Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (158) ‒ A multipoláris világ születési fájdalmai
- dombi52
- 18 órával ezelőtt
- 4 perc olvasás
A multipoláris világ születési fájdalmai
A második világháború után az Egyesült Államok maradt az egyetlen nagyhatalom, amelynek ipari bázisa sértetlen maradt. Európa, a Szovjetunió és Japán mind pusztulást szenvedett. A Szovjetunióban a háború 26 millió ember életét követelte. Európa többi részén további 20 millióan haltak meg. Japánban körülbelül 3 millióan vesztették életüket.
Az összes nagyhatalom infrastruktúrája megsemmisült. Kivéve Amerikát.
Már a háború előtt is az Egyesült Államok volt a világ kiemelkedő gazdasági hatalma. De ez az előny a második világháború után jelentősen nőtt. Végül is az amerikai hajók, tankok, fegyverek és bombák fordították meg a háború menetét.
1945-ben Amerika a globális ipari termelés 50%-át adta. A világ népességének mindössze 6%-ával.
1947-re a katonai gyártósorok nagy része átállt a polgári cikkek gyártására. A tankokat gyártó gyárak autók és háztartási gépek gyártására álltak át. A bombázókat gyártó gyárak kereskedelmi repülőgépek gyártására álltak át.
1944-ben pedig a Bretton Woods-i megállapodás az Egyesült Államokat monetáris szuperhatalommá is tette. Az USA a világ legnagyobb hitelezőjévé vált, ami részesedést biztosított számára a világ újjáépítésének nagy részében.
Ennek eredményeként az országban tartós gazdasági (és demográfiai) fellendülés következett be. Amerika gyorsan uralta mind az ipari, mind a pénzügyi világot, megalapozva az Egyesült Államok 65 éves kivételességét.
Egy új kihívó
A Szovjetunió a második világháború után romokban hevert, de jelentős új területeket szerzett (akár formálisan, akár szatellit államokként). Kelet-Németország, Kelet-Lengyelország, a Balti államok nagy része és Japán egykori területeinek egy része.
Hosszú ideig a Szovjetunió volt Amerika egyetlen valódi versenytársa. De az Egyesült Államok döntő győzelmet aratott a hidegháborúban, főként a kiváló gazdasági modelljének köszönhetően.
Amerika egyedüli szuperhatalomként való uralkodása az 1940-es évektől egészen a közelmúltig tartott. Ma Kína új szuperhatalomként emelkedik ki. És bizonyos szempontból az ország már most is hatalmasabb, mint a Szovjetunió valaha volt. Gazdasági szempontból ez minden bizonnyal igaz. Kína ma a világ gyártási teljesítményének körülbelül egyharmadát adja.
Nem annyira domináns, mint Amerika volt a második világháború után, de az egyedi helyzet volt, mivel a nagyhatalmak infrastruktúrájának nagy része megsemmisült.
A Szovjetunió soha nem közelítette meg ezt az ipari erősséget.
És azt is állítanám, hogy Kína katonai szuperhatalommá is válik. Ezt részletesen tárgyaltuk: Kína visszatartása fenntarthatatlanná válik. Oroszország is újra nagyhatalommá válik. Nem feltétlenül minősíteném őket szuperhatalomnak, legalábbis gazdasági szempontból nem. De, ami a katonai erőt illeti, többet érnek, mint amekkorák.
Kína, és kisebb mértékben Oroszország felemelkedése véget vetett Amerika egyedüli szuperhatalmi címének.
Áttérés az amerikai kontinensre és a multipoláris világra
„Most már birodalom vagyunk, és amikor cselekszünk, megteremtjük a saját valóságunkat. És amíg ti ezt a valóságot tanulmányozzátok – okosan, ahogyan azt szoktátok –, mi újra cselekszünk, és újabb új valóságokat teremtünk, amelyeket ti is tanulmányozhattok, és így fogják a dolgok alakulni. Mi vagyunk a történelem szereplői... és ti, mindannyian, csak tanulmányozhatjátok, amit mi teszünk.” Karl Rove, 2004
Az elmúlt 50 év nagy részében Amerika akaratát kényszerítette a világra. Gazdasági és pénzügyi hatalmunknak köszönhetően szinte minden lehetséges volt. Az invázió, a nemzetépítés és a szankciók fenyegetése térdre kényszerítette a nemzeteket.
