top of page

Vukics Ferenc: Ukrajna veszélyes nukleáris fantáziája







Ukrajna igyekszik megtartani a nukleáris fegyverekkel rendelkező állam státuszát. A 2022. február 19-i müncheni biztonsági konferencia előtti beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felvetette az 1994-es budapesti memorandum „A nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződéshez csatlakozó Ukrajnával kapcsolatos biztonsági garanciákról” szóló részének ügyét.

„2014 óta – mondta Zelenszkij –, Ukrajna háromszor is kísérletet tett arra, hogy egyeztetést hívjon össze a Budapesti Memorandum kezes államaival. Három kísérlet is kudarcot vallott. Ma Ukrajna a negyedik kísérletet teszi meg. És megteszem az első próbálkozást elnökként. De mind Ukrajna, mind én utoljára csináljuk ezt. A Budapesti Memorandum keretében egyeztetéseket kezdeményezek. A külügyminisztert utasítottam, hogy hívják össze a kezes államok ülését. Ha ezen a felek nem ismételik meg az államunk biztonságát szavatoló korábbi kijelentéseket, akkor Ukrajnának joga lesz azt hinni, hogy a Budapesti Memorandum nem működik, és az összes 1994-es határozatot megkérdőjelezték.”

Zelenszkij mondanivalója szerint összefüggés van Ukrajna azon döntése között, hogy csatlakozott az atomsorompó-szerződéshez (NPT) és az 1994-es Budapesti Memorandumban kodifikált biztonsági biztosítékok között. Ebben Oroszország többek között kijelentette, hogy „tisztelni fogja Ukrajna függetlenségét és szuverenitását, valamint a meglévő határokat”.

Zelenszkij elképzelése szerint Ukrajna atomsorompó-szerződés szerinti kötelezettségei és Oroszország 1994-es Budapesti Megállapodás szerinti kötelezettségei egy közös „csomag” része. Ukrajna 1990. július 16-i szuverenitási nyilatkozatában ígéretet tett arra, hogy „nem fogad el, nem állít elő vagy szerez be nukleáris fegyvert”. Az ukrán vezető fenyegető logikája szerint, ha a Budapesti Memorandum nem működik, akkor Ukrajna ezen kijelentése sem érvényes már – vagyis bármikor kifejleszthet, vagy beszerezhet nukleáris fegyvert.

Ukrajna 1991 augusztus 24-én kiáltotta ki függetlenségét, amelyet egy december 1-én megtartott választáson az ukránok többsége támogatott. Az országban azóta többpártrendszer működik. Még ugyanebben az évben kisebb konfliktus alakult ki Ukrajna és Oroszország között a Krím hovatartozásáról. 1994-ben Bill Clinton amerikai és Leonyid Kravcsuk ukrán elnök egyezményt kötött Ukrajna nukleáris fegyvereinek leszereléséről.

A Budapesti Memorandum elnevezésű nemzetközi szerződést 19994. december 5-én, Budapesten írták alá az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) itt megtartott konferenciáján. Az egyezmény biztonsági garanciákat nyújt az aláíró feleknek annak kapcsán, hogy Ukrajna csatlakozott a nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló atomsorompó egyezményhez. A memorandumot eredetileg három atom-nagyhatalom, Oroszország, az USA és az Egyesült Királyság írták alá. Később Kína és Franciaország is támogató nyilatkozatot adott ki. A szerződés biztonsági garanciái Ukrajna, Fehéroroszország és Kazahsztán területi integritását vagy politikai függetlenségét érintő fenyegetés, illetve erőszak alkalmazása esetére vonatkoznak. Ukrajna ennek eredményeként 1994 és 1996 között együttműködött abban, hogy a területén maradt nukleáris fegyverarzenált.

