Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (108) ‒ Az „árnyékflotta”-színjáték
- dombi52
- okt. 15.
- 4 perc olvasás
Spectator:
A „árnyékflotta” tartályhajó-rajtaütés puszta színjáték volt
A híradó felvételei kellemesen emlékeztettek a Mission: Impossible című filmre. Álarcos francia kommandósok özönlöttek fel a rozsdás Boracay olajszállító hajó oldalára, gépkarabélyokat rántottak elő, és megkezdték a hajó átkutatását, hogy bizonyítékot találjanak arra, hogy a hajó felelős volt az orosz drónok dán repülőterekre történő kilövéséért.
A kapitányt és az első tisztet – mindketten kínai állampolgárok – őrizetbe vették.
Emmanuel Macron francia elnök nem tudta megerősíteni, hogy a Boracay felelős volt a drónok támadásáért, de egyértelművé tette, hogy a hajó St Nazaire partjainál történő megállítása „egy lépés volt a gyanús, orosz olajcsempészettel foglalkozó hajók vízi közlekedésének megakadályozására irányuló politika felé”.
Macron szerint a szándék az volt, hogy „növeljék a nyomást Oroszországra, hogy visszatérjen az ukrán tárgyalásokhoz”.
A „árnyékflotta” tartályhajói talán nem tartoznak a tengerészi tisztességesség spektrumának legmegbízhatóbb végébe. De nem olyanok, mint Macron sugallja, nem tengeri törvényen kívüliek.
Két nappal később, miután a koppenhágai európai csúcstalálkozó résztvevői, akiknek Macron lelkesítő beszédet tartott, hazatértek, a Boracay csendben folytatta útját.
A hajó kapitányát nem vádolták semmi komolyabbal, mint a francia haditengerészet megállási parancsának megtagadásával.
Nem találtak bizonyítékot arra, hogy köze lett volna a drónokhoz, amelyek állítólag szeptember 30-án zümmögtek a koppenhágai repülőtér felett. Az egész nagy horderejű nemzetközi incidens csupán kétnapos késéssel zárul a 100 000 tonna Rosneft nyersolaj szállításában a balti Primorsk kikötőből Vadinarba, Gujaratba, ahol az indiai Nayara Energy tulajdonában lévő finomító található.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a tartályhajó feltartóztatását „kalózkodásnak” minősítette, és azt állította, hogy Macron belpolitikai okokból kezdeményezte a lépést.
„Nincs más módja annak, hogy elterelje a lakosság, a francia állampolgárok figyelmét a nehezen megoldható belső problémákról” – mondta Putyin egy külpolitikai szakértőkből álló fórumon Oroszország fekete-tengeri üdülőhelyén, Szocsiban.
Ez egyszer Putyinnak igaza lehet. Macron a drámai fedélzetre szállást fontos lépésnek nevezte a jelenleg Oroszország nyersolajának nagy részét szállító és a Kreml háborús gépezetét tápláló árnyékflotta megfékezésében. A gyakorlatban azonban Európa alig tehet valamit a forgalom megállítására – ráadásul maga is jelentős fogyasztója az orosz olajnak, olajtermékeknek és gáznak.
Vegyük például Macron jellemzését a Boracay rakományáról, amelyet „csempészetnek” nevezett. Az orosz olaj vásárlása és eladása nem tilos. Csak árplafon van érvényben, amely a közelmúltig 60 dollár volt hordónként, de mivel a világpiaci árak nemrégiben csökkentek, azt a világpiaci árak 15 százalékkal alatti szintre állították vissza.
Azonban az, hogy mennyit fizetnek egy olajszállítmányért, a szerződéses ügyvédek dolga, és semmi köze a tengeren közlekedő hajókhoz.
Az árplafon elkerülése valóban gyerekjátéknak bizonyult. Az egyik módszer az úgynevezett „igazolási csalás”, amelynek során a hivatalos papírokon alacsony vételárat jelölnek meg a szállítmányra, de rejtett extrákat, például feldolgozási és szállítási költségeket adnak hozzá, hogy kiegyenlítsék a különbséget.
A másik módszer az, hogy az orosz olajcégek teljesen legális, a plafont betartó alacsony áron adnak el saját leányvállalataiknak, majd a finomított termékeket piaci áron értékesítik.
Oroszország legnagyobb magánolajcége, a Lukoil továbbra is működtet finomítókat Hollandiában, Romániában és Bulgáriában, amelyek tökéletesen megfelelnek a szankcióknak.
Az úgynevezett „árnyékflotta” esetében ez a gonosz hangzású kifejezés valójában olyan olajszállító tartályhajókat jelent, amelyek alacsony szabályozási követelményekkel rendelkező joghatóságok alatt közlekednek, és nem Londonban vannak biztosítva, hanem orosz, indiai vagy kínai biztosítók által jegyzett biztosítási kötvényekkel rendelkeznek.
