Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (213) ‒ Az EU eurókötvény-programot készít elő, Oroszország a dollár visszatérését fontolgatja

Zerohedge, Thomas Kolbe:

Az EU 4 billió eurós eurókötvény-programot készít elő, miközben Oroszország a dollár visszatérését fontolgatja

https://www.zerohedge.com/markets/eu-prepares-eu4-trillion-eurobond-push-russia-eyes-dollar-comeback

Thomas Kolbe német közgazdász

Európa ismét demonstrálta szkeptikus hozzáállását a kognitív fejlődés iránt.

Az Európai Unió határozottan az eurókötvények bevezetése felé halad. A belgiumi Alden Biesen kastélyban tartott előkészítő EU-csúcstalálkozón számos jel utal arra, hogy a több milliárd eurós Draghi-terv hamarosan életbe léphet. Ugyanakkor geopolitikai szempontból Oroszország esetleges visszatérése új problémát jelent Brüsszel számára.

A hibák elemzésének és a reális cselekvési lehetőségek racionális mérlegelésének képessége evolúciós szempontból a conditio humana részét képezi.

A tapasztalatok azt tanítják nekünk, hogy azok, akik újra és újra ugyanazt a falat ostromolják, nem feltétlenül minősülnek az evolúció által preferált vezetői modellnek. 

A fejfájást figyelmeztető jelként kell értelmezni, nem pedig a következő támadás motivációjaként. Ez az előzetes megjegyzés arra szolgál, hogy rávilágítson a mai Európa egyik alapvető problémájára.

Politikai elitjeink szocialista terepkísérletet végeznek: újra és újra ugyanazon falnak – az európai gazdaság, vállalkozásai és mintegy 450 millió polgára falának – rohannak, anélkül hogy a folyamatos kudarcok vagy a szédítő fejfájások visszatartanák őket.

Gondolhatnánk, hogy ez egy rendkívül összetett struktúra. Az európai politikai döntéshozók szemszögéből azonban elsősorban olyan kihívásnak tűnik, amelyet a központi tervezés és a makacs tudatlanság végzetes eszköztárával kell megoldani.

Csütörtökön Belgiumban, az EU-csúcstalálkozón értékelhettük ennek a kollektív „fejnek” az állapotát.

Ursula von der Leyen bizottsági elnök körüli brüsszeli belső vezetői kör, valamint két politikai zászlóvivője, Emmanuel Macron és Friedrich Merz előre helyesen diagnosztizálta a problémát: az EU gazdaságának nincs versenyképessége.

Kína és az Egyesült Államok technológiai téren előretörtek, és merészelnek diametrálisan ellentétes álláspontot képviselni az európai centralizált irányítás és átalakítási logika ideológiájával szemben.

A két szuperhatalom kategorikusan elutasítja, hogy fejét a falnak verje az európai téveszmék miatt – máshol a CO₂ segít a növények növekedésében és az állatok legelésben, míg itt a „lepkepower” mellett szándékosan pusztítják a tájat.

Ehelyett radikálisan deregulálták piacaikat. A kínaiak már korábban megtették ezt, az amerikaiak pedig most teljes sebességgel követik őket, és elfogadják azt, ami evolúciós szempontból helyesnek tűnik: társadalmaik szociális szerkezetét ismét a piacokra, az egyénekre és a személyes felelősség elvére bízzák.

Meritokratikus értékek, a polgári kultúra, talán még a vallás újjáéledése – Európa nem akarja ezeket. Itt minden továbbra is woke marad, gondosan összeállítva a brüsszeli legfőbb cenzor által. A csúcstalálkozó napján az Európai Parlament kijelentette, hogy egy transznemű nő nő – pont.

Ennyit a „szabályokon alapuló rendről” és az európai értékekről. Egy rend, amely sok mindenre alapozható – de nyilvánvalóan nem az ésszerűségre és a biológiai valóságra.

Európa a felvilágosodás utáni, a józan ész határain túli állapotot tettet.