Ez a korszak a végéhez közeledik. Trump elnök nemrégiben közzétett nemzetbiztonsági stratégiája megerősíti ezt a hatalmas változást. A vezető dokumentum szerint:
„A hidegháború vége után az amerikai külpolitikai elit meggyőződött arról, hogy az egész világon való tartós amerikai dominancia a legjobb az országunknak. Más országok ügyei azonban csak akkor érdekelnek minket, ha tevékenységük közvetlenül fenyegeti érdekeinket.
Elitjeink súlyosan tévedtek, amikor azt hitték, hogy Amerika örökre hajlandó lesz vállalni azokat a globális terheket, amelyeket az amerikai nép nem tartott a nemzeti érdekkel összefüggőnek. Túlbecsülték Amerika képességét arra, hogy egyszerre finanszírozza a hatalmas jóléti szabályozó-adminisztratív államot és a hatalmas katonai, diplomáciai, hírszerzési és külföldi segélyezési komplexumot. Rendkívül téves és romboló tétet tettek a globalizmusra és az úgynevezett 'szabad kereskedelemre', ami kiüresítette azt a középosztályt és ipari bázist, amelyre Amerika gazdasági és katonai fölénye épül.”
Megdöbbentő ezt egy fontos amerikai politikai dokumentumban látni. Országunk már nem törekszik az egész világ uralmára. Ami jó, mert ez már nem lehetséges és nem is előnyös.
Amerika külpolitikájának középpontja a nyugati féltekére (Amerikára) fog áttevődni. Ezt az új stratégiai dokumentum is kiemeli:
„Biztosítani akarjuk, hogy a nyugati félteke kellőképpen stabil és jól kormányzott maradjon, hogy megakadályozzuk és visszatartsuk a tömeges migrációt az Egyesült Államokba; olyan féltekét akarunk, amelynek kormányai együttműködnek velünk a kábítószer-terroristák, kartellek és más transznacionális bűnszervezetek ellen; olyan féltekét akarunk, amely mentes marad az ellenséges külföldi behatolásoktól vagy a kulcsfontosságú eszközök tulajdonjogától, és amely támogatja a kritikus ellátási láncokat; és biztosítani akarjuk, hogy továbbra is hozzáférjünk a kulcsfontosságú stratégiai helyszínekhez. Más szavakkal, érvényesíteni és végrehajtani fogjuk a Monroe-doktrína 'Trump-kiegészítését'.”
A Monroe-doktrína egy amerikai külpolitikai elv volt, amelyet 1824-ben James Monroe elnök hirdetett meg. Lényegében azt mondta az európai hatalmaknak, hogy maradjanak ki Amerikából, cserébe Amerika nem avatkozik be az európai háborúkba és politikába.
Trump elnök lényegében az amerikai kontinensre helyezi át külpolitikai fókuszunkat (innen a közelmúltbeli venezuelai lépések).
Az új nemzeti stratégiai dokumentum azt is kimondja, hogy az Egyesült Államok
„jó kapcsolatokat és békés kereskedelmi kapcsolatokat fog keresni a világ országai között, anélkül, hogy rájuk kényszerítené a demokratikus vagy más társadalmi változásokat, amelyek jelentősen eltérnek hagyományaiktól és történelmüktől”.
Egy másik figyelemre méltó változás. A világ változik. Az Amerika mint a világ egyetlen szuperhatalmának korszaka véget ért. És ez nem is olyan rossz dolog. Mint szinte minden korábbi birodalom, mi is túlterjeszkedtünk, túl sokat költöttünk, és sok más hibát is elkövettünk az út során
Ha az elmúlt 25 év bármit is bizonyított, akkor az az, hogy a világ rendőre lenni túlértékelt dolog. Amerikának most lehetősége van újraépíteni egykor domináns ipari infrastruktúráját, és polgárai jólétére koncentrálni. És ez üdítő változás lenne.