A Boracay egy tipikus példája ennek a hajótípusnak. 2007-ben épült, jelenleg Beninben van bejegyezve. Idén áprilisban azonban még Kiwala néven volt ismert, és Dzsibutiban volt bejegyezve. Idén áprilisban a Boracay-Kiwala-t Észtország partjainál állították meg, ami szintén nagy nemzetközi felhajtást keltett, mintha Európa visszavágna az árnyékflotta hajóinak.
A hajó bűne az volt, hogy az észt hatóságok nem tudták megerősíteni dzsibuti lajstromozását – de egy hét jogi huzavona után kelet-afrikai tengeri ügyvédi irodákban a papírmunkát elrendezték, és a hajó tovább haladhatott.
Röviden: az árnyékflotta tartályhajói ugyan a tengerészeti tisztességesség skálájának kétes végén helyezkednek el, de nem olyanok, mint Macron sugallja, tengeri törvényen kívüliek.
Sok hajó öreg és nem a legkorszerűbb a tengerképesség terén – bár ahhoz, hogy biztosítást köthessenek és bármelyik nagyobb olajterminálban kiköthessenek, alapvetően épnek és tanúsítottnak kell lenniük, hogy megvédjék a több tízmillió dollár értékű rakományt.
Több száz ilyen hajó van jelenleg az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság szankciói alatt, ami azt jelenti, hogy tilos a brit, amerikai és európai kikötőkbe befutniuk. De a nyílt tengeren viszonylag nincs törvény, és a nemzetközi tengeri jog egyik alapvető elve a nemzetközi vizeken való szabad áthaladás joga, amely magában foglalja a keskeny tengeri utakat is, mint például a Balti-tenger torkolatánál és a Finn-öböl torkolatánál található Dán-szorosokat, amelyeken keresztül az orosz olajexport nagy része halad át.
A part menti országok különböző technikai okokból, például környezetvédelmi és műszaki ellenőrzések miatt megállíthatják a hajózást. De minden olyan lépés, amely teljesen leállítja a hajózást a nemzetközi vizeken, blokádnak minősül, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete egyértelműen háborús cselekménynek minősít.
A Boracay csak egyike volt azoknak a hajóknak, amelyeket a NATO személyzete átkutattak a még megoldatlan koppenhágai drónincidensben való részvétel bizonyítékai után.
Egy másik az Oslo Carrier 3 volt, amelyet egy norvég vállalat üzemeltetett, de orosz legénységgel, és amely acélszállítmányt vitt Németországból Litvániába, amikor a behatolás napján elhaladt a dán főváros mellett.
fedélzetén sem találtak semmit. A Guardian dán katonai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy „az ilyen drónokat egy katapulttal lehet indítani, amelyet könnyen lehet szállítani egy nagy hajón”.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy Európa „hibrid háborúval” szembesül, és hogy „csak egy ország hajlandó fenyegetni minket, és az Oroszország”.
A koppenhágai drónok történetének számos hipotézise még nem került megerősítésre tényleges bizonyítékokkal.
Amikor Oroszország olajexportjának leállításáról van szó, sok a látványos fenyegetőzés – a brit „szankcióktól” a tartályhajók ellen Macron kommandós rajtaütéséig –, de kevés a tényleges cselekvés. Ez azért van, mert Európa nettó nulla és atomenergia-ellenes elkötelezettségeinek köszönhetően továbbra is az orosz olaj és gáz egyik fő vásárlója.
Brüsszel szeret úgy tenni, mintha csak a rosszcsont oroszbarát Magyarország és Szlovákia lenne a hibás, mert továbbra is közvetlenül a Druzsba-vezetéken keresztül importálnak orosz nyersolajat. De rengeteg orosz gáz továbbra is Ukrajnán és Törökországon keresztül áramlik, és Európa orosz cseppfolyósított földgázimportja tavaly valójában 25 százalékkal nőtt.
Ráadásul Európa több millió tonna, indiai finomítókban orosz nyersolajból előállított dízel- és benzint importál.
A kommandós rajtaütések remek tévéműsorokat eredményeznek. De ezek csak elterelik a figyelmet a valódi problémáról, ami az, hogy
az európai energiafogyasztók továbbra is Putyin háborús gépezetének legnagyobb finanszírozói közé tartoznak.
Owen Matthews a The Spectator társ-szerkesztője és az Overreach: The Inside Story of Putin’s war on Ukraine (Túlkapás: Putyin ukrajnai háborújának belső története) című könyv szerzője.