Visszatérve a csúcstalálkozóra és az euróövezet gazdasági dilemmájának megoldására. Egy régi ismerős, az olasz exminiszterelnök és volt EKB-elnök, Mario Draghi két évvel ezelőtt előállt egy tervvel az európai visszatérésre – és most meghatározza az EU cselekvési keretét.

Hogy eloszlassuk a feszültséget: Európa adósságklubja valószínűleg ugyanazt a régi falat választja következő lépésként, ismét demonstrálva szkeptikus hozzáállását a kognitív fejlődés iránt.

Ha Brüsszel gazdasági válságában a Draghi-tervhez folyamodik, akkor egy billió eurós adósságcsomag lép életbe – állami hitel, amelynek célja, hogy 2030-ra a kontinenst a zöld technológia, a mesterséges intelligencia, a digitális infrastruktúra és még a katonai technológia terén is geopolitikai riválisai szintjére emelje. Hybris a kötvénypiacon.

A Draghi által vázolt pénzügyi keret hatalmas: öt év alatt évente 800 milliárd euró áramlana az eurókötvényekbe – hacsak néhány ésszerű politikusnak nem sikerül megállítania ezt a kockázatos vállalkozást. 800 milliárd euró az EU GDP-jének körülbelül öt százalékának felel meg.

Ez a kiegészítő hitelfelvétel önmagában a jelenlegi körülmények között körülbelül 25 százalékkal növelné a tagállamok teljes adósságát.

Ez egy fiskális kockázat, amelynek tesztfázisa már a Covid-korszakban, a NextGenerationEU kötvények kibocsátása során megtörtént – szinte azonos volumenben. 750 milliárd eurót gyűjtöttek össze, és végül az Európai Központi Banknak kellett nagy részét átvállalnia. Az európai adósság iránti kereslet nem túl nagy; a pénz azóta a dél-európai szociális költségvetésekbe és kiválasztott zöld presztízsprojektekbe áramlott.

Brüsszelnek szó szerint politikai jelzőfényeket kell elhelyeznie a tájban, hogy még az utolsó uniós polgár is emlékezzen arra, ki alakította a kulturális tájat egyfajta hollywoodi disztópiává, tele szélerőműparkokkal.

Emlékezni fognak Mario Draghira: egykor Olaszország technokrata – azaz nem választott – miniszterelnökére, korábban pedig az OMT-program (Outright Monetary Transactions) megalkotójára, amely eszköz a 2012-es adósságválság idején felhatalmazta az EKB-t, hogy korlátlanul vásároljon bajba jutott euróövezeti államok állampapírjait a hozamok szabályozása érdekében. 

„Bármi áron” – jelentette ki akkoriban a bombasztikus Draghi úr, és most ismét bevetheti nehéz pénzügyi tüzérségét olyan problémákra, amelyek okai kevésbé a monetáris szférában, mint inkább társadalmaink mikroökonómiai szerkezetében és kulturális légkörében keresendők.

Ezeket a nehézségeket nem lehet adósságfinanszírozású állami makrogazdasági irányítással megoldani. 

Ami hiányzik, az a vállalkozói szellem.

A kontinens túlszabályozott, a tőkepiacok nem működnek megfelelően, és

Európa egyre növekvő állami apparátusa hatalmas összegeket emészt fel. 

A magánszektor küzd a életképes üzleti modellek kidolgozásával, miközben az adminisztratív terhek és a fiskális apetit tovább növekszik.

A zöld átalakulás őrületéből fakadó, saját magunknak okozott energiaválság csak egy a több közül, amelyek szorítják az EU polgárainak nyakát. Egy még duzzadtabb állami apparátus nem lazítaná ezeket a hurokokat – inkább még szorosabbra húzná őket. Ez nem kétséges.

Németország számára az eurókötvények bevezetése és a Draghi-manőver egyidejűleg a fiskális stabilitás iránti utolsó remény végét jelentené.

