz és az amerikai tisztviselők közötti hétfői, genfi tárgyalások előtt hangzott el. Szerdán a 30 tagú NATO-szövetség és az orosz delegáció találkozója, csütörtökön pedig az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet harmadik ülése következik. Eddig úgy tűnik, hogy nem születnek új megállapodások az európai biztonságról „európaiak nélküli szobában”.

Oroszország követelései között szerepel Ukrajna és más országok NATO-csatlakozásának tilalma, valamint a Kreml vétója a szövetségi tevékenységekre a Szovjetunió összeomlása után csatlakozott tagállamokban.

Az orosz kormány decemberben nyilvánosságra hozta a NATO-val kötendő új szerződés javaslatának vázlatát, amely kizárná a keleti terjeszkedést és a katonai tevékenységet a volt szovjet tagköztársaságokban.

Az orosz tervezet szerint többek között Magyarországot is el kéne hagyniuk az amerikai katonáknak. Stoltenberg szerint mindkét feltétel elfogadhatatlan, mert sértik a NATO „alapvető alapelveit”, miszerint mindenkinek fel kell ajánlani a tagságot, és egyformán meg kell védeni a szövetségeseket.

Miután Oroszország csapatokat küldött a szomszédos Kazahsztánba a zavargások elfojtására, Blinken nem zárta ki, hogy az ottani események is szóba kerülhetnek a tárgyalásokon.

Blinken bírálta Kazahsztán elnökét, aki elrendelte a biztonsági erőknek, hogy lőjék le a tüntetőket.

A tisztviselők tegnap azt mondták, hogy az Egyesült Államok készen áll arra, hogy olyan akciókat indítsanak, amelyek „azonnal súlyos és elsöprő méretű költségeket rónak Oroszország gazdaságára”.

Az oroszok nem fognak engedni, mert nem akarnak „színes forradalmakat” az ország határain belül. Tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy az amerikaiak végső szándéka az Orosz Föderáció szétdarabolása.

A lehető legkeményebb kiállással nemcsak a nyugatnak, hanem a nyugat által bátorított orosz ellenzéknek és az elszakadásra készülő nemzetiségi vezetőknek is akarnak üzenni. A kazah üzenet pedig egyértelmű volt és világos. A NATO afganisztáni kivonulását okolják a kazah eseményekért, és úgy látják, hogy

az amerikaiak által szétbombázott muzulmán országok minden problémáját a tengerentúliak az európaiak és Oroszország nyakába akarják rakni.

A jelenleg folyó fegyverkezési versenyben az oroszok több olyan fejlesztést is befejeztek, amelyekkel az Egyesült Államok még nem is rendelkezik, ami tovább közelíti a műveleti képességeit a világ legerősebb hadseregéhez.

Amerika pedig, úgy látszik, „kötelező házit” kapott az ország fegyveres erőit magánhadseregként használó gazdasági köröktől, és egyáltalán nem lesz elkeseredve, ha Európa keleti részén egy kiteljesedő konfliktus alakul ki. Na, ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki „rákönyököl” a piros gombokra, hanem azt, hogy egyre több regionális konfliktusban fogják próbára tenni a képességüket.

Ez azt jelenti, hogy a jövőben összecsapások várhatók Ukrajnában, Fehéroroszországban, Kazahsztánban, Moldovában, Grúziában, Örményországban, Boszniában, Szerbiában, Koszovóban, Közép-Ázsiában, Szíriában, Líbiában és esetleg a Baltikumban.

A „periféria országaiban” pedig nem fognak eltűrni semmilyen „önállóskodást”.

Azok a kormányok, amelyek nem fogják kiszolgálni ezeket az elképzeléseket, azok számíthatnak arra, hogy az USA „helyreállítja a demokráciát” az adott országban.

Kutya nehéz idők jönnek.

Források:

Vukics Ferenc: Újabb európai háború kapujában vagyunk. Kutya nehéz idők jönnek...

Blogos rovatok

KIEMELT CIKKEK