A 2014-es krími krízishelyzet kitörésekor az Egyesült Államok jelezte, hogy az orosz beavatkozás az Ukrajnának adott garanciákat szabályozó Budapesti Memorandum megszegésének minősül, és egyértelműen sérti Ukrajna szuverenitását és területi integritását. Az orosz vezetés szerint 1991 óta Ukrajna folyamatosan megszegte nemzetközi megállapodásait és a nyugati hatalmak által szervezett puccs volt az első lépés a Memorandum aláaknázásában, amikor egy törvényesen megválasztott kormányt a nyugati hatalmak titkosszolgálatai megbuktatták, és Ukrajna további sorsát teljes mértékben alárendelték a nyugati érdekeknek.

A müncheni biztonsági konferencián Volodimir Zelenszkij egykori atomhatalomként határozta meg országát és jelentette be burkolt igényét az atomfegyverek birtoklására, de a valóság az, hogy Ukrajna sohasem rendelkezett a területén maradt egykori szovjet atomfegyverek felett.

A Szovjetunió felbomlása után a Független Államok Közössége (FÁK) 1991. december 30-án aláírta a Minszki Megállapodást, amely az orosz kormányt ruházta fel az összes nukleáris fegyver birtoklásával, azzal a kitétellel, hogy a nem nukleáris feleknek (Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna) jogukban áll megvétózni a területükön lévő eszközök bevetését.

Ukrajna 1992. május 23-án aláírta a Lisszaboni Jegyzőkönyvet, amelyben beleegyezett, hogy a területén lévő összes nukleáris fegyvert visszaadja Oroszországnak.

Ekkorra azonban Ukrajnán belül a társadalmi-gazdasági helyzet odáig fajult, hogy az ország választott tisztségviselői az atomfegyverek ürügyén pénzt akartak szerezni a nyugati hatalmaktól. John Mearsheimer amerikai politológus ekkor azzal érvelt, hogy Ukrajnának meg kell őriznie saját független nukleáris elrettentő erejét.

Ekkor az ukrán parlament megtagadta nukleáris fegyvereinek Oroszországnak való átadását, mivel úgy vélte, hogy Ukrajna ideiglenesen különleges státuszt kaphat.

A nukleáris fegyvereket birtokló állam képe nagyobb befolyást és több pénzt biztosítana a számára, ha a fegyverek leszerelése kapcsán kompenzációra kerülne sor. Ukrajna ezzel megsértette Lisszaboni Megállapodásban vállalt kötelezettségeit és gyakorlatilag „eltulajdonította” a fegyvereket Oroszországtól.

Az ukránok nukleáris fegyverek utáni vágyának semmi köze sem volt a biztonsághoz, inkább nukleáris zsarolás célozta meg. Röviden: egy folytatólagosan elkövetett nemzetközi szintű bűncselekmény volt. És bizony működött.

Az Egyesült Államok 175 millió dollárt biztosított Ukrajnának atomfegyvereinek leszereléséhez, és több mint 300 millió dolláros további gazdasági segélyt biztosított Ukrajna nukleáris leszerelése iránti elkötelezettségéhez kapcsolódóan. Az 1994-es Budapesti Memorandum már ennek a zsarolási folyamatnak a része volt.

A valósághoz az is hozzátartozik, hogy Ukrajna soha nem birtokolt zsetonokkal játszott szerencsejátékot. Ukrajna megszerezte az adminisztratív ellenőrzést több száz egykori szovjet nukleáris s ballisztikus rakéta felett, a teljes operatív irányítást azonban továbbra is az orosz stratégiai nukleáris erők tartották meg. Ahogy Vilen Timoscsuk, a 43. rakétahadsereg Ukrajnában állomásozó ezredese megjegyezte: „Sem Ukrajna elnöke, sem az országban senki más sem tudott befolyást gyakorolni a [nukleáris] rakétakilövésekre, mert az indítási kódoknak ki kellett volna menniük az Oroszországban található Központi Parancsnokságra.”

