Vukics Ferenc: Újabb nem a COVID-útlevelekre. A lezárásoktól nem, vagy alig lett kevesebb halott
Anna-Maja Henriksson Finnország igazságügyi minisztere szerint a COVID-19 útlevelek használata a jelenlegi járványügyi helyzetben nem indokolt. A miniszter hangsúlyozta, hogy az igazolást a koronavírus további terjedésének megállítására tervezték a járvány korábbi szakaszaiban, és akkor még azt gondolták, hogy a beoltottak kisebb valószínűséggel kapják el a vírust – írja a SchengenVisaInfo.com.
Henriksson szerint az omikron variáns elterjedésével „úgy tűnik”, hogy a vírus elleni vakcinák nem a fertőzéseket, hanem a betegség súlyosabb formáit akadályozzák csak meg.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az emberek jogait korlátozó minden rendszabálynak arányosnak és szükségesnek kell lennie.
„A koronavírus-útlevél korlátozza azoknak az alapvető jogait, akik nem kaptak védőoltást, negatív a teszteredményük, vagy akik átestek a betegségen. A védettségi igazolások vagy az oltási útlevelek ilyen körülmények között nem alkalmasak arra, hogy betöltsék a jogalkotó által elképzelt szerepet. Éppen ezért ezeknek az okmányoknak a szükségessége és az általuk megjelenő korlátozások arányossága jelenleg nehezen igazolható” – mutatott rá a miniszter.
Az európai országokban továbbra is magas arányban fertőződnek meg az emberek a COVID-19 omikron variánsától. Két évvel a járvány kitörése után nem sikerült elérni, hogy a híradások pontosan fogalmazzanak.
A különböző médiafelületek még mindig összetévesztik (szándékosan vagy akaratlanul) a vírusok fertőzőképességének fogalmát a megbetegítő képességgel.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ január 20-i adatai azt mutatták, hogy Lengyelország és Románia egyes régiói kivételével, az Európai Unió és a schengeni övezet összes országa 100 ezer lakosra vetítve több mint 500 COVID-19 fertőzést jelentett az elmúlt két hétben, és ezért a sötét-vörös kategóriába került. A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel arra kérik az európai országok állampolgárait, hogy kerüljék a más országokat megcélzó utazásokat.
A közelmúltban az EU vezetői új tervet dolgoztak ki, amelynek célja az utazási folyamat megkönnyítése. A ma, február 1-jén hatályba lépett javaslat szerint
a tagállamoknak a ország járványügyi helyzete helyett inkább az utazók egyéni egészségügyi kockázatára kell összpontosítaniuk.
A könnyítéseket elrendelő országokkal ellentétben az Európai Unió Bizottsága új, szigorúbb szabályokat fogadott el az EU oltási bizonyítványra vonatkozóan. Az ilyen jellegű tanúsítványok már csak kilenc hónapig érvényesek.
Henriksson miniszterhez hasonlóan a finn Egészségügyi és Jóléti Intézet (THL) is bejelentette, hogy nem támogatja sem az útlevél jelenlegi formájában történő használatát, sem az oltási útlevéllé alakítását azzal, hogy nem biztosít jogosultságokat olyan személyek számára, akiknek a vírustesztje negatív lett.
A Szociális és Egészségügyi Minisztérium közleménye szerint az oltási útlevél más nehézségeket is okozhat:
„A THL közegészségügyi szempontból nem tartja jó megoldásnak az oltási útlevelet, mert teljesen kizárná a beoltatlanokat a szolgáltatásokból, és jelentős és tartós hatással lehet a finnországi oltási hajlandóságra. Ennek súlyos, káros, hosszú távú következményei lennének” – áll a közleményben.
Gordan Lauc, a Zágrábi Egyetem Gyógyszerészeti és Biokémiai Karának professzora, a Johns Hopkins Egyetem vendégprofesszora a következőket nyilatkozta a hír hallatán:
„Most, hogy tudjuk, hogy az 'intézkedések' senkit sem mentettek meg, és nagy károkat okoztak, ideje lenne csatlakoznunk azokhoz az országokhoz, amelyek minden intézkedést eltöröltek. Sajnos mi még mindig maszkviselésre kényszerítjük a gyerekeket az iskolákban, pedig nagyon egyértelműen bebizonyosodott, hogy ez is értelmetlen.”
