Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (174)
- dombi52
- 2 nappal ezelőtt
- 5 perc olvasás
Jeffrey Sachs:
Az európai biztonság magában foglalja Oroszországot is
A Berliner Zeitungban megjelent nyílt levélben a szerző azt írja a német kancellárnak, hogy Ukrajnában nem lehet békét teremteni úgy, hogy úgy teszünk, mintha Oroszország biztonsági aggályai nem léteznének.
Jeffrey D. Sachs egyetemi professzor és a Columbia Egyetem Fenntartható Fejlődés Központjának igazgatójaChancellor Merz,
Ön többször is beszélt Németország felelősségéről az európai biztonságért. Ez a felelősség nem teljesíthető szlogenekkel, szelektív emlékezéssel vagy a háborús beszéd folyamatos normalizálásával.
A biztonsági garanciák nem egyirányú eszközök. Mindkét irányban érvényesek. Ez nem orosz, sem amerikai érv; ez az európai biztonság alapelve, amely kifejezetten szerepel a helsinki záróokmányban, az EBESZ keretmegállapodásaiban és a háború utáni diplomácia évtizedes gyakorlatában.
Németországnak kötelessége, hogy történelmi komolysággal és őszinteséggel közelítse meg ezt a pillanatot. Ebből a szempontból a közelmúltbeli retorika és politikai döntések veszélyesen elmaradnak a követelményektől.
1990 óta Oroszország legfontosabb biztonsági aggályait többször elutasították, felhígították vagy közvetlenül megsértették – gyakran Németország aktív részvételével vagy beleegyezésével. Ez a múlt nem törölhető, ha az ukrajnai háborút be akarjuk fejezni, és nem hagyható figyelmen kívül, ha Európa el akarja kerülni a tartós konfrontációt.
A hidegháború végén Németország többször is kifejezetten biztosította a szovjet, majd az orosz vezetőket arról, hogy a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni.
Ezeket a biztosítékokat a német újraegyesítéssel összefüggésben adták. Németország hatalmas hasznot húzott belőlük. Országuk gyors egyesülése – a NATO-n belül – nem valósulhatott volna meg a szovjetek e kötelezettségvállalásokon alapuló beleegyezése nélkül.
Később úgy tenni, mintha ezek a biztosítékok soha nem számítottak volna, vagy mintha csupán véletlen megjegyzések lettek volna, nem realista hozzáállás. Ez történelmi revizionizmus.
1999-ben Németország részt vett a NATO Szerbia elleni bombázásában, amely a NATO első nagy háborúja volt az ENSZ Biztonsági Tanácsának engedélye nélkül.
Ez nem védekező akció volt. Ez egy precedens értékű beavatkozás volt, amely alapvetően megváltoztatta a hidegháború utáni biztonsági rendet. Oroszország számára Szerbia nem volt elvont fogalom. Az üzenet egyértelmű volt: a NATO az ENSZ jóváhagyása és Oroszország tiltakozása nélkül is alkalmazni fogja az erőszakot a saját területén kívül.
2002-ben az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett az Anti-Ballistic Missile Treaty-ből, amely három évtizeden át a stratégiai stabilitás sarokköve volt.
Németország nem emelt komoly tiltakozást. A fegyverzet-ellenőrzési rendszer eróziója azonban nem vákuumban történt. Az Oroszország határához közelebb telepített rakétavédelmi rendszereket Oroszország joggal tekintette destabilizáló tényezőnek. Ezeket a felfogásokat paranoiának minősíteni politikai propaganda volt, nem pedig ésszerű diplomácia.
2008-ban Németország elismerte Koszovó függetlenségét, annak ellenére, hogy kifejezett figyelmeztetések hangzottak el, hogy ez aláássa a területi integritás elvét, és precedenst teremt, amely máshol is visszhangot fog kiváltani. Oroszország kifogásait ismét rosszindulatúnak minősítették, ahelyett, hogy komolyan vették volna őket stratégiai aggályként.