Nem sokkal azután, hogy Oroszország 2014-ben visszanyelte a Krím félszigetet, az ukrán tisztviselők hangoztatták, hogy Ukrajnának erkölcsi és jogi joga van visszanyerni nukleáris fegyverekkel rendelkező állam státuszát. Figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy Ukrajna sem a gyakorlatban, sem az elméletben soha nem rendelkezett ilyen státusszal. Ukrajna németországi nagykövete, Andrij Melnyk még tavaly a NATO-tagsággal kapcsolatos tárgyalásait össze akarta kötni Ukrajna nukleáris fegyverek beszerzésével kapcsolatos elképzeléseivel. „Hogyan tudnánk másként garantálni a védelmünket?" – nyilatkozta akkor Melnyk.

Zelenszkij, Melnyk és az ukrán vezetők két téves elképzelésre támaszkodnak. Először is, Ukrajna valamikor jogosult volt nukleáris fegyverek birtoklására. Ez soha nem volt így. Ahogy Leonyid Kravcsuk, a Szovjetunió összeomlásának idején regnáló ukrán vezető megjegyezte: „Az Egyesült Államok határozottan kijelentette: Ha nem távolítják el a robbanófejeket Ukrajnából nem csupán politikai nyomásra, gazdasági szankciókra, hanem a 'háborús blokádra' számíthatnak. Volodimir Litvin, az ukrán parlament volt elnöke megerősítette ezt a kijelentést: „Ha Ukrajna nem szerelte volna le atomfegyvereit, akkor senki sem ismerte volna el önálló államként."

Másodszor, Ukrajna nukleáris fegyverek beszerzésére irányuló minden kísérlete megköveteli, hogy kilépjen az atomsorompó-szerződésből, ami az Észak-Koreához hasonló páriaállammá tenné Ukrajnát. Észak-Koreával ellentétben azonban Ukrajnának nincs olyan nukleáris infrastruktúrája, amely képes lenne nukleáris eszköz vagy olyan hasadóanyag előállítására, amely ahhoz szükséges, hogy egy ilyen eszközt szállítható fegyverré alakítsanak. Ha Ukrajna megkísérelné megszerezni ezt a képességet, akkor politikai elszigetelésnek, gazdasági szankcióknak és végső soron akár katonai megsemmisítésnek lenne kitéve.

Így ír erről Scott Ritter az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztje:


„Zelenszkij, akárcsak Ukrajna többi vezetője, nagyon jól tudja ezt. Az atomsorompó-szerződésből való kilépéssel kapcsolatos fenyegetések nem valósak. A jelenlegi kijelentések inkább csak az 1992-ben kezdődött eredeti zsarolási folyamat folytatásai. Ezúttal Ukrajna arra törekszik, hogy a sértett fél státuszát felhasználva megpróbálja a hajánál fogva előrángatni ezt az ügyet. Erre számos oroszellenes 'szakértő' bátorítja, akik arra használják fel a nyugati médiához és politikusokhoz való hozzáférésüket, hogy azt az elképzelést erősítsék, hogy Ukrajna az 1994-es Budapesti Memorandum Oroszország általi megsértésének áldozata.”

„Most egészen mással van dolgunk – írta Anne Applebaum nemrég a The Atlantic-ban.


„Ezek olyan emberek, akiket nem érdekelnek a szerződések és dokumentumok, olyan emberek, akik csak a kemény hatalmat tisztelik. Oroszország megsérti az 1994-ben aláírt, Ukrajna biztonságát garantáló Budapesti Memorandumot. Hallották már Putyint erről beszélni? Természetesen nem. "

„Ő [Putyin] már megsértett számos európai szerződést és megállapodást, amelyeket Moszkva a múltban aláírt” – vallotta nemrég Michael McFaul, az Egyesült Államok volt oroszországi nagykövete az Egyesült Államok Kongresszusa előtt. „Biztosítékokat kell adnunk Ukrajnának. Miért hiheti bárki Kijevben, Brüsszelben vagy Washingtonban, hogy Putyin ezúttal őszintébb lesz?”

Applebaum, McFaul és társai egyszerűen azt akarják elhitetni a még olvasni tudó emberekkel, hogy a történet másik oldala egyszerűen nem létezik. Emiatt van az, hogy amikor a magyar történelmi összefoglalókat olvassuk, akkor felülkerekedik bennünk az a rossz érzés, amit akkor éreztünk, amikor a szocialista rendszer „vélemény-vezérelt, túlideológizált” történelmét tanították nekünk.