„Sajnos ezeknek az 'intézkedéseknek' azt lett a következménye, hogy egy nagy, globális válságba lépünk. Mindannyian nagyobb számlákat fizetünk ki, mint eddig bármikor. Az inflációelszegényedéssel fenyegeti a lakosság nagy részét. Csak remélni tudom, hogy képesek leszünk bíróság elé állítani az ezért felelős vezetőket.”
„Már 2020. őszén megjelentek azok a tanulmányok amelyek megmutatták, hogy a különböző 'korlátozó intézkedések' nagyon gyengén hatnak a SARS-CoV-2 vírus terjedésének megakadályozására. Az 'intézkedések nem működnek'! Ezt emlegetem papagájként több mint egy éve. Sajnos a világ kormányainak többsége nem hallgatott a tudományra, hanem a járványipar lobbistáinak nyomására őrült és teljesen értelmetlen 'intézkedéseket' kényszerítettek polgáraikra.”
„Most már lassan általános elfogadottá válik az a tény, hogy a 'szigorú intézkedések' nem használnak semmit.
A mai Daily Mail a főcímben azt írja, hogy a lezárás csak 0,2%-kal csökkentette a halálos áldozatok számát. Tehát, ha Horvátországban 'szigorú intézkedéseket' vezettünk volna be, talán húsz embert mentettünk volna meg. Messze nem mondhatjuk, hogy húsz élet elhanyagolható, de ebben az időszakban Horvátországban csak a gyermekek és fiatalok öngyilkosságainak növekedése is nagyobb volt, mint ez a szám.”
Az 'intézkedések' nemcsak haszontalanok, de nagyon halálosak és károsak is voltak, mert megzavarták a rendszeres egészségügyi működést, tönkretették a mentális egészséget, a gazdaságot, az emberek munkanélküliek lettek, életpályák mentek tönkre, pénz nélkül maradt az egészségügy. Mindezek a hatások további ezrek életébe kerültek. A megfelelő kezelés elmaradása miatt több ezer ember fog teljesen feleslegesen meghalni az elkövetkező években.”
Daily Mail:
A lezárások, az iskolák bezárása és az összejövetelek korlátozása csak 0,2%-kal csökkentette a COVID-halálozást, miközben „hatalmas gazdasági és társadalmi költségeket teremtett” – állapítja meg egy új tanulmány.
24 korábbi tanulmány metaanalízise megállapította, hogy a Covid-zárlatok mindössze 0,2%-kal csökkentették a vírus okozta halálozást. A felülvizsgálatot végző közgazdászok szerint a határlezárások gyakorlatilag nulla hatással voltak a Covid-halálozásra (-0,1%).
A Johns Hopkins Egyetem professzora által vezetett felülvizsgálat azzal érvelt, hogy a pl. a határzárak gyakorlatilag nulla hatással voltak a Covid-halálozásra, és mindössze 0,1 százalékkal csökkentették a halálozások számát.A leghatékonyabb beavatkozásnak azonban a nem létfontosságú üzletek bezárása bizonyult, ami 10,6 százalékkal csökkentette a vírushalálozást.
A szakértői értékelésben nem részesült jelentésük szerint ennek valószínűleg az az oka, hogy bezárták azokat a kocsmákat és éttermeket, ahol alkoholt fogyasztanak. Az iskolabezárások kisebb, 4,4 százalékos csökkenéshez kapcsolódnak.
Egyre nagyobb a konszenzus abban, hogy a drákói korlátozások legnagyobb vesztesei azok az emberek, akiknek az állapota a világjárvány alatt az egészségügyi ellátás hiánya, a mozgásszegény életmód és a járvány mentális hatásai miatt romlott.
Forrás:
Comentarios