A NATO Ukrajnába és Grúziába történő kiterjesztésére irányuló folyamatos nyomás – amelyet a 2008-as bukaresti csúcstalálkozón hivatalosan is bejelentettek – átlépte a legszigorúbb vörös vonalat, annak ellenére, hogy Moszkva évek óta hangosan, egyértelműen, következetesen és ismételten kifogásolta ezt.
Amikor egy nagyhatalom azonosít egy alapvető biztonsági érdeket, és évtizedeken át ismételten hangsúlyozza azt, annak figyelmen kívül hagyása nem diplomácia. Az szándékos eszkaláció.
Németország 2014 óta betöltött szerepe Ukrajnában különösen aggasztó. Berlin, Párizs és Varsó mellett közvetített a 2014. február 21-i megállapodásban Viktor Janukovics elnök és az ellenzék között – egy olyan megállapodásban, amelynek célja az erőszak leállítása és az alkotmányos rend megőrzése volt. Órák alatt a megállapodás összeomlott. Erőszakos puccs következett.
Alkotmányon kívüli eszközökkel új kormány alakult. Németország azonnal elismerte és támogatta az új rezsimet.
A Németország által garantált megállapodást következmények nélkül feladták.
A 2015-ös Minszk II. megállapodásnak kellett volna orvosolni a helyzetet – egy tárgyalásos keret, amely véget vetett volna a kelet-ukrajnai háborúnak. Németország ismét garanciavállalóként lépett fel.
Mégis, hét éven át Ukrajna nem hajtotta végre a Minszk II-t. Kijev nyíltan elutasította annak politikai rendelkezéseit.
Németország nem kényszerítette azok végrehajtását. A korábbi német és más európai vezetők azóta elismerték, hogy Minszk II.-t kevésbé béketervként, mint inkább ideiglenes megoldásként kezelték. Már ez a beismerés is számvetésre készteti az embert.
Ezzel a háttérrel a még több fegyver, még keményebb retorika és még nagyobb „eltökéltség” iránti követelések üresen csengenek. Arra kérik Európát, hogy felejtse el a közelmúltat, hogy igazolhassa a folyamatos konfrontációval teli jövőt.
Elég a propagandából. Elég a közvélemény morális infantilizálásából. Az európaiak teljes mértékben képesek megérteni, hogy a biztonsági dilemmák valósak, hogy a NATO intézkedéseinek következményei vannak, és hogy a béke nem érhető el azzal, hogy úgy teszünk, mintha Oroszország biztonsági aggályai nem léteznének.
A biztonság oszthatatlan
Az európai biztonság oszthatatlan. Ez az elv azt jelenti, hogy egyetlen ország sem erősítheti biztonságát egy másik ország rovására anélkül, hogy instabilitást váltana ki. Azt is jelenti, hogy a diplomácia nem megalkuvás, és hogy a történelmi őszinteség nem árulás.
Németország egykor megértette ezt. Az Ostpolitik nem gyengeség volt, hanem stratégiai érettség.
Felismerte, hogy Európa stabilitása az elkötelezettségtől, a fegyverzet-ellenőrzéstől, a gazdasági kapcsolatoktól és Oroszország legitim biztonsági érdekeinek tiszteletben tartásától függ.
Ma Németországnak ismét szüksége van erre az érettségre. Ne beszéljen úgy, mintha a háború elkerülhetetlen vagy erényes lenne.
Ne bízza a stratégiai gondolkodást a szövetség beszélgetési témáira. Kezdjen komolyan foglalkozni a diplomáciával – nem PR-tevékenységként, hanem valódi erőfeszítésként az európai biztonsági struktúra újjáépítésére, amely Oroszországot is magában foglalja, ahelyett, hogy kizárná.