Azt látjuk, hogy a médiában folyamatosan „okoskodnak” a szakértők, miközben a legalapvetőbb információkról sem rendelkeznek az adott ügyben.

Félreértés ne essék, nincs szándékomban megerősíteni az orosz birodalmi koncepciókat, de azt tudomásul kell vennünk, hogy úgy a problémák nem fognak megoldódni, ha eseményeket, tényeket eltagadunk a nagyközönség elől. Véget ért az a két évtized, amikor a világ egyetlen állama határozta meg a világ politikáját. Most már az egyeztetéseken van a hangsúly. Ezek során pedig a legnagyobb hiba az, amikor a tárgyalások során jövünk rá, hogy az ellenérdekelt fél érveit akkor halljuk először, amikor a személyes kapcsolat létrejön.

A nyugat annyira hozzászokott a „valóságipari művek” napi gyakorlatához, hogy nem szívesen szembesül az önálló véleményekkel és világlátással. Így nem lehet kompromisszumokat elérni és a békét biztosítani. Az európai felsőbbrendűségből transzatlanti felsőbbrendűség lett, de az évszázados recept ugyanúgy megmaradt.

Johann Gottfried von Herder német történetfilozófus 1791-ben publikálta a Gondolatok az emberiség történetének filozófiájához című művét.

„A spanyol kegyetlenkedésekről, az angolok zsugoriságáról, a hollandok hideg arcátlanságáról, amelyről a hódítási őrület mámorában hősköltemények születtek, ma olyan könyveket írnak, amelyek vajmi kevéssé válnak a hódítók dicsőségére, és inkább arra alkalmasak, hogy ha másutt is léteznék összeurópai szellem, nem csupán a könyvekben, akkor a Föld valamennyi népe előtt szégyenkezniük kellene az emberiség sérelmére elkövetett bűncselekményeik miatt. Nevezze meg valaki azt az országot, ahová az európaiak tették be a lábukat, és nem követtek el szinte örökösen olyan bűnöket, mint a jogsértések, az igazságtalan háborúk, a harácsolás, csalás, elnyomás, a betegségek és kártékony szokások terjesztése a védtelen, jóhiszemű emberek között.

Világrészünk nem a bölcs, hanem az arcátlan, erőszakos, szipolyozó része a Földnek; nem kultúrát teremtett, hanem elpusztította a népek saját kultúrájának csíráit, ahol és amikor csak tehette.”

Ha Ukrajna ennek az arcátlan, erőszakos és szipolyozó erőnek a szolgálatában marad, akkor az rövid időn belül az ország megszűnéséhez fog vezetni.

Egy országot teljes egészében idegen érdekeknek kiszolgáltatni, mindig a megsemmisülést vetíti előre. Ehhez nem kell külső erő, elég ha a belső konfliktusok lassan felemésztik az ország minden életerejét.

Ukrajna helyzetén az atomfegyverek nem fognak segíteni. Ukrajna így is óriási veszélyforrás a szomszédai számára. A szervezett bűnözés pestisként terjed át a határain, a szegénység milliókat indít útnak, a szélsőséges csoportok veszélyeztetik a nemzetiségek létét. Egy széthulló Ukrajnánál jóval nagyobb veszélyt jelent az a tény, hogy extremitásokba menekült politikai csoportok tenyerelhetnek rá piros gombokra a szomszédban.

Scott Ritter RT-n megjelent cikke után az egyik hozzászóló az alábbiakat jegyezte meg:

„Ez soha nem fog megtörténni. Ha Borisz és Bosirov most (állítólag) fel tudja robbantani a szlovák lőszerraktárakat, képzeld el, mi lesz az ukrán plutóniumfeldolgozó üzemekkel és az ott dolgozó mérnökökkel. Ó, valaki atomfegyvert akar adni nekik? Képzeld el, mi lesz az azt szállító vonattal.”


 

Forrás:
























574 megtekintés

Kommentarer


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page