A jelenlegi kormány által választott út legalább öt százalékkal növelné az államadósságot évente. Ha ehhez hozzáadjuk Németország arányos részét az újonnan kibocsátott euróadósságból, már most előre látható, hogy 2030-ra Németország könnyen meghaladhatja a GDP 110 százalékát kitevő adósságszintet.

Más szavakkal: a jóléti államot ezentúl közvetlenül a nyomdagépekből finanszíroznák.

Friedrich Merz kancellár demonstratív módon élvezte a csúcstalálkozón a francia elnökkel, Emmanuel Macronnal való egységet. Merz magyarázata szerint, mint oly sokszor, a döntő kérdésekben egyetértettek, és osztoztak a sürgősség érzésében: Európának most kell cselekednie, és újra versenyképessé kell válnia – különösen az iparban.

Pontosan az a szektor, amelyet a kancellár által jelenleg felügyelt politikák leginkább károsítottak: magasabb CO₂-illetékek, ellátási láncra vonatkozó jogszabályok és az ipari ambíciókat korlátozó energiapolitika.

Végül is ez a szokásos csúcstalálkozói folklór volt – semmi több.

A „Buy European” szabálynak kell irányt mutatnia, az ellátási láncok pedig szilárdabban Európára kell, hogy összpontosuljanak.

Felmerül a kérdés, hogy ez az erőforrásokban szegény kontinens hogyan szándékozik megvalósítani ezeket az ambíciókat. Különösen a nemzetközi kereskedelemben és az orosz politikában – pontosan ott, ahol bőséges és megfizethető erőforrások állnának rendelkezésre – Európa nagyrészt felhagyott a józan értékeléssel. 

A kijelentett főellensége, Oroszország, a Föld egyik leggazdagabb erőforrásokban országával szemben Európa továbbra is maximális ellenszegülésben marad.

A márciusi csúcstalálkozót megelőző előkészületek első jeleként látszik, hogy a közös adósságfinanszírozás valóban komolyan fontolóra kerülhet. Olaszország miniszterelnöke, Giorgia Meloni – aki a közös hitelfelvétel hazájában a GDP körülbelül 130 százalékát kitevő adóssággal szembesül – talán nem tartja teljesen reménytelennek a közös felelősségvállalás gondolatát, különösen a német adófizetők részéről.

Míg Brüsszel a transzformációs program aranyborja körül táncol, és hatalmas adósságprogramokkal és jól hangzó álreformokkal próbál időt nyerni, a kulisszák mögött döntő fejlemények zajlódhatnak.

A Bloomberg által megtekintett belső Kreml-memo szerint

Oroszország állítólag fontolgatja a visszatérést az amerikai dollár fizetési rendszerhez.

Az európai szankciók, az amerikai embargók és a SWIFT-ből való kizárás után egy ilyen lépés elsőrendű geopolitikai sokkot jelentene –

tovább izolálva az Európai Uniót,

miközben potenciálisan szeparatista tendenciákat táplálna, különösen Kelet-Európában.

A memo több olyan területet is felvázol, ahol az orosz és az amerikai érdekek átfedik egymást: az energia- és nyersanyag-együttműködés, valamint

a dolláralapú pénzügyi eszközök lehetséges integrálása az orosz bankrendszerbe. A Reuters megerősítette, hogy létezik egy ilyen kapcsolattartó csatorna Washington és Moszkva között.

A három fő szereplő – az Egyesült Államok, Kína és Oroszország – egyre jobban összehangolt tevékenységeinek fényében Brüsszel stratégiája más megvilágításba kerül. Talán ez magyarázza az olyan klasszikus geopolitikai swing államokkal, mint India vagy a MERCOSUR blokk, való stratégiai partnerségre irányuló erőfeszítéseit.

Egy dolog ugyanis egyesíti a három nagyhatalmat: mindegyikük egyre feszültebb kapcsolatban áll Brüsszellel és az Európai Unió vezető fővárosaival.