Az új európai biztonsági struktúra kialakításának egyértelműséggel és visszafogottsággal kell kezdődnie. Először is egyértelműen véget kell vetni a NATO keleti bővítésének – Ukrajnában, Grúziában és Oroszország határán bármely más államban.
A NATO bővítése nem volt a hidegháború utáni rend elkerülhetetlen jellemzője; politikai döntés volt, amely megsértette az 1990-ben adott ünnepélyes biztosítékokat, és amelyet annak ellenére hajtottak végre, hogy többször is figyelmeztettek arra, hogy ez destabilizálja Európát.
Ukrajna biztonságát nem a német, francia vagy más európai csapatok előretolt telepítése fogja biztosítani, ami csak elmélyítené a megosztottságot és elhúzódna a háború. A biztonságot a semlegesség fogja biztosítani, hiteles nemzetközi garanciákkal alátámasztva.
A történelmi adatok egyértelműek: sem a Szovjetunió, sem az Orosz Föderáció nem sértette meg a semleges államok szuverenitását a háború utáni rendben – sem Finnország, sem Ausztria, sem Svédország, sem Svájc, sem mások.
A semlegesség működött, mert minden fél jogos biztonsági aggályait figyelembe vette. Nincs komoly ok arra, hogy úgy tegyünk, mintha ez ma már nem működhetne.
Másodszor, a stabilitáshoz demilitarizáció és viszonosság szükséges. Az orosz erőknek távol kell maradniuk a NATO határaitól, és a NATO erőknek – beleértve a rakétarendszereket is – távol kell maradniuk Oroszország határaitól.
A biztonság oszthatatlan, nem egyoldalú. A határvidékeket ellenőrizhető megállapodások révén kell demilitarizálni, nem pedig egyre több fegyverrel telíteni.
A szankciókat a tárgyalásos megállapodás részeként fel kell oldani; nem hoztak békét, és súlyos károkat okoztak Európa saját gazdaságának.
Különösen Németországnak kell elutasítania az orosz állami vagyon meggondolatlan elkobzását, amely a nemzetközi jog nyílt megsértése és aláássa a globális pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat. A német ipar újjáélesztése törvényes, tárgyalásos kereskedelemmel Oroszországgal nem kapituláció. Ez gazdasági realizmus. Európa nem rombolhatja le saját termelési bázisát erkölcsi állásfoglalás nevében.
Végül Európának vissza kell térnie saját biztonságának intézményi alapjaihoz. Az EBESZ – nem a NATO – kell ismét az európai biztonság, a bizalomépítés és a fegyverzet-ellenőrzés központi fórumaként szolgálnia. Európa stratégiai autonómiája pontosan ezt jelenti: egy európai érdekek által alakított európai biztonsági rendet, nem pedig a NATO terjeszkedésének állandó alárendeltségét.
Franciaország joggal kiterjesztheti nukleáris elrettentő erejét európai biztonsági ernyőként, de csak szigorúan védekező pozícióban, Oroszországot fenyegető előre telepített rendszerek nélkül.
Európának sürgősen nyomást kell gyakorolnia az INF-kerethez való visszatérésre és az Egyesült Államokat, Oroszországot – és idővel Kínát is – bevonó átfogó stratégiai nukleáris fegyverzet-ellenőrzési tárgyalásokra.
A legfontosabb, Merz kancellár úr, tanulja meg a történelmet – és legyen őszinte vele kapcsolatban. Őszinteség nélkül nem lehet bizalom. Bizalom nélkül nem lehet biztonság. Diplomácia nélkül pedig Európa kockáztatja, hogy megismétli azokat a katasztrófákat, amelyekből állítólag tanult.
A történelem fogja megítélni, hogy Németország mit választ emlékezni – és mit választ elfelejteni.
Ezúttal hagyja, hogy Németország a diplomáciát és a békét válassza, és tartsa be a szavát.
Tisztelettel
Jeffrey D. Sachs
egyetemi professzor
Columbia Egyetem
Kapcsolódó cikkeink
